PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Protégé. – Mentorprogrammal a turizmusért

A protégé. mentorprogram, idén ősszel már ötödik alkalommal várja a turizmus és vendéglátás (beleértve a desztinációs marketing, szervezés és vállalkozásfejlesztés) iránt érdeklődő lelkes hallgatók jelentkezését. A programban az előző két félévhez hasonlóan idén is 30 mentor várja, hogy a szakmában elhelyezkedni vágyó fiataloknak értékes tudást és tapasztalatot adjon át. A mentorprogram célja, hogy összekapcsolja a szakma szereplőit és az egyetemi hallgatókat és pályakezdőket.

A program 5 szekció köré épül: gasztronómia, marketing, szálláshely, szervezés és vállalkozás. A mentorálási folyamat minimum 4 személyes találkozót ígér a mentoráltaknak, amely során szakmai és személyes fejlődésre is egyaránt hangsúlyt fektet a protégé. mentorprogram. Emellett interaktív workshopok is megrendezésre kerülnek a program keretein belül.

Ezeken olyan fontos témákat érintenek majd a résztvevők, mint például a fenntartható rendezvények, közösségszervezés, vállalkozás indítása, szervezetfejlesztés, karriertervezés vagy a desztináció marketing. A fejlődés és az értékes tudás mellett a protégé. minden lelkes résztvevőjének egy élő szakmai közösséget és kapcsolatépítésre való lehetőséget is kínál.

Az ötödik mentorprogram részletei megtalálhatóak a https://www.protege-talentlab.com/ honlapon.

Jelentkezés: https://bit.ly/protegejelentkezesmp5

Jelentkezési időszak: 2023.09.01. 13:00 – 2023.09.20. 24:00

ETF Portfolio Challenge 2023

The ETF Global® Portfolio Challenge is an individual-based, simulated investment challenge designed to serve as a fun and educational tool to help educate college students about investing and Exchange-Traded Products. Through this website, students can familiarize themselves with the contest – its rules, registration instructions, sponsors & supporters, weekly performance updates, participating schools, and other important resources.

Register in 2 Easy Steps:

Step 1: ETF Global Sign up. It’s free an easy to do. Click here to Sign up.

Step 2: StockGOATS Signup. It’s also free and easy to do. Sign up and regsister by clicking here.

Deadline: 18.09.2023.

Read more >>>

Startup Plastic Surgery Inkubációs Program és Ötletelő Workshop

Van egy jó ötletetek a műanyagok használatának, a műanyag alapanyagoknak az újragondolására? Jelentkezzetek a Startup Plastic Surgery 2023-as programjába és folytassátok zöld startupként karrier utatokat!

Az eredeti szeptember 10-es határidő most hosszabítára került, így egészen 2023. szeptember 30-ig van lehetőségetek a jelentkezésre! Ismerjétek meg a legfontosabb iparági szereplőket, hozzátok ki a legtöbbet a szakmai és üzleti workshopokból és legyetek ti a legjobbak a pitch versenyen, ahol a tét 15 milliós gyorsított befektetés!

További részletekért keressétek fel a https://startup-plastic.hu/ honlapot.

Még nem határoztad el magad a jelentkezés mellett, de aktívan fellépnél a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákkal szemben? Érdekel a vállalkozások és a startupok világa, de hiányzik még egy igazán jó ötlet? Esetleg már van ötleted és csapattagokat keresel?

Használd ki a lehetőséget, menj el a Startup Plastic Surgery Ideation Workshopjára, ismerd meg a program alapítóját, tedd fel minden kérdésedet, inspirálódj a Greenstic Europe és egyik iparági mentor, Toronyi Zoltán előadásain, ötletelj és vidd el az ötleted a programba, ahol akár 15 millió forintos gyorsított eljárású befektetés is a tiéd lehet, hogy az ötletből minél előbb valóság legyen!

További információ és jelentkezés itt >>>

Erasmus+ Hallgatói Tanulmányi Mobilitási Pályázat – 2023/2024 tavaszi félév

Az Erasmus program az Európai Unió egyik legsikeresebb projektjévé nőtte ki magát, és ma már az Erasmus+ nevű program keretében számos különböző lehetőséget kínál. A programban 33 ország vesz részt, melyek lehetőséget kínálnak, külföldi tapasztalatszerzésre (a mobilitás típusától függően 2-12 hónapig).

A pályázati határidő: 2023. október 2., hétfő.

Honlapunkon, a “tanulmányi mobilitásra” klikkelve érhető el az aktuális pályázati kiírás, és emellett a honlapon található a benyújtandó pályázati dokumentáció is. Az aktuális partnerintézményi lista a megújításoknak köszönhetően folyamatosan alakul. A lista elérhető a pályázati kiírásból vagy a honlapon található térképről.

Erasmus+ szakmai gyakorlati mobilitás: a tervezett kiutazás kezdőnapja előtt legalább két hónappal szükséges beadni a pályázatot, a pályázás folyamatos. A fentebbi honlap linken minden infó megtalálható a mobilitásról.

Rövid távú Erasmus+ doktori mobilitás: PhD hallgatók számára elérhető, 5-30 napos mobilitási forma, amellyel bármely olyan intézmény pályázható, amelyet a hallgató témavezetője jóváhagyott, emellett pályázhatóak konferenciák, szakmai versenyek, nyári/téli egyetemek, etc. A pályázati kiírás a honlapról érhető el (lásd fentebb).

