English Week 2025 – Egy hét élményteli angoltanulás a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025. június 29 – július 5. között nyolcadik alkalommal rendezte meg nagy sikerű angol nyelvi nyári táborát középiskolások számára.

A tábor célja az volt, hogy bővüljön a résztvevők szókincse és nyelvtani ismeretei, javuljon a beszédkészségük, magabiztosabban kommunikáljanak angol nyelven. Hétfőtől péntekig délelőtt és a délután egy részében angol nyelvórákon vettek részt a diákok, ahol az interaktív szókincsbővítő és nyelvtani feladatok mellett, az angol nyelv aktív használatát is gyakorolták.

A tanulás mellett változatos szabadidős programokban volt része a táborozóknak: felfedezhették Veszprém nevezetességeit egy városnéző séta keretében, kirándulást tettek Tihanyba és Balatonfüredre, strandoltak Alsóörsön, ellátogattak a Várbörtön „Ember a Rács Mögött” kiállítására és a CODE Digitális Élményközpontba, valamint a Gazdaságtudományi Kar pénzügyi szabadulószobáját is kipróbálták.

A tábor célja az is, hogy a résztvevő diákok megismerjék a Pannon Egyetem képzéseit, bepillantsanak a veszprémi egyetemisták életébe, és a továbbtanulási döntés meghozatala során a Pannon Egyetem is szerepeljen a lehetséges opciók között.

A táborban évente 18 fő vehet részt, amely létszám rekordidő alatt betelt minden évben, hiszen ez egy óriási lehetőség a középiskolásoknak, akik számára a részvétel teljesen ingyenes, a tábor minden költségét a Gazdaságtudományi Kar fedezi. A 2025-ös táborozók ajkai, győri, keszthelyi, nagykanizsai, siófoki, tatabányai, várpalotai, zalaegerszegi középiskolákból érkeztek, és elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat. Néhány vélemény a diákoktól:

„Ez a hét rengeteget adott a személyiségemhez és mindenkivel nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki.”

„Sok új barátot es élményt adott. Ha lehetne rá lehetőség, kérdés nélkül újra jönnék.”

„Nekem nagyon tetszett a tábor, nagyon jól éreztem magam, szereztem új barátokat és emlékeket. „Friendship, fun, English; somewhere you can grow.”

„English brought us here, but memories will keep us here.”

„Szeretném megköszönni a táboroztatók munkáját… Jó programok voltak és sehol nem volt semmiilyen csúszás. Nagyon jó emlékként fogok visszagondolni rá, és jó barátságok születtek.”

„Ez a hét nagyon sok mindent adott. Adott rengeteg élményt, rengeteg emléket… És a sok élmény között az angoltanulásra is jutott idő. Ez egy olyan nyári tábor volt, ami pont annyira volt élménydús, mint amennyire angoltanulás.”

Középiskolás startupperek mutatták be ötleteiket a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 tavaszán második alkalommal szervezte meg a Középiskolás Ötletbörzét (KÖB), amelynek célja olyan innovatív ötletekre épülő csapatok kiválasztása és támogatása volt, akik a versenyt követően is képesek lehetnek az általuk kitalált ötletek alapján üzleti modellek kialakítására, erre építve sikeres vállalkozások működtetésére.

Az országos, kétfordulós versenyre 22 háromfős csapat jelentkezett 8 város – Balatonfűzfő, Békéscsaba, Budapest, Érd, Komárom, Pápa, Székesfehérvár, Várpalota -, 9 középiskolájából.

Az idei felhívásban a kulcstémakörök az energia, okosotthon, hulladék, élelmiszer, pénzügy, oktatás voltak. Az első fordulóban ezekhez kapcsolódóan találtak ki a csapatok egy innovatív terméket vagy szolgáltatást, amelyről készítettek egy onepagert.

A beküldött pályamunkákból a szakértői zsűri kiválasztott 10 továbbjutó csapatot, akiknek online felkészítőket szerveztünk, és mentorálást biztosítottunk, amelyek segítségével ötleteiket ki tudták dolgozni, és felkészültek a 2025. június 6-ai döntőre, amelyen előbb minifeladatokat kaptak a pitch tökéletesítésének érdekében, majd élőben, szakmai zsűri előtt került sor a döntő pitchre, vagyis az ötlet bemutatására.

