Publikációs Nívódíj kollégáinknak

Ezúton is gratulálunk Dr. Király Ferencnek, Dr. Kosztyán Zsolt Tibornak és Dr. Kurbucz Marcell Tamásnak, akiknek az „Európai cégek tulajdonosi szerkezetének dinamikus hálózatelemzése” c. munkáját az MTA Ipar- és Vállalatgazdaságtan Albizottsága Publikációs Nívódíjban részesítette magyar nyelvű szakcikk kategóriában.

„A társadalmi hálózatok elemzésének módszertanát egyre szélesebb körben alkalmazzák regionális kapcsolatok kialakulásának és fejlődésének modellezésére. Cikkünkben e módszertan, valamint a széleskörűen alkalmazott gravitációs modell segítségével megvizsgáljuk, hogy mely tényezők magyarázzák az európai vállalatok tulajdonosi szerkezetének kialakulását, illetve időbeli változásait. Az elemzés során felhasznált – 2010-től 2018-ig terjedő – adatok az európai vállalatokat tartalmazó Amadeus adatbázisból származnak, amely közel 24 millió vállalat gazdasági és tulajdonosi információit tartalmazza. A vállalati tulajdonosi kapcsolatokat NUTS3- (megyei) szinten aggregáltuk, majd az így meghatározott régiókhoz további földrajzi, technológiai és gazdasági adatokat rendeltünk.”

Diplomaátadó ünnepség – 2026. február 4.

Diplomaátadó ünnepség – 2018. július 6.

Kedves Végzett Hallgatónk!

Ezúton tisztelettel meghívjuk a Gazdaságtudományi Kar Diplomaátadó ünnepségére, amely 2026. február 4-én 10 órai kezdettel kerül megrendezésre.

FONTOS! Amennyiben az ünnepségen részt szeretne venni, ahol személyesen vehető át a diplomája/oklevele, akkor kérjük, a leszerelési lapon 2026. január 26-ig feltétlenül jelezze részvételi szándékát. Ennek hiányában nem lehetséges az ünnepségen való személyes átvétel.

Az ünnepségre szeretettel várjuk hozzátartozóikat is, azonban jelezni szeretnénk, hogy a B épület aulájában korlátozott számban tudunk vendégeket fogadni (2 fő/hallgató), ülőhelyet pedig egyáltalán nem tudunk biztosítani. A talár felvételekor lesz lehetőség a 2 db vendégjegy átvételére, amivel a hozzátartozók bejöhetnek az aulába. A jegy egyszeri belépésre jogosít.

A rendezvényt online közvetítjük, amelyet az A/1-es és A/2-es előadótermekben a hozzátartozóknak kivetítünk.

Javasoljuk, hogy vendégeik a túlzsúfolt aula helyett az előadótermek valamelyikében kövessék az ünnepséget, ahol ülőhely és ivóvízvételezési lehetőség is rendelkezésükre áll.

Az élő közvetítés online is követhető a Gazdaságtudományi Kar Youtube csatornáján. >>>

A diplomaátadó ünnepségen talár viselete kötelező, kölcsönzése díjmentes. A talárokat az ünnepség előtt lehet átvenni  7:40-9:15 óra között az A épület földszintjén kialakított ruhatárban. A talár méretét nem szükséges előre megadni, a helyszínen ki tudják választani a megfelelő méretet. Kérjük, hogy a hallgatók talárban az egyetem helyszínét ne hagyják el, és azt az ünnepséget követően legkésőbb 14:00 óráig adják le.

Kérjük, hogy az ünnepségre alkalomhoz illő ruházatban jelenjen meg (pl. Hölgyek: blúz, sötét szoknya, ruha vagy kosztüm, alkalomhoz illő zárt cipő; Urak: öltöny vagy sötét nadrág, ing, az alkalomhoz illő zárt cipő).

Üdvözlettel,
a GTK Dékáni Titkárság munkatársai

BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesület – Marketing gyakornoki lehetőség

Szeretnél egy olyan vállalkozói kultúrában, társadalomban élni, ahol a siker fő értékmérője a teljesítmény? Szeretnél ebben tevőlegesen is részt venni?

