Büszkén Bécsben – Kollégáink az AACSB éves konferenciáján

2025. április 7-9. között Bécsben került megrendezésre az AACSB legnagyobb éves eseménye, az International Conference and Annual Meeting, melyen a Gazdaságtudományi Kar immár mint AACSB akkreditált üzleti iskola vehetett részt.

A rendezvény plenáris előadásait követően több alkalommal is kivetítésre került az újonnan akkreditált intézmények, illetve karok listája, így a világ minden tájáról érkező 1300 résztvevő között kollégáink is büszkén olvashatták a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar nevét.

A bécsi eseményen került sor a hivatalos fotózásra is az újonnan akkreditált iskolák képviselőivel, melynek keretében Stephanie Bryant, az AACSB alelnöke személyesen is gratulált az akkreditációs folyamat sikeréhez Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszonynak és kollégáinak, Dr. Raffay-Danyi Ágnesnek és Dr. Csizmadia Tibornak.

AACSB akkreditált a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 februárjában elnyerte a gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező – jövőre 110 éves – AACSB akkreditációt. Ezzel a kar bekerült a világ üzleti iskoláinak legfelső 6%-ába, és Magyarországon a második intézményként szerezte meg ezt a rangos elismerést. ​

Az AACSB akkreditáció egy hallgatóközpontú minőségbiztosítási rendszer, amelynek középpontjában a diákok képességeinek fejlesztése áll. Az akkreditáció megszerzése igazolja, hogy a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara innovatív tantervi és tanórán kívüli tevékenységekkel, valamint támogató környezettel kiváló feltételeket teremt a hallgatók számára a szükséges kompetenciák elsajátításához.

A több évig tartó akkreditációs folyamat során a kar számos stratégiai fejlesztést hajtott végre. A folyamat egy önértékeléssel kezdődött, amely alapján meghatározták a célállapotot és a szükséges lépéseket annak eléréséhez. 2024 novemberében egy nemzetközi látogatóbizottság érkezett az intézménybe, amelynek tagjai német, szlovén és amerikai üzleti iskolák dékánjai voltak. A bizottság megbizonyosodott arról, hogy a kar megfelel az AACSB szigorú elvárásainak, és pozitívan értékelte a hallgatók és a vállalati partnerek bevonását a folyamatba.

A kar küldetése olyan világpolgárok képzése, akik gazdasági és üzleti tudásukkal képesek pozitív változást elérni hazai és nemzetközi környezetben is. Ennek érdekében magas szintű, gyakorlatorientált képzést nyújtanak, amelyben kiemelt szerepet játszik a kiterjedt vállalati kapcsolatrendszer. A hallgatók valós üzleti problémák megoldásán keresztül szereznek naprakész tudást, ami hozzájárul a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésükhöz.

A Gazdaságtudományi Kar AACSB akkreditációja nemcsak az intézmény hírnevét erősíti, de hatására várhatóan tovább fog emelkedni a karon tanuló nemzetközi hallgatók száma, amely a magyar hallgatóknak is előnyös, hiszen „házon belül” is nemzetközi közegben tanulhatnak. További pozitívum a hallgatók számára, hogy a nemzetközileg elismert diploma növeli a munkaerőpiaci értéküket, és szélesebb körű karrierlehetőségeket nyit meg számukra mind hazai, mind nemzetközi szinten. ​

Dr. Fehérvölgyi Beáta, a kar dékánja szerint az akkreditáció megszerzése nemcsak a cél elérését jelenti, hanem az odavezető út is rendkívül fontos volt a kar számára. A folyamat során számos fejlesztést hajtottak végre, amelyek hozzájárultak az oktatás minőségének és a kar nemzetközi megítélésének javításához.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara elkötelezett amellett, hogy folyamatosan fejlessze képzéseit és szolgáltatásait, megfelelve a globális üzleti világ változó igényeinek. Az AACSB akkreditáció megszerzése egy fontos mérföldkő ezen az úton, amely megerősíti a kar pozícióját a nemzetközi üzleti oktatás élvonalában.

Wunderbar Fesztivál – Játékdélelőtt villásreggelivel

Karunk 2025-ben is csatlakozik a Német Nyelv Hete alkalmából szervezett Wunderbar Fesztiválhoz. 

