Alumni interjúsorozatunk e heti részében egy nem mindennapi életutat mutatunk be. Egykori turizmus-vendéglátás szakos hallgatónk, Dallos Ádám most éppen a tihanyi Aktív Pont vezetőjeként tevékenykedik, de dolgozott már éjszaki recepciósként Angliában, pincérként Ausztriában, sőt rövid ideig még az autóipari szalagmunkát is kipróbálta. Fogadjátok hát szeretettel az ő történetét!

– Ha jól tudom, lételemed a kaland és nagyon szeretsz utazni. Önkénteskedtél narancsültetvényeken és bejártad már autóstoppal Európát. Honnan ered ez a nagy kalandvágy?

– Már gyermekként is nagyon érdekelt az utazás világa, sok olyan könyvet olvastam, ami ilyen témában íródott. A családommal sajnos nem igazán utazgattunk külföldre, de 18 éves koromban elég sok olyan barátra és ismerősre tettem szert, akik már sok helyen jártak. Azt hiszem, főleg ezek az emberek inspiráltak, és tőlük kaptam először kedvet arra, hogy én is útra kelljek.

19 éves koromban töltöttem először hosszabb időt külföldön, Angliában egy egész nyarat végig dolgoztam. Egyik szabadnapomon a vasútállomáson várakozva rájöttem, hogy milyen sok helyre indulnak onnan vonatok, szinte bárhova eljuthatnék. Talán akkor gondoltam először komolyabban arra, hogy milyen jó lenne minél több helyre ellátogatni. Később a munka miatt nagyon sok külföldi ismerőst, barátot szereztem, akikkel szabadidőnkben gyakran látogattuk egymást, így én is egyre többet utazgattam.

– Melyik utad volt a legemlékezetesebb?

– Az egyik legnagyobb szabású utam az Egyesült Államokba vezetett. Még egyetemista koromban ismerkedtem meg egy amerikai cserediákkal, aki egy GTK-s csereprogram keretein belül töltött egy félévet Veszprémben. Összebarátkoztunk, és néhány év múlva kaptam egy meghívót az esküvőjére. Így hát egy másik meghívott barátommal útra keltünk, és ha már ott jártunk természetesen mást is megnéztünk az USA-ban.

Európán belül is szívesen utazgatok, jártam többek között Skóciában, Portugáliában, Ukrajnában, Spanyolországban és Boszniában, de az is előfordult már, hogy Észtországból vagy épp Hollandiából stoppoltam haza. Minden utazásom más miatt emlékezetes.

– Átalában magányos utazó vagy, vagy jobban szereted megosztani az élményeket útitársakkal?

– Az elején inkább egyedül utazgattam, főleg amikor barátokat látogattam. Jó pár éve már a barátnőmmel közösen indulunk útnak. Ilyenkor egy-másfél hónapra elmegyünk, keresünk valamilyen önkéntes munkát, néhány hetet dolgozunk, majd bejárjuk a környéket.

– Jelenleg a tihanyi Aktív Pont vezetői pozícióját töltöd be, ez is elég izgalmasnak hangzik. Kérlek, mesélj kicsit erről a munkakörről!

– Érdekesen kezdődött itt a pályafutásom. Az egyetem után a konzulensem, Raffai Csilla az egyik ismerőse javaslatára hívta fel a figyelmem erre a lehetőségre az Aquilo Hotel Panorámában. Eredetileg a szálloda 40 kerékpárját kellett karbantartanom és kiadnom, így jobbára a műszaki dolgokkal foglalkoztam, de mondhatjuk, hogy ezt a részleget én vezettem. A munka során pedig gyakran volt lehetőségem vezetett kerékpáros túrákat is tartani.

Az első itt töltött nyár után megszereztem a vitorlás jogsit, azóta pedig szállóvendégeket és céges csoportokat is vitorláztatok a Balatonon. Ezen kívül geocachinggel is foglalkozom, ha van rá igény.