Akkor csatlakozz a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesülethez, mint marketing gyakornok!

Céljukk, hogy a Balaton északi és deli partján élő és dolgozó női vállalkozóknak, vezetőknek kapcsolatteremtési, együttműködési és megjelenési lehetőséget biztosítsanak.

2026-ban szeretnék tovább bővíteni a csapatot és lehetőséget biztosítani a fiatal tehetségek számára. Amennyiben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezel és heti 1 napot szívesen dogozol Veszprémben (a többit home officeban is lehet), akkor várják jelentkezésed!

Mik lesznek a marketing gyakornok feladatai?
• Social tartalmak készítése
• Képi anyagok és videók megtervezése, elkészítése, vágása
• Asszisztencia
• Versenytárselemzés
• Rendezvényszervezés támogatása
• Senior marketinges kolléga támogatása

Te vagy az ideális jelölt, ha

• Jól tudsz kommunikálni írásban és szóban,
• Ismersz legalább egy kép vagy videó szerkesztő programot,
• Talpraesett vagy,
• Szeretsz tanulni, fejlődni akarsz,
• Elkötelezett vagy a közösségi és társadalmi értékteremtés iránt,
• A feladatokra nem akadályként, hanem kihívásként tekintesz.

Mit ajánlanak?
• Egy jó ügyet és szerethető projektet – amelyért érdemes dolgozni
• Szakmai fejlődést egy nyitott gondolkodású csapatban
• Olyan munkahelyet, ahol támogató, transzparens és motiváló környezet vesz körül.
• Rugalmas munkaidőt, ahol a feladaton van a fókusz

Jelentkezésre itt van lehetőséged>>>

Jelentkezési határidő: 2026.01.18.

Éjjeli turisták, jó helyek, növekvő elvárások – HOVA TART A TURIZMUS? //VELED utazom

Prof. Dr. Michalkó Gábor az Alföld Televízió „VELED utazom” c. műsorának vendége volt, ahol döntően a globális turizmus helyzetéről beszélt, néhány személyes kérdést is érintve.

  • Mit keresünk ma az utazásban?
  • Hogyan csökkenthető a tömegturizmus okozta feszültség?
  • Éjszakai és utolsó esély turizmus – Milyen új trendek jelentek meg?
  • Lehet e fenntartható módon utazni?
  • Mi számít jó helynek az utazók szerint?

Többek között ezek a témák kerülnek szóba a beszélgetés során.

Nyílt nap Veszprémben – 2026. január 16.

A Pannon Egyetem 2026. január 16-án, pénteken nyílt napot tart Veszprémben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! A nyílt nap helyszíne a “B” épület aulája (Egyetem utca 10.).

A nyílt napon a  Gazdaságtudományi Kar minden alapképzési, mesterképzési szakja és felsőoktatási szakképzése külön standdal jelenik meg, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. Emellett a kart bemutató előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

Ha szeretnél bepillantani a gazdaságtudományba, kíváncsi vagy, mit tanulhatsz az egyetemen, látogass be szakmai előadásainkra, vagy nézd meg, milyen egy igazi Marketing Fókuszlabor. Az előadások listáját hamarosan megtalálod alább.

Ha kérdésed van, a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen vagy a (88) 624-137-es melléken elérsz minket.

Gazdasági Ízelítő – Szakmai programjaink a nyílt napon

9:30-9:55

Árutovábbítás logisztikusan – Szakmai előadás
Előadó: Éles Barna

A épület, földszint, A/8-as terem

10:05-10:35

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Fux Marcell, Megyeri Lóránt

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:00-kor!
(max. 20 fő/turnus)

10:00-10:25

Zöld jelek – okos döntések” – útmutató az ökocímkékhez – Szakmai előadás
Előadó: Steinbachné Dr. Hajmásy Gyöngyi

A épület, földszint, A/8-as terem

10:30-10:55

Segítség a napi pénzügyekhez – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Kozma Dorottya

