Az ESG és az élhető, fenntartható települések kihívásai

Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) keretében 2025. október 17-én került sor a Környezeti szempontú társadalmi innovációk, klíma tematikus fórum rendezvényére, amelynek központi témája ezúttal az ESG és az élhető, fenntartható települések kihívásai voltak. A fórumhoz online és offline módon is csatlakoztak résztvevők.

A rendezvényen Oszkó-Jakab Natália és Dr. Sebestyén Viktor tartott előadást. Az előadások során többek között szó esett arról, hogy miként lehet a társadalmi innováció eszközeivel támogatni a fenntartható városfejlesztést, hogyan illeszthetők be az ESG elvárások a helyi önkormányzatok és szervezetek működésébe, valamint milyen jó gyakorlatok segíthetik a közösségi részvételt a zöld átállásban. Emellett a résztvevők betekintést nyerhettek abba is, hogyan kapcsolódhat össze a környezettudatosság, a társadalmi felelősségvállalás és a gazdasági versenyképesség egy olyan komplex szemléletben, amely valóban élhető településeket eredményez.

A tematikus fórum munkájáról bővebb információ itt olvasható. >>>

ESG és élhető, fenntartható települések kihívásai – Tematikus Fórum

Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK, KLÍMA tematikus fórumot szervez 2025. október 17-én 15:00-16:00 között.

A Fórum napirendje:

  • ESG és az élhető környezet kapcsolódási pontjai
  • Élhető és fenntartható települések kihívásai és jövő-orientált fejlődési lehetőségei
  • Kapcsolódási pontok és a munkaterv megvitatása

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., B épület, 2. emelet, konferenciaterem

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy a nemeth.eszter.julia@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen jelezze legkésőbb 2025. 10. 16-ig.

(Image by Freepik)

Skill Jump projekt és zöld munkahelyek – Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK, KLÍMA tematikus fórumot szervez 2025. május 8-án 13:00-14:30 között.

A Fórum napirendje:

  • Tóth Annamária – Skill Jump projekt bemutatása
  • Prof. Dr. Gelencsér András – Zöld munkahelyek
  • Kapcsolódási pontok és a munkaterv megvitatása

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., „A“ épület, 2. emelet 204-es terem (Kari Könyvtár).

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy a nemeth.eszter.julia@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen jelezze legkésőbb 2025. 05. 04-ig.

Image by jcomp on Freepik

Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye – Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI tematikus fórumot szervez 2025. április 30-án, szerdán, 14:00-16:00 között.

A Fórum napirendje:

  • Digitalizáció társadalmi hatásai tematikus fórum köszöntő
  • Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye
  • Összegzés

A Digitális Darwinizmus és a jövő munkahelye előadásról: 

Minden szervezet életképes akar maradni, ezért igyekszik változtatni a túlélése és sikeressége érdekében. Mivel minden változás komplex, és nem lehet a dolgozók nélkül végrehajtani, ezért a technológiát és a változásban résztvevő embereket egyszerre kell a cél felé terelni.

Az előadáson egy mesterséges intelligencia segítségével készített tanulási mikroszimulációt és a világ első interaktív, kompetencia mérését bemutató BAFTA díjas filmbe is belenézünk, így ezeken az eszközökön keresztül láthatóvá tesszük a közeljövő fejlesztéseit.

Szakértő előadóink, Alexa Hathazi és Zsadany „Zad” Vecsey a témát mélyebb szintre emelik, miközben valódi, gyakorlati megoldásokat osztanak meg.

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., „A“ épület, A/7-es terem vagy online, MS Teams

Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi linken keresztül jelezze legkésőbb 2025. április 28-ig. >>>

Helyi fejlesztések, jó kormányzás és a Környezeti szempontú társadalmi innovációk és klíma közös Tematikus Fóruma

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon. E közös munka keretében invitáljuk most Önt a Helyi fejlesztések, jó kormányzás és a Környezeti szempontú társadalmi innovációk és klíma közös Tematikus Fórumára.

