A tanteremtől a légiközlekedés világáig – stratégiai együttműködést kötött a Pannon Egyetem és a WIZZ Air – SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Pannon Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a WIZZ Air Hungary Zrt.-vel 2026. szeptember 7-én. A stratégiai együttműködés célja, hogy az egyetemi képzést összekapcsolja a légiközlekedési ágazat gyakorlati tudásával, és új szakmai, valamint karrierlehetőségeket teremtsen a hallgatók számára.

A partnerség keretében a hallgatók szakmai látogatásokon ismerhetik meg a WIZZ Air működését, emellett a légitársaság a Pannon Egyetem hivatalos szakmai gyakorlati partnereként gyakornoki lehetőségeket is biztosíthat a kiválasztási feltételeknek megfelelő magyar és nemzetközi hallgatók számára. Az együttműködés a gyakorlatorientált oktatást is erősíti: a WIZZ Air szakemberei vendégelőadásokon oszthatják meg tapasztalataikat, míg a Tehetség Akadémia keretében hallgatói csapatok egyetemi és vállalati mentorok támogatásával dolgozhatnak valós vállalati kihívások megoldásán.

A partnerség kapcsolódik a Pannon Egyetem Légiszolgáltatási menedzser szakirányú továbbképzéséhez is, amely a légiközlekedési ágazat működésének komplex megismerésére, valamint az ezen a területen szükséges korszerű üzleti és menedzsmentismeretek átadására fókuszál. A képzést a Pannon Egyetem AACSB akkreditált Gazdaságtudományi Kara az országban elsőként indította el 2026 februárjában magyar nyelven, 2026 őszén pedig angol nyelven is elindul Aviation Services Manager néven.

A két szervezet emellett kölcsönösen bekapcsolódik egymás szakmai programjaiba és rendezvényeibe, tovább erősítve az egyetem és a vállalati szféra közötti kapcsolatot. A hosszú távú együttműködés így az oktatás, a tehetséggondozás, a szakmai tapasztalatszerzés és a karrierépítés több területén kínál új lehetőségeket a Pannon Egyetem hallgatói számára.

Prof. Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetem hallgatóközpontú szemléletének egyik legfontosabb célja olyan tudás és kompetenciák átadása, amelyek hosszú távon is értéket jelentenek, és hozzásegítik a hallgatókat a sikeres szakmai életpályához. Kiemelte, hogy a hallgatóközpontú oktatás nem csupán a szakmai ismeretek megszerzését jelenti, hanem azt is, hogy a fiatalok képessé váljanak alkalmazkodni a folyamatosan változó környezethez, fejlődni tudjanak, és magabiztos döntéseket hozzanak pályafutásuk során. Ehhez olyan meghatározó vállalati partnerekre van szükség, amelyek naprakész iparági tudással, szakmai tapasztalattal és valós kihívásokkal egészítik ki az egyetemen megszerzett ismereteket. Prof. Dr. Abonyi János örömét fejezte ki, hogy a Pannon Egyetem a WIZZ Airben olyan nemzetközi partnerre talált, amellyel közös értéket jelent a szakmai kiválóság, valamint a tehetséges és ambiciózus fiatalok fejlődésének támogatása. Hangsúlyozta, hogy az ilyen együttműködések révén a hallgatók értékes szakmai kapcsolatokat építhetnek, új perspektívákat ismerhetnek meg, és tudatosabban alakíthatják saját karrierjüket. A rektor bízik abban, hogy a most létrejött partnerség lehetőségei kézzelfogható eredményekké válnak, és hosszú távon egyaránt értéket teremtenek a hallgatók, a Pannon Egyetem és a WIZZ Air számára.

Marion Geoffroy, a WIZZ Air People Officere beszédében kiemelte, hogy az együttműködés hidat teremt az oktatás és a vállalati szféra között, közelebb hozva a hallgatókhoz a légiközlekedési ágazat valós szakmai kihívásait és lehetőségeit. Hangsúlyozta, hogy egy olyan dinamikusan változó iparágban, mint a légiközlekedés, a siker egyik legfontosabb feltétele a folyamatos tanulás, az alkalmazkodóképesség és az új tapasztalatokra való nyitottság. Ennek kapcsán kitért a WIZZ Air ULTRA keretrendszerére is, amelynek öt pillére – Unstoppable Growth, Lively Environment, Top-Tier Team, Real Impact és Aviation Passion – a folyamatos fejlődés, az inspiráló munkakörnyezet, a kiváló csapat, a valódi hatás és a légiközlekedés iránti szenvedély fontosságát fejezi ki. A partnerség keretében megvalósuló szakmai gyakorlatok, vállalati látogatások, vendégelőadások, hallgatói projektek és mentorálási lehetőségek révén a fiatalok közvetlenül is megtapasztalhatják, hogyan válhat az egyetemen megszerzett tudás valódi szakmai értékké. Marion Geoffroy saját karrierútjára is utalva rámutatott arra, hogy egy-egy megfelelő időben kapott lehetőség akár egy teljes szakmai életpálya irányát is meghatározhatja. Éppen ezért a most aláírt megállapodás jelentősége túlmutat a két szervezet közötti formális együttműködésen: olyan kapcsolatot teremt az oktatás és a szakmai lehetőségek között, amely új utakat nyithat a hallgatók előtt. Hozzátette, hogy a WIZZ Air örömmel tekint a Pannon Egyetemmel közösen megvalósítható programok és a hosszú távú együttműködés elé.

