Az én Erasmus-sztorim: Az utam…

Forrás: kisi.deu.edu.tr

Ferihegyre tényleg érdemes az indulás előtt kiérni legalább két órával. Épp elértem a gépem, úgy hogy a csomagvizsgálatnál, a tömeg közepéből beengedtek a határőrök (vagy kik). Utólag is elnézést a sok embertől! Majd, egy eléggé megirigyelhető sprint a 31-es kapuhoz, végül egy megismételhetetlen becsúszás a becsekkoló személyzet elé (mindezt laptoptáskával, kabáttal, és egy övvel a kezemben). Zidane se csinálhatta volna jobban 🙂 A hét órakor induló gépre 06:58-kor csekkoltam be. Még jó hogy siettem: „a müncheni reptér nem fogad járatokat, ezért bizonytalan ideig itt várunk” Szép! Végül hétnegyven körül felszálltunk.

Nagyon szép dolgokat láttam felülről: a Duna és a Duna-kanyar felett Vékony fátyolfelhő úszott – úgy nézett ki, mint egy nagy sörsátor fehér teteje. Aztán felismertem a tatai tavakat, látni véltem a várat is. A végig a határig a Dunával párhuzamosan repültünk, majd elveszettem a fonalat az Alpoknál. Nagyon szépen lehetett látni a gleccserek pusztítását. Érkezéskor még mindig nagy volt a köd, csak az óriási villanypóznák, és a fák tetejét lehetett látni. a pilóta ennek ellenére úgy tette le a gépet, hogy nem tudtam eldönteni mikor fogtunk talajt.

München-Izmir: Elég nagy az a müncheni reptér. Belekerült egy kis időbe mire megtaláltam a helyes irányt. Oké, igazából minden egyértelműen ki van táblázva, viszont be kellett mennem egy boltba cukorkát venni, meg egy kis ajándékot. Ez a repülő is késett… kb 20 percet vesztegeltünk a kifutón, bár erre nem nagyon emlékszem, mert elbóbiskoltam (csak másfél órát aludtunk este). A kilátás itt is szép lehetett, sajnos azon az oldalon ültem, ahova telibe sütött a nap, de a szigeteket és a partokat láttam, meg néhány hegygerincet is.

Izmir: Gyors útlevélvizsgálat, csomagfelvétel, még egy kis duty-free shop, majd ki a terminálból. Igazából ami ezután jött az igazán kalandos volt: el kell jutni Kusadasiba. Igazából annyi könnyedség volt a dologban, hogy az előző félévben nálunk nálunk partizó Erasmusosok között akadt kettő is aki Izmirben lakik. Az volt megbeszélve, hogy amikor odaérek, akkor felhívom telefonon Ayteket, aki azóta mióta hazajött, és pont ezen a reptéren dolgozik. Már várt rám. Nagy ölelés, és egyebek. Azt hittem, hogy majd mutat egy buszt amivel el tudok menni az izmiri nagy buszállomásra. A fenéket… Elég kellemes meglepetés volt, amikor azt mondta, hogy igazából azért hívta ide az édesapját, hogy ő vigyen engem beljebb a városba 🙂 természetesen nem beszél a törökön kívül semmilyen másik nyelven. De ez kit érdekel, mikor a legnagyobb probléma meg van oldva. Azért a legnagyobb, mert természetesen vannak taxik, de jóval drágábbak, mint otthon. Elvitt egy olyan helyre, ahol jegyet lehet venni Izmirből Kusadasiba, majd vártunk egy olyan buszra, ami elvisz engem a nagy állomásig (ráadásul ez nem került pénzbe).

A kisbuszon összeismerkedtem egy először turistának kinéző német fazonnal, aki először németül beszélt hozzám, mert látta a táskámon a Müncheni reptér cetlijét. Aztán végigbeszélgettük az utat, immár angolul. (semmi gond, a gépen meg töröknek hittek a stewardessek) Egy nagyon érdekes dologról mesélt nekem: Törökország bájáról… Ez az a dolog amiről később szeretnék még beszélni bővebben, de elöljáróban annyit, hogy inkább semmit 🙂

Ha jól tudom, Izmirben több mint kétmillióan élnek. Igen nagy város. Ezt eléggé megtapasztaltam, mert mikor felszálltam a kisbuszra,akkor 17:10 lehetett, és eléggé szűkösen értem el a hatkor induló járatot. Futni kellett azért az 51-es depóhoz a húsz kilós túrazsákommal, meg a 10-12kilós laptop hátizsákkal.

