A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara mindig is kiemelt figyelmet fordított a közösségformálásra és a hallgatók szakmai fejlődésére. Az itt dolgozó professzorok kapcsolatrendszere, élettapasztalata és gondolatai igazi értéket jelentenek az egyetemi közösség minden tagja számára. Ezért indították útjára azt az újszerű kezdeményezést, melynek keretein belül a nyugdíjas korú professzorok jubileumi előadással búcsúznak az Egyetemtől és a Kartól.

Ezek az előadások az emberi értékeket igyekeznek előtérbe helyezni, így témájuk nem feltétlenül kapcsolódik a professzorok fő kutatási területéhez. Így volt ez az első jubileumi előadás esetén is, melyet Prof. Dr. Görög Mihály tartott 2021. szeptember 29-én. „A szó veszélyes fegyver” című előadás során a tanár úr a kommunikáció közösség- és korszellemformáló szerepéről beszélt.

A jeles esemény kapcsán beszélgettünk Görög tanár úrral szakmai életútjáról és tapasztalatiról.

– Ön 2018 óta tartozik a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói-kutatói gárdájába, előtte pedig a Corvinus Egyetemen dolgozott. Miért döntött úgy, hogy nálunk is munkába áll?

– Jó pár évvel ezelőtt elhatároztam magamban, hogy amikor betöltöm a 65. életévem, nyugdíjba megyek. Elég sok kollégámat láttam ennél tovább is tevékenykedni, de szerintem akkor érdemes visszavonulni, amikor az ember még képes aktívan élvezni az előtte álló éveket.

Az ezzel kapcsolatos terveimet némiképp „felborította” a Fehérvölgyi Beáta dékánasszonytól érkező telefonhívás, melyben meghívott engem Veszprémbe, a Gazdaságtudományi Karra. Ezt megelőzően mi még sohasem találkoztunk, de a személyes beszélgetések során láttam, hogy itt egy igazán befogadó, barátságos és emberléptékű környezet vár majd rám. Így arra gondoltam, hogy miért ne vághatnék bele, hiszen fizikailag és szellemileg még képes vagyok dolgozni.

– Nem bánta meg a döntését? Szeret Veszprémbe járni?

– Ez egy nagyon jó döntés volt, elégedett vagyok. Természetesen mielőtt elvállaltam a felkérést, mindent alaposan végiggondoltam és megfontoltam, hogy aztán ne kelljen megbánnom semmit. Ez egyébként is jellemző rám, a fontosabb döntések előtt igyekszem számba venni a lehetőségeket, hogy aztán később ne kerüljek kezelhetetlen helyzetbe.

– Kérem meséljen kicsit magáról. Mit érdemes tudni Önről?

– Azt hiszem, hogy rólam szinte mindent lehet tudni, a kollégáknak és a hallgatóknak is szívesen mesélek az életutamról. A pályám során az akadémiai szféra mellett a gyakorlati életben is sikerült tapasztalatot szereznem, hiszen az olajiparban is eltöltöttem jó néhány évet. Ez egyébként kifejezetten előnyös volt, hiszen az én kutatási területem a projektmenedzsment, ami inkább az alkalmazott tudományok közé sorolható.

– Hogyan indult el a karrierje?

– A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (MKKE) – mai nevén Budapesti Corvinus Egyetem – végeztem 1977-ben. Ezt követően, ahogy már említettem, az olajiparban dolgoztam, ahol kezdetben beruházási projektek gazdasági elemzésével foglalkoztam. Majd ezt követően több mint három évet töltöttem el Irakban és Kuvaitban általános projektmenedzser-helyettesi munkakörben különböző olajipari fejlesztési projektek teljesítésén. Hazatérésemet követően a vállalat vezetősége megbízott a külföldi projektek koordinálásával foglalkozó osztály létrehozásával és vezetésével. Ezzel párhuzamosan pedig doctor univ. címet szereztem 1987-ben az MKKE-n. Az akadémiai életbe csak ezt követően csöppenten bele, ugyanis 1989-ben meghívást kaptam az MKKE Gazdálkodástudományi Karára, ahol adjunktusként kezdtem el dolgozni.