Evgenia Ivanova, a WIZZ Air Recruitment, Organization Development and Compensation területének vezetője beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a légiközlekedés világa jóval több karrierlehetőséget kínál annál, mint amit elsőként az ágazathoz társítunk: egy modern légitársaság működéséhez az operációtól és az ügyfélélménytől kezdve a pénzügyön, a HR-en, a marketingen és a technológián át számos szakterület munkájára szükség van. Saját pályakezdésének tapasztalatait felidézve hangsúlyozta, hogy a karrierépítés sokszor nem egy előre megtervezett úttal, hanem egy megfelelő időben érkező lehetőséggel kezdődik, amely alkalmat ad a tanulásra, a szakemberekkel való találkozásra és az üzleti működés gyakorlati megismerésére. Kiemelte a Pannon Egyetem Légiszolgáltatási menedzser szakirányú továbbképzését is, amely a WIZZ Air szakmai partnerségével az akadémiai tudást a légiközlekedési ágazat gyakorlati ismereteivel ötvözi, és olyan területekre is fókuszál, mint az ügyfélélmény, a fenntarthatóság, a biztonság, az üzleti stratégia, a szolgáltatásinnováció és a nemzetközi együttműködés.

Beszédében kapcsolódott a WIZZ Air ULTRA keretrendszerének első pilléréhez, az Unstoppable Growth gondolatához is, hangsúlyozva, hogy a fejlődéshez valós kihívásokra, tapasztalt szakemberektől való tanulásra és valódi jelentőséggel bíró projektekben való részvételre van szükség. A partnerség keretében megvalósuló vendégelőadások, szakmai gyakorlatok, vállalati látogatások és közös projektek éppen ilyen tapasztalatokat kínálnak a Pannon Egyetem hallgatóinak, miközben átfogóbb képet adnak számukra a légiközlekedésben rejlő karrierutakról. Evgenia Ivanova kiemelte: bízik abban, hogy a programok résztvevői közül később többen a WIZZ Air csapatához is csatlakoznak, de még fontosabbnak tartja, hogy a hallgatók olyan tudással, készségekkel, kapcsolatokkal és magabiztossággal lépjenek ki az egyetemről, amelyek segítségével sikeres szakmai pályát építhetnek.

A Pannon Egyetem és a WIZZ Air együttműködése hosszú távon erősíti az egyetemi tudás és a légiközlekedési ágazat gyakorlati tapasztalatai közötti kapcsolatot. A partnerség révén a hallgatók már egyetemi éveik alatt valós vállalati környezetben szerezhetnek tapasztalatokat, építhetnek szakmai kapcsolatokat és kerülhetnek közelebb a nemzetközi légiközlekedés kínálta karrierlehetőségekhez. Az együttműködés egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a Pannon Egyetem a munkaerőpiaci igényekre reagáló, gyakorlatorientált képzésekkel készítse fel hallgatóit a jövő kihívásaira.

Nemzetközi színvonal, bővülő képzési kínálat, több száz új hallgató a Gazdaságtudományi Karon

A világ üzleti iskoláinak élvonalába tartozó, AACSB nemzetközi akkreditációval rendelkező Gazdaságtudományi Karra összesen 578 hallgató nyert felvételt, amelyből 358 fő állami ösztöndíjas.

Az alapképzési szakok közül nappali és levelező tagozaton is a Műszaki menedzser, a Pénzügy és számvitel, és a Gazdálkodási és menedzsment szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a képzést. A mesterszakok közül nappali tagozaton a Műszaki menedzser és a Vezetés és szervezés MSc, levelező tagozaton pedig az MBA szak szerepelt a legjobban. A felsőoktatási szakképzések közül nappali tagozaton Turizmus-vendéglátás valamint Kereskedelem és marketing, levelező tagozaton pedig Gazdálkodási és menedzsment szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a tanulmányait.

Hallgatóközpontú szemléletével és széles képzési kínálatával a Gazdaságtudományi Kar lehetőséget biztosít hallgatói számára egy sikeres karrierút megalapozására.

2026 szeptemberében a PhD képzés mellett indul az üzleti doktori képzés, a DBA program újabb évfolyama, továbbá új képzéssel is bővül a portfólió: elindul a Légiszolgáltatási menedzser szakirányú továbbképzés angol nyelven.

A pótfelvételi eljárás keretében a Gazdaságtudományi Kar minden olyan szakja meghirdetésre kerül önköltséges formában, amely a normál felvételi eljárás eredményeképpen elindult. Továbbá a Humán- és szervezetfejlesztő tréner és a Közpolitikai adatelemző posztgraduális képzéseken is lehetőség van a jelentkezésre.

A gazdaságtudományi területen önköltséges formában felvételt nyert hallgatók számára meghirdetjük az Uplifting Önköltsécsökkentő Támogatást, amelynek keretében az előírt feltételek teljesítése mellett a pályázó hallgatók 50, ill. 75%-os önköltségi díj kedvezményben részesülhetnek.

A VoWoCo projekt bemutatja a női vállalkozók készségmátrixát – SAJTÓKÖZLEMÉNY

A VoWoCo Erasmus+ projekt bemutatja a női vállalkozók készségmátrixát – bizonyítékokon alapuló eszköz négy ország tapasztalatai alapján

A női vállalkozóknak nem általános „vállalkozói tanácsokra”, hanem olyan támogatásra van szükségük, amely valóban tükrözi mindennapi munkájuk készségeit, kihívásait és lehetőségeit. A VoWoCo projekt ezt az igényt fordította le a gyakorlatra azzal, hogy kidolgozott egy bizonyítékokon alapuló készségmátrixot (Skill Matrix), amely meghatározza a legfontosabb vállalkozói kompetenciákat a magyar, olasz, portugál és török női vállalkozók körében.