A busz: Hááát! szinte az összes magyar busztársaság elmehet a fenébe. Itt kiválaszthatod előre, hogy hol szeretnél ülni. Indulás után kézfertőtlenítőt is adnak, majd hoznak ásványvizet is. A buszon összeismerkedtem a mellettem ülő törökkel. Kiderült, hogy épp Oroszországból jött, mert manapság már csak arrafelé lehet jó pénzért eladni a török bőrkabátokat. Nagyon sok jó és hasznos tanáccsal látott el. Például mit kell megkóstolnom, hol és hogyan vannak diákkedvezmények, viszont ha már van diákom azt senkinek se adjam a kezébe. A legérdekesebb ez volt: miért kell eső után rögtön az ephesosi dombokat járni??? (régi érmesorozatokért van, hogy a hülye turisták adnak 1000 eurót is, itthon kb ugyanennyi az összeg csak forintban) 🙂

Végül nemsokkal hét után megérkeztem ide Kusadasiba, 14 óra utazás után. Itt már várt rám Yigit, aki megmutatta gyorsan a kolit, gyors bejelentkezés után ledobáltam a cuccaimat a szobába (meg se néztem milyen a szoba) és rohantam internetezni, hogy mindenkit megnyugtathassak otthon, hogy megérkeztem…

Az én Erasmus-sztorim: Törökország…

Megérkeztem. A müezzin keltett ma reggel, utána már csak forgolódtam. Nem hittem volna hogy ennyire megvisel az utazás, de ma egész nap fáradtnak érzem magam. Aztán lehet hogy csak a külföldiül beszélés – a fenéket beszélés, hebegés-habogás- fárasztott le jobban. De elég a kislányos nyavalygásból: ITT VAGYOK!!!

Nehéz az első benyomást leírni (épp megint egy imára szólító recitálást hallani – itt 13:13 van épp)… …egyszerűen pozitív. Bár mi nem az? 🙂 Hiszen egyik nagy álmom volt Törökországba jönni újra. Pláne így egy tanévre, ráadásul most teljesen egyedül vagyok, szobatárs nélkül egy kollégiumban. Egyelőre itt, de a jövő héten keresek egy másik szállást, mert nem túl jó, hogy vissza kell jönni este 11 előtt, semmi vendég, lányok fiúk külön épületben, meg itt nincsenek erasmusosok, bár mindenhol akadnak leendő barátok…
Természetesen el is tévedtem, bolyongtam a városban vagy fél órát, még jó hogy működik a tájékozódási képességem. Igazából Yigittel, a mentoromma l(mert olyan is jár az Erasmusosnak) indultam el azzal a céllal, hogy megmutatja, hol tudok ingyen pénzt felvenni ATM-ből, majd átment városnézésbe a dolog, aztán megmutatta a régi egyetemet, ahová délután el kell mennem. Viszont mondta, hogy neki itt van épp a nagybátyja, és ott kell hogy hagyjon engem az egyetemen. Én meg nagyképűen bevállaltam, hogy simán visszatalálok… Ebből lett az, hogy elindultam azon az úton amerre jöttünk…
… egy-két kisebb kitérő után megtaláltam a helyes irányt (eltévedve is lehet járni az „úton”?:) )
Majd visszamentem a kollégiumból az egyetemre. Természetesen most már megkérdeztem minden utamba eső embert, hogy merre kéne mennem a legrövidebb úton az egyetem régi épületéhez. Eredmény: ahány ember, annyi válasz. Végül egy elég forgalmas helyen egy „Kagylós” benzinkúton segítettek az eligazodásban. Igazából a fél órás út lerövidíthető 10 percesre is. Ez a tanulság. Jó tudni, hogy nem feltétlen kapod a gps-koordinátákat errefelé 🙂 ha azt mondják jobbra, akkor nem biztos hogy arra van a helyes irány, viszont mindenki nagyon készségesen segített abban a tévhitemben tartani, hogy jó a irányba megyek 🙂

Délután: Osmannal, az itteni egyetem Erasmus koordinátorával megtárgyaltunk mindent. Cseréltem órákat, leadtam egyet-kettőt. Megkért, hogy segítsek neki abban, hogyha tudom, akkor vigyem má’ be a három lengyel lányt hozzá, mert nem jelentkeztek nála, pedig itt vannak több, mint két hete. Én tegnap érkeztem és nekem mondja… Holnap reggel viszem őket 🙂 Ennyi. Elintézve.
Gyors e-mailezgetés, majd este találka velük. Végre találkozhatok erasmusos emberekkel…

Este. Találkoztunk a „kéznél” (egy hatalmas kéz alakú szobor az öböl közepén, a parton). Én a délután óta szerzett kollégista baráttal (aki szerintem az egyetlen angolul beszélő ember itt; elvégre angol-francia szakos) mentem. Hakantól, mint a helyi egyetemi sportélet egyetlen alakítójától sok segítséget kaptam. Például hogy tíz perc simán elég ahhoz, hogy a belvárosba érj. Én azt hittem ha beleférek a fél órába, akkor már jó vagyok. A lányok egyik török ismerőse (talán a mentoruk, de ez nem derült ki) szervezett egy kisebb Isten hozott partit. Meséltem nekik az „I can drink more than you because of I’m Hungarian” nevű facebook tömörülésről. Talán megértették 🙂 De majd még kiderül úgyis az előttünk álló napokban… 🙂

Priszinger Krisztina a Mikulásnál

Az Erasmus oktatói mobilitási lehetőségen keresztül március közepén volt szerencsém egy hetet a finnországi Rovaniemiben tölteni, a University of Lapplandon. Egyetemeink turizmus tanszékei között már régóta szoros a kapcsolat, több oktató kollégám is járt korábban Rovaniemiben, illetve a finn Erasmus kapcsolattartó, Prof. Seppo Aho gyakran látott vendég konferenciáinkon, rendezvényeinken és tantermeinkben.

Az utazás rendkívül nagy élményt jelentett számomra, több szempontból is. Az oktatás oldaláról nézve az általam oktatott Egészségturizmus tárgy nagyon jól illeszkedett Prof. Aho Regional Issues in Tourism moduljába, így a finn hallgatók is érdeklődéssel vették a tárgyat, érdeklődőek, nyitottak és kooperatívak voltak, nagyon szimpatikusnak tartottam az interaktív órákat. A professzorral való szakmai és személyes kapcsolatunk szempontjából nézve is hasznos volt az út. És természetesen meg kell említeni a személyes élményeket is. Az ember nem is hinné, hogy felnőtt fejjel is ennyire izgul, ha a Mikulással kell találkoznia. Rovaniemi látnivalói talán nem vetekednek Róma vagy London attrakcióival, de a télen és hóban is gyönyörű természet, melynek élvezetéhez szinte ki sem kell mozdulni a városból, mindenért kárpótol. A 70 centis jéggel fedett Kemi folyón tett séta, az erdei kutyasétáltatás, az esti szauna, a csaknem 14 órás éjszakai vonatozás és a szikrázó fehér hó örök emlék marad az északi sarkkörről.

Az én Erasmus-sztorim: Finnország 2.

Rengeteg dolog van számomra, ami új és néha értelmetlen, de próbálom megérteni és nem csak megismerni a finn kultúrát, a finnek kapcsolatát szomszédos országaikkal, gondolkodásukat, életüket.

Eddig a leghidegebb -27 Fok volt. Azt hiszem, kezdem érteni, miért is jó a szauna. Használata egyébként tabu téma a finnek számára, mert egyfajta testi és lelki megnyílást jelent. Szinte mindenkinek van otthon szaunája és legtöbbször a család együtt használja, nem ritkán meztelenül szaunáznak. A publikus helyeken külön szaunáznak a nők és a férfiak.