Kíváncsi vagy, milyen kincseket rejtenek a német nyelvű országok, és miért izgalmas a német nyelv? Akkor gyere, játssz és villásreggelizz velünk! Vetélkedőnk végén megkóstolhatod a célországok néhány specialitását is!

Időpont: 2025. március 31., 10:00 – 12:00

Helyszín: Pannon Köztér (Veszprém, Egyetem u. 3.)

További információ a programról Töreki Stefánia tanárnőnél kérhető (toreki.stefania.matild@gtk.uni-pannon.hu).

AACSB AKKREDITÁLT kar lettünk!

AACSB AKKREDITÁLT kar lettünk

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 februárjában megszerezte a gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező – jövőre 110 éves – AACSB akkreditációt, mellyel a kar bekerült az üzleti iskolák „Premier Ligájába”.

A 2024 novemberében zajló helyszíni látogatás során a neves nemzetközi üzleti iskolák dékánjaiból álló Látogatóbizottság megbizonyosodott róla, hogy a Kar megfelel az AACSB elvárásainak, mely döntést az AACSB két további bizottsága is megszavazta 2025 februárjában.

Az AACSB akkreditáció egy hallgatóközpontú minőségbiztosítási rendszer, ahol a legnagyobb hangsúly a hallgatók képességeinek fejlesztésén van. Az AACSB akkreditáció megszerzése igazolja, hogy a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar innovatív tantervi és tanórán kívüli tevékenységek és támogató környezet biztosításával kiváló feltételeket teremt a hallgatók számára a sikerek eléréséhez szükséges kompetenciák elsajátításához.

A Kar küldetése olyan világpolgárok képzése, akik gazdasági és üzleti tudásukkal képesek pozitív változást elérni hazai és nemzetközi környezetben is. Ennek eléréséhez magas szintű, gyakorlatorientált képzést nyújt, melyben kiemelt szerepet játszik a Kar kiterjedt céges kapcsolatrendszere, aminek köszönhetően a hallgatók valós üzleti problémák megoldásán keresztül szereznek naprakész tudást.

A világszerte elismert AACSB akkreditáció megszerzésének hatására várhatóan tovább fog emelkedni a Gazdaságtudományi Karon tanuló nemzetközi hallgatók száma, amely a magyar hallgatók számára is előnyökkel jár, hiszen „házon belül” is nemzetközi közegben tanulhatnak.

Középpontban a PÉNZ – Programok középiskolásoknak 2025. március 3-7. között

SZABADULÓSZOBA – Szerezd meg Mr. Pennywise elrejtett vagyonát! 

A nagybácsi hirtelen eltűnt, de egy titkos üzenetet hagyott hátra a családnak: „Ha meg akarjátok szerezni a pénzemet, előbb bizonyítsátok be, hogy tudtok vele bánni!”
Egy óra. Egy páncélszekrény. Egy rakás pénzügyi fejtörő.

PÉNZÜGYI KALAND TÁRSASJÁTÉK – Tanulj, Játssz, Gazdagodj! 

Szeretnéd megtanulni, hogyan kezeld okosan a pénzed, miközben egy izgalmas játékban veszel részt?
Csatlakozz a játékhoz osztálytársaiddal, és fedezzétek fel a pénzügyek világát szórakozva!

ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK KÖZÉPISKOLÁKBAN 

Kiberbiztonsági túlélőkalauz, Big Data, adattudomány, napi pénzügyek – Hívd meg oktatóinkat középiskoládba egy izgalmas előadással!

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatás

A Pannon Egyetem gazdaságtudományi szakjain – Veszprémben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen –  önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatók pályázhatnak az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásra, amelynek köszönhetően 50-75-90% önköltségi díj kedvezményben részesülhetnek felvételi pontszámuk alapján. A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen, az általános és pótfelvételi eljárásban jelentkező – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

A támogatás célja a hallgató által fizetendő önköltségi díj teljesítésének támogatása.

A videóban Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja ismerteti az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatást. >>> 

A támogatással kapcsolatos főbb információk:

A támogatás összege félévente maximum az adott képzés – Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban közzétett – hallgató által fizetendő önköltségi díj összegének

  • 90%-a, amennyiben a pályázó szociális rászorultság alapján pályázik,
  • 75% vagy 50%-a, amennyiben a pályázó felvételi eredmény alapján pályázik.

Ki pályázhat?

A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásban az arra jogosult hallgatók 20%-a részesülhet. Szociális rászorultság (pl. anyagi helyzet, fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, félárva) alapján 90%-os támogatásban minimum 10 fő részesülhet.

