Büszkén Bécsben – Kollégáink az AACSB éves konferenciáján

2025. április 7-9. között Bécsben került megrendezésre az AACSB legnagyobb éves eseménye, az International Conference and Annual Meeting, melyen a Gazdaságtudományi Kar immár mint AACSB akkreditált üzleti iskola vehetett részt.

A rendezvény plenáris előadásait követően több alkalommal is kivetítésre került az újonnan akkreditált intézmények, illetve karok listája, így a világ minden tájáról érkező 1300 résztvevő között kollégáink is büszkén olvashatták a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar nevét.

A bécsi eseményen került sor a hivatalos fotózásra is az újonnan akkreditált iskolák képviselőivel, melynek keretében Stephanie Bryant, az AACSB alelnöke személyesen is gratulált az akkreditációs folyamat sikeréhez Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszonynak és kollégáinak, Dr. Raffay-Danyi Ágnesnek és Dr. Csizmadia Tibornak.

Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye – Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI tematikus fórumot szervez 2025. április 30-án, szerdán, 14:00-16:00 között.

A Fórum napirendje:

  • Digitalizáció társadalmi hatásai tematikus fórum köszöntő
  • Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye
  • Összegzés

A Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye előadásról: 

Minden szervezet életképes akar maradni, ezért igyekszik változtatni a túlélése és sikeressége érdekében. Mivel minden változás komplex, és nem lehet a dolgozók nélkül végrehajtani, ezért a technológiát és a változásban résztvevő embereket egyszerre kell a cél felé terelni.

Az előadáson egy mesterséges intelligencia segítségével készített tanulási mikroszimulációt és a világ első interaktív, kompetencia mérését bemutató BAFTA díjas filmbe is belenézünk, így ezeken az eszközökön keresztül láthatóvá tesszük a közeljövő fejlesztéseit.

Szakértő előadóink, Alexa Hathazi és Zsadany „Zad” Vecsey a témát mélyebb szintre emelik, miközben valódi, gyakorlati megoldásokat osztanak meg.

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., „A“ épület, A/7-es terem vagy online, MS Teams

Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi linken keresztül jelezze legkésőbb 2025. április 28-ig. >>>

Felvételi a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolába

A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola felvételt hirdet a 2025/26-os tanév 1. félévére.

A PhD képzés egy igazi kihívás, amely végtelen lehetőségeket kínál, ezért érdemes ezt az opciót is átgondolnotok a jövőtök tervezése során.

Milyen előnyei vannak a PhD képzésnek?

✔ Olyan tudományos és kutatási ismereteket szerezhettek, amelyeket a gyakorlatban is hasznosítani tudtok.

✔ Bekapcsolódhattok egyetemi kutatásokba és nemzetközileg is elismert eredményeket érhettek el, melyeket nívós folyóiratokban publikálhattok.

✔ A tudományos pálya színes karrierlehetőségeket kínál.

✔ Nemzetközileg ismert és elismert kutatóktól tanulhattok.

✔ Számos kutatói ösztöndíjat megpályázhattok PhD hallgatóként.

✔ Bekapcsolódhattok az egyetemi oktatásba.

✔ Pannónia ösztöndíjjal külföldi egyetemek kutatásaiba és képzési programjába is bekapcsolódhattok.

✔ Hallgatói jogviszonyotok feljogosít Benneteket kedvezmények igénybevételére.

A Gazdaságtudományi Kar lehetőséget biztosít állami ösztöndíjas és önköltséges formában is a doktori képzésre.

Egyaránt várjuk azokat, akik hivatásszerűen szeretnének kutatással foglalkozni és oktatni, valamint azokat is, akik a gyakorlati életben szeretnék alkalmazni a PhD képzés során elsajátítható ismereteket.

Heti rendszerességű (angol nyelvű) és blokkosított (magyar nyelvű) képzést is kínálunk egyéni konzultációs lehetőségekkel.

