Pannon Egyetem
uni-pan icon
phonebook icon
facebook icon
youtube icon
gallery icon
Vissza az oldal tetejére.

Nyereményjáték a GTK Színpadnál

262053_10150254465648539_63111543538_7389922_6201864_nIdén is fergeteges négy napot töltöttünk együtt az Utcazene Fesztiválon a GTK Színpadnál!

Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk, végighallgatta előadásainkat, táncolt velünk és részt vett nyereményjátékunkban!

Ígéretünkhöz híven megtartottuk a nyereményjáték sorsolását, a szerencsés nyertesek a következők:

  • 1 db SZIGET napijegyet nyert Dallos Ádám
  • 1-1 db 5.000 Ft értékű könyv- és CD utalványt nyert Semanilik Réka, Szilágyi Bulcsú és Szilágyi Dalma
  • 1 db 2 fő részére szóló belépőjegyet nyert a Kalandsziget Tihany kalandparkba Kovács Viktor
  • 1-1 db GTK-s pólóval lesz gazdagabb Szabóné Antal Edit, Pupp Orsolya és Salamon Attila

Gratulálunk!

Nyereményeiteket átvehetitek július 25-től augusztus 5-ig az alábbi címen: Pannon Egyetem, Veszprém, Egyetem utca 10., A épület 115-ös szoba, minden nap 10.00-14.00 óra között. Amennyiben a fenti időtartam nem megfelelő, kérjük, jelezzétek az ivankatalin@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen, s találunk megoldást!:)

Mindenki, aki részt vett öt előadásunkon, egy GTK-s bögre büszke tulajdonosa, amelyet szintén a fenti időben és címen vehet át.

Augusztus 5. után az át nem vett nyereményeket postázzuk.

A GTK Színpadhoz kapcsolódó írásainkat itt találjátok.

A gitártól a billentyűzetig

A 2011-es Utcazene Fesztivált a Gazdaságtudományi Kar Színpadon Klausz Melinda beszélgetése zárta Nagy Gergővel. Ahogy az előadás egy órája alatt is kiderül jelenleg az Eat me!-ben basszerozó és újabb könyvét gépelő Nagy Gergő élete rejt némi izgalmat magában.

Korábban a Kimnowákban tevékenykedett, amire csak azt mondja, hogy jó volt, szép volt, de köszönöm, ennyi. “Azután visszakerültem az undergroundba, a föld alá, de nem baj, mert a periférián történő dolgok mindig jobbak, mint a centrumban lévők” – és tényleg élvezi, hogy új zenei stílust is kedzett a rock után. Most egy kicsit elektronikusabb, művészbázisokon készülő zenével foglalkozik. Önszerveződőn, ahogy mondja, szerinte az intézményes kultúra haldoklik, de az azon kívüli viszont virágzik. Persze így nehezebben találja meg egymást a közönség és a művészek, de kialakul “egy kulturális térkép alatti kulturális térkép.” Ahogy a fesztiválon már mások említették Gergő is megjegyzi, hogy ma már nem lehet lemezt készíteni, nem lehet egy egészben gondolkodni, de nincs is ezzel semmi baj.

Aztán ugrunk a nagyvárosokra, Gergő amolyan városi gyerek, igazi budapesti srác. “Ha elhagyom a betont, kicsit bizonytalanná válok, de ahogy idefelé jöttünk, szépek voltak azok a aaaaa” – búzatáblák segíti ki őt a közönség. Ahogy elmeséli egyfajta szeretet-gyűlölet viszonya van a fővárossal, mert sok dolog van ott, ami szomorúvá teszi az embert, de rengeteg lehetőség is. Szerinte “Budapest most tényleg egy potenciális Berlin”, nincs már messze, hogy igazi kultközpont legyen, de azért még nem tartunk ott sajnos. Hogyan lehetséges ez? A szabadság a kulcsszó állítja. Például nem kellene a tereket eltüntetni vagy a Moszkva teret átnevezni, “legyen ami közösségileg is a múltra emlékeztet bennünket.” Mostanában sokat foglalkozik a múlttal, legújabb könyvét is a családja kollektív tudatából és emlékezéseiből rakja össze.