A döntőn, a csapatok teljesítményét értékelő szakmai zsűri tagjai Grancsai Erika, a Virgo Ventures startup program szakmai vezetője, Dr. Temesvári Balázs, a Swing-Swing Kft. ügyvezető igazgatója, Kutni Mágyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatója és Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória, a Pannon Egyetem Innovációmenedzsment Intézeti Tanszékének tudományos főmunkatársa voltak.

A verseny végeredménye:

  • 1. HELYEZETT: a Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola „Sleepless” csapata, amelynek tagjai: Csik Gergő Barnabás, Varga Lara Rebeka, Varga Milán
  • 2. HELYEZETT: a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium „Csimur és Társai” csapata, amelynek tagjai: Madari Vanda, Kovács Panna, Lázár Kamilla
  • 3. HELYEZETT: a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium „DFK” csapata, amelynek tagjai: Kőszeghy Fanni Ilona, Szalai Kitti, Szücs Dorina
  • KATEDRA különdíjas: a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium „3 Gúnár” csapata, amelynek tagjai: Nagy Milán, Reisz Dániel, Tokár Ádám

1. helyezett csapat

2. helyezett csapat

3. helyezett csapat

Katedra különdíjas csapat

A díjazottaknak és minden résztvevőnek ezúton is szívből gratulálunk, tanulmányaikhoz további sok sikert kívánunk.

Támogatóinknak pedig hálásan köszönjük az együttműködést!

Büszkén Bécsben – Kollégáink az AACSB éves konferenciáján

2025. április 7-9. között Bécsben került megrendezésre az AACSB legnagyobb éves eseménye, az International Conference and Annual Meeting, melyen a Gazdaságtudományi Kar immár mint AACSB akkreditált üzleti iskola vehetett részt.

A rendezvény plenáris előadásait követően több alkalommal is kivetítésre került az újonnan akkreditált intézmények, illetve karok listája, így a világ minden tájáról érkező 1300 résztvevő között kollégáink is büszkén olvashatták a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar nevét.

A bécsi eseményen került sor a hivatalos fotózásra is az újonnan akkreditált iskolák képviselőivel, melynek keretében Stephanie Bryant, az AACSB alelnöke személyesen is gratulált az akkreditációs folyamat sikeréhez Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszonynak és kollégáinak, Dr. Raffay-Danyi Ágnesnek és Dr. Csizmadia Tibornak.

AACSB akkreditált a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 februárjában elnyerte a gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező – jövőre 110 éves – AACSB akkreditációt. Ezzel a kar bekerült a világ üzleti iskoláinak legfelső 6%-ába, és Magyarországon a második intézményként szerezte meg ezt a rangos elismerést. ​

Az AACSB akkreditáció egy hallgatóközpontú minőségbiztosítási rendszer, amelynek középpontjában a diákok képességeinek fejlesztése áll. Az akkreditáció megszerzése igazolja, hogy a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara innovatív tantervi és tanórán kívüli tevékenységekkel, valamint támogató környezettel kiváló feltételeket teremt a hallgatók számára a szükséges kompetenciák elsajátításához.

A több évig tartó akkreditációs folyamat során a kar számos stratégiai fejlesztést hajtott végre. A folyamat egy önértékeléssel kezdődött, amely alapján meghatározták a célállapotot és a szükséges lépéseket annak eléréséhez. 2024 novemberében egy nemzetközi látogatóbizottság érkezett az intézménybe, amelynek tagjai német, szlovén és amerikai üzleti iskolák dékánjai voltak. A bizottság megbizonyosodott arról, hogy a kar megfelel az AACSB szigorú elvárásainak, és pozitívan értékelte a hallgatók és a vállalati partnerek bevonását a folyamatba.

