Innovációk reflektorfényben: sikerrel zárult a Pannon Cápa pitch-sorozata

2025. szeptember 15-25. között került sor a Pannon Cápa pitch rendezvényeire, amelyen a Pannon Régió startupjai, innovatív ötletei és feltörekvő vállalkozásai kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

A programsorozat során a résztvevők szakmai zsűri előtt prezentálhatták elképzeléseiket, visszajelzést kaphattak tapasztalt kockázati tőkebefektetőktől, valamint értékes kapcsolatokat építhettek a régió gazdasági és akadémiai szereplőivel. A rendezvény nemcsak a kreatív ötletek kibontakozását segítette, hanem inspiráló közösségi élményt is nyújtott, amely hosszú távon hozzájárul a Pannon innovációs ökoszisztéma fejlődéséhez.

A bemutatott projektek széles spektrumot öleltek fel az oktatási és fenntarthatósági megoldásoktól kezdve a digitális szolgáltatásokon és technológiai fejlesztéseken át egészen az egészségügyi kezdeményezésekig.

Szeptember 15-én, a Pannon Cápa 1. körében – ahol prémium cukrászati és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások voltak a fókuszban – 2 csapat mutatkozott be. A zsűri tagjai mindkét pitchet követően kérdésekkel bombázták az előadókat, akik nagyon felkészültek voltak, és szenvedélyes elhivatottságról tettek tanúbizonyságot a projektjeik kapcsán.

Szeptember 16-án, a 2. körben turizmussal összefüggő projektek voltak a középpontban, ekkor 3 csapat mutatkozott be. Az első projektet egy nemzetközi hallgatónk hozta, így az ő pitche angol nyelven történt. A zsűri tagjai szakmai kérdésekkel, és ezek üzleti vonatkozásaival foglalkoztak.

Szeptember 17-én, a Pannon Cápa 3. körében olyan egyetemi technológiai fejlesztések mutatkoztak be, amelyek immáron projektekké értek. A technológiai tartalom olyan impozáns volt, hogy a zsűri tagjai elismerően nyilatkoztak róla. Több szcenárió és lehetőség is körvonalazódott, így nagyon hasznos szakmai együttműködések és befektetési lehetőségek vannak kilátásban. A rendezvényen részt vettek az érintett karok szakmai képviselői is, így ők is láthatták munkatársaik befektetői környezetben lévő értékelését is.

Szeptember 22-én, a 4. körben olyan termékek és szolgáltatások kerültek a fókuszba, amelyek korai ötletfázisban vannak, és főként a prototípus készítéshez tartozóan kerestek befektetőt, vagy olyan támogatási utat, amivel a projektek tovább léphetnek. Nagy öröm volt, hogy a befektetők és zsűritago️k sokkal nagyobb lehetőségeket is beleláttak a projektekbe, ezzel is motiválva a továbblépést.

Szeptember 23-án, az 5. kör a technológiák viadala volt: az űr, levegő és földalatti projekteké, ahol az ötletgazdák hatalmas tárgyi tudását kell az üzleti világgal egyeztetni. Itt is nagyon hasznos párbeszédek alakultak ki, a résztvevők külön megjegyezték, hogy nagyon örülnek neki, hogy nem elutasítást kapnak egy-egy nem tökéletes gondolatért, hanem kifejezett jó tanácsokat, ami a projektek előnyére válik.

Szeptember 25-én, a 6. körben külön öröm volt, hogy a MedTech világába tartozó projektek kerültek elő, különböző befektetési fázisú, nagyon mély és alapos elemzéseknek, megfelelőségeknek voltunk szem és fültanúi. Jó volt látni, hogy többen gondolkodnak a nehezen piacra-vihető projektekben is, amelyhez egyetemi együttműködő partnereink is segítséget nyújtanak. Ezen a napon a technikát is igénybe vettük, mert a helyzet úgy hozta, hogy az egyik pitchet csak online tudtuk megvalósítani, de így is nagyon jól sikerült.

A pitch események végére megerősítést nyert, hogy egy hiánypótló rendezvényt tartottunk, ahol az egyetem a híd szerepét betöltve kötötte össze a startup ökoszisztéma régiós szereplőit, sikeresen megszólítva az ötletgazdákat és közösen bízunk a folytatásban. Néhány projekt esetében már látjuk is a sikert, pedig még egy hét sem telt el.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a kiválasztásban, felkészítésben, zsűrizésben vagy tanácsaival segítette a munkát.

A STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

Új cégforma a startupok szolgálatában – közös workshop a Szövetkezeti Kutatóintézettel

Hogyan lehet egy korai ötletfázisú startup számára biztonságos, mégis rugalmas cégformát találni? Milyen lehetőségeket kínál a szövetkezeti forma a vállalkozások, különösen az innovatív projektek számára?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Szövetkezeti Kutatóintézettel közösen szervezett workshopunkon, ahol a résztvevők megismerkedhetnek egy új cégformával, amely a korai ötletfázisú startupok, vállalkozások számára számára nyithat új utakat.

A workshop időpontja: 2025. október 1. (szerda) 10:00–12:00

Helyszín: Pannon Egyetem – HSUP iroda (8200 Veszprém, Egyetem utca 10., B épület alagsor)

Program:

  • 10:00–11:00 – Előadás: „KKV szektor – szövetkezet” – Dr. habil. Réti Mária, Dr. Bak Klára
  • 11:00–12:00 – Kerekasztal-beszélgetés – Résztvevők: Dr. habil. Réti Mária, Dr. Bak Klára, Véh Balázs, Dr. Vonderviszt Lajos, Mészáros Péter

Miért érdemes részt venni?

  • Elsők között ismerheted meg a startup szövetkezet modelljét.
  • Gyakorlati példákon keresztül kaphatsz képet az új cégforma előnyeiről.
  • Lehetőséged lesz kérdezni és szakértőkkel beszélgetni.

Fókuszban: a startup szövetkezet és a startupok lehetséges cégformái a korai ötletfázisban és a HSUP programban.

A STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

Támogatás startup rendezvények megvalósítására

A Pannon Egyetem a Nemzeti Innovációs Ügynökség által meghirdetett STARTUP-2024-RENDEZVENY felhívás keretében 2.500.000 Ft összegű támogatást nyert el Startup rendezvények támogatására.

Projekt azonosítója: STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011

Projekt leírása: A Pannon Cápa egyedülálló üzleti rendezvény, amely a Pannon Régió innovatív vállalkozóit hozza össze tapasztalt befektetőkkel. A program célja, hogy a helyi vállalkozások bemutathassák ötleteiket, miközben lehetőséget kapnak pénzügyi támogatásra és szakmai mentorálásra. A résztvevők közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a régió vezető üzletembereivel, így felgyorsíthatják vállalkozásuk növekedését és ismertségét. A Pannon Cápa lehetőséget nyújt a helyi gazdaság fellendítésére.

A projekt keretében a Pannon Egyetem több célközönség számára is szervez eseményeket, rendezvényeket, amelyek versenyek, találkozók formájában valósulnak meg. Ezek közül a MaAÖB – MagyarAjkúak Ötletbörzéje határon túli fiatalok innovatív ötleteit díjazza, szakmai zsűri által kiválasztott pitch videók alapján.

 Kedvezményezett: Pannon Egyetem

Projekt időtartama: 2025.04.14. – 2025.10.11.

Projekt összköltsége: 2.500.000 Ft

A STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

Két lehetőség, egy cél: megvalósítani az ötleted!

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2025 nyarán két izgalmas programot is hirdet azok számára, akikben ott szunnyad a vállalkozói véna:

Magyarajkúak Ötletversenye – 16 és 25 év közötti fiatal vagy, és van egy vállalkozási ötleted magyar nyelven? Akkor most figyelj: indul a Magyarajkúak Ötletversenye – egy új kezdeményezés, amely kimondottan neked szól, ha magyarul gondolkodsz, alkotsz és vállalkozni szeretnél! Részletek és jelentkezés: gtk.uni-pannon.hu/hu/magyarajkuak-otletversenye

Pannon Cápa – Van egy ütős üzleti ötleted? Itt az ideje, hogy a befektetők ráharapjanak! Lépj ki a reflektorfénybe, és mutasd be ötletedet a Pannon Cápán, a Pannon Régió befektetői rendezvényén. Részletek és jelentkezés: gtk.uni-pannon.hu/hu/pannoncapa

Kezdő vagy tapasztalt? Ötleted van vagy már vállalkozol? Nálunk megtalálod a neked szóló lehetőséget!