Már nincs kedve a szubkultúrához és a rockzenéhez, “basszusgitáros is csak abból lesz, aki egyébként nem jó semmi másra.” Ez azonban őt nem zavarja, rá az együttesekben is azt mondják, “olyan fura”, ahogy az író kortársak is. Így viszont sok dolgot kívülről tud figyelni, nem szeret bele a saját dolgaiba. A kettőt össze is lehet hozni, így született a Basszus című könyv, amelyből az első gitárja történetét hallgatjuk meg, ami egy neppertől és a ’70-es évekből van. Kiderül azóta is megvan. Még ülnénk ott, hallgatnánk, de vége lett a történetnek is, és az idei fesztiválnak is.

Az előadás élő adásának felvétele megtekinthető itt:

Paris és Snoop kutyája eladó

A fesztivál utolsó napján a Fortuna udvar színpadán a ReVision ügynökség ismét tiszteletét tette. Bonyhádi Gábor és Kaizer Gaben hasznos meglátásaikkal ismertették meg a közönséget. Ahogy az a felméréseken is jól látszik, és Gáborék is ezzel foglalkoznak sokkal jobban megbízunk egy termékben, ha azt az ismerősünk ajánlja. De még egy idegen véleményére is jobban adunk, mint egy TV reklámra vagy bannerre.

Szerintük a piac olyan, mint egy beszélgetés, és így is kezelik azt. Az is kiderül, hogy a tesco lengyel szó, és szintén ugyanezt jelenti. A Gazdaságtudományi Kar hallgatói biztosan jól tudják, ismerik és használják a 4p-t (product, price, place, promotion) ezekhez adják még hozzá Gáborék a saját p-jüket, ez pedig a Participation. Régen csak kutatásokkal lehetett bevonni az embereket a folyamatokba, ma már azt javasolják a szakemberek, hogy vidd le a termékedet az utcára! A lényeg, hogy az emberek beszéljenek a termékről. Újfajta közösségben élünk, ahol mindent meg kell osztanunk, méghozzá online because “sharing is sexy” – magyarázza Gábor.

Aztán az előadás közepe felé a p-ket áttesszük a social közegbe. Így kerülünk a social productba, amire az online kertészkedést említik példaként, ahol Paris Hilton és Snoop virtuális kutyáját virtuális pénzből egy virtuális térben meg lehet vásárolni. Ez a social product. De ilyen az a típusú pólógyártás is, ahol a közösség legjobb mintáit kinyomják.

Az árazásba is beleszólhatnak esetenként a vásárlók, hiszen ma már pénzzel is lehet lájkolni, magyarul flattrölni. Ugyanis a flattr egy olyan felület, ahol annyi pénzzel díjazhatunk egy zenét vagy egy blogbejegyzést, amennyit mi relevánsnak tartunk érte.

A social place szinte önmagáért beszél. Az, hogy a facebookon lévő alkalmazásokkal játszunk virtuálisan, rögtön meghatározza a teret is, ahol az időnket eltöltjük. Erre alapozott a bing is, amikor rengeteg pénzért egy bing parcellát építtetett a Farmville-be, és ha a felhasználó erre rákattintott, lájkolta az bing fan page-ét, akkor valamennyi virtuális pénzzel lett gazdagabb, amit a játékban felhasználhatott. Így kell 1,6 millió lájkot szerezni egy este alatt.

Aztán rátérünk arra, hogy mi olyan, mint a tiniszex? A megfejtés a social promotion, ugyanis mindenki szeretné csinálni, de senki sem tudja, hogy hogyan kell – tudjuk meg Gabentől. Erre példa szintén a facebook, méghozzá a connect, amikor az applikációk előtt megengedjük, hogy bizonyos adatainkhoz hozzáférjenek a számítógépzsenik. Így lehet, hogy ma már személyre szabott filmtrailert is kaphatunk, amelyben mi vagyunk a producerek és a barátaink a szereplők. Vagy, amikor Sylvester Stallone filmpromojában szétlövi a youtube-ot.

Búcsúzóul még biztatnak, hogy használjuk mi is a közösségi oldalakat a saját előnyünkre, Gábor saját magának is felépített egy kapmányt a facebookon, ugyanis eladná az autóját. Ha ajánljuk ismerőseinknek és pont a mi ismerősünk veszi meg tőle ténylegesen az autót, akkor megjutalmaz minket a fülesért.

