Szakmai látogatás Kapolcson

2026. március 10-én Vezetés és szervezés – fenntartható turizmus szakirány mesterszakos hallgatóink Kapolcson jártak.

A szakmai látogatás keretében bepillantást nyertek a Művészvölgy Kúria működésébe, megismerkedhettek Kapolcs mint lakóhely és mint turisztikai desztináció aktuális helyzetével.

A kirándulás során felkeresték a kovácsműhelyt és a kapolcsi Falumalmot, ahol a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat.

A Desztináció márkázás kurzus részét képező tanulmányút élményei alapján a hallgatók meghatározták Kapolcs mint turisztikai úti cél márkaértékeit és rövid videót is készítettek.

Bécsi tanulmányút a Pannonia Ösztöndíjprogram keretében

2025 novemberében rövid távú szakmai tanulmányúton jártak hallgatóink Bécsben.

A Modul Egyetemen tett látogatás keretében a diákok és az oktató kollégák bepillantást nyerhettek az egyetem működésébe, különös tekintettel a mesterszakokra, az egyetemen zajló turisztikai kutatásokra és a TourMIS turisztikai információs rendszerre.

Az egyetem mellett a tanulmányút lehetőséget biztosított bécsi turisztikai látnivalók felkeresésére.

A Pannonia Ösztöndíjprogramnak köszönhetően a négy nap során a résztvevők nem csupán értékes turisztikai tudással gazdagodtak a desztinációmenedzsment, kultúra és vonzerők terén, de az együtt töltött idő életre szóló élményeket is hozott.

Gyakorlati ismeretszerzés a szállodaipar és a wellness világában – Szakmai kirándulás Sárvárra

Az alap- és mesterszakon turizmust tanuló hallgatók és oktatóik több tantárgyhoz kapcsolódóan látogattak el a Melea The Health Concept-️be (https://melea.hu), a Park Inn Sárvár Resort & Spa-ba (https://parkinnsarvar.hu) és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe (https://sarvarfurdo.hu) a Turizmus Intézeti Tanszék szervezésében.

Ez a hasznos szakmai program lehetőséget adott számukra, hogy gyakorlati ismeretekkel gazdagodjanak, megismerjék a turisztikai vállalkozások működését, valamint betekintést nyerjenek a szállodaipar és wellness szolgáltatások működésébe.

Szeretnénk külön köszönetet mondani a Melea The Health Concept, Park Inn Sárvár Resort & Spa és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő közreműködéséért, különösen volt hallgatóinknak, akik támogatásukkal nagyban hozzájárultak ehhez az értékes szakmai tapasztalatszerzéshez.

Köszönjük mindenkinek, hogy segítették a hallgatóink szakmai fejlődését és gyakorlati tudásuk bővítését!

Hallgatóink és oktatóink a Tourism Summit Budapest 2025 eseményen

A Turizmus Intézeti Tanszék munkatársai és turizmust tanuló mesterszakos hallgatóink részt vettek a Tourism Summit Budapest 2025 rendezvényen. Az esemény központi üzenete a „Travel Smart, Explore the Future!”, amely az innováció, fenntarthatóság és digitalizáció szerepét hangsúlyozza a turizmus jövőjében.

A két napos konferencián inspiráló előadások és panelbeszélgetések során a szakmai vezetők és szakértők megosztották a legújabb trendeket, és közösen alakítottuk a turizmus jövőjét. Kiemelt téma volt a digitális átalakulás, a fenntarthatóság, valamint a fiatalok szerepe a szakma fejlődésében.

Az esemény lehetőséget adott új kapcsolatok építésére, tanulásra, és az iparág lehetőségeinek feltárására a kiállítótérben, ahol utazási desztinációk, technológiai szolgáltatók és oktatási intézmények mutatták be legújabb fejlesztéseiket.

Köszönjük a Visit Hungary-nek a szervezést és minden résztvevőnek, hogy megvalósulhatott ez az inspiráló és jövőbe tekintő esemény!

Csíkszeredai konferencián vettek részt hallgatóink

2025. május 21–23. között került megrendezésre a „17th International Conference on Economics and Business – Challenges in the Carpathian Basin” Csíkszeredán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

Dr. Dániel Zoltán és Dr. Bosnyák-Simon Nikolett kíséretében több hallgatónk is részt vett a rendezvényen, a Pannónia ösztöndíj keretén belül.

A konferencián lehetőség volt részt venni plenáris előadásokon, valamint bemutatni saját tudományos kutatásokat négy különböző szekcióban, ahol bepillantást nyerhettünk mások kutatásaiba, és értékes tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezhettünk.

