SIKKedd – Jogszabályi környezet és cégbejegyzés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. május 12-én 14:00 órától Dr. Réti Mária, Dr. Bak Klára (Szövetkezeti Kutatóintézet) és Dr. Vonderviszt Lajos (PE T3K) közreműködésével a jogszabályi környezet és a cégbejegyzés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szóba kerül a megfelelő cégforma kiválasztása (Kft., Bt., egyéni vállalkozás stb.), a jogszabályi megfelelés biztosítása, és a szükséges engedélyek beszerzése.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Innovációvédelem és brandépítés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 28-án 14:00 órától Zónai Roland innovációvédelmi menedzser (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Tudásmenedzsment és Ügyfélkapcsolati Főosztály) közreműködésével az innovációvédelem és a brandépítés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

Innovatív módszertan a felsőoktatás képzési követelményei és a munkaadói kompetenciapreferenciák integrált vizsgálatában

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar kutatói – Dr. Bogdány Eszter, Dr. Cserháti Gabriella és Dr. Raffay-Danyi Ágnes – a The International Journal of Management Education (Q1) folyóiratban bemutatott kutatásukban olyan módszertant fejlesztettek ki, amely segítségével feltárhatóak a felsőoktatási képzések és a munkaerőpiac kompetenciaelvárásai közötti különbségek.

A kutatás fő célja olyan módszertan kidolgozása volt, amellyel az alapképzési programok kompetenciakövetelményei összehangolhatóak a munkaadói kompetenciaelvárásokkal. A kutatás egyedülálló módon ötvözi a tartalomelemzést, fókuszcsoport-interjúkat és a Q-módszertant, annak érdekében, hogy átfogó módon azonosítsa a legfontosabb elvárt kompetenciákat. A kutatók egy pilot kutatást is végeztek a kompetenciapreferenciák feltérképezése érdekében az Emberi erőforrások alapszak esetén.

A vizsgálat két fő fázisból állt: a kulcskompetenciák azonosításából és Q-módszertannal történő rangsorolásból. A Q-módszertan alkalmazása során a kompetenciák azonosítása (65 magyarországi HR-álláshirdetés, az O*NET adatbázis, valamint 13 HR-szakemberrel készített fókuszcsoport-interjúk elemzése alapján), az integrált kompetenciadefiníciók kialakítása (különböző forrásokból származó kompetenciák összevetése, 40 kulcskompetencia kiválasztása), rangsorolása (meghatározott és kényszerített rangsorolása a kompetenciáknak), és a faktoranalízis által meghatározható kompetenciapreferencia csoportok megalkotása történt meg.

A módszertan alkalmazásának eredményét pilot-teszt keretében vizsgáltuk, ahol a legfontosabb kompetenciák az alapvető és asszertív kommunikáció, a digitális eszközhasználat, a személyügyi és HR-ismeretek voltak, míg a kevésbé fontos kompetenciák között a matematika, statisztika, üzleti etika ismeretei jelentek meg. Az utóbbi kompetenciák egységesen hátrébb kerültek a munkaerőpiaci preferenciarangsorokban, annak ellenére, hogy a képzési követelmények részét képezik. Szembetűnő eltérések voltak abban, hogy a HR-szakemberek hangsúlyozták a rugalmasság, stressztűrés és empátia fontosságát, amelyek azonban hiányoznak a hazai követelményekből, és ezáltal a képzési programokból. Érdekes módon a munkaadók kevésbé értékelték fontosnak a tudásmegosztást, felelősségvállalást és a konfliktuskezelést, noha ezek létfontosságúak a szervezetek működéséhez.

A kutatás alapján a cikk az alábbi javaslatokat fogalmazta meg:

  • Gyakorlati készségfejlesztés (pl. esettanulmányok, szimulációk) beépítése a képzésekbe, különös tekintettel a digitális kompetenciákra.
  • Munkaerőpiaci igények figyelembevétele: folyamatos egyeztetés a munkaadókkal a képzési programok aktualizálásához.
  • Q-módszer alkalmazása: a módszer hatékonynak bizonyult a kompetenciapreferenciák megismerésében és a szakadék feltárásában, más szakterületeken is alkalmazható.

A kutatás rávilágított arra, hogy a hazai alapképzéseknek dinamikusabban kell alkalmazkodniuk a munkaerőpiac változásaihoz, hogy a friss diplomások versenyképesek legyenek. A Q-módszer hatékony eszköznek bizonyult a valós kompetenciaigények feltárásában, és modellként szolgálhat hasonló felmérések megvalósításához más szakmák esetében is.

A cikk teljes terjedelmében itt elérhető: Bogdány, E., Cserhati, G., & Raffay-Danyi, Á. (2023). A proposed methodology for mapping and ranking competencies that HRM graduates need. The International Journal of Management Education, 21(2), 100789.https://doi.org/10.1016/j.ijme.2023.100789

A kutatás az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú „Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósult meg.

Nekem hiszel vagy a szemednek? – Tudománykommunikációs előadás középiskolákban

„Nekem hiszel vagy a szemednek?” címmel tartott tudománykommunikációs előadást Dr. Sulyok Judit a Veszprémi SZC Ipari Technikumban, a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban és a pápai Türr István Gimnáziumban.

Napjainkban rengeteg információ ér bennünket nap mint nap. De vajon hogyan értékeljük mindezt? Milyen kommunikációs csatornákon keresztül tájékozódhatunk a legújabb tudományos kutatások eredményeiről?

Az előadás során bepillantást nyerhetünk a tudománykommunikáció elméletébe és gyakorlatába, reményeink szerint ezzel is hozzájárulva, hogy még tudatosabban értékeljük a minket körülvevő világot.