Gazdálkodj okosan! – Vállalatvezetési checkpoint játék középiskolásoknak

Gazdaságtudományi Kar

Gazdaságtudományi Kar

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén is izgalmas gazdasági játékra hívja a középiskolásokat a Kutatók Éjszakáján 2023. szeptember 29-én, pénteken, 17:00-20:00 óra között. Helyszín: Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar (8200 Veszprém, Egyetem u. 10., „A” épület).

A játék egy vállalat irányításán keresztül mutatja be a gazdaság fontos területeit, valamint a kar szakjait. A diákok izgalmas pénzügyi, menedzsment, közgazdasági, marketing, stb. feladatok megoldása során betekintést nyernek a vállalat működésébe.

A játék során a legtöbb pontot összegyűjtő csapat tagjai könyvutalványt, osztályuk pedig ajándékutalványt nyer osztálykép vagy tablókép fotózásra.

A gazdasági játékra bármely középiskola tanulója jelentkezhet 3-4 fős csapatban. A jelentkezés e-mailben történik a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen. További információ szintén a fenti e-mail címen kérhető.

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 25. (hétfő).

Gyere el, próbáld ki magad, és gazdálkodj okosan!

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Gazdálkodj okosan! – Vállalatvezetési checkpoint játék középiskolásoknak c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

The General Electric Company – Intern opportunities

The General Electric Company (GE) is an American multinational company operating for more than 125 years. GE has long been a global leader in Healthcare, Power, Renewable Energy, and Aviation. Today, GE also leads in delivering solutions across Additive Manufacturing, materials science and data analytics.

Applications are invited for two trainee positions, described in the links below:

German Speaking HR Services Intern >>>

Change Management Office – Intern, 12 months contract >>>

Ingatlanfejlesztői Kerekasztal – 2023 pályázati felhívás

 Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület immár tizenegyedik alkalommal írja ki ötletpályázatát felsőoktatásban tanuló hallgatók számára.

Az idei pályázatuk címe: „REVITALIZÁCIÓ, ÉRTÉKTEREMTÉS” – Ingatlanfejlesztési tanulmány készítése a kiíró által megajánlott témakörökből, pályázat szakmai mentorokkal.

Az idei évben a díjak összegét is megemelték:

  • 1. díj:  1.000.000 Ft és utazás az Expo Real-ra,
  • 2. díj: 750.000 Ft,
  • 3. díj: 500.000 Ft

Határidők:

Pályázási regisztrációs határidő: 2023.09.30. 12.00 óra
Pályaművek leadásának határideje: 2023.11.06. 23.59 óra
Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2023.11.20.

A jelentkezéshez az információk megtalálhatók az eredeti felhívásban itt >>>

Környezeti szempontú társadalmi innovációk, klíma tematikus fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK, KLÍMA tematikus fórumot szervez 2023. szeptember 22-én, pénteken 9:00-10:30 között.

A Fórum napirendje:
– Résztvevők bemutatkozása
– Energetika: Zöld energia és fenntartható energiaforrások
– Az alternatív energiaforrások lehetőségei
– A tudatos tervezés fontossága és az energiatudatosság növelése
– Kapcsolódási pontok és a munkaterv megvitatása

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., A épület, 204-es iroda

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges.

Részvételi szándékát, kérjük, hogy a nemeth.eszter.julia@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen jelezze legkésőbb 2023. 09. 18-ig.

TÁJÉKOZTATÓ első évfolyamos LEVELEZŐS hallgatók számára

A 2023/24-es tanév GTK levelező BA/BSc, FOKSZ és MSc képzés elsős hallgatói részére Tájékoztató Napot tartunk 2023. szeptember 16-án az Audimax előadóteremben (más néven Polinszky-terem, Veszprém, Wartha Vince u. 1.).

Program: 

8:00-8:30 óráig összevont tájékoztató

8:30-8:45 óráig szaktájékoztatók szakonként a szakvezetőkkel

Ezt követően az órák órarend szerint és helyszínen mennek, melyek a Neptunban is láthatók.

Barabás Téglakő Kft. – online marketing álláslehetőség

  • Megállás nélkül az Insta, Youtube, Facebook, TikTok, Google felületeket pörgeted?
  • Rendszeresen gyártasz minőségi tartalmakat saját vagy mások csatornáira?
  • Vannak olyan mérhető eredményeid, amelyekre igazán büszke vagy?
  • Szeretnél ezzel foglalkozni fizetett munkaidőben is?

Ha a fenti kérdésekre igennel válaszolsz, akkor olvass tovább, mert lehet, hogy téged keresnek!

A Barabás Táglakő Kft. veszprémi csapatába online marketingest keres, az alábbi feladatok ellátására:

  • online média platformok menedzselése, kampányok, hirdetések tervezése, elkészítése, hirdetési eredmények nyomon követése és teljesítményoptimalizálása (Google, Meta, TikTok, Facebook, Instagram, Youtube)
  • PPC kampányok felépítése, optimalizálása (Google, Meta)
  • Youtube, TikTok videók szerkesztése, feltöltése
  • szövegírási, szövegfrissítési feladatok ellátása, tartalmak SEO-zása
  • webanalitikai elemzések, riportok készítése

Ha magadra ismersz, jelentkezésedet küld el a karrier@barabasteglako.hu e-mail címre!

További információk: +36-30/114-0527

(Hirdetés feltöltve: 2023.09.07.)

Archívum

Go to Top