Új lendületet kap a Harsányi János Szakkollégium

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Harsányi János Szakkollégium közössége: ettől az évtől a program szakmai mentora Dr. Dániel Zoltán András, kollégiumi szeniorja pedig Szultos Boglárka PhD hallgató.

Az áprilisi szakmai megbeszélésen a Harsányi János Szakkollégium vezetése több kulcsfontosságú szabályzatot és működési rendet elfogadott, hogy hosszú távon is megalapozza a szakkollégium szakmai és közösségi életét.

Többek között az alábbi témákkal foglalkoztak:

  • Áttekintették és elfogadták a Szakkollégium Szervezeti és Működési Rendjét.
  • Bemutatták a Felvételi Bizottság működését, amely az objektív és méltányos kiválasztást garantálja.
  • Ismertették a mentorprogram részleteit, amelyek a szakmai fejlődést és a közösségbe való beilleszkedést támogatják.
  • Véglegesítették a közelgő kollégiumi felvételi eljárás teljes menetét is.

A szakkollégium lényege, hogy a hallgatók egy támogató, inspiráló és szakmailag aktív közösség részévé váljanak, ahol nemcsak tudást szerezhetnek, hanem kapcsolatokat építhetnek, tapasztalatot gyűjthetnek és fejlődhetnek is.

Hallgatóként azért éri meg csatlakozni, mert a szakkollégium egyszerre ad szakmai lehetőségeket, mentorálást, közösségi élményeket és olyan kapcsolatokat, amelyek a későbbi karrierben is komoly előnyt jelenthetnek.

Kari TDK 2026 – Eredmények

2026. április 29-én került megrendezésre a Kari Tudományos Diáknap és a Kari Tudományos Diákköri Konferencia, amely ismét kiváló lehetőséget biztosított hallgatóink számára tudományos munkájuk bemutatására, kutatási eredményeik ismertetésére.

A konferencia öt tagozatban zajlott, amelyek a menedzsment, a fenntarthatóság, a globális gazdasági folyamatok, a turizmus és marketing, valamint a vállalati digitalizáció és társadalmi hatások aktuális tudományos kérdéseit ölelték fel.

A rendezvényen részt vevő hallgatók magas színvonalú előadásokkal bizonyították elkötelezettségüket és felkészültségüket, miközben a szakmai zsűri értékes visszajelzésekkel és építő jellegű szakmai vitákkal segítette munkájukat. A konferencia a tudományos utánpótlás erősítésének és a tehetséggondozásnak ismét méltó fóruma volt.

Contemporary Issues in Management and Consumer Behavior tagozat: 

2. helyezettek: 

  • Gesztesi Balázs Bence (Témavezető: Dr. Kővári Edit Mária)
  • Mádl Gabriella (Témavezető: Dr. Hiezl Kitti)
  • Reinaldo Pérez Maria Karla (Témavezető: Dr. Kővári Edit Mária)

3. helyezett:

  • Abujalghif Amjed Jamil Mohamad (Témavezető: Dr. Marton Zsuzsanna)

Fenntarthatóság, ESG és Környezettudatos Gazdaság tagozat: 

1. helyezettek: 

  • Kecskés Alexa (Témavezető: Dr. Kozma Dorottya Edina)
  • Sohajda Sára (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

2. helyezettek: 

  • Horváth Sába Roxána (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)
  • Jelinek Dóra (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

3. helyezett: 

  • Fódi Krisztián Ferenc (Témavezető: Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória)

Global Business and Economic Transformations tagozat:

1. helyezettek:

  • Carvalho D’Alva Elvira (Témavezetők: Dr. Nagy Andrea Magda, Kanizsai-Konka Boglárka)
  • Condor Huaman Juan Braulio (Témavezető: Dr. Szikszai Szabolcs)
  • Hantos József (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda)

2. helyezettek:

  • Keophilavong Ketoudong (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda)
  • Khatun Salma (Témavezető: Dr. Németh Kornél)

Turizmus, Marketing és Fogyasztói Élmény tagozat: 

1. helyezettek:

  • Barcza Krisztina (Témavezető: Dr. Madarász Eszter)
  • Cziráki Bettina (Témavezető: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi)
  • Schmutz Eszter Mária (Témavezető: Dr. Hiezl Kitti)

2. helyezettek:

  • Katona József Márk (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda)
  • Molnár Anna Zsuzsa (Témavezető: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi)

Vállalati Folyamatok, Digitalizáció és Társadalmi Hatások tagozat:

1. helyezettek:

  • Kiss Ivett (Témavezető: Nagy Viktória)
  • Korin Máté József (Témavezető: Dr. Kovács Zoltán)

2. helyezett:

  • Bohács Péter (Témavezető: Dr. Csepregi Anikó Csilla)

3. helyezett:

  • Kovács Petra (Témavezetők: Dr. Dániel Zoltán András, Mészáros Péter)

 Gratulálunk az előadóknak és a témavezetőknek!

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

Kari Tudományos Diáknap és Kari TDK 2026 tavasz – PROGRAM

2026. április 29-én kerül megrendezésre a Kari Tudományos Diáknap és a Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

PROGRAM: 

8:30 Zsűritájékoztató (Helyszín: A épület, földszint, A/3 terem)
9:00-tól Tagozati ülések az alább olvasható beosztás szerint (Helyszín: A épület, földszint, A/4-A/8 terem)
12:00 Mit kaptam a TDK-tól? Kerekasztal beszélgetés volt TDK-zó hallgatókkal – Moderátor: Dr. Dániel Zoltán András
12:45 TDK Orientációs Nap – Bemutatkoznak az intézetek kutatási témái
13:30-tól Fogadás (Helyszín: A épület, földszint, A/3 terem)

Global Business and Economic Transformations tagozat

Bizottság: 

  • Neumanné Dr. Virág Ildikó – Elnök
  • Dr. Koczor-Keul Melinda
  • Dr. Kozma Dorottya Edina
  • Veres Tímea – Titkár

Helyszín: A épület, földszint, A/4 terem

9:00 Khatun Salma: A Quasi-Experimental Analysis of Quality Frameworks and Defect Reduction: A Case Study of Schneider Electric’s Supplier Development (Témavezető: Dr. Németh Kornél)

9:25 Hantos József: Alternative Capital Market Theories in an Aggregated Market Environment (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda) 

9:50 Keophilavong Ketoudong: The Study of that Lao China Railway Impact for Economic and Business Transformation in Laos (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda)

10:15 Condor Huaman Juan Braulio: The Chancay megaport and its impact on Peru – China trade relations and Peru´s integration into global value chains (Témavezető: Dr. Szikszai Szabolcs)

10:40 Carvalho D’Alva Elvira: Implications of Vertical Integration for Tiered Automotive Suppliers — Case study: Videoton Autóelektronika in the Context of BYD’s Market Entry in Hungary (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda) 

Contemporary Issues in Management and Consumer Behavior tagozat

Bizottság: 

  • Dr. Madarász Eszter – Elnök
  • Dr. László Veronika
  • Király Tünde
  • Simon Dóra – Titkár

Helyszín: A épület, földszint, A/5 terem

9:00 Mádl Gabriella:  Consumers’ perception of XR products (Témavezető: Dr. Hiezl Kitti)

9:25 Abujalghif Amjed Jamil Mohamad: Bridging Operational Sustainability and Guest Behaviour in Hospitality: Designing a Dual-View Conceptual Framework (Témavezető: Dr. Marton Zsuzsanna)

9:50 Gesztesi Balázs Bence: Empirical examination of the positive impact of gamified teaching methods on university students’ knowledge and attitudes about Greenwashing (Témavezető: Dr. Kővári Edit Mária)

10:15 Reinaldo Pérez Maria Karla: The impact of cultural awareness adaptative leadership behaviors emotional and digital intelligence on multicultural leadership (Témavezető: Dr. Kővári Edit Mária) 

Fenntarthatóság, ESG és Környezettudatos Gazdaság tagozat

Bizottság: 

  • Dr. Molnár Tamás – Elnök
  • Dr. Bosnyák-Simon Nikolett
  • Dr. Tobak Júlia
  • Süle Anna Adrienn
  • Mérei Jázmin Pálma – Titkár