Az előadás élő adása megtekinthető itt:

Backstage of Híradó

Manhalter Dániel legalább olyan lelkesen beszélt a televíziózás alapjáról, a híradózásról, mintha egy riportot készítene, látszik, örök szenvedélye ez. Előadásán egyre mélyebbre ássuk magunkat a hírműsorok bugyraiba.

Jelenleg az RTL Klubnál dolgozik, állítja, hogy a kereskedelmi híradókat nem lehet kikerülni, hiszen naponta 4-5 millió ember nézi a félórás műsort. Annak ellenére, hogy ma már nem elsődleges hírforrás a televízió. Dani személyes véleménye, hogy a “hírek megzenesítéséért kapcsolnak fél 7-kor az emberek az RTL-re vagy a TV2-re. Tudjuk, már régóta nem titok – Dani is ezt magyarázza -, azért nem lehet egyforma egy közszolgálati és egy kereskedelmi hírműsor, mert más a célcsoport. Előbbinek 18-tól a halálig, utóbbinak csak 18-tól 49 éves korig kell az ember kedvére tenni. Ez pedig más szerkesztési technikát kíván.

A nézettségi görbéket is érintjük, ez a tévézés Bibliája, ezen áll vagy bukik minden. Pontosan lehet látni, hogy melyik riportnál kapcsolnak el a nézők és milyen mértékben. Ez nagyban a szerkesztők segítségére is van, hiszen állandó visszajelzést kapnak a munkájukról.

1997 óta léteznek Magyarországon kereskedelmi csatornák, negyven évvel a királyi televízió megalapítása után. Kiderül, hogy az RTL a Rádió Televízió Luxemburg rövidítése, ebből ered a név. Az induláskor a német modellt követte a csatorna, sokkal több utca emberét mutatott, sokkal személyesebbek voltak a riportok, amely egyre több nézőt biztosított számukra.

Főcímeket nézegetünk, egyre rövidebbek, egyre ütemesebb zenékkel és egyre digitálisabbak. Az RTL korábbi zenéjét a MATÁV Szimfonikus Zenekar játszotta fel, pulzáló, izgalmas. Érdekességképp megnézzük a BBC 60 másodperces visszaszámlálást is, nemhogy lankasztana, szinte várnánk az utána következő híreket.

Dani szerint a közeljövőben újabb technikai ugrás várható, ezért megpróbál mindenre felkészülni, szerinte a nézői interaktivitás még hangsúlyosabb lesz. “Összement a technika” – mondja egyszóval. Míg régen 10-13 ember is kellett egy riporthoz, ma a szerkesztő a technikus, az operatőr, a vágó, a riporter és a sofőr is.

Az M1 Este című műsoránál lett gyakornok Manhalter Dániel, amikor fülest kapott 2005 májusában az érettségi tételek kikerüléséről. Ez volt az ő nagy riportja, meg is nézzük az ügyet, a közönség is kíváncsi, mi is lett a vége. Végezetül bíztat még mindenkit egy kicsit, akit érdekel ez a pálya az menjen és lásson neki, akit nem, annak jó szórakozást kíván a híradóhoz.

Az előadás élő adása megtekinthető itt:

Gyerekmizéria

Péntek délután a munkából hazafelé vagy az éjszakába igyekvők is meg-megálltak a Gazdaságtudományi Kar Színpadánál, ahol Klausz Melinda a kar marketing vezetője faggatta Takács Verát, aki sokunk gyerekkorát megalapozta azzal, hogy életre keltette nekünk Süsüt.

Egy rádiójátékban hallott a rendkívül jó szándékú egyfejűről Vera, és érezte, hogy neki ezzel valami dolga van. Ezért vette rá Szabó Péter bábrendezőt, készítsék el bábjátékban is a kis Sárkány meséjét. De 1975-ben nem volt ez ilyen egyszerű, Vera egy szerkesztő volt egy teljesen másik műsoron, nem lehetett csak úgy lavírozni vagy önkifejezni, sőt a megfelelő embereket is meg kellett találni a munkához. “De én lyukat beszéltem az MTV hasába, mondtam nekik, hogy mégiscsak kell egy sárkány” – meséli izgatottan Vera. Aztán találta meg Csukás Istvánt, aki végül Verára ragasztotta a Süsü anyukája elnevezést. Ez volt a csúcs, amit el lehetett érni, 27 országban mutatták be a műsort.