A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolánkban három alprogram közül választhattok:

  • Kvantitatív módszerek és ökonometria
  • Vezetéstudomány
  • Üzleti tudományok

A GSDI jelentkezési határideje: 2025. május 31.

Ha a doktori képzéssel, a Doktori Iskolával kapcsolatban kérdésed van, fordulj Kaszáné Csehi Diánához a csehi.diana@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

AACSB akkreditált a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 februárjában elnyerte a gazdasági felsőoktatásban nemzetközileg legelismertebb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező – jövőre 110 éves – AACSB akkreditációt. Ezzel a kar bekerült a világ üzleti iskoláinak legfelső 6%-ába, és Magyarországon a második intézményként szerezte meg ezt a rangos elismerést. ​

Az AACSB akkreditáció egy hallgatóközpontú minőségbiztosítási rendszer, amelynek középpontjában a diákok képességeinek fejlesztése áll. Az akkreditáció megszerzése igazolja, hogy a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara innovatív tantervi és tanórán kívüli tevékenységekkel, valamint támogató környezettel kiváló feltételeket teremt a hallgatók számára a szükséges kompetenciák elsajátításához.

A több évig tartó akkreditációs folyamat során a kar számos stratégiai fejlesztést hajtott végre. A folyamat egy önértékeléssel kezdődött, amely alapján meghatározták a célállapotot és a szükséges lépéseket annak eléréséhez. 2024 novemberében egy nemzetközi látogatóbizottság érkezett az intézménybe, amelynek tagjai német, szlovén és amerikai üzleti iskolák dékánjai voltak. A bizottság megbizonyosodott arról, hogy a kar megfelel az AACSB szigorú elvárásainak, és pozitívan értékelte a hallgatók és a vállalati partnerek bevonását a folyamatba.

A kar küldetése olyan világpolgárok képzése, akik gazdasági és üzleti tudásukkal képesek pozitív változást elérni hazai és nemzetközi környezetben is. Ennek érdekében magas szintű, gyakorlatorientált képzést nyújtanak, amelyben kiemelt szerepet játszik a kiterjedt vállalati kapcsolatrendszer. A hallgatók valós üzleti problémák megoldásán keresztül szereznek naprakész tudást, ami hozzájárul a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésükhöz.

A Gazdaságtudományi Kar AACSB akkreditációja nemcsak az intézmény hírnevét erősíti, de hatására várhatóan tovább fog emelkedni a karon tanuló nemzetközi hallgatók száma, amely a magyar hallgatóknak is előnyös, hiszen „házon belül” is nemzetközi közegben tanulhatnak. További pozitívum a hallgatók számára, hogy a nemzetközileg elismert diploma növeli a munkaerőpiaci értéküket, és szélesebb körű karrierlehetőségeket nyit meg számukra mind hazai, mind nemzetközi szinten. ​

Dr. Fehérvölgyi Beáta, a kar dékánja szerint az akkreditáció megszerzése nemcsak a cél elérését jelenti, hanem az odavezető út is rendkívül fontos volt a kar számára. A folyamat során számos fejlesztést hajtottak végre, amelyek hozzájárultak az oktatás minőségének és a kar nemzetközi megítélésének javításához.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara elkötelezett amellett, hogy folyamatosan fejlessze képzéseit és szolgáltatásait, megfelelve a globális üzleti világ változó igényeinek. Az AACSB akkreditáció megszerzése egy fontos mérföldkő ezen az úton, amely megerősíti a kar pozícióját a nemzetközi üzleti oktatás élvonalában.

Megjelent a Társadalmi Innovációs Jó Gyakorlatok Gyűjteménye III.

„Napjaink társadalma számos kihívással szembesül, melyek újabb és újabb megoldásokat igényelnek, tesznek szükségessé. A társadalmi innováció sokféleképpen valósulhat meg, az érintett közösség adottságait, lehetőségeit figyelembe véve. A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében összegyűjtött nemzetközi és hazai jó gyakorlatok ezeket a folyamatokat segíthetik elő. A jó gyakorlatokat bemutató útmutatók közül jelen kézikönyv a harmadik a sorozatban.

