Egyedüli magyar egyetemként javított pozícióján a Pannon Egyetem a rangos nemzetközi QS-világrangsorban

A hazai felsőoktatási intézmények közül egyedüliként a Pannon Egyetem tudott előrelépni a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb nemzetközi egyetemi rangsorában. A korábbi 1201–1400. közötti helyezési sávból sikeresen feljebb lépett az 1001–1200. kategóriába, ezzel a hazai mezőny legnagyobb arányú fejlődését produkálta.

A londoni székhelyű felsőoktatási elemző cég, a QS (Quacquarelli Symonds) nyilvánosságra hozta a világ legjobb felsőoktatási intézményeit tömörítő legfrissebb listáját. A globális rangsor összeállítása során több ezer egyetem teljesítményét mérik össze olyan szigorú szakmai indikátorok alapján, mint az akadémiai hírnév, a munkáltatói megítélés, a tudományos munkák idézettsége, az oktató-hallgató arány, a nemzetközi kutatási hálózatok kiterjedtsége, valamint a fenntarthatóság és a végzett hallgatók elhelyezkedési mutatói. A listában tíz magyar egyetem szerepel.

Az eredmények több területen is a Pannon Egyetem teljesítményének erősödését mutatják. Az intézmény az értékelt mutatók közül a nemzetközi kutatási hálózatok kategóriájában érte el a legjobb eredményét, ami a nemzetközi tudományos együttműködésekben betöltött szerepének további erősödését jelzi.

Kiemelkedő eredmény született a tudományos teljesítményt mérő hivatkozási mutatóban is: ebben a kategóriában a Pannon Egyetem a magyar egyetemek között a második legjobb teljesítményt érte el. A mutató azt tükrözi, hogy az egyetem kutatóinak eredményei milyen mértékben kapcsolódnak a nemzetközi tudományos közösség munkájához, és mennyire épülnek be az adott szakterületek tudományos párbeszédébe. Jelentősen javult az egyetem fenntarthatósági teljesítménye is: a QS értékelésében ezen a területen a korábbi pontszám több mint kétszeresére emelkedett.

A QS-rangsorban tapasztalható előrelépés összhangban áll más nemzetközi értékelések eredményeivel is. A Pannon Egyetem a Round University Ranking (RUR) legutóbbi rangsorában a világ 2400 egyeteme közül a 706. helyen végzett, Magyarországon pedig a 7. helyet szerezte meg. A kutatási teljesítményt értékelő területen az egyetem 90 helyet javított előző évi eredményéhez képest, miközben a tudományos láthatóságot és a publikációs teljesítményt mérő mutatókban is jelentős előrelépést ért el.

A rangsorok eredményei több területen is kedvező visszajelzést adnak a Pannon Egyetem nemzetközi kapcsolatairól, kutatási aktivitásáról és tudományos láthatóságáról. A QS-rangsorban elért előrelépés az egyetem közösségének közös eredménye, és egyben fontos visszajelzés az egyetemi stratégiában megfogalmazott irányok mentén elért eredményekről.

DigiTurismo – Mitől lesz „jó hely” egy hely?

Prof. Dr. Michalkó Gábor meghívást kapott a Trend FM 94,2 DigiTurismo műsorába, ahol egy podcast keretében a 2026 júniusában záródó „Jó hely” kutatási program legújabb vizsgálatának eredményeiről kérdezte őt a két műsorvezető, Princzinger Péter és Mihálovits András.

A „DigiTurismo – A jövő elkezdődött!” című műsor a turisztikai szektor digitális transzformációjával foglalkozik.

Michalkó Gábor többek között a Fogarassyné Vathy Ágnessel és Scmutz Ádámmal közösen folytatott vizsgálatáról beszélt, amelynek keretében közel 60 ezer Instagram poszt mesterséges intelligencia segítségével való feldolgozását végezték el.

„Tanuljunk egymástól!” – Multidiszciplináris RISK Workshop a Pannon Egyetemen

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Kutatóközpontunk hazai és nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezéssel egy asztalhoz ültette a különböző tudományterületek neves képviselőit a Multidiszciplináris RISK Workshop keretében 2026. június 3-án.

