Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsa, élt 1 év 9 hónapot. Az Országgyűlés legnagyobb parlamenti pártja frakciójának egy tagja – Varga József – által benyújtott T/1498/394 számú költségvetési módosító javaslata alapján a Költségvetési Tanács Titkársága jövőre 835,5 millió helyett 10 millió forintból kénytelen gazdálkodni. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Titkárság szélnek eresztheti frissen toborzott, többségében elemző területen foglalkoztatott munkatársait. De a Tanács vezetői sem részesülnek további juttatásokban, a maradék 10 millió forintot ugyanis a javaslat dologi kiadásokra irányozza elő.
A három tanácstag közül kettőt – egyikük egyetemünk oktatója, Dr. Török Ádám akadémikus – és a Tanácsnak dolgozó 30 elemző munkatársból hatot személyesen ismerek. A többiekkel együtt remek közgazdászoknak tartom őket, vélhetően boldogulnak majd tudásukkal a piacon. Miattuk felesleges bárkinek is aggódnia. Közgazdasági elemző mesterszakos hallgatóinknak persze remek munkahely lett volna a Költségvetési Tanács, de biztos vagyok benne, hogy ők is találni fognak majd más munkahelyet. Az eredetileg 9 évre kinevezett vezetőkkel felálló intézmény azonban ennél az alig két évnél többet érdemelt volna. A Tanácsot létrehozó 2008. évi LXXV. számú törvény a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről ugyanis mérföldkő volt a magyar fiskális politika történetében. Először fordult elő, hogy egy kormányzat behatárolta a saját mozgásterét egy olyan független intézmény létrehozásával, amelynek feladatául az országgyűlési – valójában kormányzati – döntések pénzügyi vonzatának elemzését és bemutatását jelölte meg. A Költségvetési Tanács többek között makrogazdasági elemzéseket készített, költségvetést elemzett, módszertani ajánlásokat készített, elvégezte a törvényjavaslatok hatásvizsgálatát, szükség szerint tájékoztatta a Köztársasági Elnököt, az Állami Számvevőszék elnökét, az MNB elnökét, az Országgyűlést, és véleményezte a benyújtott törvényjavaslatokat. Előrejelzéseit, becsléseit, ajánlásait, amelyek elkészítéséhez gyakorlatilag minden – akár titkosított – államháztartási adathoz hozzáférhetett, a honlapján tette elérhetővé mindenki számára. Legutoljára például azt, amelyben a költségvetési törvényt övező vita küszöbén felszólította az országgyűlési képviselőket arra, hogy dolgozzák ki a költségvetéssel kapcsolatos javaslatok előtti hatásvizsgálatok rendszerét, amelyet a 2008-as törvény már régóta esedékessé tett.
Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a fentiek alapján elképzelje, kinek állhatott érdekében a Tanács pénzügyi ellehetetlenítése. A kérdést ilyen módon megközelítve valójában nincs is ebben semmi meglepő. Nálunk már csak így mennek a dolgok. Érdemes azonban egy kicsit körülnézni, hogy máshol meg hogyan.
Az Egyesült Államokban például 1974 óta működik a Kongresszus Költségvetési Hivatala, amely a szövetségi költségvetési intézkedések meghozatalát elősegítő elemzéseket készít, s ellátja a szükséges információval, költségbecslésekkel a költségvetést előkészítő honatyákat. A hivatal 2010-ben 45,2 millió dollárból (9,1 milliárd forint) gazdálkodott, és mintegy 250 embert foglalkoztatott. Elnökeinek mandátuma eddig átlagosan 4,1 évig tartott, ami nem meglepő, hiszen a négyévenként újraválasztott Kongresszus és a Szenátus vezetői nevezik ki őket. Megszüntetni azonban még egyszer sem akarták, pedig ok biztosan lett volna rá bőven. Az ottani törvényhozás ugyanis felismerte a hivatal hozzáadott értékét a törvényhozási folyamatban.
Van még mit tanulnunk.













Ebben a félévben havonta egyszer az American Corner, Mozi és Pizza Estjei során olyan dokumentumfilmeket vetít, amelyek az amerikai elnökökkel foglalkoznak.



My name is Jan, I am 23 years old and I am coming to Veszprém for, as it seems at the moment, 10 months. So it is worth to read this introduction :-). I am coming from Germany from the technical University in Darmstadt, which is near Frankfurt. There I am in the master degree of industrial engineering with specification on mechanical engineering. My home university is very good for studying but not so beautiful, because it is mainly made from concrete! So when I am homesick, I just have to go to building I and it will be better ;-). But actually I am totally not homesick, because I am feeling very comfortable here with my new Hungarian and multinational friends from our Erasmus group. I do not only like the people I also like the country at all. For me it is very beautiful and there are a lot of interesting activities, which we can do in our free time. And because I am staying here for a longer time I am really looking forward to the summer at lake Balaton.