A projektről: 

A Pannon Egyetem 2.500.000 Ft támogatásban részesült a Nemzeti Innováció Ügynökség Rendezvénytámogatási programjából.

A STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011 azonosítószámú a Pannon Cápa elnevezésű projekt 2025.04.14 és 2025.10.11. között zajlik a Gazdaságtudomány Karon.

A Pannon Cápa egyedülálló üzleti rendezvény, amely a Pannon Régió innovatív vállalkozóit hozza össze tapasztalt befektetőkkel. A program célja, hogy a helyi vállalkozások bemutathassák ötleteiket, miközben lehetőséget kapnak pénzügyi támogatásra és szakmai mentorálásra. A résztvevők közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a régió vezető üzletembereivel, így felgyorsíthatják vállalkozásuk növekedését és ismertségét. A Pannon Cápa lehetőséget nyújt a helyi gazdaság fellendítésére.

A projekt keretében a Pannon Egyetem több célközönség számára is szervez eseményeket, rendezvényeket, amelyek versenyek, találkozók formájában valósulnak meg. Ezek közül a MaAÖB – MagyarAjkúak Ötletbörzéje határon túli fiatalok innovatív ötleteit díjazza, szakmai zsűri által kiválasztott pitch videók alapján.

A STARTUP-2024-RENDEZVENY-0011 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

ClimateLauchpad 2023

ClimateLaunchpad, a világ legnagyobb zöld üzleti ötletversenye és ingyenes vállalkozásfejlesztési képzése, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet klímaváltozásra fókuszáló Tudás és Innovációs Közössége, a Climate-KIC vállalkozásfejlesztési programja, melynek célja, hogy olyan ötleteket karoljon fel, melyek hozzájárulnak a klímaváltozás negatív hatásainak mérsékléséhez. Idén újra megrendezésre kerül Magyarországon is!

A program során elismert nemzetközi tréner által vezetett Boot Camp keretében szerezhetik meg a csapatok a sikeres vállalkozás felépítéséhez szükséges üzleti tudást, ezt követően pedig hazai coach segíti személyreszabottan a fejlődésüket a nemzeti döntőig.

Értékes tárgynyeremények és további üzleti coaching mellett a legjobb csapatok automatikus felvételt nyerhetnek a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjaiba is, továbbjuthatnak a nemzetközi döntőbe, az idén 10 éves ClimateLauncpad kiterjedt kapcsolati hálózatának részeseivé válhatnak, többezer eurós fődíjért versenyezhetnek, befektetők előtt prezentálhatják ötletüket!

A ClimateLaunchpad csapatai az elmúlt 10 évben összesen több, mint 325 millió euró befektetést nyertek el.

A jelentkezéshez már egy ötlet is elég, amivel a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatják a csapatok elsősorban az alábbi nyolc fókuszterületen:
– fenntartható közlekedés
– körkörös gazdaságok
– tiszta energia
– városi megoldások
– élelmiszerrendszerek
– kék gazdaság
– alkalmazkodás és ellenálló képesség
– a következő nagy dobás

További feltételek:
– legalább két fős csapat
– legalább a csapat egy tagja jól beszél angolul
– a csapat még nem bejegyzett startup vagy vállalkozás, illetve egy évnél nem régebben került sor a bejegyzésére
– az ötlet megvalósítására kapott támogatás vagy támogatások összege nem haladja meg a 200.000 eurót
– a csapat még nem kezdte meg piaci tevékenységeteket, nem értékesített szolgáltatást, prototípust vagy terméket

Jelentkezni itt tudsz >>>

A hivatalos felhívás elérhető itt >>>

A pályázat benyújtásának határideje: 2023.05.31.

[/fusion_text][/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]

Hogyan vágj bele? – Új ötletbe, vállalkozásba, startupba

Van egy ötleted és szeretnél belőle vállalkozást vagy startupot csinálni? Elhozunk Neked két olyan csapatot, akiktől infókat és inpirálódást egyaránt kaphatsz az elinduláshoz: ismerd meg a Green Map csapatot!