A épület, földszint, A/8-as terem

10:45-11:15

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Fux Marcell, Megyeri Lóránt

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:40-kor!
(max. 20 fő/turnus)

11:00-11:25

Régen és ma – kalandozások a számvitel világában – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Fekete-Berzsenyi Hajnalka

A épület, földszint, A/8-as terem

11:30-12:00

Miért a PE-GTK? – A Gazdaságtudományi Kart bemutató előadás
Előadó: Dr. Fehér Helga

A épület, földszint, A/1 előadó

12:15-12:40

GTK Tour – Nézz körül nálunk! 
Körséta az A épületben Fehér Patrícia vezetésével.

Gyülekező az A épület földszintjén.

12:45-13:10

VÁLLALKOZZ! OKOSAN! – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Dániel Zoltán András

A épület, földszint, A/8-as terem

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás

Látogass el egy igazi Marketing Fókuszlaborba, pillants be a detektívtükör mögé! Modern felszereltségű fókuszlaborunk egyedülálló a régióban, kiválóan alkalmas fókuszcsoportos interjúk készítésére, terméktesztelésremarketingkutatások lebonyolítására. Próbáld ki Tobiit, a szemkamerát, mely képes követni és rögzíteni az emberi szem mozgását, így az is nyomon követhető, hogy mire figyel leginkább a fogyasztó.

A nyílt nap során 2 laborlátogatást szervezünk: 10:05-10:35, 10:45-11:15  között. Egy körben max. 20 főt tudunk fogadni. Jelentkezés és gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál. 

CheckINN TALK – Mesterséges intelligencia a turizmusban

Egykori hallgatónk, Katona Zoltán, a MORGENS digitális ügynökség ügyvezetője, valamint a Csillagkabinok ötletgazdája és megvalósítója a CheckINN TALK podcast vendégeként a mesterséges intelligencia és a turizmus kapcsolatáról beszélt.

Hogyan formálhatja át az MI a vendégélményt és mitől lesz több puszta hatékonyságnövelésnél? Valós lehetőségek, tévhitek és jövőképek kerültek terítékre, valamint tippek a pályázóknak a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny MI-kategóriájához.

Rögtönzött alumni-találkozó a Balatoni Kör évzáróján

Dékán asszony a múlt héten tiszteletbeli tagként a Balatoni KÖR évzáró partyján járt, ahol több öregdiákunkkal és jelenlegi hallgatónkkal is találkozott, és az alábbi beszámolót kaptuk tőle.

„A Balatoni Kör abban úttörő, hogy megmutatja: a Balaton jövőjét nem egy-egy szereplő írja, hanem azok, akik képesek összeadni a tudásukat, a szenvedélyüket és a hosszú távú szemléletüket. A Kör munkája példa arra, hogyan lehet régiót építeni együttműködéssel – még akkor is, ha a tagok egyidőben nem csak együttműködő partnerek, hanem versenytársak is, vagy ha éppen nem értenek egyet, vagy ha a napi munka, a saját vállalkozás mellett kevesebb idő jut a Balatoni Körre.

Egy turisztikai szervezetnél persze nem meglepetés, hogy többen a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára jártak/járnak/járni fognak, szóval egy rögtönzött ALUMNI-fotót is összeszerveztünk – mondjuk harmadjára sikerült összegereblyézni magunkat!

Boldog balatoni karácsonyt és újévet kívánunk!

A képen balról jobbra:

  • Vincze Péter – Mérce Szigliget, Kikötő Étterem, FügeFeszt
  • Kövérné Kalmár Mónika – SütisMóni, monisuti.hu
  • Fehérvölgyi Bea – Pannon Egyetem
  • Holdinger Ildikó – Fricska Veszprém
  • Szabóné Szánti Zsuzsa – Szabó és Fia Borpince
  • Jahni Bálint – Kistücsök Food&Room

Házigazdánk a Bistro Sparhelt volt Balatonfüreden, ők még egy meglepetésvendéget is hívtak nekünk: ha már van Balaton Egyeteme, Balatoni Turisztikai Kutatóintézet, Balatoni Kör, balatoni óra, akkor ideje bevonjuk a balatoni krimiírót, Szlavicsek Juditot is! Öröm volt találkozni Judittal, nem csak nagy rajongója vagyok, de folytatjuk!”