A kar küldetése olyan világpolgárok képzése, akik gazdasági és üzleti tudásukkal képesek pozitív változást elérni hazai és nemzetközi környezetben is. Ennek érdekében magas szintű, gyakorlatorientált képzést nyújtanak, amelyben kiemelt szerepet játszik a kiterjedt vállalati kapcsolatrendszer. A hallgatók valós üzleti problémák megoldásán keresztül szereznek naprakész tudást, ami hozzájárul a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésükhöz.

A Gazdaságtudományi Kar AACSB akkreditációja nemcsak az intézmény hírnevét erősíti, de hatására várhatóan tovább fog emelkedni a karon tanuló nemzetközi hallgatók száma, amely a magyar hallgatóknak is előnyös, hiszen „házon belül” is nemzetközi közegben tanulhatnak. További pozitívum a hallgatók számára, hogy a nemzetközileg elismert diploma növeli a munkaerőpiaci értéküket, és szélesebb körű karrierlehetőségeket nyit meg számukra mind hazai, mind nemzetközi szinten. ​

Dr. Fehérvölgyi Beáta, a kar dékánja szerint az akkreditáció megszerzése nemcsak a cél elérését jelenti, hanem az odavezető út is rendkívül fontos volt a kar számára. A folyamat során számos fejlesztést hajtottak végre, amelyek hozzájárultak az oktatás minőségének és a kar nemzetközi megítélésének javításához.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara elkötelezett amellett, hogy folyamatosan fejlessze képzéseit és szolgáltatásait, megfelelve a globális üzleti világ változó igényeinek. Az AACSB akkreditáció megszerzése egy fontos mérföldkő ezen az úton, amely megerősíti a kar pozícióját a nemzetközi üzleti oktatás élvonalában.

Átléptük a valóság határait – Marketing verseny a CODE – Digitális Élményközponttal együttműködve

2025. március 17-én ismét megrendeztük Marketing Challenge Day nevű országos marketing versenyünket középiskolások számára, amely során fő együttműködő partnerünk a CODE – Digitális Élményközpont volt.

A versenyzők idén azt a feladatot kapták, hogy a CODE számára készítsenek Instagram és TikTok tartalmakat meghatározott szempontok szerint.

A két fordulóból álló megmérettetésre 24 csapat jelentkezett szerte az országbólA szakértő zsűri értékelését követően 10 csapat jutott tovább a döntőbe, amelyet március 17-én rendeztünk Veszprémben. A döntőre érkeztek csapatok Egerből, Esztergomból, Mosonmagyaróvárról, Sopronból, Szekszárdról, Székesfehérvárról, Várpalotáról, Veszprémből.

A CODE – Digitális Élményközpont egyedülálló módon ötvözi a tudomány, a művészet, az oktatás, a szórakoztatás és az új technológiák lehetőségeit. A legmodernebb audiovizuális technológiákra épül, ahol a művészet, a tudomány, a társadalom és a technológia határvonalain egyensúlyozva elevenednek meg a világ legnagyobb műalkotásai, az emberi test titkai vagy épp sokszínű világunk csodái.

A döntős csapatoknak exkluzív élményben volt részük: a délelőtt folyamán ellátogattak a CODE-ba, ahol elkészítették a TikTok videójukat, amit egy prezentáció keretében mutattak be a zsűrinek, amely rendkívül nehéz helyzetben volt, hiszen felettébb színvonalas pályamunkákkal készültek a versenyzők.

A verseny díjazottjai:

  • 1. helyezett: a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium „KETTŐSPONT ZÁRÓJEL BEZÁRVA csapata, amelynek tagjai: Élő Laura, Takács Fruzsina, Tóth Keve
  • 2. helyezett: az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium „HAVERDÁK” csapata, amelynek tagjai: Fejes Virág, Kelepecz Fanni Sára, Lefler Dóra
  • 3. helyezett: a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola „VIPGIRLS” csapata, melynek tagjai: Lucz Dóra, Molnár Rebeka, Pálfi Leia Alida

1. helyezett csapat

2. helyezett csapat

3. helyezett csapat

A díjazottaknak és minden résztvevőnek ezúton is szívből gratulálunk, tanulmányaikhoz további sok sikert kívánunk.