Aztán 1987-ben A világ legrosszabb gyereke következett. Azt meséli Vera, hogy Malek Miklós, akit többen ma már csak az X-Factorból ismerünk játszotta a nagyobb fiút, neki kellett “egy barna szemű fiúhoz, egy öccst szerezni.” Kovács Robi pedig abszolút nem illett a képbe, mert olyan “pulykatojás formájú, vörös képű volt, de nagyon csibész, ahogy szavalt nekünk, hát elámultunk, így beválogattuk”. Nagyon eredeti gyereknek vélte a rendezőnő Róbertet, így került be a következő produkcióba is.

A Kölyökidő című gyerekműsor 7 éven át tartott, 1989-ben indította az MTV, többek közt onnan ismerhettük először Szekeres Nórát vagy Aczél Rékát, Czippán Anettet és Kinizsi Ottót is. Vera a mostani életüket is nyomon követi a blogjában. “Ez a műsor azért volt jó, mert olyan dolgokról beszéltünk először gyerekek gyerekeknek, amiről addig nem esett szó, főleg nem a televízióban.

Meg kellett értetni a szereplőkkel, attól, hogy ők a tévében szerepelnek, nem különlegesebbek másoknál, nekik ez a dolguk. “Többnyire sikerült is, az volt a szabály, hogy nem lehet kettővel lerontani a jegyet, persze nem sikerült betartani, mert Szekeres Nóri mindig kitűnő volt, a Kovács Robinak meg már nem volt hová rontani” – neveti el magát Vera.

Egyébként pedagógusnak készült Takács Vera, de a vissza nem térítendő lehetőség nála is közbeszólt, így lett 37 éven át az MTV munkatársa. De az elhivatottság megmaradt, mert mindig terelgette a gyerekeket, a műsorok anyukája volt. Ahogy nézzük a videókat a munkáiból, kis handycamjével a közönséget videózza, természetesen az első sorban a gyerekek ülnek.

Megtudtuk, hogy most egy gyerekszínházi portált is vezet, ez sok energiáját leköti, mert irtózik a nyugdíjas léttől, vágyja, hogy egyszer majd tényleg legyen egy olyan gyerekcsatorna, ahol nem csak japán animációs filmek mennek, de most színházban fog rendezni, mert ezt még nem csinálta, kell neki a kihívás. Így engedtük további útjára Takács Verát.

Az előadásról készített élő adás felvétele megtekinthető itt. A beszélgetés 5. perctől indul!

Global bass Dermottal

Az Utcazene Fesztivál felénél a Gazdaságtudományi Kar Színpadánál az Irie Maffia Dermotjával találkoztunk, aki elkalauzolt bennünket a global bass mozgalom bugyraiba. Hatalmas frizurájával a babzsákra huppanva magyarázta, hogy ez a stílus a világzenéhez hasonló, mert tulajdonképpen minden beletartozik, ami “olyan más”.

Kezdésnek egy kis kumbiát hallgattunk Kolumbiából, ami a Karibi part vidékéről származik. Egy tangóharmonikákkal megrakott, majd elsüllyedt hajóról a partra kisodródó hangszerekkel kezdtek zenélni a helyi lakosok. Így lett ez a stílus. De Élő Márton nagy hozzáértéssel meséli, hogy indián, spanyol és afrikai hatások is keverednek vele.

Ezután Brazíliába keveredtünk a baile funk stílusba, ami kifejezetten Rio de Janeiroban született. Ahogy hallgattuk a zenét, valamivel erősebb basszus lüktetett, mint elébb. A következő lépés a kuduro volt, ami afrikai, méghozzá Angola szívéből való. A sambához hasonló ritmusok sejlettek fel, csak “nem olyan latinos a stílusa”.

Dermot személyes kötődései Ghánába hívtak bennünket egy pillanatra, maga is ilyen zenét készít és producerkedik. Az afrobeethez hasonló – mondja. Manapság csak hiplifenak hívják. Ahogy ültünk ott, és hallgattuk a zenéket, még a kisfiúk és nagylányok is táncra perdültek.