Helyszín: A épület, földszint, A/8 terem

9:00 Fódi Krisztián Ferenc: A fenntarthatósági fejlődési célkitűzések beágyazódása az önkormányzati tervetési folyamatokba Veszprém esetében (Témavezető: Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória)

9:25 Jelinek Dóra: Inflációs nyomás és klímacélok: Zöld beruházások alakulása a V4 országokban (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

 9:50 Sohajda Sára: A magyar kis- és középvállalkozások ESG-felkészültségének gazdasági és versenyképességi értékelése (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

10:15 Kecskés Alexa: Az ESG kritériumok és a környezeti számvitel integrálásának vizsgálata a magyar energetikai szektorban (Témavezető: Dr. Kozma Dorottya Edina)

10:40 Horváth Sába Roxána: ESG stratégiák kulturális beágyazottsága a globális autóiparban (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

Turizmus, Marketing és Fogyasztói Élmény tagozat

Bizottság: 

  • Dr. Papp Zsófia Márta – Elnök
  • Dr. Vizi István György
  • Varga-Dani Barbara
  • Fonyódi Szófia – Titkár

Helyszín: A épület, földszint, A/7 terem

9:00 Barcza Krisztina: Digitális transzformáció és fogyasztói élmény a Balaton turizmusában: igényfelmérés és lehetőségek (Témavezető: Dr. Madarász Eszter)

9:25 Katona József Márk: A magyarországi MotoGP futam hatásainak vizsgálata (Témavezető: Dr. Nagy Andrea Magda)

9:50 Cziráki Bettina: A Z generáció környezettudatossága az utazási döntések során (Témavezető: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi)

10:15 Molnár Anna Zsuzsa: A környezeti fenntarthatóság integrálása az újonnan nyílt szállodák beruházásába és működésébe (Témavezető: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi)

10:40 Schmutz Eszter Mária: Az AI-generált vizuális tartalmak hatása a desztinációk vonzerejére és az utazási döntésre (Témavezető: Dr. Hiezl Kitti) 

11:05 Váradi Villő: A budapesti élményvendéglátás jelensége: Az élményelemek szerepe a márkaépítésben és a marketingstratégiában (Témavezető: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi) 

Vállalati Folyamatok, Digitalizáció és Társadalmi Hatások tagozat

Bizottság: 

  • Dr. Hegedűs Csaba – Elnök
  • Almásné Kincse Hajnalka
  • Töreki Stefánia Matild
  • Hauzler László
  • Mihalovics Fanni – Titkár

Helyszín: A épület, földszint, A/6 terem

9:00 Kovács Petra: A tanulást segítő digitális applikáció gazdasági és társadalmi hatásainak vizsgálata – esettanulmány sajátos nevelési igényű tanulók támogatására (Témavezetők: Dr. Dániel Zoltán András és Mészáros Péter)

9:25 Korin Máté József: Pénzügyi folyamatok fejlesztése multinacionális toxikológiai kutatóintézetekben (Témavezető: Dr. Kovács Zoltán)

9:50 Bohács Péter: A szabályozói elvárások hatása a projektmenedzsment-érettségre egy pénzügyi vállalkozás informatikai üzemeltetésében (Témavezető: Dr. Csepregi Anikó Csilla)

10:15 Kiss Ivett: Kisgyermekes női munkavállalók karrierútjának vizsgálata generációs különbségek tükrében (Témavezető: Nagy Viktória)

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

Pannonos siker a Richter MindRun 24 órás ötletversenyen

A március 20-22-ei hétvégén a Richter MindRun 24 órás ötletversenyén vett részt Karunk hallgatója, ahol a MEN/SHE csapat tagjaként különdíjat nyert.

A hatfős csapat különböző egyetemekről és szakokról érkezett, köztük két Pannon Egyetemi hallgatóval: Jelinek Dóra a Gazdaságtudományi Karról és Romhányi Zsolt András a Mérnöki Karról.

A feladat egy társadalmilag érzékeny téma feldolgozása volt, amelyre egy játékos, élményalapú megközelítést dolgoztak ki: a női egészség témáját tették a férfiak számára is érthetőbbé és átélhetőbbé.