A workshopon a résztvevők közösen próbálták megfogalmazni a kockázat diszciplínafüggetlen értelmezését és kezelésének tudományterületeken átívelő lehetőségeit.

A műhelymunka során Prof. Dr. Gelencsér András nyitóelőadása után Prof. Dr. Veres Zoltán moderálásával 4 modulban indult vita: a kockázat értelmezése, fogalmának definiálása; észlelése, forrásainak és megjelenési formáinak meghatározása; mérése, számszerűsítése; kezelése.

A kockázat értelmezésében olyan diszciplínák képviselői vettek részt, mint a pszichológia, a gazdaságpolitika, a turizmus, a pénzügyek, a menedzsment, a műszaki tudományok, a nemzetbiztonság, az informatika, a jogtudomány, a statisztika és a marketing.

Bittner Péter HR Díj 2025/2026-os tanév

A Bittner Péter HR díjra azon alapszakos hallgatók jelentkezését várjuk, akik szakdolgozatukban vállalati HR-es témával foglalkoztak, és az azonosított problématerületre vonatkozóan részletes fejlesztési javaslatot dolgoztak ki.

A díj 200.000 Ft pénzjutalommal és a HSZOSZ szakmai szervezet által biztosított publikációs és előadási lehetőséggel jár.

A pályázás menete:

  • Szakdolgozat és motivációs levél elküldése az alábbi e-mail címre: hubert.nikolett@gtk.uni-pannon.hu
  • Pályázás határideje: 2026. július 5.
  • Díj átadása: 2026 szeptemberében a PE Gazdaságtudományi Kar tanévnyitó ünnepségén

Kultúramarketing koreai módra – K-pop és az élményalapú marketing

Kollégánk, Sasné Dr. Grósz Annamária az MTA Miskolci Területi Bizottsága, Prof. Dr. Szabó Norbert Péter MAB Klubtanács elnökének meghívására 2026. április 8-án előadást tartott Miskolcon.

Az előadás témája a K-pop és az élményalapú marketing volt, amelyben kollégánk Dél-Korea innovatív kultúraterjesztési modelljét mutatta be.

Az előadás visszanézhető az alábbi videofelvételen.

Közösség, tudásmegosztás és kapcsolatépítés az ESG Alumni Cafén

2026. május 15-én az Üzleti Tudásközpont szervezésében megrendezésre került az első ESG Alumni találkozó a Pannon KözTérben. A Gazdaságtudományi Kar központja 2024 óta szervezi az ESG specialista felnőttképzési és az ESG tanácsadó részismereti képzéseket, így az évek során kialakult egy összetartó közösség.

A szakmai nap sok érdekességet tartogatott, többek közt Ferenczi Gergely, az Opten Kft. céginformációs üzletág igazgatójának előadását, amely során ESG aktualitásokról és közreműködő szereplőkről hallhattunk. Ezután az ünnepélyes oklevél és mikrotanúsítvány átadó következett, majd egy kötetlen szakmai diskurzus zajlott a frissen végzett ESG tanácsadók között, ahol megosztották egymással az eddigi tapasztalatokat, élményeket és felmerülő eseteket az ESG területtel kapcsolatban.

Az Üzleti Tudásközpont hagyományteremtő céllal hozta létre a kapcsolatépítő alumni eseményt, így 2026 őszén tervezzük a folytatást.

Multidiszciplináris RISK Workshop

A kockázat – jóllehet elválaszthatatlan az élettől, bármely emberi tevékenységtől – természetének pontos leírásával az egyes tudományterületek a mai napig sem végeztek. A kutatások arra irányulnak, hogy hogyan értelmezzük a kockázatot, hogyan észleljük, hogyan mérjük és hogyan kezeljük azt. Ahogy azonban az jellemző a tudományos tevékenységben, ezt a fogalmat is minden tudományterület a saját nézőpontja szerint vizsgálja, és a nyilvánvalóan értékes kutatási eredmények összevetésével mindeddig adós maradt.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Kutatóközpontja hazai és nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezéssel egy asztalhoz ülteti a különböző tudományterületek neves képviselőit a Multidiszciplináris RISK Workshop keretében.