Szakmai tanulmányút Nyitrára a Pannónia Ösztöndíjprogrammal

2025. április 22-24. között turizmus alap- és mesterszakos hallgatóink Nyitrán jártak rövid távú mobilitási program keretében.

A nyitrai Constantine the Philosopher University meghívására bepillantást nyertünk az egyetem életébe és a turisztikai képzésbe. Az egyetemi program mellett a résztvevők – nyitrai hallgatók idegenvezetésével – ismerhették meg a város főbb látnivalóit, köztük a nyitrai várat és a különleges könyvekkel büszkélkedő, impozáns könyvtárat. Ezen túlmenően az utazás során felkerestük Komáromot és Dunaszerdahelyet.

A Pannónia Ösztöndíjprogramnak köszönhetően a hallgatók értékes tapasztalatokkal, remek élményekkel gazdagodhattak a három nap alatt. A hallgatókat oktatóink is elkísérték: Sulyok Judit és Vizi István György.

Fényképes élménybeszámoló a Facebookon, itt. >>>

Turizmusos hallgatóink tanulmányi kiránduláson jártak Budapesten

A tavalyi év gyakorlatát folytatva, turizmust tanuló hallgatóink egynapos szakmai kirándulások keretében nyerhetnek bepillantást a turisztikai szolgáltatók életébe, működésébe.

A 2024/2025 tanév őszi félévében, október 11-én elsőként Budapestre látogattunk el.

A szakmai kirándulás során lehetőségünk nyílt felfedezni Budapest kulturális kincseit, ahol a történelmi Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, több szálloda (W Budapest hotel, Corinthia Hotel, Hotel Marriott, Hotel Dorothea), valamint a Kollab közösségi tér adta a nap főbb állomásait.

A program tökéletesen mutatta be, hogy a magyar főváros hogyan egyesíti a hagyományokat és a modernitást, miközben folyamatosan megújul és inspirál.

Szakmai kirándulás a Fertő-tájon – Hallgatói beszámoló

Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóink 2024. március 21-23. között a Fertő-tájon jártak szakmai kiránduláson. Élményeikről Farmakis Szófia és Hettlinger Zsófia készített egy beszámolót. 

„Március végén szakunknak lehetősége nyílt egy szakmai kirándulásra a Fertő-tájon, mellyel sokan éltünk. Fertődön, a Rábensteiner Panzióban kaptunk kitűnő szállást és étkeztetést, valamint kiválóan megszervezett programokat.

Első napunkon Fertőszentmiklós állomásra érkeztünk meg, ahonnan elvittek minket a fertődi Gránátos Étterembe vacsorázni és köszöntöttek minket. A hosszú utazást kipihenve, másnap nekivágtunk a Fertő-táj kerékpáros felfedezésének, ahol programunk a következőképp kezdődött: a fertőszéplaki kéttornyú templom és kertjének, majd a Széchényi Ferenc szülőházában berendezett múzeum megtekintése. Itt átfogó képet kaptunk a tó történetéről és élővilágáról, majd indultunk következő állomásunkra, mely Nagycenk volt. Itt Széchenyi István kastélyában tettünk látogatást, mely nemrég vált közkinccsé. Az alapos ismeretszerzés után megebédeltünk, majd indultunk tovább a hegykői Vasfüggöny-emlékhelyhez, mely közeli betekintést nyújtott a helyi történelembe.

Programunk folytatásaként visszatértünk Fertődre, majd szabadon választhatóan kimentünk a Fertő-Hanság Nemzeti Park szívébe, Mekszikópusztára. Itt megcsodálhattuk az igazi Fertő-tájat, a bioszféra-rezervátumot az élővilággal együtt, mely páratlan. Esténk lezárásaként vacsorát szolgáltak fel nekünk, melyet egy ismert helyi borász, Taschner Tamás interaktív borkóstolója követett. Itt megismerkedhettünk a soproni borvidék száraz boraival, melyek országszerte híresek, főleg a kékfrankos.

Szombaton következett kirándulásunk ékköve, a fertődi Esterházy-kastély, ahol mindent megtudtunk az Esterházyak történetéről (a családról, illetve a térségben végzett munkájukról is), illetve a korabeli életmódról. Vezetett túrával ismerhettük meg Európa harmadik legnagyobb barokk-rokokó kastélyát, mely mindenkit ámulatba ejtett. Kirándulásunk végezetéül ebédelni is nyílt lehetőségünk a Gránátosban, majd hazafelé vettünk utunkat.