Azért, hogy néhány tévhitet eloszlassak, vagy csak az érdekesség kedvéért: a finn lányok nagy része nagyon bájos arcú és csinos. Nem olyan magasak, nincsenek elhízva. Igaz, legtöbbjük szőke hajú és kék szemű, de szeretik sötétebbre festeni a hajukat vagy épp színesre. A fiúk nagy része nem tejföl szőke! Inkább világos barna hajuk van és kékes szemük. Nagyon félénkek és visszahúzódók, a lányokhoz nem mernek olyan nyíltan közeledni, mint a magyar fiúk. Néhány dolgot nem igazán tudok megszokni, például nagyon sokan sapkában járnak az épületekben és sapkában is esznek. Az ajtót nem nyitják ki a lányoknak, de még előre sem engedik őket, a tanárokat, idősebbeket sem. Otthon sokszor úgy gondoltam, a fiúk neveletlenek, de azt hiszem inkább visszavonom. A finnek általában nagyon-nagyon sok alkoholt isznak. Este 9-ig az élelmiszerboltokban lehet kapni sört, bort és cidert, az Alko nevű üzletekben lehet venni erősebb alkoholt. Este 9 óra után kizárólag a szórakozóhelyeken lehet ilyen italokat kapni. Helsinkiből mennek kompok Stockholmba és Tallinba, amire szívesen fizetnek be a finnek, mert a tengeren adómentesen tudnak vásárolni és lerészegedni…

Úgy gondolom, mindenkiben van valami vágy – akiben akár csak a kérdés is felmerül, hogy külföldi ösztöndíjra jelentkezzen – felfedezni, megismerni, megérteni valami újat. Aztán mikor már távol van az otthonától, észreveszi, hogy saját magát is megismeri egy másik oldaláról. Rájön, hogy sokkal több van benne, mint amit gondolt, a képességek fejlődnek, megtanul magában bízni és megtanulja, hogy sok helyzetben csak magára számíthat. Ha gondolkozol az Erasmus ösztöndíjon, vagy bármilyen külföldi ösztöndíjon, bátran jelentkezz! Az életben egyszer van ilyen lehetőség!

Az én Erasmus-sztorim: Finnország és a tévhitek – 1. rész

Csupán másfél hónap telt el, mióta megérkeztem az északi, havas, hideg Finnországba. Ezt az egy hónapot megélni nagyon hosszú volt, de visszatekintve nagyon rövidnek tűnik. Az első két hét nem ment zökkenőmentesen és most is érnek még meglepetések. Egy kedves szaktársammal indultam el Ferihegyről, aki Rovaniemibe utazott és egyedül érkeztem Tamperébe. A 4 órás utazás múlva már belecsöppentem ebbe az új világba, ám elsőre az angol nyelv nagyon nehezen ment. Meg kell jegyeznem, hogy a nagy kaland már a repülőtéren elkezdődött, eltűnt ugyanis a csomagom. Szerencsére másnap házhoz szállították, de telefonon kellett elintéznem angolul, ami azért az első nap nem volt egyszerű: megérteni egy teljesen más akcentussal beszélőt telefonon keresztül.

Otthon sokat olvastam az országról, a városról, próbáltam minél jobban felkészülni, ám azt el kell mondanom, hogy már most úgy érzem, hogy sok-sok tévhittel érkeztem… A finnek errefelé igenis udvariasak és nagyon segítőkészek. Távolságtartóak fizikailag és lelkileg is, de csupán azért, mert nem akarják zavarni a másik fél magánszféráját. Sokszor segítenek kérés nélkül is, ha például meghallják a buszon, hogy vitatkozunk, melyik megállóban kell leszállnunk és szinte mindenki beszél angolul, nem kevesen kitűnően, függetlenül kortól vagy foglalkozástól. Az infrastruktúrájuk, technikai felszereltségük kimagasló. Az iskolai könyvtárban is egy számítógépes rendszeren kell a vonalkóddal végigtolni a könyvet ha kikölcsönzöm, a menzán ha visszaviszem a tálcát, külön kell tenni a poharat, evőeszközt, tányért, tálcát és egy szalag viszi körbe egy hatalmas mosogató felett és a buszon is mágneskártyát használok havi bérlet néven. Ez csak három példa a sok közül…

Sok-sok élmény ért már most ezen kívül, többek között: reggel 9-kor még sötét és délután 5-kor már sötét van, voltam hoki meccsen (igen, verekedtek is), kipróbáltam a snowshoe walking-ot és nordic ice-skating-et, sétáltam a befagyott tavon egy kis szigetre, megtapasztaltam a tamperei iskolai rendszer bonyolultságát, megtudtam, hogy ők is használják a Moodle rendszert-de nem olyan hatékonyan, mint mi otthon 🙂 és talán az eddigi legnagyobb élményem az volt, hogy a mentorom elhívott a lakásukba. A finnek nehezen barátkoznak, nem nyíltak, nem beszélnek a magánéletükről és úgy egyébként nem beszélnek sokat, sőt elég szűkszavúak, a ’small chat’ nem jellemző, kivéve, ha már elég alkoholt ittak, mert akkor teljesen kifordulnak önmagukból :), nem igazán hívják el ismerőseiket az otthonukba.