A kézikönyv összesen 17 nemzetközi és hazai, megvalósult és sikeresen működő jó gyakorlatot ismertet. A szerzők az egyes példák kiválasztásánál szem előtt tartották, hogy számos társadalmi kihívást lefedjenek. Fontos volt továbbá a jó gyakorlatok adaptációs potenciálja.” (Részlet az előszóból.)

Megjelent! Dr. Formádi Katalin: A fogyasztás szociológiája

2025 márciusában megjelent online az Akadémiai Kiadó MeRSZ online könyvtárában Dr. Formádi Katalin „A fogyasztás szociológiája” című egyszerzős könyve. 

„Napjaink válságokkal teli világában a fogyasztás és a fogyasztói társadalom értelmezése ellentmondásokkal terhelt. Formádi Katalin könyve vállalja a kihívást, és a fogyasztásszociológia megszokott témái (életstílus, értékek, fogyasztói élmény stb.) mellett egyenrangúan szól a fenntartható és tudatos fogyasztásról, a nem fogyasztás jelenségéről és a fogyasztásetika kérdéseiről. A kötet alapos történeti áttekintést is nyújt a témáról, és a fogyasztás kutatását elméleti és empirikus eredmények, valamint gyakorlati példák segítségével mutatja be. Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a fogyasztás aktuális társadalmi összefüggéseit, legyenek akár diákok, tanárok vagy az üzleti élet szereplői.” dr. Neulinger Ágnes, ESSRG, vezető kutató

Részlet az előszóból:

„A fogyasztás tanulmányozása túlmutat a gazdasági tranzakció puszta elemzésén, olyan dinamikusan változó jelenség, amely nemcsak az egyéni preferenciákat, meggyőződésünket tükrözi, de a tágabb környezeti változásokat és társadalmi trendeket is előrevetíti. Szociológiai tanulmányaim során megtapasztaltam, hogy a fogyasztási döntéseink milyen mélyen összefonódnak identitásunkkal, értékeinkkel és társadalmi interakcióinkkal. A könyv ezeket a kapcsolatokat kívánja feltárni a fogyasztás szociológiatörténeti áttekintésével és a fogyasztás különböző dimenzióinak vizsgálatával – az életstílustól, a szabadidős tevékenységeken, a vásárlás és a fogyasztói élményen keresztül a fenntartható gyakorlatokig. A könyvben külön foglalkozom a tudatos és felelős fogyasztással, valamint kitérek arra is, hogy milyen szerepet játszik az etikus és tudatos fogyasztás, illetve nemfogyasztás a fenntartható(bb) jövő előmozdításában.”

„Bittner Péter HR Díj” eddigi díjazottjainak ünnepélyes találkozója

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Menedzsment Intézete és özv. Bittner Péterné által alapított „Bittner Péter HR Díj” eddigi díjazottjainak ünnepélyes találkozójára került sor Budapesten, a Lechner Tudásközpontban, 2025. február 20-án.

A 2018-as alapítástól eltelt időszakban 7 fő nyerte el a Díjat. A rendezvény keretében az eddigi díjazottak beszámoltak sikeres életpályájukról. Gratulálunk a Díjazottjainknak és további szakmai sikereket kívánunk!

Az aktuális Bittner Péter HR Díj felhívása már elérhető, várjuk a további pályázókat minden gazdaságtudományi területről, elsődlegesen olyan dolgozatokat, amelyek tartalmaznak emberi erőforráshoz kapcsolódó témakört, problémát. A kiírás elérhető itt. >>>

Online nyílt nap – Mesterszakok, szakirányú továbbképzések, részismereti képzés

Kérdéseid vannak a mesterszakos továbbtanulással kapcsolatban? Szakirányú továbbképzésre jelentkeznél? Az ESG tanácsadó részismereti képzés érdekel? Vegyél részt online nyílt napunkon 2025. január 23-án 18:00 órától, ahol minden kérdésedre választ kaphatsz.

