Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2025/2026 – Pályázati felhívás

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a 2025/2026. tanévre is pályázatot hirdet a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra.

Az ösztöndíjra pályázhatnak az Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas), illetve önköltséges, teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik teljesítik a pályázati felhívásban előírtakat.

A pályázati időszak 2025. május 26-án indul, a benyújtási határidő: 2025. július 2. 12:00

A pályázatot kizárólag az Oktatási Igazgatóság központi címtár azonosítással (KCA) elérhető Moodle oldalán, a pályázó képzésének megfelelő Kari felületen lehet benyújtani. >>> https://moodle.oi.uni-pannon.hu/course/view.php?id=45

A pályázati feltételeket és a csatolandó dokumentációval kapcsolatos tudnivalókat a Pályázati kiírás tartalmazza.

Az elnyerhető ösztöndíj havi összege 40.000.- Ft

A pályázat intézményi feltételei:

I. kiemelkedő kreditindex (mindkét félévben 4,01-től) és legalább 55 kreditpont teljesítése az utolsó két aktív félévben,

II. eredményes tudományos diákköri munka: Országos Tudományos Diákköri Konferencián, vagy a Pannon Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján bemutatott dolgozat, vagy szakmai konferencián előadás (poszter) tartása, vagy jegyzet, illetve szakmai cikk írásában való részvétel,

III. közéleti, sport és egyéb tevékenység (legfeljebb az adott hallgató összteljesítményének 10%-áig).

A pályázat részeként kötelezően feltöltendő:

1. a pályázati adatlap, melyet kitöltés után a pályázó aláírásával ellátva szkennelve (.pdf formátumban) vagy fényképezve (képként) lehet feltölteni.

Az adatlap hitelesítésével (aláírásával) kapcsolatos elvárások:

A) digitális aláírással ellátva: bármely legalább fokozott biztonságú minősített elektronikus aláírás-szolgáltatással hitelesített dokumentum (ami lehet a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) mobil alkalmazásában elérhető elektronikus aláírás) VAGY

B) nyomtatott és kézzel aláírt dokumentum szkennelt formátuma fogadható el

2. az I.-III. pontokban leírt tevékenységeket igazoló dokumentumok

Hiánypótlásra a feltöltés véglegesítését követően nincs lehetőség!

A pályázati adatlap, az értékelés szempontjai és a pályázati felhívás a Moodle felület „Pályázati kiírás dokumentumai” c. mappájában is elérhetőek.

Pályázati felhívás >>>

A pályázati értékelés szempontjai >>>

Tanulmányi eredmény igazolása >>>

Pályázati lap >>>

Szociális ösztöndíj önköltséges hallgatóknak

A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata meghirdette a rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot önköltséges hallgatók részére.

A pályázási határidő: 2025. május 25.

Részletek ezen a linken olvashatók: https://pehok.uni-pannon.hu/osztondijak/rendszeres-szocialis-osztondij-onkoltseges

Kérdés esetén fordulj bizalommal a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzathoz a szoc@hok.uni-pannon.hu e-mail címen, vagy személyesen az E épület 20-as irodájában előre egyeztetett időpontban.

Szakmai tanulmányút Nyitrára a Pannónia Ösztöndíjprogrammal

2025. április 22-24. között turizmus alap- és mesterszakos hallgatóink Nyitrán jártak rövid távú mobilitási program keretében.

A nyitrai Constantine the Philosopher University meghívására bepillantást nyertünk az egyetem életébe és a turisztikai képzésbe. Az egyetemi program mellett a résztvevők – nyitrai hallgatók idegenvezetésével – ismerhették meg a város főbb látnivalóit, köztük a nyitrai várat és a különleges könyvekkel büszkélkedő, impozáns könyvtárat. Ezen túlmenően az utazás során felkerestük Komáromot és Dunaszerdahelyet.

A Pannónia Ösztöndíjprogramnak köszönhetően a hallgatók értékes tapasztalatokkal, remek élményekkel gazdagodhattak a három nap alatt. A hallgatókat oktatóink is elkísérték: Sulyok Judit és Vizi István György.

Fényképes élménybeszámoló a Facebookon, itt. >>>

Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba

A magyarországi Fulbright Bizottság idén is meghirdeti az Amerikai Egyesült Államokba szóló ösztöndíjait. 

A 2026/2027-es tanévre szóló pályázati felhívások és részletes információk elérhetők a https://www.fulbright.hu/ honlapon.

A pályázati beadási határidő posztgraduális hallgatóknak: 2025. május 15.

A pályázati beadási határidő oktatóknak és kutatóknak: 2025. október 15.

