Egyedüli magyar egyetemként javított pozícióján a Pannon Egyetem a rangos nemzetközi QS-világrangsorban

A hazai felsőoktatási intézmények közül egyedüliként a Pannon Egyetem tudott előrelépni a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb nemzetközi egyetemi rangsorában. A korábbi 1201–1400. közötti helyezési sávból sikeresen feljebb lépett az 1001–1200. kategóriába, ezzel a hazai mezőny legnagyobb arányú fejlődését produkálta.

A londoni székhelyű felsőoktatási elemző cég, a QS (Quacquarelli Symonds) nyilvánosságra hozta a világ legjobb felsőoktatási intézményeit tömörítő legfrissebb listáját. A globális rangsor összeállítása során több ezer egyetem teljesítményét mérik össze olyan szigorú szakmai indikátorok alapján, mint az akadémiai hírnév, a munkáltatói megítélés, a tudományos munkák idézettsége, az oktató-hallgató arány, a nemzetközi kutatási hálózatok kiterjedtsége, valamint a fenntarthatóság és a végzett hallgatók elhelyezkedési mutatói. A listában tíz magyar egyetem szerepel.

Az eredmények több területen is a Pannon Egyetem teljesítményének erősödését mutatják. Az intézmény az értékelt mutatók közül a nemzetközi kutatási hálózatok kategóriájában érte el a legjobb eredményét, ami a nemzetközi tudományos együttműködésekben betöltött szerepének további erősödését jelzi.

Kiemelkedő eredmény született a tudományos teljesítményt mérő hivatkozási mutatóban is: ebben a kategóriában a Pannon Egyetem a magyar egyetemek között a második legjobb teljesítményt érte el. A mutató azt tükrözi, hogy az egyetem kutatóinak eredményei milyen mértékben kapcsolódnak a nemzetközi tudományos közösség munkájához, és mennyire épülnek be az adott szakterületek tudományos párbeszédébe. Jelentősen javult az egyetem fenntarthatósági teljesítménye is: a QS értékelésében ezen a területen a korábbi pontszám több mint kétszeresére emelkedett.

A QS-rangsorban tapasztalható előrelépés összhangban áll más nemzetközi értékelések eredményeivel is. A Pannon Egyetem a Round University Ranking (RUR) legutóbbi rangsorában a világ 2400 egyeteme közül a 706. helyen végzett, Magyarországon pedig a 7. helyet szerezte meg. A kutatási teljesítményt értékelő területen az egyetem 90 helyet javított előző évi eredményéhez képest, miközben a tudományos láthatóságot és a publikációs teljesítményt mérő mutatókban is jelentős előrelépést ért el.

A rangsorok eredményei több területen is kedvező visszajelzést adnak a Pannon Egyetem nemzetközi kapcsolatairól, kutatási aktivitásáról és tudományos láthatóságáról. A QS-rangsorban elért előrelépés az egyetem közösségének közös eredménye, és egyben fontos visszajelzés az egyetemi stratégiában megfogalmazott irányok mentén elért eredményekről.

Közösség, tudásmegosztás és kapcsolatépítés az ESG Alumni Cafén

2026. május 15-én az Üzleti Tudásközpont szervezésében megrendezésre került az első ESG Alumni találkozó a Pannon KözTérben. A Gazdaságtudományi Kar központja 2024 óta szervezi az ESG specialista felnőttképzési és az ESG tanácsadó részismereti képzéseket, így az évek során kialakult egy összetartó közösség.

A szakmai nap sok érdekességet tartogatott, többek közt Ferenczi Gergely, az Opten Kft. céginformációs üzletág igazgatójának előadását, amely során ESG aktualitásokról és közreműködő szereplőkről hallhattunk. Ezután az ünnepélyes oklevél és mikrotanúsítvány átadó következett, majd egy kötetlen szakmai diskurzus zajlott a frissen végzett ESG tanácsadók között, ahol megosztották egymással az eddigi tapasztalatokat, élményeket és felmerülő eseteket az ESG területtel kapcsolatban.