A különdíjhoz fejenként 150.000 forintos, szakmai fejlődést támogató keret kapcsolódik, amelyet képzésekre, nyelvvizsgára vagy tanuláshoz szükséges eszközökre használhatnak fel a csapattagok.

Hallgatóinknak és a csapat minden tagjának szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Különdíjjal és a Legjobb Előadó Díjával tértek haza Miskolcról hallgatóink

Nagy büszkeség számunkra, hogy a Never Ending Story csapatunk a Miskolci Egyetem Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékversenyen különdíjat nyert.

A csapat tagjai: Horváth Sába, Nagy Zsófia, Szép Luca és Kocsis Jenő

Kocsis Jenő emellett a legjobb előadó címet is kiérdemelte a szakmai zsűri döntése alapján.

Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak, Dr. Szentes Balázsnak!

TDK Orientációs Nap – Ötlettől a TDK-ig

Kötetlen beszélgetés a Tudományos Diákkörről – Minden, amit tudni akartál, de eddig féltél megkérdezni.

2026. március 4-én, 16:00-18:00 között TDK Orientációs Napot szervezünk, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Helyszín: A épület 2. emelet, A/203A terem

Tudományos Diákköri (TDK) munka nemcsak a tanulmányaidat mélyíti el, hanem elindíthat egy izgalmas szakmai és kutatói úton is. Itt nem a jegyekért tanulsz, hanem saját érdeklődésedet követve merülhetsz el egy-egy téma mélyebb megismerésében, mindezt oktatóid támogatásával. Van egy kérdés, ami régóta foglalkoztat? Érdekel egy téma, amivel a tanórákon csak érintőlegesen foglalkoztatok? Mélyülj el benne egy TDK kutatás formájában.

A kérdésekre Dr. Dániel Zoltán András válaszol.

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

Kari TDK 2026 tavasz – Felhívás

A Pannon Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának, intézeteinek és tanszékeinek, valamint képzési helyeinek támogatásával meghirdeti a Pannon Egyetem Kari Tudományos Diákköri Konferenciáját.

A konferenciára osztatlan, Foksz, BSc/BA, MSc/MA képzésben részt vevő hallgatók jelentkezhetnek.

A jelentkezés elektronikus regisztrációval, valamint a bemutatásra szánt pályamunka (dolgozat) összefoglalójának benyújtásával történik.

Ezt a http://etdk.uni-pannon.hu/ weboldalon elérhető rendszerben kell megtenni.

Időpontok/határidők:

  • a 2026-es év Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia időpontja: április 29.
  • a regisztráció és az összefoglaló benyújtásának határideje: március 31. (kedd) 21:00
  • a dolgozat elektronikus benyújtásának határideje: április 14. (kedd) 21:00

Formai követelmények és egyéb tudnivalók a karok oldalain találhatóak https://moodle.uni-pannon.hu/course/view.php?id=16252

A dolgozat / pályamunka benyújtásának módja:

A max. 20 Mb terjedelmű dolgozatokat pdf formában a regisztrált és konferenciára jelentkezett hallgatók a http://etdk.uni-pannon.hu/  oldalon megadottak alapján tudják feltölteni.

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

ITDK ősz 2025 – Eredmények

2025. november 26-án került megrendezésre az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia. A Közgazdaságtudományi Szekció tagozataiban az alábbi eredmények születtek:

1. HELYEZETTEK

Süle Anna Adrienn: Fenntarthatósági Jelentés = ESG beszámoló? A MOL Fenntarthatósági Jelentésének elemzése (Témavezető: Dr. Bosnyák-Simon Nikolett)

Kalaje Mohamad Hafiz: Analysis of Hungarian Electricity Production and Power Plant Capacities: Trends and Perspectives for the 2016–2024 Period (Témavezető: Hegedűsné Dr. Baranyai Nóra, Dr. habil. Zsiborács Henrik)

Varga Eszter Mária: A mesterséges intelligencia okozta szorongás vizsgálata a felsőoktatásban – A 7F modell alkalmazhatósága hallgatói önkormányzatok körében (Témavezető: Dr. Obermayer Nóra)