A CODE Digitális Élményközpontnak pedig hálásan köszönjük az együttműködést!

Fotók: Fux Marcell

KÖB Középiskolás Ötletbörze – Startup verseny középiskolásoknak

Minden ország gazdaságában kiemelt szerep jut a vállalkozásoknak. Közülük is kiemelkednek azok, amelyek valamilyen új, innovatív ötletre épülnek, a piacon még nem található termékre vagy szolgáltatásra fókuszálnak, emellett pedig gyors növekedési potenciállal rendelkeznek.

A KÖB célja olyan innovatív ötletekre épülő csapatok kiválasztása és támogatása, akik a versenyt követően is képesek lehetnek az általuk kitalált ötletek alapján üzleti modellek kialakítására, erre építve sikeres vállalkozások működtetésére.

Ebben a versenyben megmutathatjátok CSAPATOTOK mennyire jártas új, innovatív termékek, szolgáltatások ötleteinek kitalálásában, kidolgozásában, prezentálásában.

Az idei felhívásunkban a kulcstémakörök: Energia, Okosotthon, Hulladék, Élelmiszer, Pénzügy, Oktatás

I. FORDULÓ

A versenyre max. 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A jelentkezési határidő: 2025. március 24., éjfél

Az 1. forduló menete:

  1. A jelentkezett csapatok 2025. április 15-ig a felsorolt kulcstémakörök valamelyikéhez kapcsolódóan kitalálnak egy innovatív terméket vagy szolgáltatást, amelyről készítenek egy onepagert, ehhez online szakmai segítséget biztosítunk.
  2. A beküldött pályamunkákból a szakértői zsűri 2025. április 30-ig kiválasztja a 10 továbbjutó ötletet.
  3. Májusban online felkészítőket szervezünk, és mentorálást biztosítunk a továbbjutó csapatok számára, melyek segítségével ötleteiket ki tudják dolgozni.
  4. Ezt követően 2025. május 30-ig várjuk a döntős csapatok pályaművét, amelyben részletesen bemutatják a kitalált terméket vagy szolgáltatást.

FONTOS! A nevezéseket a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címre kell elküldeni 2025. március 24. éjfélig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni:  iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.

II. FORDULÓ

A döntő időpontja: 2025. június 6., 9:00-16:00

A döntő helyszíne: Pannon Egyetem (Veszprém, Egyetem u. 10.)

A döntő napján a csapatok minifeladatokat kapnak a pitch tökéletesítésének érdekében, ehhez csapatra szabott szakmai segítséget biztosítunk a helyszínen. Ezt követően élőben, szakmai zsűri előtt kerül sor a döntő pitch-re, vagyis az ötlet bemutatására.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk tárgynyereményekkel, ajándékutalványokkal.

Az 1., 2. és 3. helyezett csapat nyereményét a Virgo Ventures biztosítja.

További támogatóink: 

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben, vagy az azt követő években a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Középiskolás Ötletbörzén 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

Középpontban a PÉNZ – Programok középiskolásoknak 2025. március 3-7. között

SZABADULÓSZOBA – Szerezd meg Mr. Pennywise elrejtett vagyonát! 

A nagybácsi hirtelen eltűnt, de egy titkos üzenetet hagyott hátra a családnak: „Ha meg akarjátok szerezni a pénzemet, előbb bizonyítsátok be, hogy tudtok vele bánni!”
Egy óra. Egy páncélszekrény. Egy rakás pénzügyi fejtörő.

PÉNZÜGYI KALAND TÁRSASJÁTÉK – Tanulj, Játssz, Gazdagodj! 

Szeretnéd megtanulni, hogyan kezeld okosan a pénzed, miközben egy izgalmas játékban veszel részt?
Csatlakozz a játékhoz osztálytársaiddal, és fedezzétek fel a pénzügyek világát szórakozva!

ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK KÖZÉPISKOLÁKBAN 

Kiberbiztonsági túlélőkalauz, Big Data, adattudomány, napi pénzügyek – Hívd meg oktatóinkat középiskoládba egy izgalmas előadással!