Időpont: 2026. június 3. szerda, 11:00-16:00 óra

Helyszín: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., Gazdaságtudományi Kar (“A” épület), 2. emelet, 204-es terem (Kari Könyvtár)

A műhelyvita nyelve: magyar

Részvétel: ingyenes, de regisztrációhoz kötött

Regisztráció az alábbi linken lehetséges, 2026. május 27-ig: https://forms.office.com/e/Fj4c6nFKUj?origin=lprLink

A személyes részvétel korlátozott létszámban, jelentkezési sorrend alapján lehetséges, online csatlakozást azonban minden érdeklődő számára biztosítunk.

A meghívott előadók:

  • Dr. Gelencsér András (Pannon Egyetem)
  • Dr. Kovács Zoltán (Pannon Egyetem)
  • Dr. Szikszai Szabolcs (Pannon Egyetem)
  • Dr. Dávid Ákos (Pannon Egyetem)
  • Dr. Ernszt Ildikó (Pannon Egyetem)
  • Dr. Hámori Balázs (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Dr. Kökény László (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Dr. Mihályi Péter (Budapesti Corvinus Egyetem)
  • Becker György (Budapesti Metropolitan Egyetem)
  • Dr. Fülöp Márta (Károli Gáspár Református Egyetem)
  • Dr. Dusek Tamás (Széchenyi István Egyetem)
  • Dr. Pelle Anita (Szegedi Tudományegyetem)
  • Dr. Benedek Petra (Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetem)
  • Dr. Kincsesné dr. Vajda Beáta (Szegedi Tudományegyetem)
  • Dr. Babos Sándor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

A műhelymunka során Prof. Dr. Gelencsér András nyitóelőadása után Prof. Dr. Veres Zoltán moderálásával az alábbi 4 modulban indítunk vitát:

A kockázat …

  • értelmezése, fogalmának definiálása;
  • észlelése, forrásainak és megjelenési formáinak meghatározása;
  • mérése, számszerűsítése;
  • kezelése.

A workshopon a résztvevők közösen próbálják megfogalmazni a kockázat diszciplínafüggetlen értelmezését és kezelésének tudományterületeken átívelő lehetőségeit. Azokat a bevált vagy épp újszerű módszereket, megközelítéseket keressük, amelyek az adott tudományterületen kívül is használhatóak, de talán máshol kevésbé ismertek.

A kockázat értelmezésében olyan diszciplínák képviselői vesznek részt, mint a pszichológia, a gazdaságpolitika, a turizmus, a pénzügyek, a menedzsment, a műszaki tudományok, a nemzetbiztonság, az informatika, a jogtudomány, a statisztika és a marketing. A vita mottója, hogy „Tanuljunk egymástól!”

Szervezőbizottság elnöke:

  • Dr. Veres Zoltán

A szervezőbizottság tagjai:

  • Dr. Hegedűs Csaba
  • Dr. Fehér Helga
  • Dr. Banász Zsuzsanna
  • Kovács Edit
  • Schimmer Dzsesszika

HR+ műhely: szakmai párbeszéd a felsőoktatási HR-képzésekről

2026. május 7-én rendezték meg Budapesten, a METU-n a HR+ műhely – Szakmai párbeszéd a felsőoktatási HR-képzésekről című zártkörű szakmai programot. Az esemény célja az volt, hogy a felsőoktatási HR- és emberi erőforrások képzések oktatói, szakfelelősei és képzésfejlesztésben érintett szakemberei közösen gondolkodjanak arról, hogyan tudnak az egyetemek reagálni a munkaerőpiac változó kompetenciaelvárásaira, valamint a digitális és zöld átállás kihívásaira.