Egyébként elég sokféle feladatot bíztak már rám a szállodában. Ha kell pincérkedem, vagy beállok éjszakai recepciósnak, de például kikötőben is szoktam dolgozni, és sok karbantartási, műszaki feladatban is részt veszek elsősorban a nyári szezonra való felkészülés során.

– Hol dolgoztál ez előtt? Milyen munkatapasztalatokat szereztél, míg eljutottál a jelenlegi pozíciódba? 

– Elég sok mindent csináltam már. A diploma utáni két nyáron Görögországban dolgoztam egy tengerparti szállodában, az egyetemi projektirodában pedig rendezvényeket és oktatók külföldi tanulmányútjait szerveztem. Rövid ideig kipróbáltam az autóipari szalagmunkát is, Angliában éjszakai recepciósként, Ausztriában pedig pincérként dolgoztam. Általában a turizmus-vendéglátás vonalán helyezkedtem el, de az egyetemi évek során az AIESEC nemzetközi hallgatói szervezet tagjaként a multinacionális vállalatok fehérgalléros életébe is belekóstoltam.
Érdekes, hogy érettségi után nukleáris energetikai mérnöki szakra jártam. Középiskolában jó voltam a reál tárgyakból, szerettem a matekot és a fizikát, így kézenfekvő volt, hogy valami ilyennel foglalkozzak. 1-1,5 év után azonban rájöttem, hogy ez nem az én világom, így otthagytam a képzést. Ezt követően vállaltam el Angliában az éjszakai recepciós állást és egészen 8 hónapig ott is dolgoztam. Szerettem emberekkel foglalkozni és ellátni őket, élményt nyújtani nekik, ezért eldöntöttem, hogy ilyen szakra szeretnék járni, majd beadtam a jelentkezésem Veszprémbe.

– Miért pont Veszprémre esett a választásod?

– Budapesten nőttem fel, de semmiképp sem szerettem volna ott maradni. Utánajártam, hogy az országban hol van turizmus-vendéglátás képzés, de Szeged, Pécs és Debrecen már túl messzinek tűnt, mert szerettem volna gyakran hazajárni a barátaimhoz. A távolság tekintetében Veszprém ideálisnak tűnt, és egy nagyon jó MFTK-s barátom is ajánlotta az egyetemet. Egyszer el is látogattam hozzá, megtetszett a város és a hallgatói élet. A Kopogtató Táborba úgy érkeztem, hogy nem ismertem senkit, de később sok barátságot kötöttem az egyetemen. Az alapszak utáni 2-3 évben is itt dolgoztam, nagyon megszerettem Veszprémet.

– Hogyan emlékszel vissza az egyetemi évekre? Tudnál említeni néhány olyan oktatót, tárgyat vagy hallgatótársat, aki nagy hatást gyakorolt rád szakmailag?

– A diplomaátadón mondott búcsúbeszédem az áltmen körüli megpróbáltatásokra építettem, azt hiszem, ez minden GTK-n végzett hallgató számára emlékezetes. A szebb pillanatokat tekintve, szívesen emlékszem vissza Kovács Zoltán termelés- és szolgáltatásmenedzsment, valamint logisztika tárgyaira, Alan Clarke közvetlen és jó hangulatú beszélgetéseire, vagy Kővári Edit szakmailag magas színvonalú, közvetlen óráira.

Természetesen a hallgatói élet, az AIESEC tagság, a kollégiumi szobatársak és a szint bulik is mind-mind jó emlékeket idéznek fel. Szerencsére a színfalak mögé is lehetőségem volt benézni, számos egyetemi és kari rendezvényen segítő hallgatóként tevékenykedtem, ami jó lehetőséget adott arra, hogy az oktatókkal is jobban megismerkedhessek.

– A kapcsolatod az egyetemmel a mai napig nem szakadt meg, a Turizmus Intézeti Tanszéken gyakran feltűnsz zsűritagként versenyeken, vagy ha úgy adódik a hallgatóknak is beszámolsz a munkádról különböző órák keretein belül. Szeretsz visszatérni az egyetem falai közé?