Marketing Challenge Day 2025 – Marketing verseny középiskolásoknak

A marketing a vállalati tevékenység egyik legfontosabb pillére, amely segít a vállalatoknak termékeik és szolgáltatásaik népszerűsítésében, a fogyasztókkal való kapcsolatok kiépítésében, valamint az értékesítés és a profit növelésében.

Ebben a versenyben megmutathatjátok, CSAPATOTOK mennyire jártas termékek, szolgáltatások kreatív kommunikációs tevékenységének tervezésében.

Az idei felhívásunkban a veszprémi CODE – Digitális Élményközpont marketingkommunikációs kampányának tervezésére hívunk benneteket.

A CODE – Digitális Élményközpont egyedülálló módon ötvözi a tudomány, a művészet, az oktatás, a szórakoztatás és az új technológiák lehetőségeit. A legmodernebb audiovizuális technológiákra épül, ahol a művészet, a tudomány, a társadalom és a technológia határvonalain egyensúlyozva elevenednek meg a világ legnagyobb műalkotásai, az emberi test titkai vagy épp sokszínű világunk csodái.

Elfogadjátok a kihívást?

I. FORDULÓ

Feladat: A versenyre való nevezéshez készítsetek a CODE számára egy Instagram posztot, a célcsoportnak szóló tartalommal, vizuállal (kép, grafika, lapozós poszt, canva grafika, max 5 mp animáció, további trendi kommunikációs elemek). Fontos, hogy felkeltse a 14-26 éves korosztály érdeklődését.

Emeljétek ki a CODE immerzív, digitális kiállítás értékes és egyedi elemeit a meghatározott célcsoport számára!

A CODE honlapja: https://codeveszprem.hu/

Nevezés: 3 fős csapatokban

Beküldési határidő: 2025. február 28., éjfél – A beküldést követően, 2025. március 4-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb pályamunka.

Értékelési szempontok:

  1. Tartalom: a célcsoportot megszólító üzenet, képi megjelenés, figyelemkeltő tartalmi elemek (játékok, call to action, emojik, tag-ek, hashtag-ek, gifek, matricák, grafikák, animációk, stb.)
  2. Kreativitás
  3. Formai elemek: színharmónia, betűtípus, grafika, arculathoz illeszkedő stílus

FONTOS! Az elkészült pályaműveket a kommunikacio@gtk.uni pannon.hu e-mail címre kell elküldeni 2025. február 28-án éjfélig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni: iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.

II. FORDULÓ

A döntő időpontja: 2025. március 17. (hétfő), 10:00-16:00

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar / CODE Digitális Élményközpont

A verseny lebonyolítása:

A második fordulón az elődöntőben kiválasztott 10 csapat vehet részt. A forduló személyes formában kerül megrendezésre Veszprémben.

A II. fordulóban részt vevő csapatok 2025. március 4-én megkapják a döntős feladatot, amelyre a döntő időpontjáig felkészülhetnek.

Díjazásaz első 3 helyezettet díjazzuk tárgynyereményekkel, könyvjutalmakkal és a CODE – Digitális Élményközpont  ajándékaival.

Ne hagyjátok ki ezt a kivételes lehetőséget!

Sok sikert kívánunk! Várunk szeretettel, CODE-oljunk együtt!

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2025-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Marketing Challenge Day c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatás

A Pannon Egyetem gazdaságtudományi szakjain – Veszprémben, Nagykanizsán és Zalaegerszegen –  önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatók pályázhatnak az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásra, amelynek köszönhetően 50-75-90% önköltségi díj kedvezményben részesülhetnek felvételi pontszámuk alapján. A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen, az általános és pótfelvételi eljárásban jelentkező – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

A támogatás célja a hallgató által fizetendő önköltségi díj teljesítésének támogatása.