Veszprém-Balaton 2023 EKF Ösztöndíj Program beszámoló

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara együttműködve a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-vel ösztöndíjat alapított Veszprém-Balaton 2023 EKF Ösztöndíj Program néven, aminek keretében kiválasztásra került összesen 23 hallgató („Junior Nagykövet”) akiknek a közreműködésével erősödtek a VEB2023 EKF program olyan céljai, mint a fiatalok helyben tartása és visszahívása a régióba, valamint a megvalósult EKF programok hatásának mérésében való aktív részvétel.

Az EKF junior nagykövetek segítették a 2023-as EKF év utáni kulturális kínálat sokszínűségének és európai dimenziójának megismertetését a Veszprémbe és térségbe érkezőkkel.
Az ösztöndíjat elnyert hallgatók Veszprém központjában, a Kossuth utcán található EKF információs ponton nyújtottak információt magyar és angol nyelven az érdeklődőknek.

A fiatalok 2024 februárjától egészen a 2024-es nyári szezon végéig heti öt napon át, a főszezonban pedig a hét minden napján várták az érdeklődőket. Feladatuk volt a vendégek segítése, útba igazítása és informálása, valamint a logózott ajándéktárgyak, EKF-es termékek értékesítése. A résztvevő hallgatók közül 10 fő kutatótáborban vett részt a program keretében, ahol a EKF-ben részt vevő településeken (Balatonalmádi , Lesence-vidék) utóhatásvizsgálatot végeztek témavezetők segítségével. A hallgatók a program végén egy workshop keretében osztották meg a tapasztalatikat.

Ösztöndíjpályázatok – SAS Bizottság

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT a sajátos szükségletű és speciális szükségletű hallgatók számára

1. típusú ösztöndíj
Az ösztöndíjat az adott Karon (GKZ, GTK, MK, HTK, MIK) a legmagasabb Ösztöndíjindexszel rendelkező pályázó hallgató nyeri el.

2. típusú ösztöndíj
Az ösztöndíjat az adott Karon (GKZ, GTK, MK, HTK, MIK) azon hallgatók nyerik el, akiknek az Ösztöndíjindexe az utolsó aktív félévben – az utolsó előtti aktív félévhez képest – a legnagyobb arányban növekedett.

A pályázat benyújtható: 2025.03.10-2025.03.16. Döntéshozás: 2025.03.30-ig.

A felhívás elérhető itt. >>>

SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT a sajátos szükségletű és speciális szükségletű hallgatók számára

A pályázat célja a tanulmányaik elvégzésében akadályozott hallgatók esélyegyenlőségének biztosítása.
A SAS Bizottság támogatást nyújt a fogyatékosság okán felmerülő többletköltségekre, kivéve azon szolgáltatásokra és eszközökre (diktafon, hallókészülék,…), melyeket a SAS Bizottság térítésmentesen hallgató rendelkezésére bocsájt.

A pályázat benyújtható: 2025.03.10-2025.03.16. Döntéshozás: 2025.03.30-ig.

A felhívás elérhető itt. >>>

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatás

A Pannon Egyetem gazdaságtudományi szakjain – Veszprémben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen –  önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatók pályázhatnak az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásra, amelynek köszönhetően 50-75-90% önköltségi díj kedvezményben részesülhetnek felvételi pontszámuk alapján. A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen, az általános és pótfelvételi eljárásban jelentkező – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

A támogatás célja a hallgató által fizetendő önköltségi díj teljesítésének támogatása.

A videóban Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja ismerteti az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatást. >>> 

A támogatással kapcsolatos főbb információk:

A támogatás összege félévente maximum az adott képzés – Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban közzétett – hallgató által fizetendő önköltségi díj összegének

  • 90%-a, amennyiben a pályázó szociális rászorultság alapján pályázik,
  • 75% vagy 50%-a, amennyiben a pályázó felvételi eredmény alapján pályázik.

Ki pályázhat?

A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásban az arra jogosult hallgatók 20%-a részesülhet. Szociális rászorultság (pl. anyagi helyzet, fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, félárva) alapján 90%-os támogatásban minimum 10 fő részesülhet.

Mennyi időre szól az ösztöndíj?

Az ösztöndíj legfeljebb az adott szak hatályos képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott képzési időre szól a Hallgatói Követelményrendszerben meghatározottak szerint, azzal a megkötéssel, hogy az ösztöndíjasnak az első félév során minimum 24 tanulmányi kreditet kell teljesítenie és súlyozott tanulmányi átlagának el kell érnie a 4,00 eredményt. Az ösztöndíjra való jogosultság félévenként felülvizsgálatra kerül.

Pályázás módja:

  • Az 50% és 75% mértékű, felvételi eredmény alapú ösztöndíjra jelentkezéshez pályázati kérelem a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.
  • A 90% mértékű, szociális rászorultság alapú ösztöndíjra jelentkezéshez a pályázat mellett a szociális rászorultságot felmérő adatlap, és az ahhoz kapcsolódó alátámasztó dokumentumok a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.