A mátrix nem pusztán elméleti munka eredménye. Egy többlépcsős, alapos kutatási folyamatból született, amely női vállalkozókkal és karrierváltáson gondolkodó nőkkel folytatott fókuszcsoportos beszélgetéseket, munkaerőpiaci elemzést, valamint 22 nemzetközi szakértő – akadémiai, üzleti, civil és közintézményi szereplők – visszajelzéseit foglalta magában. A négy országban végzett kutatás összesen 66 elsőszintű készséget, 17 másodszintű készséget és 4 átfogó készségdimenziót azonosított, így átfogó képet ad arról, milyen képességekre támaszkodnak a nők különböző vállalkozói helyzetekben.

Több mint pénzügyi tudás – mi áll a női vállalkozói siker mögött?

Az eredmények egyértelműen jelzik, hogy a vállalkozói siker jóval túlmutat a pénzügyi ismereteken vagy a hagyományos növekedési mutatókon. A Skill Matrix legerősebb pillére a kapcsolati és társas készségek köre, ezt követik a menedzsment- és működési készségek, a személyes és viselkedési kompetenciák, majd a kognitív és stratégiai készségek.

A szakértők különösen fontosnak ítélték a networkinget és a társadalmi tőkét, a lehetőségek felismerését, az önszabályozást, a stratégiai tervezést és az adaptív vezetést. Más szóval a mátrix azt tükrözi, hogyan építenek és tartanak fenn valójában vállalkozásokat a nők: kapcsolatok, intézményi környezet, bizonytalanság és változó élethelyzetek folyamatos menedzselésével.

Miért hasznos a Skill Matrix a gyakorlatban?

Éppen ez teszi a készségmátrixot igazán hasznossá: gyakorlati, bizonyítékokon alapuló kiindulópontot ad célzott képzések, mentorprogramok és önreflexiós eszközök tervezéséhez, amelyek valódi szükségletekre reagálnak, nem csupán feltételezésekre. Erre építve a VoWoCo egy ingyenesen elérhető online tanulási modult is fejleszt, amely segít a női vállalkozóknak megerősíteni azokat a készségeket, amelyek a mindennapi működésben a legtöbbet számítanak.

A mátrix így nemcsak kutatók és döntéshozók számára lehet eszköz, hanem trénereknek, mentoroknak, támogató szervezeteknek és maguknak a vállalkozónőknek is – vagyis mindazoknak, akik szeretnék tisztábban látni, hol tartanak, és mely területeken érdemes továbbfejlődniük.

Négy ország, négy jellegzetes profil

Az országonkénti eredmények látványos különbségekre világítanak rá:

  • Magyarországon a női vállalkozókra jellemző, hogy erősen támaszkodnak az önismeretre, a szakmai és személyes szerepeik újragondolására, valamint a tudatos karrierváltásra – részben azért, mert kevesebb kapcsolati és társadalmi tőkét tudnak mozgósítani.
  • Olaszországban a női vállalkozás erősen kapcsolati beágyazottságú: kiemelt szerepe van a közösségi networkingnek és a kapcsolati empátiának, ami jól tükrözi a társas kötelékek üzleti jelentőségét.
  • Portugáliában intézményesen strukturált profil rajzolódik ki, erős stratégiai térképezéssel, bizonytalanságkezeléssel és nagy igénnyel a döntéshozatalt támogató, gyakorlati eszközök iránt.
  • Törökországban lehetőségvezérelt profil jelenik meg: erős piaci érzékenység, magas kockázatvállalási hajlandóság, valamint feltörekvő digitális kompetenciák jelennek meg, például adatvizualizáció és prompt engineering.

Ezek a sajátos nemzeti profilok jól mutatják, hogy a női vállalkozók támogatása nem működhet az „egy méret mindenkinek jó” megközelítés szerint: ugyanazok a készségek nem minden országban bírnak azonos súllyal, és a hatékony képzéseknek figyelembe kell venniük a helyi valóságot, az ágazati különbségeket és a vállalkozás életszakaszát is.

Közös európai keret, rugalmas helyi alkalmazás

Éppen ezért a Skill Matrix egyszerre jelent közös európai keretrendszert és rugalmas, országos szinten adaptálható eszközt. Lehetővé teszi, hogy a partnerek összehasonlítható módon dolgozzanak, miközben teret adnak a helyi sajátosságoknak, a különböző vállalkozói útvonalaknak és élethelyzeteknek.

A VoWoCo projektről

A VoWoCo – Volcanoes’ Women Co-creation egy transznacionális Erasmus+ projekt, amelynek célja, hogy kutatáson alapuló eszközökkel, gyakorlati tanulási anyagokkal és országokon átívelő együttműködéssel értse meg és támogassa a női vállalkozókat Európa-szerte. A projekt kutatási eredményeket, szakértői validációt és felhasználóbarát megoldásokat ötvöz annak érdekében, hogy segítse a nőket vállalkozásaik megerősítésében, tudatos döntések meghozatalában és abban, hogy valóban hozzájuk illő támogatásokhoz férjenek hozzá.

A Skill Matrix ebben kulcsfontosságú mérföldkő: gyakorlati híd a kutatás és a cselekvés között, amely megmutatja, milyen készségek segítik leginkább a női vállalkozókat abban, hogy fenntartható, rugalmas és értékteremtő vállalkozásokat építsenek.

Tovább a Skill Matrix honlapjára. >>>

Infografika >>>

Vezetői jelentés >>>

Kövesd a VoWoCo projekt alakulását a hivatalos honlapon: www.vowoco.eu, vagy csatlakozz hozzánk a közösségi oldalainkon:

A Pannon Egyetem és a VOSZ együttműködésével megalakult a VOSZ Tanszék

Új szakmai platform segíti a hazai KKV-k versenyképességét, innovációját és fejlődését

A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaátadó ünnepségén együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás célja a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, azaz a VOSZ Tanszék megalapítása, amely hidat képez az egyetemi tudás, a kutatás és a vállalkozói gyakorlat között.

