www.flickr.com/photos/dcjohn/ CC BY 2.0
Tulajdonképpen fél lábbal már kint vagyok az egyetemről, hiszen „csak” egy szakdolgozat választ el az államvizsgától. Azonban most is erősen él bennem, hogy milyen is az igazi vizsgaidőszak-feeling. Első félév analízis, harmadik ált.men, és az ötödikben a termelésmenedzsment – talán ezek voltak számomra a legnehezebb tárgyak, de megnyugtatok mindenkit, teljesíthetőek!
Azonban kezdjük az elején. Mit is tudnék rutinos rókaként tanácsolni? Semmit, hiszen többféle típusú ember van (auditív, verbális stb…), ennek függvénye, hogy kinek melyik módszer válik be jobban, melyik hatékonyabb! Inkább leírom, hogy én hogyan készültem/készülök, mi volt nálam annak a titka, hogy egyik tárgy sem okozott túlzottan nagy nehézséget.
Pontosan tájékozódtam a vizsgakövetelményről, és tisztában voltam azzal, hogy milyen jellegű feladatok várhatóak. Sokszor fel is raknak az oktatók minta zh-t, vizsgát, ami nekem nagyon sokat segít mindig. Mielőtt nekiállok a nagy tanulásnak, megnézem a próba feladatsort, ezzel állítom rá az agyamat arra, hogyan olvassa a jegyzetet, a könyvet, mire kell összpontosítani. Ezen kívül több felsőévest is „meginterjúvolok” az egyes tárgyakkal kapcsolatos élményük felől, azonban azt sosem hagyom, hogy a különböző híresztelések, mint például az „Á, ez a tárgy esélytelen, elsőre úgy se mész át, ez nagyon nehéz stb…” jellegű mondatok nagyon hatalmukba kerítsenek. Egyrészt – mint minden az életben – a vizsga nehézségi szintjének megélése is szubjektív és az emberek képessége is különböző, valakinek kevesebb tanulás, valakinek viszont jóval több kell ugyanazon eredmény eléréséhez, másrészt nagyon fontos a hozzáállás. Ha úgy készülök, úgy megyek el vizsgázni, hogy végig azt mondogatom; „Á, ez baromi nehéz, nem bírom felfogni, hogy mit ír a könyv!”, „Tuti nem lesz meg ma ez!” és hasonló gondolatok, akkor csak azt lehet elérni, hogy az agy végre is hajtja az utasításokat, és utána már nem csoda, hogy tényleg megbukok. Ezért optimistán állok a vizsgákhoz is, és mindig megadom magamnak az esélyt arra, hogy sikerülhessenek.
Sosem lehet tudni, hogy mi történik. Ha nem vittem túlzásba a tanulást, akkor is meg van az esélye, hogy pont az a kérdés köszönjön vissza, amire tudom a választ. Ha az ültetés kedvező, az is sokat segíthet olykor, illetve néha van úgy, hogy a felügyelőt újságolvasós kedvében találjuk… no de tréfát félretéve, ugye az utóbbiakra nem lehet alapozni, és senkit sem bíztatnék ilyesmire! Azt viszont kijelenthetem, hogy amikor belefektettem energiát a tanulásba, mindig meg is lett az eredménye. Néha elég volt egy éjszaka, előfordult olyan is, mikor több mint egy hetet tanultam valamire. De mindig a végeredmény számított, az hogy sikerült!