A probléma felismerése Lisszabonig repítette a csapatot és közben megszereztek egy dobogós helyezést az MVM Edison versenyen. Hulladékban utaznak, gyere és ismerd meg a történetüket!

Kerekasztal beszélgetés: kockázati tőke befektetőkkel beszélgetünk arról, hogyan érdemes kockázati tőkét bevonni, milyen szempontok alapján döntenek és mik a buktatók a kezdeti szakaszban.

Beszélgetők:
– Grancsai Erika, Virgo Ventures
– Véh Balázs, angyalbefektető
– GreenMap csapat
– Mátyás Mónika, INPUT program koordinátor

Ha érdekelnek a vállalkozói sztorik és a valóságban edzett tippek, gyere, és vegyél részt az eseményen! Az előadóktól kérdezhetsz, szabadon bedobhatod és megszondáztathatod az ötleteidet.

Időpont: 2022. október 18., KEDD 17:30 -19:30

Helyszín: Pannon KözTér (Veszprém, Egyetem u. 10., E épület)

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési határidő: 2022. október 17. (hétfő) 14:00 óra ITT regisztrálj az eseményre: https://forms.gle/Z1ACWF1N1yKwG9U1A

A programot itt találod a Facebook-on. >>> 

Az esemény az INPUT program, a Virgo Ventures és a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának együttműködésében valósul meg az egyetem és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által létrehozott Pannon KözTÉRben.

Ügyfélkezelés: stratégia és ügyfélút – Ingyenes online képzés

Hogyan szerezz ügyfeleket, és hogyan tartsd meg őket? Minden vállalkozás életében az ügyfél a legfontosabb szereplő, hiszen ő az, aki pénzt ad a termékért vagy szolgáltatásért.

Vállalkozásunk sikerének kulcsa ügyfeleink kezében van. Az ügyfélszerzés csupán a kezdet, a kapcsolat ápolása, elégedettségük elérése, hűségük fenntartása a legfontosabb feladatok közé tartozik.

Az INPUT program és a Pannon Egyetem által szervezett képzésen azokat a lépéseket beszéljük át, amelynek segítségével megszerezheted az első vevőidet, illetve arról, hogy ha már van néhány vevőd, hogyan tartsd velük a kapcsolatot, és hogyan szabd a vevőid igényeire a szolgáltatásaidat.

A képzés célja, hogy bemutassa az ügyfélkezelés területét, metódusait, formáit, és segítséget nyújtson a résztvevők saját ügyfélelégedettségének és hűségének kialakításában.

Kiknek ajánljuk? A képzést azoknak ajánljuk, akik tudatosan szeretnének felkészülni az ügyfélkezelésre és szeretnék megismerni a terület legfrissebb kommunikációs trendjeit.

A képzés nyitott, bárki csatlakozhat – nem csak egyetemistákat várunk!

A képzés tartalma:

– Ügyfelek azonosítása (perszóna)
– Ügyfélszerzés módjai, csatornái
– Ügyfélkezelés elveinek, koncepciójának, trendjeinek és legjobb módjainak megismerése
– A legfrissebb kommunikációs trendek az ügyfélkapcsolatok menedzselésében
– Vásárlói út feltérképezése és értékelése

A képzés online, a Zoom platformon kerül lebonyolításra.

Előadó: dr. Galgóczi Gábor

A képzést min. 10 jelentkező esetén tartjuk meg és max. 20 fő vehet rajta részt, ezért érdemes mielőbb regisztrálnod.

Részvételi feltételek és jelentkezési infókat ITT találsz: https://inputprogram.com/esemeny/ugyfelkezeles-5

FB esemény: https://fb.me/e/1lSMzbMwz

Go to market stratégiák – Ingyenes online képzés

A vállalkozói ötlet csak egy kis része az üzleti elképzelésednek: a piac alapos ismeretére van szükséged ahhoz, hogy fel tudd mérni, termel-e majd bevételt ez a vállalkozás.

Az INPUT program és a Pannon Egyetem által szervezett képzésen a célpiacra történő belépést tervezheted meg, és átbeszéljük, mitől lesz nyereséges a működés.

A képzés nyitott, bárki csatlakozhat – nem csak egyetemistákat várunk rá!