A partnerség kiemelt célja a hazai KKV-szektor versenyképességének, termelékenységének, innovációs képességének, digitalizációjának és generációváltásának támogatása. A VOSZ Tanszék létrejötte új lehetőséget teremt arra, hogy a Pannon Egyetem szakmai és tudományos háttere közvetlenül is támogassa a vállalkozói ökoszisztémát, és a gyakorlati problémákra kézzelfogható, alkalmazható megoldások szülessenek.

A VOSZ Tanszék olyan közös szakmai platformként működik majd, amely egyesíti az egyetemi kutatási eredményeket, a gazdasági elemzéseket és a vállalkozások mindennapi tapasztalatait. A cél, hogy az itt megszülető tudás közvetlenül hasznosuljon a vállalkozások működésében, fejlődésében és stratégiai döntéseiben.

„A Gazdaságtudományi Kar küldetése, hogy az egyetemen létrejövő tudás valódi gazdasági és társadalmi értékké váljon. A VOSZ Tanszék ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósulása: olyan szakmai tér, ahol az oktatás, a kutatás és a vállalkozói tapasztalat egymást erősítve járul hozzá a hazai KKV-k fejlődéséhez.” Dr. Bajzek Beáta, dékán, Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

A központ tevékenysége különösen azokra a területekre fókuszál majd, amelyek napjaink vállalkozásai számára meghatározóak: a termelékenység növelésére, a digitalizáció előmozdítására, a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazására, az innováció ösztönzésére, valamint a fenntartható fejlődés támogatására.

A VOSZ Tanszék nemcsak a vállalkozások számára jelent új szakmai lehetőséget, hanem az egyetem hallgatói számára is. Az együttműködés révén a hallgatók valós vállalati kihívásokkal találkozhatnak, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, és közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a hazai üzleti szféra meghatározó szereplőivel.

„A magyar vállalkozások versenyképességének erősítése ma már nem képzelhető el tudás, innováció és együttműködés nélkül. A VOSZ küldetése, hogy a hazai kis- és középvállalkozások számára ne csupán érdekképviseletet biztosítson, hanem olyan szakmai tudást, gyakorlati megoldásokat és kapcsolódási lehetőségeket is, amelyek hozzájárulnak hosszú távú fejlődésükhöz. A Pannon Egyetemmel közösen létrehozott VOSZ Tanszék ezt a küldetést emeli új szintre. Olyan nyitott szakmai műhelyként tekintünk rá, ahol az egyetemi kutatások, a gazdasági elemzések és a vállalkozások mindennapi tapasztalatai találkoznak.” Gazsi Attila, elnök, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

A VOSZ Tanszék gyakorlati tudásanyagokkal és szakmai útmutatókkal is támogatja majd a kis- és középvállalkozásokat. A központ kiemelt törekvése, hogy a tudományos eredmények és a vállalkozói tapasztalatok ne elszigetelten jelenjenek meg, hanem a mindennapi működésben is hasznosítható formában segítsék a vállalkozásokat.

A VOSZ Tanszék honlapján (https://www.gtk.uni-pannon.hu/hu/vosztanszek/) már elérhető az első 5 Termelékenységi Recept, ami abban nyújt segítséget a KKV-k számára, hogyan lehet ugyanannyi emberrel, idővel és erőforrással nagyobb értéket előállítani.

A felek meggyőződése, hogy a jövő gazdasági versenyképességét azok az együttműködések alakítják, amelyek képesek összekötni a tudományos eredményeket a gyakorlati üzleti tapasztalattal. A VOSZ Tanszék ennek megfelelően nem csupán egy új szervezeti egység, hanem egy hosszú távú stratégiai partnerség, amely a tudásalapú, innovatív és versenyképes magyar gazdaság erősítését szolgálja.

CROCUS PROJEKT – Sajtóközlemény

Új európai kutatás tárja fel a határon átnyúló kulturális és kreatív turizmus kiaknázatlan lehetőségeit vidéki és távoli térségekben

A Horizont Európa által támogatott CROCUS projekt mérföldkőnek számító szintézisjelentést tett közzé, amely nyolc, határon átnyúló Living Lab terület kutatási eredményeit foglalja össze 14 európai országból

Brüsszel / Veszprém, 2026. május 25. – A CROCUS projekt – egy, a Horizont Európa program által finanszírozott kutatási kezdeményezés, amely a vidéki és távoli térségek határon átnyúló kulturális és kreatív turizmusára (Cultural and Creative Tourism – CCT) fókuszál – közzétette átfogó Szintézis Jelentését (D4.3 Deliverable). A jelentés nyolc, határon átnyúló Living Lab területen végzett kutatás eredményeit összegzi, amelyek összesen tizennégy európai országot érintenek. A több mint 2100 helyi lakos, turisztikai vállalkozás és látogató bevonásával készült kutatás szilárd tudásalapot teremt fenntartható kulturális és kreatív turisztikai modellek kidolgozásához Európa legkülönlegesebb, ugyanakkor gyakran háttérbe szoruló vidéki térségeiben.

A PROJEKT CÉLKITŰZÉSEI

A CROCUS projekt 4. munkacsomagjának (WP4) keretében megvalósított kutatás három egymással összefüggő célra épült: 1, határon átnyúló Living Lab fejlesztői csapatok létrehozása, amelyek kutatókból és a kulturális és kreatív turizmus kulcsszereplőiből állnak; 2, az egyes Living Lab területek társadalmi-gazdasági, kulturális, környezeti és intézményi környezetének részletes feltárása; 3, a helyi lakosok, turisztikai vállalkozók és látogatók kulturális és kreatív turizmussal kapcsolatos tapasztalatainak, igényeinek és prioritásainak feltérképezése. Az átfogó cél a design thinking módszertan „empátia” és „problémameghatározás” szakaszainak alkalmazásával olyan fenntartható kulturális és kreatív turisztikai üzleti modellek közös kialakítása, amelyek az egyes határon átnyúló térségek sajátosságaihoz illeszkednek.