Változások az EDHT-ban

Dr. Abonyi János rektor úr a Szenátus döntése értelmében 2025. november 15-től Dr. Michalkó Gábort nevezte ki az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács élére.

A felelősségteljes megbízatás öt évre szól és többször meghosszabbítható.

Professzor Úrnak gratulálunk a kinevezéshez, munkájához sok sikert kívánunk!

(A fotó a DBA Programtanács alakuló ülésén készült.)

A Turizmus tanszék kollektívája a Turizmusföldrajzi Szimpóziumon

A Kodolányi János Egyetem, a HUN-REN CSFK Földrajztudományi Intézet, a Magyar Földrajzi Társaság és az MTA X. Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi Bizottság Turizmusföldrajzi Albizottsága társszervezésében került sor 2025. november 14-én a X. Magyar Turizmusföldrajzi Szimpóziumra a Kodolányi János Egyetem Budapesti Nemzetközi Kampuszán.

Az esemény központi témáját a turizmus által generált interakciók, találkozások és dialógusok képezték. A tanácskozáson Dr. Gyurácz-Németh Petra, Dr. Lőrincz Katalin, Dr. Madarász Eszter szekcióvezetőként, Dr. Michalkó Gábor társ-főszervezőként működött közre.

A szimpóziumon az alábbi prezentációkban voltak előadók, társelőadók a Turizmus Intézeti Tanszék munkatársai, doktoranduszai:

Fauszt Márk Ede: Egy kiállítás kép(zet)ei: technológia, interakció és társadalmi relevancia az átalakuló élménygazdaságban

Kökény Levente – Michalkó Gábor – Jászberényi Melinda – Kökény László: Check-in a jövőbe: A mesterséges intelligencia alkalmazhatósága a szállodaiparban

Lőrincz Katalin: Fenntartható turizmus az európai és csendes-óceáni szigetvilágban: az Azori-szigetek és Új-Zéland példája

Madarász Eszter – Sulyok Judit: Közösen egy célért: Balatoni Kör, mint nyílt innovációs hálózat

Saheleh Taheri: Tourism seasonality in academic research: A critical review of multidimensional impacts and strategic responses

Papp Zsófia Márta – Raffay-Danyi Ágnes – Lőrincz Katalin: Helyiek kincsei, turisták kedvencei: kinek mi számít a határmentén?

Horváth Mónika: Budapest a luxus térképén

Gyurácz-Németh Petra – Raffay-Danyi Ágnes – Bosnyák-Simon Nikolett: Az egyéni tudatosság indikátorainak meghatározása

Adventi adománygyűjtés az Alex Állatvédő Egyesületnek

Folytatva a hagyományt, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara az idei évben ismét szervez adománygyűjtést a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület számára. Segítsük együtt az egyesület kis védenceit!

Az Alex Állatvédő Egyesület által működtetett menhelyen sok kutya és cica várja, hogy végre megérkezzen az igazi Gazdi, de addig adományokkal is tudjuk segíteni az egyesület munkáját.

Mire van szükség a menhelyen?

  • Kutya száraz és nedves eledelre,
  • cica száraz és nedves eledelre,
  • puppy száraztápra,
  • fertőtlenítő és mosogatószerre,
  • gumikesztyűre,
  • macskaalomra,
  • törölközőkre és ágyneműhuzatokra,
  • fogyóeszköz a felmosószett (vödör, nyél, mop), tehát ha van ebből felesleges otthon, annak is hasznát veszik

Adományaidat 2025. november 25-től december 18-ig várjuk az A épület földszintjén elhelyezett gyűjtőponton, és előre is köszönjük.

Tegyük szebbé együtt a kisállatok karácsonyát! Mert adni jó!

Archívum

Go to Top