– Igen, persze. Ez az egész úgy kezdődött, hogy amikor már Tihanyban dolgoztam recepcióst kerestünk. Gondoltam, megkérdezem a volt oktatókat, hogy nem tudnak-e ajánlani valakit. Ebből hosszabb távú együttműködés lett a tanszékkel, szerveztünk közösen tanulmányi versenyeket, bíráltam hallgatói prezentációkat és beadandókat, de voltam már tagja záróvizsga bizottságnak is. Nem volt tehát kérdés, hogy az Alumni programban is ott a helyem.

– Igen, az Alumni programnak is a kezdetektől fogva tagja vagy. Mit gondolsz eddig a programról?

– Nagyon szimpatikus volt, hogy egyik alkalommal a dékán asszony mutatta be a kar lehetőségeit és tőle is lehetett kérdezni. Jól látszott, hogy a karnak szándékai vannak az Alumni programmal, szeretnének komolyabb kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a volt hallgatókkal. Emellett, az előadások is színvonalasak.

– Mit gondolsz, miért érdemes egy ilyen kezdeményezésben részt venni? Milyen előnyökkel jár a tagság?

– Ha valaki szívesen emlékszik vissza az egyetemi évekre, tekinthet úgy az Alumni programra, mintha meghosszabbítaná azokat. Az is nagyon jó, hogy lehetőség van a más szakterületeken dolgozókkal való találkozásra, kapcsolatépítésre, és az előadásaik során az ő nézőpontjuk megismerésére. Ezek az előadások gyakran olyan szakmai tudást adnak, aminek a megszerzésére a munka mellett nem biztos, hogy lenne időm. Ezek a havi, másfélhavi találkozók szerintem mindenkinek bevállalhatóak, így érdemes tagnak lenni.

Az interjút készítette: Kántor Szilvia

Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>

Az Alumni interjúsorozat következő alanyaként Orbán Asztridot kérdeztem az egyetemmel való kapcsolatáról és itt szerzett élményeiről, a munkájáról és az Alumni programhoz való kötődéséről.

– Milyen szakot/szakokat végeztél a Pannonon?

– 2007-ben kezdtem az Emberi erőforrások alapszakot az egyetem Gazdaságtudományi Karán. Pár év múlva felvettem mellé a Nemzetközi gazdálkodás alapszakot, valamint ezekkel párhuzamosan gyakornokként is dolgoztam. Mindenképp szerettem volna két különböző szakterülettel megismerkedni tanulmányaim során, mivel annak idején abban sem voltam biztos, hogy a HR területén szeretnék majd elhelyezkedni. Úgy gondolom, hogy ezek a szakok szépen kiegészítik egymást és bár sokszor nehéz volt koordinálni az életemet, mégis megérte a sok erőfeszítés, mert így volt alkalmam tapasztalatokat szerezni és szélesíteni a látókörömet.

Mesterképzésben nem szerettem volna részt venni, inkább minél előbb ki akartam kerülni a munkaerőpiacra. A két alapszak, a munka és egyéb aktivitások – na meg az általános menedzsment tantárgy miatt – nem 3 év alatt fejeztem be az egyetemet, de én ezt egy cseppet sem bánom; egyébként is úgy éreztem, hogy a 3 év kevés lenne ahhoz, hogy átéljem azt a sok jót, amit ez az egyetem adni tud. Az én történetem így lett kerek egész.

A mai napig vannak terveim, hogy hová szeretnék fejlődni és már azt is eldöntöttem, hogy újra visszaülök az iskolapadba, távoktatásban.

– Említetted, hogy gyakornokként dolgoztál az egyetemi tanulmányaid alatt. Mesélj erről egy kicsit!

– A két szakon 2×4, illetve 14 hét gyakorlat teljesítése volt kötelezően előírva. Az első négy hetet egy kisebb, zalaegerszegi cégnél végeztem. Ezt követően 2010-ben felvételt nyertem a veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. HR osztályára a második 4 hét teljesítésére.