Mátrix valóság

Többen vagyunk, mint tegnap a megfogyatkozott babzsákokon Sándor Szabolcs előadásán, akivel a végére már egy közeli jövőbe vizionáljuk magunkat. Már nem is szimpla valóságról, hanem a kiterjesztett módról beszélgetünk. Hogyan és miként lehet praktikusan több és több információt megosztani, minél kevesebb közvetítő médiummal? Hol terem az információ? Újságokban, térképek lapjain, szórólapkon…, de hogyan tudnánk kiküszöbölni a technikai eszközöket?

Kicsit visszaemlékezünk az avatárosdira, de a second life pár ezer ázsiai fiatalon kívül nem igazán jött be. De sok az információ Szabolcs szerint, de még mindig túlságosan nagy a kötődés a számítógépünkhöz. “Az információt ki kell szabadítani, és ennek a legegyszerűbb módja, ha kiterjesztjük” – magyarázza Szabi. De mielőtt valamilyen fura szerkezetre gondolnánk, közli, hogy már a 60-as években használt kijelző a focimeccseken is a kiterjesztett valóság.

Napjainkban a legjobb megoldás az okostelefon, aminek a segítségével nem kell mindent kiírnunk, elég, ha elrejtjük egy QR kódba, így, amit egy üveg borról például tudni szeretnénk, az ott lebeg a palack felett. Csupán csak annyit kell tennünk, hogy lefotózzuk a kódot, és már kapjuk is az információkat. De ugyanígy helyettesítheti az audioguide-okat, az outdoor plakátokat, de a lokalizálásra is alkalmas, egy idegen városban nehéz útikönyvek helyett csak körbenézünk az telónkkal és máris tudjuk, hol van benzinkút vagy ATM. Ugyanígy lehet a gólyáknak egy alkalmazás, nehogy kimaradjanak egy DC-s vagy Canyonos buliból azért, mert nem tudják, hogy hol van. Lehet, hogy pár év múlva a valóságban nem létező virtuális szobrokat fogunk majd nézegetni?

Szabolcs szerint a marketingben a legjobb a navigáció, ami átformálja majd a hétköznapjainkat. Amikor már nem GPS vezérel majd minket, hanem a járdákra virtuálisan rajzolt nyilak. “Lebegjen a buszmegálló felett, hogy mikor jön a busz!” – kívánja Szabi. Az persze másik kérdés, hogy megtudjuk-e majd különböztetni a kézzel fogható valóságot a virtuálistól? Kinek a valósága lesz majd, ha egy-egy hirdetési felületen mindenki személyre szabott üzenteket lát majd? Ez a valóság. Ez a jövő. Akarjuk? Van választásunk?

Az előadás élő adása megtekinthető itt:

Nappal álmodtam

“Egyetlen hibám, hogy verseket írok, és azokat megzenésítem.” Így köszöntötte a megjelenteket Zselenszky Tamás, akit már régóta ismerhet a közönség, korábban az Eleven Hold lemezein énekelt, és írta dalszövegeiket. Sokan voltak kíváncsiak rá a Fortuna udvarban, már a mikrofonpróbán is úgy énekeli a számokat egymás után, mintha egy valódi muzsikát adna elő.

Fütyülni piszkosul tud, énekelteti a közönséget, először szerelmes dalokat hallgatunk, aztán a Ceruza csonkok már az édesanyáknak szólnak. Márpedig egy gyereket úgy kell elfogadni, ahogy van és szeretni kell, ilyen egyszerű. Kicsit visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor még hegedű, elektromos gitárok és dobok is szóltak a háttérben az Eleven Holdban, és meghallgatjuk az egyszemélyes Hiábavalót, “amit még egy gyerek írt” – vezeti fel a közönségnek Nap.

Miután megtanultuk, hogy “…semmi az ember, csak vegyszer”, hangkitartási verseny veszi kezdetét. Feltartott kézzel ugyan  nehéz sokáig kiénekelni az -íííííít, de azért csak sikerül egy darabig. Miközben szappanbuborékok szállnak a szélben, Nap már búcsúzik, a Kisherceget méltatja. Ha valaki még nem olvasta érdemes, erre szánni kell egy órát. “Mielőtt a nagymamám átköltözött volna egy másik világba, leültettem őt és azt mondtam neki: – Nagymama, innen nem mehetsz el úgy, hogy nem olvastad a Kisherceget, és én felolvastam neki.” Végül csillagot számolunk, de csak 4057-ig jutunk, és még egy kis ráadás, mert bár a szervezők már nem engednék, de a közönség óhaja és a következő együttes jószívűsége még egy pár sort hagy nekünk meghallgatni.