A videóban Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja ismerteti az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatást. >>> 

A támogatással kapcsolatos főbb információk:

A támogatás összege félévente maximum az adott képzés – Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban közzétett – hallgató által fizetendő önköltségi díj összegének

  • 90%-a, amennyiben a pályázó szociális rászorultság alapján pályázik,
  • 75% vagy 50%-a, amennyiben a pályázó felvételi eredmény alapján pályázik.

Ki pályázhat?

A támogatásra a képzését 2024 szeptemberében vagy azt követően – gazdaságtudományi képzési területen – önköltséges finanszírozású formában megkezdő minden magyar állampolgár pályázhat.

UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatásban az arra jogosult hallgatók 20%-a részesülhet. Szociális rászorultság (pl. anyagi helyzet, fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, félárva) alapján 90%-os támogatásban minimum 10 fő részesülhet.

Mennyi időre szól az ösztöndíj?

Az ösztöndíj legfeljebb az adott szak hatályos képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott képzési időre szól a Hallgatói Követelményrendszerben meghatározottak szerint, azzal a megkötéssel, hogy az ösztöndíjasnak az első félév során minimum 24 tanulmányi kreditet kell teljesítenie és súlyozott tanulmányi átlagának el kell érnie a 4,00 eredményt. Az ösztöndíjra való jogosultság félévenként felülvizsgálatra kerül.

Pályázás módja:

  • Az 50% és 75% mértékű, felvételi eredmény alapú ösztöndíjra jelentkezéshez pályázati kérelem a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.
  • A 90% mértékű, szociális rászorultság alapú ösztöndíjra jelentkezéshez a pályázat mellett a szociális rászorultságot felmérő adatlap, és az ahhoz kapcsolódó alátámasztó dokumentumok a Neptun egységes tanulmányi rendszerben nyújtható be.

A pályázat elbírálása:

A pályázatokat az arra kijelölt kari bizottság bírálja el.

Pontegyezőség esetén a bizottság a felvételi pontszámításon túl az országos és a Pannon Egyetem által szervezett szakmai tanulmányi versenyeken elért versenyeredmények, és a Pannon Egyetem által szervezett intézményi továbbtanulási programok alapján rangsorol.

A pályázati eljárásban hiánypótlásra nincs lehetőség.

Az UPlifting Önköltségcsökkentő Támogatással kapcsolatban további információ a felveteli@gtk.uni-pannon.hu címen kérhető.

2025-ben is töretlen az Üzleti Szimulációs Verseny népszerűsége

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025. január 30-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg Üzleti Szimulációs Versenyét középiskolások számára.

Az idei versenyt óriási érdeklődés kísérte: 25 középiskolából összesen 108 csapat, azaz több, mint 300 diák jelentkezett, szerte az országból.

A versenyzők egy egy hetes online fordulón mérték össze tudásukat, ahonnan a legjobb eredményt elérő 18 csapat jutott tovább a veszprémi döntőre.

Az Üzleti Szimulációs Verseny egy vállalatvezetői döntési játék, melynek célja a döntéshozatali kompetenciák megszerzése szimulált vállalati környezetben szerzett gyakorlat alapján.

A versenyen a vállalatvezetés gyakorlati kihívásaival ismerkedhettek meg a diákok: véghez kellett vinniük a rájuk bízott vállalat nyereséges működtetését a rendelkezésükre álló pénzügyi és tárgyi erőforrásokkal, figyelembe véve versenytársaik lépéseit is.

A verseny során megtanulták

  • hogyan és milyen döntéseket (ár, marketing, termelés, szállítás, fejlesztés) hozzanak versenypiaci helyzetben;
  • mi ezek hatása a vállalati eredményre;
  • hogyan ismerjék fel versenytársaik törekvéseit;
  • hogyan alakítsanak ki stratégiát;
  • mikor és hogyan módosítsák ezt.

Megismerték a döntési helyzetek típusait, s megtudták, hogyan lehet hatékonyan csoportosan dönteni.