Mennyi időre szól az ösztöndíj?

Az ösztöndíj legfeljebb az adott szak hatályos képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott képzési időre szól a Hallgatói Követelményrendszerben meghatározottak szerint, azzal a megkötéssel, hogy az ösztöndíjasnak az első félév során minimum 24 tanulmányi kreditet kell teljesítenie és súlyozott tanulmányi átlagának el kell érnie a 4,00 eredményt. Az ösztöndíjra való jogosultság félévenként felülvizsgálatra kerül.

Pályázás módja:

  • Az 50% és 75% mértékű, felvételi eredmény alapú ösztöndíjra jelentkezéshez pályázati kérelem a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.
  • A 90% mértékű, szociális rászorultság alapú ösztöndíjra jelentkezéshez a pályázat mellett a szociális rászorultságot felmérő adatlap, és az ahhoz kapcsolódó alátámasztó dokumentumok a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.

A pályázat elbírálása:

A pályázatokat az arra kijelölt kari bizottság bírálja el.

Pontegyezőség esetén a bizottság a felvételi pontszámításon túl az országos és a Pannon Egyetem által szervezett szakmai tanulmányi versenyeken elért versenyeredmények, és a Pannon Egyetem által szervezett intézményi továbbtanulási programok alapján rangsorol.

A pályázati eljárásban hiánypótlásra nincs lehetőség.

Az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatással kapcsolatban további információ a felveteli@gtk.uni-pannon.hu címen kérhető.

2025-ben is töretlen az Üzleti Szimulációs Verseny népszerűsége

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025. január 30-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg Üzleti Szimulációs Versenyét középiskolások számára.

Az idei versenyt óriási érdeklődés kísérte: 25 középiskolából összesen 108 csapat, azaz több, mint 300 diák jelentkezett, szerte az országból.

A versenyzők egy egy hetes online fordulón mérték össze tudásukat, ahonnan a legjobb eredményt elérő 18 csapat jutott tovább a veszprémi döntőre.

Az Üzleti Szimulációs Verseny egy vállalatvezetői döntési játék, melynek célja a döntéshozatali kompetenciák megszerzése szimulált vállalati környezetben szerzett gyakorlat alapján.

A versenyen a vállalatvezetés gyakorlati kihívásaival ismerkedhettek meg a diákok: véghez kellett vinniük a rájuk bízott vállalat nyereséges működtetését a rendelkezésükre álló pénzügyi és tárgyi erőforrásokkal, figyelembe véve versenytársaik lépéseit is.

A verseny során megtanulták

  • hogyan és milyen döntéseket (ár, marketing, termelés, szállítás, fejlesztés) hozzanak versenypiaci helyzetben;
  • mi ezek hatása a vállalati eredményre;
  • hogyan ismerjék fel versenytársaik törekvéseit;
  • hogyan alakítsanak ki stratégiát;
  • mikor és hogyan módosítsák ezt.

Megismerték a döntési helyzetek típusait, s megtudták, hogyan lehet hatékonyan csoportosan dönteni.

Köszönet támogatóinknak:

A VESZPRÉMI ALGIDA JÉGKRÉMGYÁR felajánlásából minden versenyző Unilever ajándékcsomagot kapott, az első helyezett csapatok pedig még egy extra Unilever ajándékcsomagot is hazavihettek, valamint egy gyárlátogatás során a gyakorlatban is betekintést nyerhetnek a vállalat működésébe 2025 tavaszán. Vállalati partnerünk természetesen most is megédesítette a napunkat, hiszen korlátlan jégkrémfogyasztással is megajándékoztak minket. Ezúton is szívből köszönjük a támogatást!

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a MiniCRM Zrt. számára, akik a Cégépítők c. társasjátékok felajánlásával támogatták versenyünket.