FÖLDRAJZI LEFEDETTSÉG: NYOLC LIVING LAB TERÜLET EURÓPÁBAN

A kutatás az alábbi nyolc határon átnyúló Living Lab térséget foglalja magában, amelyek mindegyike a kulturális örökség, a természeti környezet és a társadalmi-gazdasági adottságok egyedi kombinációját képviseli:

  • Sønderjylland (Dánia) – Schleswig-Holstein (Németország)
  • Matulji (Horvátország) – Ilirska Bistrica (Szlovénia)
  • Mulgimaa (Észtország) – Valmiera régió (Lettország)
  • Sondrio (Olaszország) – Graubünden (Svájc)
  • Goriška (Szlovénia) – Gorizia (Olaszország)
  • Torne-völgy: Ylitornio (Finnország) – Övertorneå (Svédország)
  • Zala (Magyarország) – Pomurska (Szlovénia)
  • Dobrudzsa/Dobrodgea: Silistra és Dobrich (Bulgária) – Constanța (Románia)

Bár ezek a térségek jellemzően vidéki vagy félvidéki jellegűek, és hasonló demográfiai kihívásokkal néznek szembe – például az elöregedéssel és a népességcsökkenéssel –, közös bennük a gazdag tárgyi és szellemi kulturális örökség, amely kulturális és kreatív turisztikai potenciáljuk alapját képezi.

A KUTATÁS LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI

A szintézisjelentés 2138 érvényes válasz elemzésére épül, amely 8,6%-kal meghaladta az eredetileg kitűzött mintanagyságot. Az adatok online kérdőívek és félig strukturált interjúk segítségével kerültek összegyűjtésre helyi lakosoktól, turisztikai vállalkozásoktól, látogatóktól és más érintettektől.

A Living Lab területeken az alábbi fő megállapítások rajzolódtak ki:

  • A kulturális örökség a legfontosabb erőforrás. Mind a tárgyi örökség (történelmi helyszínek, múzeumok, épített örökség), mind a szellemi örökség (helyi szokások, hagyományok, nyelvek, gasztronómia, kézművesség és történetmesélés) a kulturális és kreatív turizmus elsődleges versenyelőnyének bizonyult valamennyi térségben. Különösen a gasztronómia és az étkezési kultúra emelkedik ki olyan területként, amely egész éves turisztikai kínálat alapját képezheti.
  • Erős a turizmus társadalmi támogatottsága. A helyi lakosok, vállalkozások és látogatók egyaránt széles körű támogatásukat fejezték ki a turizmus fejlesztése és népszerűsítése iránt. A közösségek erősen kötődnek lakóhelyükhöz, és a turizmust a helyi gazdasági fejlődés egyik fontos kiegészítő motorjának tekintik.
  • A turizmus gazdasági hajtóerő. A turizmust minden Living Lab területen jelentős foglalkoztatási és vállalkozásfejlesztési tényezőként, valamint az életminőség javításának eszközeként értékelik. Ugyanakkor több helyszínen felmerültek aggályok az emelkedő megélhetési költségekkel és a térségek eltartóképességével kapcsolatban, különösen a magasabb látogatószámmal rendelkező vagy fejlettebb turisztikai desztinációkban.
  • Hiányosságok jellemzik a határon átnyúló együttműködést. Bár az informális határon átnyúló kapcsolatok gyakoriak, közös turisztikai termékek fejlesztése és közös marketingtevékenységek csak korlátozott mértékben valósulnak meg. A kutatás ezt a széttagoltságot a térségek turisztikai potenciáljának teljes kihasználását akadályozó egyik legfontosabb tényezőként azonosította.
  • Infrastrukturális és szezonalitási kihívásokkal néznek szembe. A közlekedési elérhetőség hiányosságai, a korlátozott közszolgáltatások, valamint az erős turisztikai szezonalitás valamennyi térség közös kihívásai közé tartoznak. Ezek a problémák összehangolt, hosszú távú desztinációmenedzsment-megközelítések szükségességére hívják fel a figyelmet.

 „A CROCUS Living Lab-ek bizonyítják, hogy a vidéki és távoli határ menti térségek rendkívüli, nagyrészt még kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek a fenntartható kulturális és kreatív turizmus számára. A helyi lakosok, vállalkozások és látogatók véleményének meghallgatásával olyan tudásbázist építünk, amely lehetővé teszi gazdaságilag életképes, ugyanakkor az egyes közösségek identitására épülő turisztikai modellek közös kialakítását.” – Prof. Dr. Raffay-Danyi Ágnes, a WP4 vezetője, Pannon Egyetem (Magyarország)

A KUTATÁSBAN RÉSZT VEVŐ KONZORCIUMI PARTNEREK

A CROCUS Living Lab Szintézis Jelentés egy európai egyetemekből, kutatóintézetekből és innovációs szervezetekből álló konzorcium együttműködésének eredménye: University of Bergamo (Olaszország), Aalborg University (Dánia), University of Oulu (Finnország), Tallinn University (Észtország), University of Maribor (Szlovénia), Pannon Egyetem (Magyarország), Zangador Research Institute (Bulgária), Faculty of Tourism and Hospitality Management – University of Rijeka (Horvátország), ATLAS Association for Tourism and Leisure Education (Hollandia).

A CROCUS PROJEKTRŐL

A CROCUS (Cross-border Cultural and Creative Tourism in Rural and Remote Areas) egy Horizont Európa program által finanszírozott kutatási projekt, amely európai egyetemeket, kutatóintézeteket és iparági partnereket fog össze.

A projekt design thinking és Living Lab módszertanokat alkalmazza annak érdekében, hogy innovatív és fenntartható kulturális és kreatív turisztikai üzleti modelleket dolgozzon ki nyolc, határon átnyúló vidéki térség számára.