Kovács Júlia: A projektvezetők projekt-kontextushoz illeszkedő vezetési stílusának vizsgálata az autóiparban (Témavezető: Dr. Cserháti Gabriella)

Kőmives Liliána: A könyvvizsgálat digitalizációja (Témavezető: Dr. Bosnyák-Simon Nikolett)

Baharudin Maulana Fariz: Empirical Study on the Halal Supply Chain Knowledge in Shaping Purchase Intentions for Halal Meat Among Muslim Students in Hungary (Témavezető: Neumanné Dr. Virág Ildikó)

Orbán Alexandra: A magyar Forma-1 nézők fogyasztói magatartása (Témavezetők: Porkoláb Patrícia Fanni, Dr. Dániel Zoltán András)

2. HELYEZETTEK

Hosszu Nóra Ibolya: Zöld iránytű a rendezvényszervezésben – Fenntarthatósági szempontok megjelenése a hazai fesztiválokon (Témavezető: Dr. Péter Erzsébet)

Jelinek Dóra: Körforgásos gazdaság és újrahasznosított csomagolások: az ásványvíz ipar fenntartható jövője (Témavezető: Dr. Kozma Dorottya Edina)

Sólyom Péter Márk: A fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság részterületeinek megjelenése a hazai egészségturizmus szereplői körében (Témavezető: Jakab Bálint)

Hasan Hasibul: Effective Application of Reverse Logistics to Accelerate the Circular Fashion System (Témavezető: Dr. Ernszt Ildikó)

Pereira Iwasaki Ludmila Paola: Renewable Energy Sources in Circular and Sustainable Urban Development (Témavezető: Dr. Németh Kornél)

Turpinszky Réka: A nők helyzete a munkaerőpiacon: Esélyegyenlőség, karrierlehetőségek és kihívások egy multinacionális vállalatnál. (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

Horváth Sába Roxána: Nemzetközi startup programok összehasonlítása: Hatékonyság és adaptálhatóság a magyar startup ökoszisztéma fejlesztésében (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

3. HELYEZETTEK

Süle Anna Adrienn: Futóversenyek a környezeti és társadalmi hatások tükrében (Témavezetők: László Veronika, Dr. Dániel Zoltán András)

Gratulálunk az előadóknak és a témavezetőknek!

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

ITDK Program – 2025. november 26.

2025. november 26-án kerül megrendezésre az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A Közgazdaságtudományi Szekció tagozatainak programja:

8:00- Regisztráció (B AULA)
08:30 Zsűritájékoztató (A/3)
09:00 Tagozati ülések
15:30-tól Eredményhirdetés (B AULA)

Zöld Horizontok – fenntartható trendek (A3)

Bizottság:

  • Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi – Elnök
  • Porkoláb Patrícia Fanni
  • Szántó Balázs
  • Bakos Marina – Titkár

9:00 Süle Anna Adrienn: Futóversenyek a környezeti és társadalmi hatások tükrében (Témavezetők: Dr. László Veronika és Dr. Dániel Zoltán András)

9:25 Hosszu Nóra Ibolya: Zöld iránytű a rendezvényszervezésben – Fenntarthatósági szempontok megjelenése a hazai fesztiválokon (Témavezető: Dr. Péter Erzsébet)

9:50 Jelinek Dóra: Körforgásos gazdaság és újrahasznosított csomagolások: az ásványvíz ipar fenntartható jövője (Témavezető: Dr. Kozma Dorottya Edina)

10:15 Sólyom Péter Márk: A fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság részterületeinek megjelenése a hazai egészségturizmus szereplői körében (Témavezető: Jakab Bálint)

10:40 Süle Anna Adrienn: Fenntarthatósági Jelentés = ESG beszámoló? A MOL Fenntarthatósági Jelentésének elemzése (Témavezető: Dr. Bosnyák-Simon Nikolett)

Session Circular Futures – Pathways to Sustainability (A8)

Bizottság:

  • Dr. Kozma Dorottya Edina– Chair
  • Dr. Koczor-Keul Melinda
  • Dr. Nagy Andrea Magda
  • Strobl Ödön – Secretary