– Úgy látom, hogy a projektek és a projektmenedzsment már a pályája kezdetén is jelen voltak. Miért pont ezt a területet választotta?

– Azt le kell szögeznem, hogy azokban az években a projektmenedzsment mind a felsőoktatásban, mind pedig az iparban még gyerekcipőben járt. Az egyetemi éveim alatt ezt a szót én egyáltalán nem is hallottam. Tanultunk ugyan egy-két, a projektmenedzsmentben is használatos eszközről, de csak akkor kerültem igazán kapcsolatba a projektekkel, mikor elkezdtem dolgozni az olajiparban.

Ott akkor minden pályakezdő kötelező féléves gyakornoki programban vett részt, hogy egy adott szempontrendszer alapján minél jobban megismerje a cég működését. Akkoriban egy új gyártókapacitás létrehozása volt napirenden, és a gyakornoki idő leteltét követően én ebbe a csoportba kaptam meghívást. Itt találkoztam először a projektmenedzsment fogalmával és sajátosságaival. Egyből magával ragadott a dolog, hiszen ez egy rendkívül változatos és komplex munka, ami mindig tele van kihívásokkal.

Az ezekben az években a világgazdaságban lezajló az olajárrobbanások következtében a hirtelen meggazdagodott arab olajtermelő országok hatalmas léptékű olaj- és gázipari fejlesztésekbe kezdtek, amelyekből vállalatunk is kivette részét. Így töltöttem bő három évet magam is a Közel-Keleten.

– Ez egy rendkívül jó lehetőség lehetett a tapasztalatszerzésre. Gondolom, próbált minél több tudást magába szívni.

– Igen, tényleg sokat tanultam ezekben az években, viszont mindig motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy még többet tudjak meg a projektmenedzsment elméleti-módszertani hátteréről is. Akkoriban már hozzá lehetett jutni egy-két angol nyelvű szakkönyvhöz, én is ezekből igyekeztem több tudásra szert tenni.

Ez a szakmai kíváncsiság nagyban hozzásegített a már említett egyetemi karrier sikeres megkezdéséhez. A projektmenedzsment terén ez akkor nagy kihívás volt, hiszen abban az időben még Nyugat-Európában sem volt kiforrott, átvehető tananyag és oktatási módszer. Ez a körülmény ugyanakkor lehetőséget teremtett arra, hogy saját tananyagfejlesztést és oktatási módszert alakítsak ki.

Az így kialakított és folyamatosan fejlesztett tantárgy köré az évek folyamán egy új tanszék jött létre, amelynek alapító tanszékvezetője voltam, miközben végigjártam az egyetemi és tudományos ranglétra minden fokát.

– Utólag visszagondolva melyiket tartja nagyobb kihívásnak, a projektmenedzsment gyakorlati alkalmazását vagy pedig a téma egyetemi oktatását?

– Mindkettőnek megvan a maga szépsége és nehézsége. A gyakorlatban sokszor el kell fogadni, hogy az élet nem egy tankönyv, a tanagyagban pedig szükség van a gyakorlati példák általánosításra, hogy könnyebben megértse a hallgatóság. Ebből fakadóan a tanításban talán az a legnehezebb, hogy az általános szinten való közelítés után olyan példákat is tudnunk kell bemutatni a hallgatóknak, ami szakmaspecifikus jegyekkel is rendelkezik, hiszen nem csak különböző karok hallgatói, hanem egy adott karon belül is különböző szakok hallgatói tanulják a tárgyat.

– Ön már nagyon sok mindent megélt. Van esetleg valami üzenete vagy jó tanácsa a hallgatóknak?

– Azt tapasztaltam, hogy ez elmúlt években munkaadói oldalról elég nagy nyomás került a hallgatókra. Általános elvárássá vált, hogy a pályakezdők is rendelkezzenek munkatapasztalattal. Ezzel alapvetően nincs probléma, de talán túlzott mértékben elharapódzott ez a felfogás mostanában.