Akkor még nem volt sok lehetőség HR területre hosszú távú gyakornokként bekerülni, így megbecsültem a helyemet és éltem a lehetőséggel: igyekeztem pontosan és proaktívan végezni a munkámat. A kötelező időtartam lejárta után pár hónap múlva visszahívtak, hogy szeretnének továbbra is foglalkoztatni. A többi már történelem, hiszen ez a tizedik év, hogy a Continental-nál dolgozom.

– Mivel foglalkozol jelenleg? Mesélj a munkádról és magadról!

– Mint azt már említettem, én eddig „egy munkahelyes” vagyok. A kezdetek kezdetén engem kértek fel, hogy alakítsam ki a Continental gyakornoki programját és országos szinten fejlesszem az egyetemi kapcsolatokat. Elég jól ismertem az egyetemi rendszereket, és a felettesem is látta bennem a potenciált, én pedig nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Ebben a munkakörben többek között HR generalista, utánpótlási és toborzási feladatokat láttam el; egyetemeket kerestem fel és tartottam előadást a vállalatot képviselve, valamint ápoltam velük a kapcsolatot. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a tanterem másik oldalán álltam, de egyre jobban megszerettem a dolgot.

Ezt követően a Kommunikáció és Employer Branding csoport vezetője voltam, jelenleg pedig két és fél éve a Continental Fejlesztési Központjának HR business partnereként dolgozom. Ez elég szerteágazó feladatkört jelent, átfogó tudásra van szükségem az emberi erőforrások szakterületével kapcsolatban. Többek között tehetségmenedzsment és szervezetfejlesztési feladatokat, toborzástámogatást és koordinációt látok el, továbbá munkaügyi feladatok, munkajogi esetek kezelése és a külföldi kiküldetés koordinációja is hozzám tartozik. Főként mérnök kollégákkal és vezetőkkel dolgozom együtt a mindennapok során. Fontosnak tartom, hogy HR szakemberként szakszerűen és segítőkészen tudjuk támogatni a kollégáinkat mind a beosztottakat, mind a vezetőket. Élvezem a munkámat, szeretek emberekkel foglalkozni és eddigi szakmai életszakaszomban ez a munkakör volt számomra az „áhított cél”.

Idén a vállalat jóvoltából egy coach képzésben is részt veszek – az önfejlesztés mindig fontos szerepet játszott az életemben. Úgy gondolom, hogy fontos önismerettel foglalkoznia az embernek, multinacionális környezetben pedig szinte elengedhetetlen megtanulnunk, hogyan szakadjunk ki a hétköznapokból. Szabadidőmben ezért meditálok, önfejlesztő és pszichológiai könyveket olvasok, illetve sportolok, úszok, futok és TRX-ezek – 25 éves koromig pedig versenyszerűen kézilabdáztam.

– Milyen kapocs fűz Téged az Alumnihoz? Miért ajánlanád azt másoknak?

– Talán 2 éve is van már, hogy Véber Zoli felkeresett egy ötlettel a fejében az Alumni program indításáról. Annak idején együtt kezdtük az egyetemet szaktársakként, a gólyatáborban ismerkedtünk meg. Még emlékszem rá, ahogy az első gyűlésen 5-6 öregdiákkal azon ötleteltünk, hogyan valósítsuk meg ezt a tervet és hová szeretnénk eljutni az Alumni programmal.

A kezdeti találkozókon is voltak mini tréningek és már akkor úgy gondoltam, hogy jó irányba haladunk. Szerintem a nagy átütést az jelentette, amikor a Gazdaságtudományi Kar emberi erőforrás delegálásával segíteni kezdte a szervezetünket. Úgy gondolom, hogy az egyetemmel közös érdekünk építeni az Alumni programot.