A verseny három csoportjában az alábbi eredmények születtek: 

1. csoport:

  • 1. helyezett: a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola „UNITIS” csapata, amelynek tagjai: Csikós Bence, Németh Csaba Koppány, Sárközi Hunor
  • 2. helyezett: a Thuri György Gimnázium „Dívák” csapata, amelynek tagjai: Horváth Anna, Kanyó Enikő, Wágner Luca
  • 3. helyezett: azESZC Balassa Bálint Gazdasági Technikum „Számolók” csapata, amelynek tagjai: Hetzer Laura, Szakály Annamária, Tóth Boglárka

2. csoport:

  • 1. helyezett: a Székesfehérvári I. István Technikum „Dagobert” csapata, amelynek tagjai: Pothorszki Petra, Varga Levente, Virág Csilla
  • 2. helyezett: a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola „Padawans” csapata, amelynek tagjai: Almási Zoltán Levente, Markovics Péter, Nagy Zsolt
  • 3. helyezett: a Thuri György Gimnázium „Stonks” csapata, amelynek tagjai: Tamás Ármin, Tollas Magor Ferenc, Végh Roland

3. csoport:

  • 1. helyezett: a Bajai SZC Türr István Technikum „Türr” csapata, amelynek tagjai: Harcos Levente Zoltán, Milojev Ádám, Szabó Barnabás
  • 2. helyezett: a BGSZC Szent István Technikum és Kollégium „FLF” csapata, amelynek tagjai: Béres Zsuzsanna, Szabó Tamás József, Tóth Dominik András
  • 3. helyezett: a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum „Decision” csapata, amelynek tagjai: Boros Zsófia, Kovács Karina, Saskői Janka

Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola 1. helyezett „UNITIS” csapata

A Székesfehérvári I. István Technikum 1. helyezett „Dagobert” csapata

A Bajai SZC Türr István Technikum 1. helyezett „Türr” csapata

A győztes csapatoknak ezúton is gratulálunk, további tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk. Továbbá köszönjük minden iskola, minden csapatának a részvételt.

A vállalatvezetés gyakorlata kihívásokat rejt magában, melynek során döntések sorát kell meghozni. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán a diákok lehetőséget kapnak ezen kihívásokkal megismerkedni az Üzleti Szimuláció (Business Simulation) című tantárgy keretében, melyen az Üzleti Szimulációs Verseny alapul. A Gazdaságtudományi Kar több száz hallgatója sajátította már el a tantárgy keretében szerzett ismereteket, közülük több sikeres cégvezető került ki.

A játékot a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi kapcsolatai révén a világ számos részén játszották (pl. USA, Mexikó, Németország), valamint részt vettek benne az itt tanuló külföldi hallgatók is.

A győztes csapatoknak ezúton is gratulálunk, további tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk. Továbbá köszönjük minden iskola, minden csapatának a részvételt.

A vállalatvezetés gyakorlata kihívásokat rejt magában, melynek során döntések sorát kell meghozni. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán a diákok lehetőséget kapnak ezen kihívásokkal megismerkedni az Üzleti Szimuláció (Business Simulation) című tantárgy keretében, melyen az Üzleti Szimulációs Verseny alapul. A Gazdaságtudományi Kar több száz hallgatója sajátította már el a tantárgy keretében szerzett ismereteket, közülük több sikeres cégvezető került ki.

A játékot a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi kapcsolatai révén a világ számos részén játszották (pl. USA, Mexikó, Németország), valamint részt vettek benne az itt tanuló külföldi hallgatók is.

Online felvételi tanácsadás

✔ Felvételi előtt állsz, és bizonytalan vagy, hol tanulj tovább?
✔ Kérdéseid vannak a felvételi eljárással, pontszámítással kapcsolatban?
✔ Tudni szeretnéd, hogy melyik gazdasági szak a megfelelő választás számodra?
✔ Kérdéseid vannak a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának valamely képzésével kapcsolatban?

Felvételi tanácsadó csapatunk örömmel áll rendelkezésedre! Találkozzunk és beszélgessünk online, de mégis személyesen!

Mikor? >>> 2025. február 15-ig keddenként 15:00-16:00 között vagy csütörtökönként 18:00-19:00 között.

Hol?>>> MS Teams felületen, amely itt érhető el. Kattints! >>>

Ha a fenti időpontok közül egyik sem megfelelő számodra, akkor írj nekünk a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címre és egyeztetünk másik időpontot.

Nyílt nap Veszprémben – 2025. január 17.

A Pannon Egyetem 2025. január 17-én, pénteken nyílt napot tart Veszprémben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! A nyílt nap helyszíne a “B” épület aulája (Egyetem utca 10.).