PROGRAMTERV:

18:00-18:15 Köszöntő, általános tájékoztató

18:15-19:30 a Gazdaságtudományi Kar mesterszakjainak, 2025 februárjában induló szakirányú továbbképzéseinek és ESG tanácsadó részismereti képzésének bemutatása:

  • 18:15-18:20 Marketing MSc
  • 18:20-18:25 MBA/Master of Business Administration MSc
  • 18:25-18:30 Műszaki menedzser MSc
  • 18:30-18:35 Vezetés és szervezés MSc – általános tájékoztató
  • 18:35-18:40 Vezetés és szervezés MSc – EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENT ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS specializáció
  • 18:40-18:45 Vezetés és szervezés MSc – FENNTARTHATÓ TURIZMUS MENEDZSMENT specializáció
  • 18:45-18:50 Vezetés és szervezés MSc – KONTROLLING ÉS VEZETŐI DÖNTÉSTÁMOGATÁS specializáció
  • 18:50-18:55 Vezetés és szervezés MSc – LOGISZTIKA ÉS ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT specializáció
  • 18:55-19:00 Vezetés és szervezés MSc – NEMZETKÖZI MENEDZSMENT specializáció
  • 19:00-19:05 Ipari karbantartásmenedzser szakirányú továbbképzés
  • 19:05-19:10 Ipar 4.0 menedzsment szakirányú továbbképzés
  • 19:10-19:15 Minőségfejlesztési szakirányú továbbképzés
  • 19:15-19:20 Vállalati irányítás és kontrolling szakirányú  továbbképzés
  • 19:20-19:30 ESG tanácsadó részismereti képzés

19:30-20:00 Chatszobák – Minden mesterszak/specializáció, szakirányú továbbképzés és az ESG tanácsadó részismereti képzés saját chatszobában fogadja az érdeklődők kérdéseit.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel! Regisztráció nem szükséges. 

Miért tanulj tovább mesterképzési szakon? Azért, hogy…

  • az alapképzési szakon szerzett tudásodat elmélyítsd, és a gyakorlatban kiválóan hasznosítható ismeretekre tegyél szert;

  • növeld versenyelőnyödet a munkaerőpiacon;

  • megismerd az adott szakma legújabb kutatási eredményeit és menedzsment kihívásait;

  • képes legyél a rendszerszemléletű gondolkodásra;

  • korszerű vezetési technikákat ismerj meg;

  • alkalmas legyél csoportok irányítására, közép- és felsővezetői pozíciók betöltésére;

  • interkulturális ismeretekre tegyél szert;

  • lehetőséget kapj szakmai kapcsolatépítésre;

  • megismerd a hatékony önmenedzselés és a sikeres problémamegoldás eszköztárát;

  • ha az alapképzés során nem volt lehetőséged/időd külföldi tanulmányi ösztöndíjra, akkor a mesterszakos tanulmányaid alatt ezt is pótolhatod.

Nyílt nap Veszprémben – 2025. január 17.

A Pannon Egyetem 2025. január 17-én, pénteken nyílt napot tart Veszprémben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! A nyílt nap helyszíne a “B” épület aulája (Egyetem utca 10.).

A nyílt napon a  Gazdaságtudományi Kar minden alapképzési, mesterképzési szakja és felsőoktatási szakképzése külön standdal jelenik meg, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. Emellett a kart bemutató előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

Ha szeretnél bepillantani a gazdaságtudományba, kíváncsi vagy, mit tanulhatsz az egyetemen, látogass be szakmai előadásainkra, vagy nézd meg, milyen egy igazi Marketing Fókuszlabor. Az előadások listáját megtalálod alább hamarosan.

Ha kérdésed van, a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen vagy a (88) 624-137-es melléken elérsz minket.