INGYENES ONLINE KÉPZÉS: UTOLSÓ KÉPZÉSI SOROZAT – MOST VEGYÉL RAJTA RÉSZT!

Go to market stratégiák – március 8. kedd, 17:00 – 20:00

A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az alapvető piacra lépési stratégiákat és gyakorlati eszközeit. A résztvevők megtanulják a go-to-market stratégiák felépítését, valamint el is készítik saját piacra lépési tervüket.

Kiknek ajánljuk?

Ezt a képzést most kifejezetten kezdőknek, vagy újra-kezdőknek ajánljuk, akik már gondolkodnak egy vállalkozási ötleten és keresik rajta a megfelelő fogást, hogy merre induljanak tovább.

A képzést min. 10 jelentkező esetén tartjuk meg és max 20 fő vehet rajta részt, ezért érdemes mielőbb regisztrálnod.

Részvételi feltételeket és jelentkezési infókat ITT találsz. >>>

Facebook esemény >>>

 

ClimateLaunchpad – Ingyenes vállalkozásfejlesztési képzés

A ClimateLaunchpad: Ingyenes vállalkozásfejlesztési képzés, amely egyben a világ legnagyobb zöld üzleti ötletversenye is. Olyan csapatok jelentkezését várják, amelyeknek van egy jó ötletük a klímaváltozás hatásainak csökkentésére. A program célja, hogy a csapatokat szakmailag és kapcsolati hálóval támogassák, amelyben nemzetközi és hazai coachaik működnek közre.

Miből áll a program, amely idén online kerül megrendezésre?

– 3 félnapos Bootcamp, külföldi trénerrel
– 6 csoportos üzleti alkalom
– Hazai döntő
– Nemzetközi döntő

A nemzetközi döntő nyertese €10.000, a második helyezett €5.000, míg a harmadik €2.500 pénzjutalmat kap.

Bővebb információ ITT található, jelentkezési határidő: május 10.

Facebook >>>

Inspirációnak nézd meg a 2019-es nemzetközi döntő résztvevőit:

Videók
Leírások

Kérdés esetén írj ide: hungary@climatelaunchpad.org

(Fotó: https://klimainnovacio.hu/hu)

101/5 Fel kell készülni a változásra!

Fel kell készülni a változásra!Fel kell készülni a változásra, ahogy ez a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági lapja, a Gazdasági Kalauz vezércikkének címében is áll.

„Konjunktúra jellemzi mind a magyar, mind a megyei gazdaságot. Aki akar, az tud fejlődni. Mint a legtöbb dolog azonban, ez is ciklikusan változik: a fellendülést egy leszállóág követheti. Megelőzni nem lehet, de felkészülni rá igen.” – olvashatjuk a cikk bevezetésében.

Radetzky Jenő, a kamara elnöke úgy vélekedik, hogy a ” jövőben a magyar gazdaság növekedését úgy lehet megtartani, ha nem az extenzív fejlődés, hanem az intenzív fejlődés lesz a jellemző. Az extenzív fejlődéshez több munkaerőre lenne szükség és lényegesen több belső forrásra. Az intenzív fejlődéshez magasabb tudásra, hatékonyabb munkaszervezésre, folyamatos képzésre van szükség.”

Radetzky Jenő elnök úr szavaival maximálisan egyetértünk, s hiszünk abban, hogy egy üzleti vállalkozás számára a versenyelőny megszerzése és megtartása csak a folyamatos szervezeti tanuláson keresztül biztosítható, ahogy ezt az Üzleti Tudásközpontunk hitvallásaként is megfogalmaztuk.

Az Üzleti Tudásközpont 2016. óta működik karunkon, küldetése a magyar KKV szektor szereplőinek támogatása önmaguk és üzleti vállalkozásaik fejlesztésében. Képzési és szervezetfejlesztési programjaink széleskörűek és igény szerint testreszabottak. Tudásbázisunk egyetemi szintű, korszerű és nemzetközi.

 

Üzleti Tudásközpontunk tevékenységéről, tréningjeiről, programjairól bővebb információ itt olvasható. >>>

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Kalauzának márciusi száma megtekinthető itt. >>>

(Fotó: FMKIK, Gazdasági Kalauz)

Archívum

Go to Top