9:00 Ogundele Olusegun Michael: How the deposit return scheme (drs) changes hungarian attitudes on plastic waste recycling    (Supervisor: Dr. Kornél Németh)

9:25 Kalaje Mohamad Hafiz: Analysis of Hungarian Electricity Production and Power Plant Capacities: Trends and Perspectives for the 2016–2024 Period (Supervisors: Dr. Nóra Baranyai Hegedűs and Dr. Henrik Zsiborács)

9:50 Hasan Hasibul: Effective Application of Reverse Logistics to Accelerate the Circular Fashion System (Supervisor: Dr. Ildikó Ernszt)

10:15 Pereira Iwasaki Ludmila Paola: Renewable Energy Sources in Circular and Sustainable Urban Development (Supervisor: Dr. Kornél Németh)

Humán Horizontok – munka, egyenlőség és vezetés (A7)

Bizottság:

  • Dr. Pribojszki-Németh Anikó – Elnök
  • Töreki Stefánia Matild
  • Harta Péter
  • Migalkó Anna – Titkár

9:00 Turpinszky Réka: A nők helyzete a munkaerőpiacon: Esélyegyenlőség, karrierlehetőségek és kihívások egy multinacionális vállalatnál (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

9:25 Varga Eszter Mária: A mesterséges intelligencia okozta szorongás vizsgálata a felsőoktatásban – A 7F modell alkalmazhatósága hallgatói önkormányzatok körében (Témavezető: Dr. Obermayer Nóra)

9:50 Kovács Júlia: A projektvezetők projekt-kontextushoz illeszkedő vezetési stílusának vizsgálata az autóiparban (Témavezető: Dr. Cserháti Gabriella)

Globális Pályák – új üzleti trendek tagozat (A6)

Bizottság:

  • Dr. Kovács Zoltán – Elnök
  • Almásné Kincse Hajnalka
  • Veres Tímea
  • Kovács Petra – Titkár

9:00 Horváth Sába Roxána: Nemzetközi startup programok összehasonlítása: Hatékonyság és adaptálhatóság a magyar startup ökoszisztéma fejlesztésében (Témavezető: Dr. Dániel Zoltán András)

9:25 Kőmives Liliána: A könyvvizsgálat digitalizációja (Témavezető: Dr.Bosnyák-Simon Nikolett)

9:50 Orbán Alexandra: A magyar Forma-1 nézők fogyasztói magatartása (Témavezetők: Porkoláb Patrícia Fanni és Dr. Dániel Zoltán András)

10:15 Baharudin Maulana Fariz: Empirical Study on the Halal Supply Chain Knowledge in Shaping Purchase Intentions for Halal Meat Among Muslim Students in Hungary (Témavezető: Neumanné Dr. Virág Ildikó)

A program az NTP-HHTDK-25-0019 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

ITDK 2025 ősz – Felhívás

A Pannon Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának, intézeteinek és tanszékeinek, valamint képzési helyeinek támogatásával meghirdeti a Pannon Egyetem Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáját.

A konferenciára osztatlan, Foksz, BSc/BA, MSc/MA képzésben részt vevő hallgatók, valamint középiskolások jelentkezhetnek.

A jelentkezés elektronikus regisztrációval, valamint a bemutatásra szánt pályamunka (dolgozat) összefoglalójának benyújtásával történik.
Ezt a http://etdk.uni-pannon.hu/ weboldalon elérhető rendszerben kell megtenni.

Időpontok/határidők:

  • a 2025-as év Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia időpontja: 2025. november 26.
  • a regisztráció és az összefoglaló benyújtásának határideje: 2025. október 28. (kedd) 22:00
  • a dolgozat elektronikus benyújtásának határideje: 2025. november 11. (kedd) 22:00

Formai követelmények és egyéb tudnivalók a karok oldalain találhatóak https://moodle.uni-pannon.hu/course/index.php?categoryid=389

A dolgozat / pályamunka benyújtásának módja:
A max. 20 Mb terjedelmű dolgozatokat pdf formában a regisztrált és konferenciára jelentkezett hallgatók a http://etdk.uni-pannon.hu/ oldalon megadottak alapján tudják feltölteni.

Archívum

Go to Top