A helyi lakosok, vállalkozások és látogatók aktív bevonásával a CROCUS célja Európa vidéki örökségében rejlő gazdasági, kulturális és társadalmi értékek felszabadítása, valamint a határon átnyúló együttműködések és az inkluzív turisztikai fejlesztés elősegítése.

A projekt közvetlenül hozzájárul az Európai Unió fenntartható turizmusra, vidékfejlesztésre és kulturális örökség megőrzésére vonatkozó célkitűzéseihez.

CROCUS Projekt

Az Európai Unió finanszírozásával Horizont Európa támogatási szerződés száma: 101132454

E-mail: raffay.agnes@gtk.uni-pannon.hu, vamosi.reka@uni-pannon.hu

Weboldal: www.crocuseurope.eu

A sajtóközlemény letölthető itt. >>>

Innovációs hálózatok a turizmusban – SAJTÓKÖZLEMÉNY

2026. június 12-én a Pannon Egyetem adott otthont az „Innovációs hálózatok a turizmusban” című szakmai konferenciának. A rendezvény a Visegrádi Alap finanszírozásában megvalósult, innovációs hálózatokkal foglalkozó projekt záróeseménye volt.

A rendezvény során a résztvevő szakemberek nemzetközi és hazai, turizmusban érintett hálózatok jó gyakorlatait ismerhették meg. A konferenciát habil. Dr. Lőrincz Katalin, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese és Vesna Milovanovic (University of Kragujevac), az „Empowering Open Innovation Tourism Networks” elnevezésű projekt konzorciumvezetője nyitotta meg. Lőrincz Katalin köszöntőjében kiemelte, hogy a technológiai fejlődéssel egyidejűleg ma is nagyon fontosak a személyes találkozások, szakmai rendezvények. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán folyó kutatások kapcsán elmondta, hogy a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet minden évben rendez szakmai konferenciát, ami kiváló lehetőséget biztosít az érintetteknek a közös gondolkodásra. Vesna Milovanovic köszöntőjében kitért a projekt hátterére, az együttműködés kialakítására. A rendezvényen részt vett a Visegrádi Alap képviselője, Karolina Janik is, aki a pályázati rendszerekről adott tájékoztatást.

A mintegy ötven szakember részvételével zajló esemény első részében az érdeklődők a projektben érintett desztinációk előadásait hallgathatták meg. Szerbia részéről Vesna Milovanovic osztotta meg Vrnacka Banja, egészségturizmusáról ismert desztináció jó gyakorlatát. Ezt követően, Krzysztof Borodako és Michal Rudnicki (Krakow University of Economics) előadásukban a Krakkó Network, MICE piacra fókuszáló hálózattal kapcsolatos ismereteket részletezte. A projekt csehországi partnere, a Technical University of Liberec részéről Lenka Cervova adott elő. A kézműves üveggyártásáról ismert térség (Crystal Valley) turizmusának fókuszában a kézművesek állnak.

A Pannon Egyetem részéről Dr. Sulyok Judit és Dr. Madarász Eszter a Balatoni Kör tagjai körében végzett felmérés eredményeiről számolt be. A szakmai konferencia további részében az érdeklődők Magyarország részéről további két hálózat mindennapjaiba nyerhettek bepillantást. Az Éltető Balaton-felvidék Egyesület munkaszervezet-vezetője, Kovács Szilvia a hálózat bemutatása mellett az aktuális pályázati lehetőségekről is tájékoztatást adott. Kanizsai-Nagy Dóra a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 aktualitásairól tartott értékes előadást.

A nap további részében a szakemberek egy, a munkaidő-csökkenés turisztikai és szabadidő fogyasztásra gyakorolt hatásait megvitató workshopon és kerekasztal beszélgetésen vettek részt. A konferencián a Balatoni Kör jóvoltából lehetőség volt BalatonBor kóstolásra is. A projekt partnerek a szakmai konferencia mellett értékelték a projekt aktivitásait és egyeztettek a jövőbeni együttműködési lehetőségekről. A szabadidős program részeként a projekt partnerek bekapcsolódtak a Mozgás Éjszakája programba, ezen túlmenően Veszprém és a Balaton turisztikai kínálatával ismerkedtek.

A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap Visegrádi Támogatásai keretében, az „Empowering Open Innovation Tourism Network” (Nyílt innovációs idegenforgalmi hálózat fejlesztése) projekt (sz. 22430273) keretében. Az alap célja a fenntartható regionális együttműködés előmozdítása Közép-Európában. Projekt honlapja: https://hit-vb.kg.ac.rs/eoitn/

 A rendezvényen elhangzott előadások a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet www.gtk.uni-pannon.hu/batuki oldalán, a Hírek, események menüpontban lesznek elérhetők.

További információ: Dr. Sulyok Judit tudományos főmunkatárs, Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Balatoni Turisztikai Kutatóintézet (e-mail: sulyok.judit@gtk.uni-pannon.hu)

Stratégiai partnerség a vállalkozásfejlesztés szolgálatában

A Pannon Egyetem újabb együttműködésekkel erősíti szerepét a régió gazdasági és vállalkozói ökoszisztémájának fejlesztésében. 

2026. március 26-án a Pannon Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, a Magyar Fenntarthatósági Központ Alapítvánnyal és a Veszprém Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal annak érdekében, hogy támogassa a helyi kis- és középvállalkozásokat, valamint segítse a jövő vállalkozóinak felkészítését.

Az egyetem képviseletében Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár urak, az RVA Group képviseletében Szekfü Tibor elnök úr, a Veszprém Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány képviseletében pedig Vonnák Péter ügyvezető igazgató úr írta alá az együttműködési megállapodást.