A pályázat elbírálása:

A pályázatokat az arra kijelölt kari bizottság bírálja el.

Pontegyezőség esetén a bizottság a felvételi pontszámításon túl az országos és a Pannon Egyetem által szervezett szakmai tanulmányi versenyeken elért versenyeredmények, és a Pannon Egyetem által szervezett intézményi továbbtanulási programok alapján rangsorol.

A pályázati eljárásban hiánypótlásra nincs lehetőség.

Az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatással kapcsolatban további információ a felveteli@gtk.uni-pannon.hu címen kérhető.

Hungarian-Missouri Educational Partnership ösztöndíj 2025

A Hungarian-Missouri Educational Partnership a Saint Louis University egy éves MBA képzésének elvégzését támogatja, a tandíj és a szállás költségeinek fedezésével.

Az ösztöndíjat 2005-ben George H. Walker, az USA magyarországi nagykövete, Simonyi András, Magyarország amerikai nagykövete, Joe Adorjan, magyar tiszteletbeli konzul és a St. Louis-i egyetemek “alapították.” A mai napig több mint 30 ösztöndíjas tanulmányait támogatta.

Az idei felhívás elérhető itt >>>

Jelentkezési határidő: 2025.02.28.

Elérhető a Pannónia Ösztöndíjprogram!

Szerezz értékes nemzetközi tapasztalatokat és maradandó élményeket a Pannónia Ösztöndíjprogrammal!

A program keretében rövid és hosszú távú mobilitási lehetőségekkel élhetsz, melyek segítségével támogatott formában tanulhatsz, kutathatsz, oktathatsz, vagy akár szakmai gyakorlatot végezhetsz külföldön. Mindezt megteheted a világ szinte bármely pontján! Jelentkezz hosszútávú mobilitási programra!

Hallgatói mobilitás
Hallgatóként érdemes mobilitási programban részt venni, mert egy vagy két szemeszter külföldi tapasztalat lehetőséget nyújt új kultúrák megismerésére, nyelvtudás fejlesztésére, valamint nemzetközi kapcsolatok építésére. Emellett személyes és szakmai fejlődéshez vezet, és előnyt jelenthet a munkaerőpiacon is, hiszen a külföldön szerzett élmények és tapasztalatok szélesítik a látókört és növelik az alkalmazkodóképességet. Ösztöndíj lehetőségeknek köszönhetően mindezt kevesebb anyagi ráfordítással!

Dolgozói és oktatói mobilitás
Pannon Egyetem összes dolgozója számára elérhető ez a lehetőség a mobilitási programban való részvételre. Egy vagy két szemeszteres mobilitás oktatóként vagy dolgozóként lehetőséget biztosít szakmai tudás bővítésére, új módszerek elsajátítására, valamint nemzetközi együttműködések kialakítására. Emellett hozzájárul a személyes fejlődéshez, és inspirációt adhat a saját oktatási vagy munkakörnyezet fejlesztéséhez, miközben értékes kapcsolatokat építhet ki a nemzetközi szakmai közösségben.

Az Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány Kuratóriumának pályázati felhívása

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.

Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg német nyelven.

Az projektpályázatok keretében történő együttműködés során közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.

Pályázati lehetőségek és határidők:

  • Ösztöndíjas pályázatok:
    • 1. Rövid (5 napos) felsőoktatásban oktató, kutatói ösztöndíjakra: 2024-ben és 2025-ben folyamatosan
    • 2. Felsőoktatás oktatói, kutatói, PhD- hallgatói 1 hónapos ösztöndíjaira: 2024. október 30., 2025. március 15, május 15, október 30. és december 15.
    • 3. Nyári német nyelvtanfolyamok Ausztriában PhD- hallgatóknak: 2025. március 15.
    • 4. Nyári magyar nyelvtanfolyamon való részvétel a Debreceni Nyári Egyetemen osztrák hallgatóknak: 2025. március 15. és május 15.
  • Osztrák-magyar együttműködési PROJEKTPÁLYÁZATOKRA: 2024. október 30., 2025. március 15., május 15. és október 30.

Az Osztrák Magyar Akció Alapítvány az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Bundesministerium für Bildung, Wissenschaft und Forschung, támogatásával működik.

Pályázatok teljes szövege megtalálható: http://www.omaa.hu

Információ az AÖU/OMAA Titkárságán kérhető:

  • E-mail: omaa@omaa.hu
  • H-1115 Budapest, Keveháza utca 1-3., +361 266 7475

A felhívás letölthető itt. >>>

Archívum

Go to Top