Az Üzleti Tudásközpont hagyományteremtő céllal hozta létre a kapcsolatépítő alumni eseményt, így 2026 őszén tervezzük a folytatást.

Multidiszciplináris RISK Workshop

A kockázat – jóllehet elválaszthatatlan az élettől, bármely emberi tevékenységtől – természetének pontos leírásával az egyes tudományterületek a mai napig sem végeztek. A kutatások arra irányulnak, hogy hogyan értelmezzük a kockázatot, hogyan észleljük, hogyan mérjük és hogyan kezeljük azt. Ahogy azonban az jellemző a tudományos tevékenységben, ezt a fogalmat is minden tudományterület a saját nézőpontja szerint vizsgálja, és a nyilvánvalóan értékes kutatási eredmények összevetésével mindeddig adós maradt.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Kutatóközpontja hazai és nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezéssel egy asztalhoz ülteti a különböző tudományterületek neves képviselőit a Multidiszciplináris RISK Workshop keretében.

Időpont: 2026. június 3. szerda, 11:00-16:00 óra

Helyszín: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., Gazdaságtudományi Kar (“A” épület), 2. emelet, 204-es terem (Kari Könyvtár)

A műhelyvita nyelve: magyar

Részvétel: ingyenes, de regisztrációhoz kötött

Regisztráció az alábbi linken lehetséges, 2026. május 27-ig: https://forms.office.com/e/Fj4c6nFKUj?origin=lprLink

A személyes részvétel korlátozott létszámban, jelentkezési sorrend alapján lehetséges, online csatlakozást azonban minden érdeklődő számára biztosítunk.

A meghívott előadók:

  • Dr. Gelencsér András (Pannon Egyetem)
  • Dr. Kovács Zoltán (Pannon Egyetem)
  • Dr. Szikszai Szabolcs (Pannon Egyetem)
  • Dr. Dávid Ákos (Pannon Egyetem)
  • Dr. Ernszt Ildikó (Pannon Egyetem)
  • Dr. Hámori Balázs (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Dr. Kökény László (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Dr. Mihályi Péter (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Becker György (Budapesti Metropolitan Egyetem)
  • Dr. Fülöp Márta (Károli Gáspár Református Egyetem)
  • Dr. Dusek Tamás (Széchenyi István Egyetem)
  • Dr. Pelle Anita (Szegedi Tudományegyetem)
  • Dr. Benedek Petra (Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetem)
  • Dr. Kincsesné dr. Vajda Beáta (Szegedi Tudományegyetem)
  • Dr. Babos Sándor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

A műhelymunka során Prof. Dr. Gelencsér András nyitóelőadása után Prof. Dr. Veres Zoltán moderálásával az alábbi 4 modulban indítunk vitát:

A kockázat …

  • értelmezése, fogalmának definiálása;
  • észlelése, forrásainak és megjelenési formáinak meghatározása;
  • mérése, számszerűsítése;
  • kezelése.

A workshopon a résztvevők közösen próbálják megfogalmazni a kockázat diszciplínafüggetlen értelmezését és kezelésének tudományterületeken átívelő lehetőségeit. Azokat a bevált vagy épp újszerű módszereket, megközelítéseket keressük, amelyek az adott tudományterületen kívül is használhatóak, de talán máshol kevésbé ismertek.

A kockázat értelmezésében olyan diszciplínák képviselői vesznek részt, mint a pszichológia, a gazdaságpolitika, a turizmus, a pénzügyek, a menedzsment, a műszaki tudományok, a nemzetbiztonság, az informatika, a jogtudomány, a statisztika és a marketing. A vita mottója, hogy „Tanuljunk egymástól!”

Szervezőbizottság elnöke:

  • Dr. Veres Zoltán

A szervezőbizottság tagjai:

  • Dr. Hegedűs Csaba
  • Dr. Fehér Helga
  • Dr. Banász Zsuzsanna
  • Kovács Edit
  • Schimmer Dzsesszika

DBA tapasztalatok első kézből | Vincler-Boros Viktória

A DBA program első évfolyamának hallgatói között köszönthetjük Vincler-Boros Viktóriát, a FIT Voltaira Hungary Kft. HR Managerét, aki megosztja velünk gondolatait és eddigi tapasztalatait a képzésről.