Fontosnak tartom, hogy egy ilyen neves egyetemnek létezzen és működjön egy Alumni közössége, ahol a tudásmegosztás révén tanulhatunk egymástól. Az Alumni program benchmarking lehetőséget is biztosít a tagoknak, megismerhetünk különböző élet- és karriertörténeteket, más jellegű vállalati működésekről hallhatunk és építhetjük a kapcsolati tőkénket.

– Melyek a legkedvesebb emlékeid a Pannonon eltöltött évekről?

– Az egyetemi évek során a legnagyobb hatást a BEST (Board of European Students of Technology) diákszervezet gyakorolta rám, rengeteg tapasztalatot szereztem általa. Gyakorlatban volt lehetőségem projektmenedzsmentet tanulni – például szerveztem nyári egyetemet, amelyre több különböző országból érkezett hozzánk 20-25 diák. Szponzorokat kellett szereznem és mivel gyárlátogatásra is vittük a diákokat, olyan vállalatokkal egyeztettem, mint pl. az EGIS és a Richter.

Az itt eltöltött évek során megtanultam a gyakorlati alapjait, hogy hogyan dolgozzak csoportban, kezeljem a konfliktusos helyzeteket és oldjak meg ad-hoc jellegű problémákat. Európa szinte minden országában van ismerősöm, akivel fel tudom venni a kapcsolatot, ha éppen arra lenne szükségem. Nyelvet tanultam és volt lehetőségem külföldön, nyári egyetemeken és különféle kurzusokon részt venni, világot látni. Megismertem többféle kultúrát és a munka mellett természetesen nagyon jól szórakoztunk.

Az egyetemen a HR specifikus tanórákat élveztem a legjobban, amelyek gyakorlati ismereteket is adtak. A mai napig sem szakadtam el a vizsgák világától, hiszen sokszor kérnek fel az oktatók vizsgabizottsági elnöknek, amely kéréseknek örömmel teszek eleget.

Balogh Ágnes és Biermann Margit tanárnővel ma is ápoljuk a kapcsolatunkat; Kovács Zoltán tanár úrral pedig az egyetem után kerültem szorosabb kapcsolatba a munkám által.

Emlékezetes pillanat még, hogy ikertestvéremmel – akivel ugyanazon a szakon tanultuk és szinte mindent együtt csináltunk – felkértek minket, hogy a gólyabálon együtt mondjuk a gólya esküt a színpadon, amire a mai napig mosolyogva és büszkén gondolok vissza.

– Milyen tanácsod lenne a mostani hallgatók számára?

– A tanácsom az, hogy alakítsák tudatosan az egyetemi élményeiket: vállaljanak részt különféle diákszervezetek munkájában, igyekezzenek minél több plusz dologban részt venni, vagy ösztöndíjjal külföldre utazni és legyenek aktívak, proaktívak. A tanulmányaik vége felé fókuszáljanak a vállalati kapcsolataik kiépítésére, keressenek gyakornoki munkát, hogy gyakorlati tapasztalattal léphessenek ki a munkaerőpiacra a diplomájuk megszerzését követően.

– Miért ajánlanád a Pannon Egyetemet?

– A Pannon Egyetemet első sorban az oktatás színvonala miatt ajánlanám. Véleményem szerint a vállalati kapcsolatok kezelése is példaértékű, és a munkaerőpiaci változásokat szem előtt tartva igyekeznek az oktatást a vállalatok igényeihez igazítani a karon dolgozók.

Emellett Veszprém földrajzi- és kulturális szempontból is jó lehetőségeket biztosít. Maga a város és vonzáskörzete nagyon élhető, kedvelhető – szeretem azt is, hogy hétköznap, akár munka után elbiciklizhetek a Balatonhoz és elfogyaszthatom a kedvenc nutellás palacsintámat.

Továbbá Veszprém megye az észak-nyugati ipari régió fontos szereplője, így értékes karrierépítési lehetőséget biztosít. Én Zalaegerszeg mellől származom, de magáért beszél a tény, hogy még mindig itt élek. Egy percig sem bánom, hogy ide jöttem tanulni.

Az interjút készítette: Gyulai Edina

Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>