A verseny alapját Lőrincz Katalin – Raffay-Danyi Ágnes – Vizi István Gábor „Környezetbiztonsági kihívások a városi turizmusban” (Scientia et Securitas, 5(1), 49-57.) című tudományos közleménye adta, amely 2024-ben jelent meg. A versenyző csapatok a tanulmányt már előzetesen megismerhették, de a feladatokat csak a helyszínen tudták meg. A tudománykommunikációs kihívás az volt, hogy a cikk alapján – célcsoportként a fiatal felnőtteket megszólítva – készítsenek közösségi média posztot, vizuális jegyzetet, valamint pitch előadást.
Az egész napos versenyt Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg, aki a köszöntőjét követően izgalmas előadást tartott a tudománykommunikáció és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról, az MI nyújtotta lehetőségekről, a kutatók felelősségéről. Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntőjében a téma időszerűségére hívta fel a figyelmet, és jó versenyzésre biztatta a résztvevőket, majd Dr. Lőrincz Katalin, a kiválasztott cikk egyik szerzője beszélt a környezetbiztonságról és a városi turizmus kihívásairól. Bemutatta a tanulmány elméleti hátterét, majd a környezetbiztonsági kérdéskörök felvázolásán túl konkrét példákat, jó gyakorlatokat (Budapest, Barcelona, Velence, továbbá a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat) ismerhettek meg a versenyzők.
A korábbi versenyek gyakorlatához hasonlóan, a feladatok elkészítését szakmai előadások segítették, amelyek során az egyetemisták szakemberek tolmácsolásában nyerhettek bepillantást az adott terület sajátosságaiba, kaphattak hasznos tippeket a feladatok kidolgozásához.
Dr. Bukta-Liska Fanny (Pannon Egyetem) a jó közösségi média poszt készítéséhez adott rendkívül értékes szakmai tanácsokat. Dr. Formádi Katalin (Pannon Egyetem) a pitch jellegű előadások, a rövid, velős beszédekre való felkészülés módszereiről beszélt. Végezetül, a nap utolsó feladatához kapcsolódóan Jelinkó Mónika, design menedzser a vizuális jegyzetelésről tartott előadást, illetve adott gyakorlati tippeket.
A verseny díjazottjai:
I. helyezett: SciSense ME – Tóth Csenge Emese (Miskolci Egyetem)
II. helyezett (megosztott):
- Bogáthy Edina (Debreceni Egyetem)
- Eureka Collective – Bokor Barbara, Schimmer Dzsesszika, Szultos Boglárka (Pannon Egyetem)
III. helyezett: Capital Divas – Csibi-Pál Henrietta, Kiss Jácinta Barbara, Lovász Rebeka (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar)