Miközben nálunk, Veszprémben még csak most bontogatja szárnyát a Harsányi János szakkollégium, a Corvinus Társadalomelméleti Szakkollégiuma (TEK) idén ünnepli 30. születésnapját. Ennek apropóján a kollégium jelenlegi tagjai TEK30 címmel egy ügyes kétnapos születésnapi programot dobtak össze a szakkoli kutatási és oktatási profiljába tartozó szakemberek részvételével. Ha 1994 és 1998 között nem lettem volna magam is e szakkollégium tagja, biztosan meglepődtem volna, hogy hogyan kerülök egy ilyen színvonalas programba panelbeszélgetőként Pogátsa Zoltán (NYME) és Orbán Gábor (Aegon, ex-TEK) mellé, ám így egyszerűen csak élveztem a helyzetet, és örültem, hogy a mostani aktív tekesek kíváncsiak a véleményemre.
Mivel a „Londoni elemzők szerint” fantáziacímű beszélgetésről semmilyen feljegyzés nem készült, gondoltam, összefoglalom a lényeget. Mindhármunk egyetértett abban, hogy a hitelminősítők és azok elemzői leszerepeltek a pénzügyi válságban, miután számos általuk befektetési kategóriákba sorolt vállalati és államkötvényről bizonyosodott be pillanatok alatt, hogy értékük a nullához közelít. Pogátsa Zoltán szerint éppen erről a jelenségről szól a legutóbbi válságfilm, az Inside Job, amelyből kiderül, hogy egy egész iparág épült az ügyfelek átverésére, mely azért is ment könnyen, mivel a hitelminősítők piaca tökéletlen, oligopóliumra hasonlít. Orbán Gábor persze gyakorló alapkezelőként továbbra is fontosnak tartja befektetői orientáció gyanánt a hitelminősítői besorolásokat, habár elismerte, hogy ezek a besorolások mindig az események után kullognak, és elképzelhetőnek tartotta, hogy egyszer majd eljön az ideje annak is, hogy e hitelminősítők teljesen feleslegessé válnak és eltűnnek a piacról. Ebben én is egyetértettem és Pogátsa Zoltánhoz hasonlóan rámutattam arra, hogy manapság már jóval több információt hordoznak az úgynevezett kockázai derivatívák – köztük a legismertebb, a CDS (Credit Default Swap) -, igaz, a nagy összeomlásokat ezek is képtelenek előrejelezni. A hozamspread-ek hirtelen megugrásából azonban már elég jó következtetéseket lehet levonni a nagy piaci fordulatokra vonatkozóan, tettem hozzá kissé hazabeszélve, tekintve, hogy a disszertációm téziseit is ilyen információkra építettem. Kénytelen voltam megosztani egy anekdotát is a közönséggel ez ügyben. 1997-ben ugyanis Magyarországon is próbálkozott a bankszektor egy hazai hitelminősítő létrehozásával Focus Befektetés Minősítő Rt. néven, ám a kezdeményezés a tényleges minősítői piac hiányában – és egyéb belső korrupciós ügyek miatt – 6 év alatt el is vérzett, illusztrálva a „független hitelminősítő” szókapcsolat életképtelenségét.
Ezután rátértünk a piaci elemzőkre, ami a személyes érintettség miatt számomra jóval izgalmasabb témának ígérkezett. Beszélgetésünk során az az egyébként előrelátható állítás fogalmazódott meg, hogy a piaci elemzők is megérik a pénzüket, mert csak marketingcélokat szolgálnak: mindg kéznél vannak, ha valakinek nyilatkoznia kell, de semmi több hozzáadott értékük nincs. Pogátsa Zoltán azonban rámutatott, hogy nyugaton legalább már megtanulta a sajtó azt, amit itthon még csak nem is kapisgál, nevezetesen hogy elemzőt egyedül nem hívnak be beszélgetős műsorba, mert biztos, hogy pozícióból nyilatkozik, azaz semlegessége egyértelműen megkérdőjelezhető. Orbán Gábor emellett árnyalta az elemzők jelentőségét is, mondván, bármit is mondanak, nem bírnak valódi piacmozgató jelentőséggel, kivéve, ha egyben nagybefektetők is. Erről azonban rögtön eszembe jutott néhány ellenpélda, közte a néhai Költségvetési Tanács elemzőinek kivételes elemzői képességeket feltételező, piacmozgató észrevételezése az extraadók jövőjét illetően, vagy Oláh Gyuri barátom elemzői munkássága, akit OTP-elemzéseiért többször és többen is az év elemzőjének választottak a 2000-es években, és aki céláraival mindig egyértelműen orientálni tudta a befektetőket. Nagy vita persze ez ügyben sem bontakozott ki, hiszen e kivételek is inkább a főszabályt erősítik, ami nagyjából így foglalható össze: a piaci elemzők sajnos vagy hülyeségeket beszélnek/írnak, vagy ha mégsem, akkor sem fordít rájuk sok figyelmet a piac.
Mindez persze nem túl hízelgő következtetés az elemzőkre nézve, és bizonyára árnyalta volna a képet, ha legalább egy aktív piaci elemző szerepel a meghívott beszélgetőpartnerek között. Így viszont legalább elégedetten dőlhettem hátra annak tudatában, hogy lám-lám mégis jó döntést hoztam hét éve, amikor a részvényelemzői karriert felváltottam az akadémiaival.