„A DBA képzés választásával a legfőbb motivációm a tudásom mélyítése és a szakmai fejlődésem elősegítése volt. A program lehetőséget ad arra, hogy tapasztalt szakemberekként bővítsük ismereteinket az üzleti menedzsment, a stratégiai tervezés és a vezetői döntéshozatal terén. Szeretném tovább fejleszteni a kritikai gondolkodási képességemet, valamint új kutatási módszereket és analitikai eszközöket elsajátítani. A DBA program lehetővé teszi számomra, hogy megismerkedjek a menedzsment és a társadalomtudományok legújabb trendjeivel és innovációival, amelyeket saját szervezetemben is alkalmazhatok. Továbbá, a DBA programból származó társadalmi haszon is jelentős. A képzés során megszerzett ismeretek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez és a társadalmi fejlődéshez, mivel a jól képzett vezetők hatékony döntéseket hozhatnak, amelyek pozitív hatással vannak a munkahelyek fenntarthatóságára és bővítésére.

Sok hasznos tudást szereztünk a képzés során, rengeteg értékes interakcióban volt részünk a professzorokkal és más rangos szakemberekkel, akik a hallgatótársaim a DBA programban. Az workshopok interaktívan zajlanak, ami lehetővé teszi, hogy valós példákon keresztül tanuljunk, és a saját szakmai tapasztalatainkat is megosszuk.

A képzés egyik legnagyobb erőssége a gyakorlati megközelítése, amely lehetővé teszi számunkra, hogy azonnal alkalmazzuk a tanultakat a munkahelyünkön. A hálózatépítés lehetősége is kiemelkedő, hiszen olyan szakemberekkel találkozhatunk, akik hasonló célokkal rendelkeznek. Továbbá, a program által biztosított kutatási és szakmai projektek segítenek abban, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a legújabb trendekbe és kihívásokba az üzleti világban.

A DBA képzést elsősorban olyan szakembereknek ajánlom, akik szeretnék fejleszteni vezetői és stratégiai készségeiket, és magasabb C-level pozíciókat szeretnének betölteni a jövőben. A program kifejezetten azok számára hasznos és elérhető, akik már rendelkeznek releváns felsővezetői tapasztalattal, és szeretnék elmélyíteni tudásukat, valamint további értékes szakmai kapcsolatokat építeni.”

DBA tapasztalatok első kézből | Barabás Tamás

A DBA program első évfolyamának hallgatói között köszönthetjük Barabás Tamást, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnökét, aki megosztja velünk gondolatait és eddigi tapasztalatait a képzésről.

„Hiszek az eddig megszerzett tapasztalati tudás tudományos rendszerezésében. A VOSZ társelnökeként olyan eszköztárat kerestem, amely segít a kkv-szektor kihívásait mélyebb összefüggéseiben elemezni és értékelni. A DBA számomra nem csupán egy diploma, hanem stratégiai befektetés, amely képessé tesz a gyakorlati problémák kutatási alapú megválaszolására.

A legmeghatározóbb tapasztalatom a szellemi pezsgés és a partneri viszony. Nem egyirányú oktatás, hanem magas szintű szakmai párbeszéd zajlik az egyetemi oktatók és a hallgatók között. A Pannon Egyetem oktatói partnerként kezelnek minket, elismerve eddigi üzleti eredményeinket, miközben folyamatosan tágítják a perspektívánkat. A rugalmas modulrendszer pedig lehetővé teszi, hogy feszített üzleti tempó mellett is érdemi kutatómunkát végezzek.

A DBA program fő erőssége véleményem szerint az alábbiakban rejlik:

  • Híd a gyakorlat és tudomány között: Valós üzleti problémákra keresünk tudományos válaszokat.
  • Minőségi networking: Kiváló döntéshozói közösség, hasonló kihívásokkal és célokkal.
  • Kritikus szemléletmód: Megtanít az adatalapú döntéshozatalra a kiszámíthatatlan piaci környezetben.
  • Akadémiai presztízs: A Pannon Egyetem háttere nemzetközi szinten is értékessé teszi a fokozatot.

A DBA programot olyan fejlődni vágyó cégvezetőknek és szakembereknek ajánlom, akik nem elégszenek meg a „rutinból” hozott döntésekkel. Azoknak való, akik maradandót alkotnának a szakterületükön, és az üzleti tapasztalataikat tudományos igénnyel kívánják rendszerezni.”

DBA tapasztalatok első kézből | Bencsik Edit

A DBA program első évfolyamának hallgatói között köszönthetjük Bencsik Editet, a Tata Consultancy Services Ltd. Hungary Branch Marketing és Kormányzati kapcsolatok Igazgatóját, aki megosztja velünk gondolatait és eddigi tapasztalatait a képzésről.

„A DBA képzést azért választottam, mert szerettem volna a többéves vezetői és szakmai tapasztalataimat tudományos keretbe helyezni, és rendszerezettebb, mélyebb megértést szerezni a stratégiai és üzleti döntéshozatalról. Fontos szempont volt számomra, hogy a képzés gyakorlatorientált, de nem kerüli meg a kutatási tevékenységet. Ez segíti a stratégiai gondolkodás fejlesztését és új perspektívákat nyit úgy, hogy akadémiailag magas színvonalú képzést biztosít.

Hosszú idő után ültem vissza az iskolapadba, de az eddigi tapasztalataim kifejezetten pozitívak. A képzés jól strukturált, az oktatók támogatóak. Különösen értékesnek tartom az interaktív tanulási formákat, a közös gondolkodást és a csoporttársak sokszínű szakmai hátteréből fakadó tapasztalatcserét. Kifejezetten várom a kb. havi rendszerességű személyes ‘tanítási napokat’, konzultációkat, amik a tudományos szakmai fejlődésen túl értékes emberi kapcsolatokat építenek.

A képzés egyik legnagyobb erőssége a gyakorlati és elméleti tudás egyensúlya. Emellett kiemelném a nemzetközi szemléletet, a kutatásmódszertani alaposságot, valamint azt a támogató közösséget, amely a hallgatók és oktatók között kialakult. Előny továbbá, hogy a megszerzett tudás (vagy a kutatás részeredményei) közvetlenül beépíthetők a mindennapi munkába.

A DBA képzést elsősorban olyan tapasztalt szakembereknek és vezetőknek ajánlom, akik szeretnék tudatosabban, tudományos megalapozottsággal végezni a munkájukat, és nyitottak a folyamatos fejlődésre. Ideális választás azok számára is, akik hosszabb távon stratégiai vagy felsővezetői szerepben képzelik el a jövőjüket, és ehhez szeretnék bővíteni a tudásukat.”

Elindult a Brunch & Future – Bruncholj velünk a jövődről! rendezvénysorozatunk

2026. április 21-én útjára indult új rendezvénysorozatunk, a Brunch & Future, amely a jövőtervezést kötetlenebb, inspirálóbb formában közelíti meg a hallgatók számára.

Az első alkalmon 6. féléves emberi erőforrások és műszaki menedzser szakos hallgatóink vettek részt, akik egy közös brunch keretében találkozhattak alumni hallgatóinkkal, lehetőséget kapva a személyes, közvetlen beszélgetésekre.

A rendezvény nem egy klasszikus előadássorozat volt: a hallgatók három különböző témájú asztalnál, kisebb csoportokban beszélgethettek, így mindenki aktívan bekapcsolódhatott a beszélgetésekbe.

A program során három kiemelt téma került fókuszba:

  • Pályaválasztás, továbbtanulás mesterszakon – hogyan tovább a diploma után?
  • Tippek a szakmai gyakorlat és az első munkahely megtalálásához
  • Pályamódosítás – hogyan találjam meg önmagam a végzettségemen belül?

A rendezvény célja az volt, hogy az információátadáson túl egy olyan inspiráló és nyitott légkört teremtsen, ahol a hallgatók bátran kérdezhetnek, kapcsolatokat építhetnek, és új nézőpontokkal gazdagodhatnak.