Elsőre talán ennyit, legközelebb a szaunázás rejtelmeiről és a finn srácokról, lányokról mesélek majd!

Erasmusosként Párizsban…

Maros Adrienn vagyok, Erasmusos diák voltam 2008. szeptember-2009. augusztus között Párizsban. Életem legszebb évét töltöttem kint, a világ minden tájáról megismertem embereket, világot láttam, szórakoztam.

Egy külföldön eltöltött év sokat segít abban, hogy az ember jobban feltalálja magát, hogy önállóbb és nyitottabb legyen. Emlékszem, teljesen egyedül voltam ott magyar, ettől egy kicsit tartottam, de igazából örültem is neki. Így igazán rá voltam arra kényszerítve, hogy csak a franciát használjam. Nem kell félni, ha egyedül van kint az ember, az egyedüllét úgysem tart tovább kb. 1 napnál.

Hála az egyetemen működő Erasmus-csoportnak szinte azonnal megismerkedtünk a többi külföldi diákkal. Ez a csoport csak francia diákokból áll, akik már voltak, vagy majd lesznek „erasmus-osok” és mindenben segítenek. Bármilyen kérdéssel, kéréssel lehet hozzájuk fordulni. Jó tanácsként mondom, hogy a beiratkozásnál tegyetek róla említést, hogy vegyenek fel az e-mail listájukra, így biztosra mentek abban, hogy nem maradtok le semmiről.

A következő tanácsom az, hogy kiutazásotok előtt, mindenféleképpen keressétek meg az egyetem honlapján azt az útmutatót, ami a külföldi diákoknak készült. Abban minden hasznos információ le van írva.

Én a fontenay-aux-roses-i kollégiumban laktam, ami egy nagyon jól felszerelt kollégium, saját fürdőszobával és konyhával. Ha ott kaptok szobát, gondoljatok arra, hogy takarót, párnát nem biztosítanak, és nektek kell gondoskodni az internet kábelről is.

Magáról a városról, Párizsról nem is tudom, hogy mit mondjak. Azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni az éjszakai piknikezést az Eiffel-torony előtt, a Szajna parton tett sétákat, a fergeteges bulikat a párizsi diszkókban, a napozást a Luxembourg kertben és természetesen azt az életérzést, amit a franciáktól lehet tanulni.

Befejezésként jó szórakozást és nyelvtanulást kívánok Nektek és még annyit, hogy kóstoljátok meg a csigát! Nem is olyan rossz…

Az én Erasmus-sztorim: Hó és forralt bor

Közeleg a félév vége, mint máshol, Bad Gleichenberg-ben is felgyorsult egy picit az élet: ZH-k, prezentációk, vizsgák és némi kirándulás.

A szorgalmi időszak nem olyan, mint otthon, itt hétről hétre folyamatosan kell beadandókat készíteni, prezentációkat előadni és ZH-kra tanulni. Eleinte azt se tudtam mire készüljek, mert annyira sok feladatot kaptunk, hogy szinte lehetetlennek tűnt mindegyiket teljesíteni. De a siránkozás helyett minden napomat beosztottam, mikor mire tanulok, mikor megyek órákra és mikor alszok. Viccesen hangzik tudom, de nem engedtem, hogy az ár magával ragadjon. A lényeg az, hogy megtanultam beosztani az időmet, és szépen haladok előre. Az órarend kuszaságához hasonlóan konkrét vizsgaidőszak nincs, de nem azért mert nincsenek vizsgák, hanem mert az egész félév során vannak, csak nem koncentrálódnak egy konkrét időszakra. Otthonnal ellentétben itt vizsgaidőpontok meg vannak határozva, így a hallgatónak kötelező az adott időpontban vizsgáznia.