Bátran mondhatjuk, hogy a kirándulás mindegyikőnk elvárásait felülmúlta, a lehető legjobb értelemben. Rengeteg új szakmai ismerettel gazdagodhattunk, mind aktív turizmus, mind kulturális turizmus és gasztronómia terén, illetve nagyon is jól éreztük magunkat, várjuk a következő ilyen lehetőséget is.”

Sárvár minket várt – Tanulmányi kirándulás

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának turizmus-vendéglátás és turizmus-menedzsment szakos hallgatói lehetőséget kaptak, hogy több szakmai kiránduláson részt vegyenek a félév során. Az Üzleti Tudományok Intézete a turisztikai szakmai tárgyak hallgatóinak részére egyhónapos országbérletet biztosított, ami bármelyik tömegközlekedési eszközön felhasználható az ország határain belül.

A cikkemet személyes tapasztalat ihlette, hiszen én is erre a szakra járok, és jelen voltam az utazásokon. Az első kirándulás helyszíne Sárvár volt, ahol a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt, a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa-t és a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.-t látogattuk meg.

A fürdővel kezdtünk, ahol egy kis konferencia teremben előadást tartottak nekünk. Többnyire a fürdőt mutatták be, adatokat láthattunk, terveket és jó tanácsokkal láttak el minket. Ezután a fürdő körbejárása következett. A rengeteg medence és a sok szolgáltatás minden korosztály számára megfelelő kikapcsolódást nyújt. Nagyon tetszett az, hogy van egy kinti része is a fürdőnek, ami a fiataloknak, gyermekes családoknak van kialakítva.

A gyógyfürdő, szauna, családi élményfürdő mellett van lehetőség wellnessezni és gyógyászati kezeléseken is részt venni. Láthattunk súlyfürdőt, masszázsszobát és különböző szaunákat is. Az egész fürdő nagyon tetszett, mert sok volt a természetes fény, tele van ablakokkal, és ezáltal sokkal barátságosabb, természetesebb az épület.

Ezután átmentünk a fürdő melletti Park Inn Hotelbe. A szálloda 236 szobával rendelkezik. Ezek között van családi szoba, lakosztály és superior lakosztály. A hotelben természetesen étterem is található, ahol biztosítanak reggelit, brunchot, ebédet, délutáni snackeket, vacsorát és korlátlan italfogyasztást. A szálloda rendezvényhelyszín is. Mi bent voltunk egy konferenciateremben, ami nekem nagyon tetszett, mert három részre lehetett osztani. Megnéztünk egy szobát is, és az étteremben is jártunk. Megtudtuk, hogy a legtöbb vendég Csehországból látogat el ide, de egyre több a lengyel vendég is.

Külön kiemelném a fürdő elhelyezkedését. Pozitív, hogy nagy a parkolója, és közel van a vasútállomáshoz, és busszal is könnyedén eljuthatunk a fürdőhöz.

Ezután elindultunk a Tourinform Irodába. Egy kellemes negyedórás séta után megérkeztünk a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.-hez. A sárvári Touriform iroda a fürdőt és a hotelt is reklámozza, emellett természetesen a többi látnivalót is. Többek között a Csónakázó – tavat, tanösvényeket, kiránduló útvonalakat és bicikli túrákat. Az irodában meghallgattunk egy rövid előadást, ezután válaszoltak a kéréseinkre.

Nekem nagyon tetszett ez az első kirándulás, és izgatottan várom a többi utazást is. Fontosnak tartom ezeket a szakmai utakat, hiszen így bepillantást nyerhetünk a különböző szakmai területekre. Olyan információkat is megtudunk, amiket vendégként nem kap meg az ember. Ezek a kirándulások megkönnyíthetik a tantárgyaink tanulását, hiszen saját szemünkkel is láthatjuk, hogyan épülnek fel egyes rendszerek. Emellett mindenki eldöntheti, melyik irány tetszik jobban a turizmuson belül, és mivel foglalkozna szívesen. A következő állomásunk Székesfehérvár lesz.

A beszámolót készítette: Kovács Petra

Study tour on hotel sustainability at Hotel Vinifera Wine & Spa – Train-e Hotel Project

The second year students of the Tourism Enterprise Management Masters course had the opportunity to visit the Hotel Vinifera Wine & Spa. The students were greeted by István Bogyó the General Manager and Réka Szalai-Dömötör, the HR manager of the luxury hotel. The master students were given a guided tour of the hotel. The Masters students asked questions about sustainability issues related to the results of the Train-e Hotel Enviro project.

2021-1-SK01-KA220-HED-000023291 Innovation of the professional training of future tourism experts using a fictitious training hotel (TRAIN-e-HOTEL)

Archívum

Go to Top