Bízunk benne, hogy a Brunch & Future programsorozat a jövőben is hozzájárul hallgatóink szakmai fejlődéséhez, és egy olyan közösségi platformmá válik, amely támogatja a tapasztalatcserét és a kapcsolatépítést.

Ezúton is köszönjük alumni hallgatóinknak, hogy elfogadták meghívásunkat, és értékes tapasztalataikkal segítették jelenlegi hallgatóinkat.

2026 februárjában induló szakirányú továbbképzések

A Gazdaságtudományi Kar 2026 februárjában induló posztgraduális képzései gyakorlatorientált, egy éves képzések, amelyek levelező formában valósulnak meg, tehát munka mellett is elvégezhetők.

A szakirányú továbbképzésre azok jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, de szeretnék szakmai tudásukat felsőoktatási rendszer keretében bővíteni és arról minősítést szerezni.

A kar az alábbi szakirányú továbbképzések indítását tervezi 2026 februárjában:

  • Business Coach
  • Ipar 4.0 menedzsment
  • Ipari karbantartásmenedzser
  • Minőségfejlesztési
  • Vállalati irányítás és kontrolling

Részletes információ és jelentkezés a képzések oldalain, amelyek elérhetők az alábbi linkeken.

CheckINN TALK – Mesterséges intelligencia a turizmusban

Egykori hallgatónk, Katona Zoltán, a MORGENS digitális ügynökség ügyvezetője, valamint a Csillagkabinok ötletgazdája és megvalósítója a CheckINN TALK podcast vendégeként a mesterséges intelligencia és a turizmus kapcsolatáról beszélt.

Hogyan formálhatja át az MI a vendégélményt és mitől lesz több puszta hatékonyságnövelésnél? Valós lehetőségek, tévhitek és jövőképek kerültek terítékre, valamint tippek a pályázóknak a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny MI-kategóriájához.

Rögtönzött alumni-találkozó a Balatoni Kör évzáróján

Dékán asszony a múlt héten tiszteletbeli tagként a Balatoni KÖR évzáró partyján járt, ahol több öregdiákunkkal és jelenlegi hallgatónkkal is találkozott, és az alábbi beszámolót kaptuk tőle.

„A Balatoni Kör abban úttörő, hogy megmutatja: a Balaton jövőjét nem egy-egy szereplő írja, hanem azok, akik képesek összeadni a tudásukat, a szenvedélyüket és a hosszú távú szemléletüket. A Kör munkája példa arra, hogyan lehet régiót építeni együttműködéssel – még akkor is, ha a tagok egyidőben nem csak együttműködő partnerek, hanem versenytársak is, vagy ha éppen nem értenek egyet, vagy ha a napi munka, a saját vállalkozás mellett kevesebb idő jut a Balatoni Körre.

Egy turisztikai szervezetnél persze nem meglepetés, hogy többen a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára jártak/járnak/járni fognak, szóval egy rögtönzött ALUMNI-fotót is összeszerveztünk – mondjuk harmadjára sikerült összegereblyézni magunkat!

Boldog balatoni karácsonyt és újévet kívánunk!

A képen balról jobbra:

  • Vincze Péter – Mérce Szigliget, Kikötő Étterem, FügeFeszt
  • Kövérné Kalmár Mónika – SütisMóni, monisuti.hu
  • Fehérvölgyi Bea – Pannon Egyetem
  • Holdinger Ildikó – Fricska Veszprém
  • Szabóné Szánti Zsuzsa – Szabó és Fia Borpince
  • Jahni Bálint – Kistücsök Food&Room

Házigazdánk a Bistro Sparhelt volt Balatonfüreden, ők még egy meglepetésvendéget is hívtak nekünk: ha már van Balaton Egyeteme, Balatoni Turisztikai Kutatóintézet, Balatoni Kör, balatoni óra, akkor ideje bevonjuk a balatoni krimiírót, Szlavicsek Juditot is! Öröm volt találkozni Judittal, nem csak nagy rajongója vagyok, de folytatjuk!”

Archívum

Go to Top