A vizsgák mellett azért a kirándulásokra is jutott idő, amit a buddy-k szerveztek. A buddy egy olyan hallgató, aki megérkezésetekkor felveszi Veletek a kapcsolatot, és segít abban, hogy könnyebben be tudj illeszkedni az új környezetbe, valamint probléma esetén hozzá fordulhatsz. A kihagyhatatlan karácsonyi vásárt természetesen mi sem hagytuk ki Bécsben, és egy szép bögre emlékeztet arra, milyen jó a hidegben a forralt bor. A nevezetességek megtekintése mellett éjszaka is aktívak voltunk különböző klubokban és bárokban. A fogcsikorgató hideg miatt a csapat fele a kirándulás után ágynak esett, de már mindenki makk egészséges.

A következő kirándulás a Rural Tourism óra keretén belül történt. A Pannon Egyetem és a Fachhochschule Joanneum két oktatója Mayer Péter és James Miller közösen oktatta a tárgyat Veszprémben és Bad Gleichenbergben, majd a magyar és az osztrák csoport az elméletben tanultakat a gyakorlatban is megtekinthette az Őrségben, és Stájerország déli csücskében elhelyezkedő Vulkanland kistérségben.

Az én Erasmus-sztorim: a svédek magyar szemmel

Első benyomásunk a svéd emberekkel kapcsolatban, a hihetetlen mértékű segítőkészség. Megdöbbentő tény az is, hogy az felsővezetőktől az utolsó doboztologatóig mindenki folyékonyan beszél angolul. Ettől az egyszerű ténytől az ember lánya vagy fia, kinek mi jutott egyáltalán nem érzi magát elveszettnek, nagyobb maga biztonsággal vág neki, a kezdeti ügyintézésnek és bátran mer kérdezni, mert tudja, választ mindenképpen kap valahonnan.

Lássuk csak mire is gondolok kezdeti nehézségek alatt? Ott van például a net. Neked kell felkeresni a társaságot, kiválasztani a legoptimálisabb szerződést és megkötni a szerződést, a számodra legkedvezőbb fizetési ütemezés megadásával. Ha ez mind meg van, akkor sem ülhetsz nyugodtan, hogy majd jön az ezermester bácsi vagy a kolikban már megszokott rendszergazda, aki beköti netet. Erről szó sincs. A szerződés megkötésekor csak aktiválják a címedhez tartozó vonalat, és a továbbiakhoz szükséges UTP kábeltől kezdve a routerig mindent neked kell beszerezned. Na most ezek, a helyiek folyékony angol tudása nélkül elég nehézkesen mennének. Gondoljatok bele , az UTP kábelt, azt még valahogy csak csak, na de a routert hogy mutogatod el a bolti eladónak :P?

Tehát igenis segítőkészek és toleránsak. Nem kritizálnak senkit, a szellemi fogyatékosok és a mozgáskorlátozottak játszi könnyedséggel mozognak a társadalomban, mert nem ítéli el őket senki, nem éri őket egy kérdő pillantás sem.

Ennek ellenére a személyes dolgaikat illetően a svéd emberek zárkózottak. Például az este, hogy egy újonnan megismert személyt meghívjanak a saját otthonukba, nekik kb. egy évbe telik. A svéd lányok változóak, vannak szépek és vannak csúnyák kb fele fele arányban. Illetve inkább 40- 60 mert 10 % a szépekből fura göncöket aggat magára és ezzel rontja az összképét. A lányok személyisége kifejezetten feminista, önálló, olyan mintha előzékenységet még soha életükben nem tapasztaltak volna az ellenkező nemtől. Következzék pár szó az ellenkező nemről. Erős átlag megspékelve egy nagy adag, pipogyasággal. Félre ne értsetek, nagyon jó fejek, de mint férfi karakterek elbújhatnak az Erasmusosok mögött 🙂 Jah és eloszlatnék egy tévhitet: nem minden svéd tejfel szőke:P

Az én Erasmus-sztorim… – A karácsony

Majdnem két hónapja nem láttam a családomat, és nemsokára utazok haza. Erasmusos diákként el kell fogadni, hogy nem lehet mindig hazautazni, ha beteg vagy, vagy éppen szomorú. Egy új élet kezdődött, amikor legfőképpen csak egy emberre tudsz számítani: saját magadra. Egyszer meg kell tanulni elszakadni a „fészektől”, és elkezdeni egy felelősségteljes életet: a felnőtt életet. Eddig sem voltam távol a felnőttlét küszöbétől, de az Erasmussal akarva-akaratlanul át kellett lépnem azt.