A program plenáris előadásai a HR-szakma átalakulását, a jövő HR-vezetői kompetenciáit, valamint a hazai és nemzetközi HR-képzési jó gyakorlatokat mutatták be. A rendezvényen Dr. Bogdány Eszter, a Pannon Egyetem oktatója is előadást tartott „Mit vár ma a piac a kezdő HR-esektől és mit tehet ezzel egy egyetem? Munkaerőpiaci elvárások és skill gap-ek” címmel. Előadásában arra fókuszált, milyen kompetenciákat várnak ma a munkáltatók a pályakezdő HR-szakemberektől, hol jelentkeznek a legfontosabb készséghiányok, és milyen szerepe lehet az egyetemeknek abban, hogy hidat teremtsenek a felsőoktatási képzés és a munkaerőpiaci elvárások között.

A műhelymunka során a résztvevők tematikus asztalbeszélgetéseken dolgoztak tovább a HR-képzések fejlesztési lehetőségein. Kiemelt téma volt a módszertani megújulás, a gyakorlatorientált oktatás, a projekt- és esettanulmány-alapú tanulás, valamint az egyetemi–vállalati együttműködések erősítése. A szakmai párbeszéd megerősítette, hogy a jövő HR-szakembereinek felkészítésében nemcsak a szakmai tudás átadása, hanem a digitális gondolkodás, a kommunikációs készségek, az alkalmazkodóképesség és a problémamegoldó szemlélet fejlesztése is meghatározó szerepet kap.

Az esemény fontos kapcsolódási pontot jelentett a felsőoktatás és a munkaerőpiac szereplői között, és hozzájárult ahhoz, hogy a HR-képzések tartalmi és módszertani fejlesztése még szorosabban igazodjon a jövő szakmai kihívásaihoz.

MI alapú kollégák és küzdelem a láthatóságért

A május 26-ai ÜKFP eseményen két, ma különösen aktuális kérdés kerül fókuszba: hogyan maradhat látható egy vállalkozás az AI által formált piacon, és hogyan lehet a chatbotokat valódi, működő megoldásként beépíteni a mindennapokba.

Ez az esemény azoknak szól, akik nem csak érteni szeretnék a változásokat, hanem konkrét eszközöket is keresnek arra, hogyan reagáljanak rájuk.

Időpont és helyszín: 2026. május 26., 9:00 – 11:30, Pannon Egyetem (Veszprém, Egyetem utca 10.)

Az áprilisi alkalmon a CSR (Corporate Social Responsibility, azaz vállalati társadalmi felelősségvállalás) és az AI találkozik a vállalkozói gyakorlatban.

Előadók: 

  • Schmutz Ádám (PE-GTK PhD hallgató, Novitatis Kft.): Maradj látható az AI korában
  • Dr. Hiezl Kitti (PE-GTK adjunktus) és Dr. Madarász Eszter (PE-GTK intézeti tanszékvezető egyetemi docens): Beválik az új kolléga a turizmusban? – Chatbotok a gyakorlatban

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Részletek és regisztráció itt. >>>

Karunk a Kossuth Rádió „A hely” c. műsorában

2026 márciusában a Kossuth Rádió „A hely” című műsorának stábja látogatott el a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára, hogy egy adásában bemutassa karunkat.

A stábot Prof. Dr. Obermayer Nóra, Dr. Gyurácz-Németh Petra és Dr. Sulyok Judit fogadta, akik bemutatták a kar működését, oktatási és kutatási tevékenységét, valamint az itt zajló szakmai munkát. Fridrich Levente, kereskedelm és marketing szakos hallgatónk pedig a hallgatói életről nyilatkozott.

A látogatás során a rádió munkatársai bepillantást nyerhettek a kar mindennapjaiba, és megismerhették azokat az értékeket, amelyek a Gazdaságtudományi Kart meghatározzák: a gyakorlatorientált képzést, az innovatív gondolkodást és a hallgatóközpontú szemléletet.

Az összeállítás részét képezi egy riport Prof. Dr. Abonyi János rektor úrral a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programmal kapcsolatban.

Az adás azóta megjelent, így már a szélesebb közönség is megismerheti Karunk sokszínű tevékenységét és közösségét.

Archívum

Go to Top