Köszönet támogatóinknak:

A VESZPRÉMI ALGIDA JÉGKRÉMGYÁR felajánlásából minden versenyző Unilever ajándékcsomagot kapott, az első helyezett csapatok pedig még egy extra Unilever ajándékcsomagot is hazavihettek, valamint egy gyárlátogatás során a gyakorlatban is betekintést nyerhetnek a vállalat működésébe 2025 tavaszán. Vállalati partnerünk természetesen most is megédesítette a napunkat, hiszen korlátlan jégkrémfogyasztással is megajándékoztak minket. Ezúton is szívből köszönjük a támogatást!

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a MiniCRM Zrt. számára, akik a Cégépítők c. társasjátékok felajánlásával támogatták versenyünket.

A verseny három csoportjában az alábbi eredmények születtek: 

1. csoport:

  • 1. helyezett: a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola „UNITIS” csapata, amelynek tagjai: Csikós Bence, Németh Csaba Koppány, Sárközi Hunor
  • 2. helyezett: a Thuri György Gimnázium „Dívák” csapata, amelynek tagjai: Horváth Anna, Kanyó Enikő, Wágner Luca
  • 3. helyezett: azESZC Balassa Bálint Gazdasági Technikum „Számolók” csapata, amelynek tagjai: Hetzer Laura, Szakály Annamária, Tóth Boglárka

2. csoport:

  • 1. helyezett: a Székesfehérvári I. István Technikum „Dagobert” csapata, amelynek tagjai: Pothorszki Petra, Varga Levente, Virág Csilla
  • 2. helyezett: a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola „Padawans” csapata, amelynek tagjai: Almási Zoltán Levente, Markovics Péter, Nagy Zsolt
  • 3. helyezett: a Thuri György Gimnázium „Stonks” csapata, amelynek tagjai: Tamás Ármin, Tollas Magor Ferenc, Végh Roland

3. csoport:

  • 1. helyezett: a Bajai SZC Türr István Technikum „Türr” csapata, amelynek tagjai: Harcos Levente Zoltán, Milojev Ádám, Szabó Barnabás
  • 2. helyezett: a BGSZC Szent István Technikum és Kollégium „FLF” csapata, amelynek tagjai: Béres Zsuzsanna, Szabó Tamás József, Tóth Dominik András
  • 3. helyezett: a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum „Decision” csapata, amelynek tagjai: Boros Zsófia, Kovács Karina, Saskői Janka

Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola 1. helyezett „UNITIS” csapata

A Székesfehérvári I. István Technikum 1. helyezett „Dagobert” csapata

A Bajai SZC Türr István Technikum 1. helyezett „Türr” csapata

A győztes csapatoknak ezúton is gratulálunk, további tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk. Továbbá köszönjük minden iskola, minden csapatának a részvételt.

A vállalatvezetés gyakorlata kihívásokat rejt magában, melynek során döntések sorát kell meghozni. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán a diákok lehetőséget kapnak ezen kihívásokkal megismerkedni az Üzleti Szimuláció (Business Simulation) című tantárgy keretében, melyen az Üzleti Szimulációs Verseny alapul. A Gazdaságtudományi Kar több száz hallgatója sajátította már el a tantárgy keretében szerzett ismereteket, közülük több sikeres cégvezető került ki.

A játékot a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi kapcsolatai révén a világ számos részén játszották (pl. USA, Mexikó, Németország), valamint részt vettek benne az itt tanuló külföldi hallgatók is.

A győztes csapatoknak ezúton is gratulálunk, további tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk. Továbbá köszönjük minden iskola, minden csapatának a részvételt.

A vállalatvezetés gyakorlata kihívásokat rejt magában, melynek során döntések sorát kell meghozni. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán a diákok lehetőséget kapnak ezen kihívásokkal megismerkedni az Üzleti Szimuláció (Business Simulation) című tantárgy keretében, melyen az Üzleti Szimulációs Verseny alapul. A Gazdaságtudományi Kar több száz hallgatója sajátította már el a tantárgy keretében szerzett ismereteket, közülük több sikeres cégvezető került ki.

A játékot a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi kapcsolatai révén a világ számos részén játszották (pl. USA, Mexikó, Németország), valamint részt vettek benne az itt tanuló külföldi hallgatók is.

Archívum

Go to Top