Vasárnapi napon esett le az első hó, és gyönyörködtem benne miközben készítettem az ebédet – egyedül. Finom ebédet készítek, vagy készítünk közösen az Erasmusosokkal, de akkor is hiányzik valami: A Család. Mikor láttam, hogy a szülők gyermeküket szánkón húzzák, kicsit összeszorult a szívem. Hiába vagyok már nagy, de mikor hó van, otthon mindig megkérem apukámat, hogy húzzon egy kicsit; nem is a szánkózás kedvéért, hanem azért mert emlékeztet arra, mikor még kicsi voltam, és együtt töltöttük a napokat. Minden évben együtt megyünk el karácsonyfát venni, de idén sajnos nem voltam ott. Viszont úgy gondolom egy hosszabb távollét (az esetemben az Erasmus) megmutatta azt, hogy mennyire fontos, hogy tudd, mindig van hova hazamenned. Mindig van, aki vár rád, és az a család. Ez a karácsony más lesz, mint a többi, soha nem vártam ennyire, mint most. Nem az ajándékok miatt, hanem mert együtt lehet végre a család, a legfontosabb értékünk. Hó, nevetés, finom ételek, az otthon illata, és ennek mind részese lehetek, mind részesei lehetünk!

Boldog karácsonyt Mindenkinek!

Az én Erasmus-sztorim: Spanyolország…

Spanyolországban minden két órával később van. (Reggel, este, reggeli, ebéd, vacsora, diszkó.)

Spanyolországban sok helyen nincs (nagyon) hideg decemberben, viszont sok helyen nincs fűtés.

Spanyolország drága.

Spanyolország megéri.

Spanyolországban az emberek nem annyira nyitottak, mint azt egy átlag mediterrántól „elvárná” az ember. De azért rendesek, és idővel kezdenek kinyílni, és akkor rájössz, hogy rendes emberek, csak idő kell hozzájuk, sok.

Spanyolországban még így is közelebb érzed magad egy idegenhez, mint Magyarországon.

Spanyolországban az emberek tegeződnek. Általában.

Spanyolországban jókat lehet enni.

Spanyolországban friss a hal, és a bor másfél eurótól fölfelé jó.

Spanyolország szép. Nagyon.

Spanyolországban nem kell fejből megtanulni az egyetemen az összes képletet.

Spanyolországban az egyetemen sok a csapatmunka, ami jó. Nem annyira unalmas.

Spanyolországban nem mindenhol beszélnek igazán szép és tiszta spanyolt. (Errefelé például inkább valencià-t, ami majdnem katalán. A katalánoknál katalánt. Andalúziában lenyelik a szavak végét, és tényleg csúnyán hangzik. Több tapasztalatom nincs, de dolgozom az ügyön!)

Spanyolországban az emberek úgy beszélnek, mintha egyfolytában mérgesek lennének. Aztán megszokod, és észre sem veszed. Ja, és csúnyán beszélnek, sokat. Lányok is, meg a tévé. Meg a reklámok. Popsikrém, a baba seggecskéjére.

Spanyolországban külön ige van arra, hogy felmenni (subir), lemenni (bajar), kimenni (salir), bemenni (entrar). Ehhez képest ők úgy mondják, hogy subes pa’ arriba „felmész fölfelé”, baja abajo „menj le le”, sal pa’ fuera „menj ki kifelé”, stb. Csak hogy ne legyen félreértés. Hátha valaki fölfelé akar lemenni.

Spanyolországban a lányok magasak, mély hangjuk van, és egy fiúismerős szerint addig szépek, amíg meg nem szólalnak.

Spanyolországban a fiúk egész helyesek.

Spanyolországban mindenki (oké, majdnem mindenki) jól öltözik. Idős, fiatal, középkorú, baba, kutya, harcihörcsög… Na persze, a Zara mint spanyolikum megteszi a hatását. (Jó, jó, bocsánat, nem kéne nem létező szavakat csinálni.) A ruha jó és olcsó.

Spanyolországban kettőtől ötig megáll az élet. Nincs nyitva semmilyen bolt (se egyetemi fénymásoló), a szieszta szent. Viszont este nyolckor még tuti hogy nyitva van, amit keresel.