Ingyen zene nem létezik?

Szerdán délután ismét különös hangulatba burkolózott a város. A Gazdaságtudományi Kar színpadán a babzsákot elsőként Jeszenkszky Zsolt foglalta el, azzal a témával készült, hogy ingyen van-e a zene vagy sem. A zenével tevékenykedő alkotók nehéz helyzetben vannak manapság. A legális, aka fizetős zenefelhasználás ma már csak néhány platformon működik. A DJ Szövetség elnöke pedig nem örvend túl nagy népszerűségnek azért, mert ez ellen küzd.

Mítoszrombolásban Zsolt is ügyeskedik. Nekifutottunk , hogy vajon tényleg Presser Gábor visz-e haza mindent, ami a jogdíjakból befolyik. Mivel irreális lenne, hogy az alkotó saját maga kövesse minden kocsmába vagy fodrászhoz a zenéjét, ezért a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (Artisjus) teszi ezt meg helyettük. A sok pénzt pedig a szerzők, az előadók és a kiadók bűvös körébe kerül. De ki kapja a legtöbbet? Nyilván az, akinek a legtöbbet játsszák a dalait. Így aztán Presser szövegíróként, zeneszerzőként és előadóként jókorát hasít a tortából. A kis előadók pedig vagy szerepelnek a játszási listákon vagy nem, mert nem mindenhol tudják ezt digitálisan rögzíteni. “Vannak torzulások” – magyarázza Zsolt, aki maga is dj-zik.

Megélhetne csupán a koncertezésből egy együttes vagy egy előadó? A U2 talán igen, de egy kis zenekar már kevésbé. Számoljunk egy kicsit! Heti 7 koncert lehetséges, de ezt az iramot nem lehet bírni szuflával. Így talán marad a hétvége kb. 3 zenéléssel, de erre nem kíváncsi a közönség hosszútávon. Ez pedig anyagilag és időigényében csak a fiataloknak éri meg, ha egyáltalán megéri.

Zsolt még felveti, hogy az lenne a legideálisabb, ha a zenealkotásért is kapnának pénzt a művészek. De talán együtt hördül fel a közönség, ha még nincs is kész a nagy mű, akkor mire kapnának pénzt?! Mennyibe kerüljön is egy CD, erről gondolkodunk még együtt egy kicsit. Több tényező is van, de Zsolt elmagyarázza, hogy valójában a Madonna és a Lady Gaga albumokon kívül a többi maxi mind veszteséges. “Mert egy előadót fel kell építeni, és míg a 80-as években több ikonikus jelenség is addig ma már csak egy-egy dallal találnak be a művészek.” Itt jön a képbe az is, hogy míg régen egy egész album fel volt építve egy koncepció köré, ma már csak arra a nótára vagyunk kíváncsiak, amit tegnap a buliban hallottunk. Mivel ezeket pedig bárki megtalálhatja az interneten, egyre kevesebb pénz folyik be. Abból ami marad, nem lehet finanszírozni az új előadók első szárnycsapásait, a nagyok pedig már nem alkotnak.

“Ingyen zene nem létezik!” – kiállt fel Zsolt. Most az alkotók és az internetszolgáltatók közti harc csillapításán dolgozik, szeretné, ha mindig az alkotók kezében maradna a kontroll. Ezzel zárta mondandóját a már-már őszes hajú Jeszenszky Zsolt.

Az előadás élő adása megtekinthető itt:

GTK Színpad élőben! Kérdezz Te is az Interneten keresztül!

A Veszprémi Utcazene Fesztivál történetében először a Gazdaságtudományi Kar Színpadon valósul meg a fesztivál programjának élő adású közvetítése az internet segítségével. A Veszprémtől távol lévő érdeklődők számítógépükön, vagy akár mobiltelefonjukon is követhetik a színpad eseményeit a UStream.tv Utcazene csatornáján és/vagy az Utcazene Fesztivál, valamint a Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalába ágyazott Színpad Live! linken keresztül. Az adást követő érdeklődők is aktív részesei lehetnek az előadásoknak, mivel a Live Chat segítségével akár kérdezhetnek is az előadóktól. Az adás ma (szerdán) 16.40-től kezdődik

<<<

Archívum

powered by wordpress - made by us