Gazdasági Ízelítő – Szakmai programjaink a nyílt napon

10:00-10:25

A kereskedelem logisztikája – Szakmai előadás
Előadó: Éles Barna

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

10:05-10:35

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter, Fux Marcell

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:00-kor!
(max. 20 fő/turnus)

10:30-10:55

Régen és ma – kalandozások a számvitel világában – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Fehér Helga

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

10:45-11:15

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter, Fux Marcell

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:40-kor!
(max. 20 fő/turnus)

11:00-11:25

A kristálygömb a múlté, a jövő az adatokban rejlik – Szakmai előadás
Előadó: Harta Péter

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

11:30-12:00

Miért a PE-GTK? – A Gazdaságtudományi Kart bemutató előadás
Előadó: Dr. Fehérvölgyi Beáta, dékán

A épület, földszint, A/1 előadó

12:05-12:30

GTK Tour – Nézz körül nálunk! 
Körséta az A épületben Fehér Patrícia vezetésével.

Gyülekező az A épület földszintjén.

12:15-12:40

A Gyűrűk Ura tanulságai a vezetésben – Szakmai előadás
Előadó: Szentes Balázs

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

12:45-13:10

Vállalkozz okosan! – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Dániel Zoltán András

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

13:15-13:40

Számít neked a környezeted? – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Konka Boglárka

A épület, 2. emelet, A/204-es terem

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás

Látogass el egy igazi Marketing Fókuszlaborba, pillants be a detektívtükör mögé! Modern felszereltségű fókuszlaborunk egyedülálló a régióban, kiválóan alkalmas fókuszcsoportos interjúk készítésére, terméktesztelésre, marketingkutatások lebonyolítására. Próbáld ki Tobiit, a szemkamerát, mely képes követni és rögzíteni az emberi szem mozgását, így az is nyomon követhető, hogy mire figyel leginkább a fogyasztó.

A nyílt nap során 2 laborlátogatást szervezünk: 10:05-10:35, 10:45-11:15  között. Egy körben max. 20 főt tudunk fogadni. Jelentkezés és gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál. 

További infó a fókuszlaborról itt. >>>

A Pannon Egyetem nyílt napjának programja:

EXKLUZÍV KÍSÉRŐPROGRAM: CODE Digitális Élményközpont – Megnyitó előtti exkluzív bejárás

A Pannon Egyetem 2025. január 17-ei nyílt napjának különleges kísérőprogramján betekinthetsz a hamarosan megnyíló DIGITÁLIS ÉLMÉNYKÖZPONTBA, A CODE VESZPRÉMBE! A programra szeretettel várunk egyéni látogatókat és középiskolás osztályokat, csoportokat egyaránt. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrációért kattints ide. >>>

Szülői Tájékoztató Fórum – 2025. január 17.

Csatlakozzon hozzánk személyesen vagy online 2025. január 17-én, pénteken 16:00 és 17:40 között, és tudjon meg mindent, ami a felsőfokú tanulmányokra készülő diákok szüleinek fontos lehet! 

Program: 

16:00-16:40 Tudnivalók a felvételi eljárásról, és a pontszámításról – Gál Balázs, oktatási igazgató előadása
16:40-17:00 Mindent a felsőfokú duális képzésről – Dr. Utasi Anett, Duális Képzési Központ igazgatójának előadása
17:00-17:10 Hallgatói szolgáltatások a Pannon Egyetemen – Egyed Ildikó, a Karrier- és Hallgatói Szolgáltatóközpont igazgatójának előadása
17:10-17:20 A tanulmányok finanszírozása – Márkus Attila felsőoktatási szakértő (Diákhitel) ismertetője
17:20-17:40 Kérdések-válaszok

Helyszín: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém Egyetem utca 10., A épület, A/1 előadó

Csatlakozzon az eseményhez személyesen vagy online!

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.  Regisztráció itt: https://forms.gle/wKhu8U3Hfbattxxh9

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal a kommunikacio@uni-pannon.hu e-mail címen vagy a 88/624-035 telefonszámon.

Archívum

Go to Top