Az együttműködés középpontjában a tudásmegosztás, az innováció és a gyakorlati tapasztalatszerzés áll. A felek célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egyetemi tudást és az üzleti szférát, így a hallgatók már tanulmányaik alatt valós piaci környezetben szerezhetnek tapasztalatot. Ez hozzájárul ahhoz is, hogy a fiatalok versenyképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.

A kezdeményezés nemcsak az oktatást erősíti, hanem a régió gazdasági fejlődését is szolgálja. A partnerségek révén bővülnek az üzleti kapcsolatok, fejlődik a vállalkozói szemlélet, és erősödik a tudásalapú, fenntartható gazdaság szerepe a térségben.

A partnerség lehetőséget ad arra, hogy az akadémiai tudás, a vállalkozásfejlesztési tapasztalat és a fenntarthatósági szemlélet egymást erősítve jelenjen meg a régióban. Ez az összefogás nemcsak a hallgatók és a leendő vállalkozók számára kínál új perspektívákat, hanem hozzájárul egy erősebb, együttműködésen alapuló, versenyképesebb gazdasági környezet kialakításához is.

(Fotók: Fux Marcell)

Innovatív válaszok a társadalmi kihívásokra

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium az elmúlt öt évben a hazai társadalmi innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplőjévé vált.

A tudásközösség hosszú távú küldetése, hogy úttörő kutatási és oktatási programokkal, egyedülálló kísérleti fejlesztésekkel, hazai és nemzetközi partnerségekkel, valamint tudásmegosztással járuljon hozzá egy befogadóbb és élhetőbb jövő kialakításához.

A TINLAB egy multidiszciplináris, kutatásvezérelt, konzorciumi háttérrel rendelkező tudásközpont, amely elsősorban a társadalmi innovációk gyakorlati tesztelésére és adaptációjára fókuszál. Az együttműködés az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezetésével, a Pannon Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány (HÁRFA)részvételével 2020 őszén azzal a céllal indult, hogy a társadalmi innováció eszközeivel fejlessze a közösségi, piaci és állami rendszerek problémamegoldó képességét. A projekt 2026. február 15-ig számos eredményt ért el.

A tudásközpontban az elmúlt években közel 40 kutatási projekt valósult meg, a résztvevők több mint 230 hazai és nemzetközi előadást tartottak. A négy fókuszterületet – digitalizáció társadalmi hatásai; társadalmi innovációs módszertanok; életminőséget javító társadalmi innovációk; kultúra, kompetencia és humán tőke – érintően több mint 150 tudományos közlemény jelent meg. A kutatási programok között szerepeltek a társadalmi jóllétet célzó pedagógiai és pszichológiai fejlesztések, az inkluzív munkahelyeket támogató attitűdformáló, valamint a digitális és vállalkozói kompetenciákat célzó programok is.

A projekthez több mint 280 kutató kapcsolódott, valamint ugyanekkora nagyságrendben vontak be fiatal kutatókat, PhD-hallgatókat és egyetemi hallgatókat is. A TINLAB a kezdetektől egy fenntartható, komplex társadalmi innovációs ökoszisztéma kiépítését célozta, amelyben a problémák felvetése, a megoldási javaslatok kidolgozása, tesztelése, „piacra” vitele, hasznosítása fontos feladatként jelent meg. A TINLAB számos sikeres egyetemi-vállalati együttműködést is létrehozott, valamint szabadalmi és védjegybejelentések is kapcsolódnak a projekthez.

A TINLAB fontos célkitűzése, hogy az egyetemi tudás ne maradjon az intézmények falai között, hanem valós közösségi, gazdasági és környezeti problémák megoldásában hasznosuljon. A HÁRFA koordinációjában 2022 és 2025 között összesen 20 társadalmi innovációs kísérleti fejlesztés valósult meg. A fejlesztések különböző tématerületeken és eltérő szervezeti környezetekben zajlottak, közös jellemzőjük azonban a tudatos kísérleti szemlélet és a módszertani tanulás iránti elköteleződés volt. Hazánkban egyedülálló konstrukcióban 2025 őszén tizenöt szervezet tesztelte a labor elért kutatási eredményeit az ún. A-komponens keretében.

A tudásközpontban két egyedülálló oktatási programot is kidolgoztak. A Társadalmi innovációs menedzser, valamint a Társadalmi innovációs mentor képzések célja, hogy felkészítsék a résztvevőket a társadalmi innovációs projektek tervezésére, menedzselésére és mentorálására – erre korábban hazánkban nem volt példa. A 2021-től induló képzéseken csaknem 250 fő vett részt az ország minden pontjáról: a kialakuló szakmai közösség jelentette annak a mentorhálózatnak az alapját, amely többek között a projekt kísérleti fejlesztéseinek megvalósítását is támogatta.

A projekt ún. tematikus fórumai rendszeres találkozókat jelentettek a társadalmi innovációs ökoszisztéma különböző szereplőinek bevonásával. A szakmai műhelyek a társadalmi problémákra és a technológiai változásokhoz kapcsolódó igényekre reagáló újszerű megoldások kidolgozását és azok valós környezetben történő tesztelését segítik elő. A projektben több mint 50 alkalommal rendezett hibrid találkozókon közel 150 előadó vett részt.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumot a fenti komplex, rendszerszintű megközelítés és nemzetközi integráció tette egyedivé más társadalmi innovációs szervezetekhez képest. A több mint egymilliárd forintból megvalósított projekt fenntarthatóságának érdekében az elmúlt években több mint negyven nemzetközi pályázati felhívásra nyújtottak be projektterveket a laboratórium szakértői. Az Európai Bizottság által létrehozott Social Innovation Match (SIM) adatbázis közel 450 európai jó gyakorlatot tartalmaz, a gyűjteményben jelenleg negyvenegy hazai projekt szerepel, ebből huszonnégy projekt (közel 58%) a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósult meg, valamint fejlesztésükben részt vettek a TINLAB mentorhálózatának tagjai. A projekt saját, a társadalmi innovációkra fókuszáló podcastot indított, valamint egy online hozzáférhető, többkötetes, jó gyakorlat-gyűjteményt is közzétett.