Az előadások a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium – TINLAB projekt – keretében valósultak meg.

Együttműködési felhívás társadalmi innovációs kutatások validálására

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium együttműködő szereplőket keres, akik vállalják egyetemi társadalmi innovációs kutatások és fejlesztések eredménytermékeinek validálását, hitelesítését. A jelentkező szervezetek tesztkörnyezetben vizsgálják, hogy az eredmények megfelelnek-e valós társadalmi, funkcionális követelményeknek.

A rendelkezésre álló forrásból előreláthatólag 15 együttműködő szervezettel köt szerződést a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium, az együttműködéseket az Eötvös Loránd Tudományegyetem koordinálja.

A jelentkezőknek a TINLAB kutatási programjaihoz kell kapcsolódnia, a kutatásokról bővebben itt olvashatnak. A kidolgozott együttműködési terveknek innovatív ötletet és reálisan megvalósítható célokat kell megfogalmaznia.

A lehetséges együttműködők köre:

  • helyi és megyei önkormányzatok és intézményeik, a központi közigazgatás és intézményeik, valamint ezek többségi tulajdonú nonprofit gazdasági társaságai;
  • egyetemek, kutatóintézetek, az egyetemek által alapított többségi tulajdonú nonprofit gazdasági társaságok;
  • köztestületek;
  • egyházak;
  • egyesületek, alapítványok, szövetkezetek, szövetségek;
  • gazdasági társaságok;
  • egyéb szervezetek.

A kitöltött adatlapot a mellékletekkel a tinlab@innovacio.elte.hu e-mail címen várják, az e-mail tárgyában kérik feltüntetni az “Együttműködés TINLAB kutatások validálására” címet és az együttműködő nevét. Az adatlaphoz csatolni szükséges a TINLAB kutatócsoport vezetőjének együttműködési nyilatkozatát. A felhívással kapcsolatban további információk a tinlab@innovacio.elte.hu e-mail-címen kérhetők.

Az együttműködési tervek benyújtása folyamatos, az első bírálat határideje a 2025. április 30. 24:00-ig beérkezett együttműködési javaslatokra vonatkozik. További tervek benyújtására nincs lehetőség, amennyiben a rendelkezésre álló keret a 2025. április 30-ig beérkezett tervek alapján lekötésre kerül és kimerül.

Felhívás >>>
Jelentkezési adatlap és nyilatkozatok >>>
Gyakran ismételt kérdések >>>

A Pannon Egyetemen zajló társadalmi innovációs kutatásokról bővebb információ az alábbi linkeken érhető el:

SIKKedd – Finanszírozás és pénzügyi tervezés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 14-én 14:00 órától Grancsai Erika, a Virgo Ventures startup program szakmai vezetőjének közreműködésével a finanszírozás és a pénzügyi tervezés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szó lesz a kezdőtőke előteremtéséről (saját forrás, befektetők, pályázatok, hitelek) és a részletes pénzügyi terv készítéséről (kiadások, bevételek, profitcélok).

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Csapatépítés és humán erőforrás

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 7-én 14:00 órától Nagy Viktória és Mészáros Péter vezetésével a csapatépítés és humán erőforrás részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szó lesz a kulcsemberek kiválasztásáról, a kompetenciák azonosításáról, a munkaszerződések és jogviszonyok kialakításáról.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

Megjelent a Társadalmi Innovációs Jó Gyakorlatok Gyűjteménye III.

„Napjaink társadalma számos kihívással szembesül, melyek újabb és újabb megoldásokat igényelnek, tesznek szükségessé. A társadalmi innováció sokféleképpen valósulhat meg, az érintett közösség adottságait, lehetőségeit figyelembe véve. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében összegyűjtött nemzetközi és hazai jó gyakorlatok ezeket a folyamatokat segíthetik elő. A jó gyakorlatokat bemutató útmutatók közül jelen kézikönyv a harmadik a sorozatban.

A kézikönyv összesen 17 nemzetközi és hazai, megvalósult és sikeresen működő jó gyakorlatot ismertet. A szerzők az egyes példák kiválasztásánál szem előtt tartották, hogy számos társadalmi kihívást lefedjenek. Fontos volt továbbá a jó gyakorlatok adaptációs potenciálja.” (Részlet az előszóból.)

Kollégáink a TINLAB-URBAN21 konferencián

Kollégáink és hallgatóink 2025. március 20-án részt vettek a TINLAB-URBAN21 konferencián, amelynek központi témája idén az ESG keretrendszer és a társadalmi innováció kapcsolata volt.

Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszony egy izgalmas panelbeszélgetésen is részt vett, amelyen arra keresték a választ, hogy hogyan ösztönözheti az ESG a társadalmi innovációkat.

A konferencia a Társadalmi Innovációs Nemzeti Labor (TINLAB) keretében, a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány szervezésében valósult meg.

Tudomány Mindenkinek Hackathon a Civil Rádióban

Környezetbiztonság és városi turizmus témában rendeztünk tudománykommunikációs versenyt 2025. február 28-án. A Tudomány Mindenkinek Hackathon keretében egyetemisták mérhették össze tudásukat és kreativitásukat. A feladat az volt, hogy egy tudományos cikk tartalmát jelenítsék meg közérthető, figyelemfelkeltő módon.

A hackathon alapjául szolgáló kutatásról, a tudománykommunikáció fontosságáról és a hackathon sajátosságairól Dr. Lőrincz Katalin nyilatkozott a Civil Rádióban.

A hackathon az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósult meg.

Archívum

Go to Top