A nyílt napon a  Gazdaságtudományi Kar minden alapképzési, mesterképzési szakja és felsőoktatási szakképzése külön standdal jelenik meg, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. Emellett a kart bemutató előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

Ha szeretnél bepillantani a gazdaságtudományba, kíváncsi vagy, mit tanulhatsz az egyetemen, látogass be szakmai előadásainkra, vagy nézd meg, milyen egy igazi Marketing Fókuszlabor. Az előadások listáját megtalálod alább hamarosan.

Ha kérdésed van, a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen vagy a (88) 624-137-es melléken elérsz minket.

Gazdasági Ízelítő – Szakmai programjaink a nyílt napon

10:00-10:25

A kereskedelem logisztikája – Szakmai előadás
Előadó: Éles Barna

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

10:05-10:35

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter, Fux Marcell

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:00-kor!
(max. 20 fő/turnus)

10:30-10:55

Régen és ma – kalandozások a számvitel világában – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Fehér Helga

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

10:45-11:15

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter, Fux Marcell

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:40-kor!
(max. 20 fő/turnus)

11:00-11:25

A kristálygömb a múlté, a jövő az adatokban rejlik – Szakmai előadás
Előadó: Harta Péter

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

11:30-12:00

Miért a PE-GTK? – A Gazdaságtudományi Kart bemutató előadás
Előadó: Dr. Fehérvölgyi Beáta, dékán

A épület, földszint, A/1 előadó

12:05-12:30

GTK Tour – Nézz körül nálunk! 
Körséta az A épületben Fehér Patrícia vezetésével.

Gyülekező az A épület földszintjén.

12:15-12:40

A Gyűrűk Ura tanulságai a vezetésben – Szakmai előadás
Előadó: Szentes Balázs

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

12:45-13:10

Vállalkozz okosan! – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Dániel Zoltán András

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

13:15-13:40

Számít neked a környezeted? – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Konka Boglárka

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás

Látogass el egy igazi Marketing Fókuszlaborba, pillants be a detektívtükör mögé! Modern felszereltségű fókuszlaborunk egyedülálló a régióban, kiválóan alkalmas fókuszcsoportos interjúk készítésére, terméktesztelésremarketingkutatások lebonyolítására. Próbáld ki Tobiit, a szemkamerát, mely képes követni és rögzíteni az emberi szem mozgását, így az is nyomon követhető, hogy mire figyel leginkább a fogyasztó.

A nyílt nap során 2 laborlátogatást szervezünk: 10:05-10:35, 10:45-11:15  között. Egy körben max. 20 főt tudunk fogadni. Jelentkezés és gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál. 

További infó a fókuszlaborról itt. >>>

A Pannon Egyetem nyílt napjának programja:

EXKLUZÍV KÍSÉRŐPROGRAM: CODE Digitális Élményközpont – Megnyitó előtti exkluzív bejárás

A Pannon Egyetem 2025. január 17-ei nyílt napjának különleges kísérőprogramján betekinthetsz a hamarosan megnyíló DIGITÁLIS ÉLMÉNYKÖZPONTBA, A CODE VESZPRÉMBE! A programra szeretettel várunk egyéni látogatókat és középiskolás osztályokat, csoportokat egyaránt. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrációért kattints ide. >>>

Szülői Tájékoztató Fórum – 2025. január 17.

Csatlakozzon hozzánk személyesen vagy online 2025. január 17-én, pénteken 16:00 és 17:40 között, és tudjon meg mindent, ami a felsőfokú tanulmányokra készülő diákok szüleinek fontos lehet! 

Program: 

16:00-16:40 Tudnivalók a felvételi eljárásról, és a pontszámításról – Gál Balázs, oktatási igazgató előadása
16:40-17:00 Mindent a felsőfokú duális képzésről – Dr. Utasi Anett, Duális Képzési Központ igazgatójának előadása
17:00-17:10 Hallgatói szolgáltatások a Pannon Egyetemen – Egyed Ildikó, a Karrier- és Hallgatói Szolgáltatóközpont igazgatójának előadása
17:10-17:20 A tanulmányok finanszírozása – Márkus Attila felsőoktatási szakértő (Diákhitel) ismertetője
17:20-17:40 Kérdések-válaszok

Helyszín: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém Egyetem utca 10., A épület, A/1 előadó

Csatlakozzon az eseményhez személyesen vagy online!

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.  Regisztráció itt: https://forms.gle/wKhu8U3Hfbattxxh9

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal a kommunikacio@uni-pannon.hu e-mail címen vagy a 88/624-035 telefonszámon.

Archívum

Go to Top