Korábban az egyetemi hallgatót arról lehetett felismerni, hogy egyetemre jár. Ennek nagyon sok előnye volt, hiszen az órákon való részvétel egy olyan szociális életteret hoz létre, amelynek szociokulturális hatásai később nehezen pótolhatók. Ha nem járnak be, szinte alig van kapcsolat a hallgatótársakkal. Szerintem az egyetemi életben való aktív részvétel legalább olyan hasznos a pályakezdők számára, mint a munkatapasztalat megszerzése. Ezért úgy gondolom, hogy aki teheti, inkább az órákat válassza, hiszen a későbbi munkavégzéséhez szükséges tapasztalat kevesebb munkavállalással is megszerezhető

Az óráknak is megvan a maguk szerepe. A hallgatók itt tudják felvértezni magukat mindazon kompetenciákkal, melyek magukba foglalják az adott kérdéskör ismeretét, az alkalmazási készséget, és persze az alkalmazáshoz szükséges szemléletmódot. Ezek teszik lehetővé, hogy a végzett hallgató többféle munkakörnyezetben is megállja a helyét. Meg vagyok róla győződve, hogy még egy kevésbé jól sikerült előadás is jobb, mint csupán a diasorból tanulni. Gondoljunk csak arra, hogy egy gyengébben sikerült színházi előadás is sokkal több élményt nyújt, mintha valaki elolvassa a mű rövid összefoglalóját.

– Ezt megtapasztaltuk az online oktatás során is.

– Igen, pontosan. Én nagyon örültem, mikor a hallgatók elmondták, hogy hiányzik nekik a tantermi oktatás. Őszintén szólva, kicsit meg is lepődtem ezen, hiszen ez a generáció már jobban hozzá van szokva az online tér adta lehetőségekhez. Ugyanakkor ez megerősített abban, hogy a személyes oktatás igenis fontos. Az élő kapcsolat hiánya egyébként az oktatókra is hátrányosan hatott, hiszen nem láttuk a tekinteteket, sem az egyéb metakommunikációs jelzéseket, így nem volt mihez igazodva testre szabni a mondandót.

Összességében tehát úgy gondolom, hogy senkinek sem származik hátránya abból, ha órára jár, érdemes egyfajta egészséges egyensúlyt tartani a munka és az egyetemi elfoglaltság között.

– Önnek melyik a kedvenc területe a projektmenedzsmenttel kapcsolatban? Mit kutat mostanában?

– Általában egyedül kutattam, ha valaki megnézi a publikációim listáját, láthatja, hogy azok a legtöbb esetben egyszerzősek. Talán a leginkább közelállónak érzem az ugyanazon projektvezetési feladatra használható projektmenedzsment-eszközök közül egy adott projekt kontextusbeli sajátosságaihoz illeszkedő eszköz elméleti-módszertani megalapozású kiválasztásának kérdéskörét. Ebben még ma is van kutatási potenciál.

– A kutatással kapcsolatban milyen tervei vannak még a jövőben?

– Ami mostanság foglalkoztat, az már kicsit túlmutat a projektmenedzsmenten, bár természetesen erre a területre is vonatkozik. Ez pedig a tágabban értelmezett menedzsmenttudomány terén a tudományfilozófia irányzatainak megfelelősége különböző kutatási célok esetében.

Én ma már elsősorban nem azt akarom, hogy eggyel még több publikációm legyen, sokkal inkább arra érzek késztetést, hogy a felhalmozott tudást és tapasztalatot átadjam az új generációknak.

– Ennyi munka mellett úgy gondolom Ön is szeret egy kicsit kikapcsolódni. Mivel foglalkozik szívesen a szabadidejében?

– Igyekszem minél több időt tölteni az unokáimmal. Ez egy egészen más kapcsolat, mint amilyen a gyermekeimmel volt, hiszen itt megvan az a szabadságom, hogy nem nekem kell nevelni őket, tehát nyugodt lélekkel követek el velük csínytevéseket is.

Emellett, ha az időjárási viszonyok engedik, szeretek a családdal vitorlázni, de sajnos erre egyre ritkábban van lehetőség a túlzottan szélsőséges időjárási viszonyok miatt. Ezen kívül, bár nem vagyok szakértője, de szeretek kertészkedni is az otthoni kertben.

A szó veszélyes fegyver – Prof. Dr. Görög Mihály jubileumi előadása

Az interjút készítette: Kántor Szilvia