A projektről bővebb információ érhető el a https://tinlab.hu/ oldalon.

Készült az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú „Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával.

A DBA Szövetségben a Pannon és a Debreceni Egyetem együtt írja a jövő vezetőinek történetét

Miután 2025 őszén az országban elsőként indította el a Pannon és a Debreceni Egyetem a világszerte ismert és elismert üzleti doktori képzést, a DBA programot, 2025. november 21-én együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény a DBA Szövetség megalapításáról.

A DBA Szövetség célja, hogy a képzést elindító intézmények szakmai együttműködésével biztosítsa és fejlessze az üzleti doktori képzés magas, nemzetközileg is elismert színvonalát, egységes módszertanát és tartalmát, valamint garantálja a DBA (Doctor of Business Administration) program presztízsét.

Prof. Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora elmondta, hogy egy ország versenyképességét többek között a sikeres vállalatok, vállalkozások alapozzák meg, amelyek sikerét elsősorban a vezetőik kompetenciái határozzák meg.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara mint menedzsment iskola ezeket a készségeket hivatott átadni, fejleszteni egy olyan módszertan alapján, amelyet az AACSB nemzetközi akkreditáció is elismer. Ma már elvárás, hogy a csúcsvezetők bírjanak olyan analitikai készségekkel is, amelyekkel klasszikus értelemben a tudomány művelői rendelkeznek. Ez a koncepció hozta létre a DBA program gondolatát, ami a világon egyre elterjedtebb és az egyik legdinamikusabban fejlődő képzés, mintegy 80%-os növekedési aránnyal, Magyarországon pedig elsőként a Pannon és a Debreceni Egyetem indította el. A két intézmény közötti együttműködés sikeréből kiindulva született meg a DBA Szövetség megalapításának gondolata.

Prof. Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is örömét fejezte ki, hogy hosszas tervezést követően 2025 őszén elindult a képzés. Elmondta, hogy egy olyan szakmai doktori fokozatról van szó, amit csak jelentős vezetői tapasztalat után lehet megszerezni, és a képzést csak olyan doktori iskolák végezhetik, akik PhD területen gazdálkodástudományban jogosultsággal rendelkeznek. Ez egy minőségbiztosítási elem, ahogy a DBA Szövetség létrehozása is az. Azért jön létre a szövetség, hogy mint a képzést elsőként elindító intézmények, meghatározzák azokat a paramétereket, módszertanokat, amik a programot megfelelő színvonalon tartják. Fontos, hogy a képzésnek a doktori cím adása mellett meglegyen a tartalma és a presztízse is, hiszen ekkor lehet a jövőben is sikeres.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja kitért arra, hogy amíg 10-15 évvel ezelőtt az MBA volt a TOP vezetők végzettsége, pár éven belül ez a DBA lesz. Óriási lépésnek tartja azt, hogy a két intézmény elérte, hogy Magyarországon elinduljon a képzés. Elmondta, hogy a Pannon és a Debreceni Egyetem gazdaságtudományi területen hazánkban élenjáró intézménynek számít, ami különösen igaz az innovatív képzésfejlesztési szemléletükre. A DBA Szövetség azért fontos, mert garantálhatja a DBA program állandó és magas minőségét – nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is – azáltal, hogy elvár egy meghatározott szakmai színvonalat, az új tudásanyagok folyamatos beépülését, továbbá partnerségre lép különböző ipari ernyőszervezetekkel, meghatározó piaci szereplőkkel. A DBA Szövetség egyrészt kiváló eszköz arra, hogy az intézmények kiépítsék a képzésre vonatkozó minőségbiztosítási rendszert, másrészt pedig a DBA program továbbfejlesztésének a motorja lehet.

FELVÉTELI 2025 – 30%-kal több hallgató kezdheti meg tanulmányait a Gazdaságtudományi Karon

Az AACSB nemzetközi akkreditációval rendelkező Gazdaságtudományi Kar szakjai továbbra is népszerűek. A felvételi eljárás keretében a karra 421 hallgatót vettek fel, amelyből 253 fő állami ösztöndíjas.

Az alapképzési szakok közül nappali és levelező tagozaton is a Kereskedelem és marketing, a Gazdálkodási és menedzsment, valamint a Pénzügy és számvitel szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a képzést. A mesterszakok közül nappali tagozaton az angol nyelven induló Vezetés és szervezés szak bizonyult a legkeresettebbnek, levelező tagozaton az MBA és a Műszaki menedzser szakok szerepeltek a legjobban. A felsőoktatási szakképzések közül nappali tagozaton Gazdálkodási és menedzsment, levelező tagozaton pedig Kereskedelem és marketing szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a tanulmányait.

Hallgatóközpontú szemléletével és széles képzési kínálatával a Gazdaságtudományi Kar lehetőséget biztosít hallgatói számára egy sikeres karrierút megalapozására. 2025 szeptemberétől új képzéssel bővül a portfólió: a világszerte ismert és elismert DBA programot, az üzleti doktori képzést Magyarországon az elsők között indítja a kar.

A pótfelvételi eljárás keretében a Gazdaságtudományi Kar minden olyan szakja meghirdetésre kerül költségtérítéses formában, amely a normál felvételi eljárás eredményeképpen elindult. Továbbá a humán- és szervezetfejlesztő tréner és a közpolitikai adatelemző posztgraduális képzéseken is lehetőség van a jelentkezésre.

Archívum

Go to Top