A Fórum napirendje:

  • Köszöntő, felvezetés – a TINLAB munkatervének ismertetése – Előadó: Juhász Adriána, a fórum szakmai vezetője
  • Éltető víz, fenntartható jövő: Hazai víztudományi kutatások – a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium bemutatkozó előadása – Előadó: Gerencsérné dr. Berta Renáta, dr. Maászné Zrínyi Zita, Pannon Egyetem
  • Legyél Te is számkirálynő! – Kísérleti fejlesztés bemutatása – Előadó: Miklós Eszter Gerda, kísérleti fejlesztő
  • Szociális Farmok Létrehozása És Működtetése – Előadó: Jakubinyi László, Szimbiózis Alapítvány
  • Kerekasztal beszélgetés

A fórum időpontja: 2024. november 27. 13.00-15.00 óra.

A fórum helyszíne: 1025 Budapest, Vérhalom u. 33/a.

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi linken keresztül jelezze legkésőbb 2024.11.22-ig, itt a részvételi formát is ki tudja választani. >>>

A tematikus fórum az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

AI és a digitális jólét: Gyakorlati tippek szülőknek és pedagógusoknak

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon. E közös munka keretében invitáljuk az érdeklődőket a 2024. december 4-én megrendezésre kerülő DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI tematikus fórumra.

A Fórum napirendje:

  • Digitalizáció társadalmi hatásai tematikus fórum köszöntőElőadó: Prof. Dr. Obermayer Nóra, dékáni megbízott, szakmai vezető
  • AI és a digitális jólét: Gyakorlati tippek szülőknek és pedagógusoknak – Előadó: Stirling Daniel, Digitális Stratégiai Tanácsadó, Precognox
  • Összegzés – Előadók: Meghívott résztvevők (vélemények, hozzászólások)

A fórum időpontja: 2024. december 4. szerda, 16:00-17:30

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10. (Gazdaságtudományi Kar, „A” épület, 204.) vagy online, MS Teams

A digitális készségek és az AI használata egyre nagyobb szerepet kap a mindennapjainkban, ezért fontos már fiatal korban egészséges keretek között foglalkozni ezzel. Az előadás bemutatja, hogy a szülőknek is gyorsan kell fejlődniük, hogy támogatni tudják gyermekeik fejlődését ezen a területen. Emellett gyakorlati technical és non-technical megoldásokat explorálunk, amelyek segítik a szülőket a digitális eszközhasználat felügyeletében és szabályozásában.

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges.

Részvételi szándékát kérjük, hogy az itt elérhető jelentkezési lap kitöltésével jelezze legkésőbb 2024. december 2-ig. >>>

A tematikus fórum az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

TINLAB tematikus fórum novemberben

2024. november 27-én rendezik a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium „Helyi fejlesztések, jó kormányzás”, valamint a „Környezeti szempontú társadalmi innovációk és klíma” tematikus fórumok közös találkozóját.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

Időpont: 2024. november 27. 13.00-15.00
Helyszín: 1025 Budapest, Vérhalom u. 33/a.

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi linken keresztül jelezze legkésőbb 2024. november 22-ig, itt a részvételi formát is ki tudja választani.

A fórum napirendje:

  • Köszöntő, felvezetés – a TINLAB munkatervének ismertetése (Juhász Adriána, a „Helyi fejlesztések, jó kormányzás” fórum szakmai vezetője)
  • Éltető víz, fenntartható jövő: Hazai víztudományi kutatások – a Víztudományi és Vízbiztonsági
  • Nemzeti Laboratórium bemutatkozó előadása (Gerencsérné dr. Berta Renátadr. Maászné Zrínyi Zita, Pannon Egyetem)
  • Legyél Te is számkirálynő! – Kísérleti fejlesztés bemutatása (Miklós Eszter Gerda, a TINLAB kísérleti fejlesztője)
  • Szociális Farmok Létrehozása És Működtetése (Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke)
  • Kerekasztal-beszélgetés

A digitalizáció szülői szerepre gyakorolt hatásai – 6. Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI című Tematikus Fórum 6. alkalommal került megrendezésre 2024. április 17-én hibrid (online, offline) formában. A résztvevők a felsőoktatás, a tanácsadás és a vállalati szféra területéről érkeztek.

Elsőként Prof. Dr. Obermayer Nóra a Tematikus Fórum vezetője köszöntötte a személyesen megjelent és az online térben bekapcsolódott résztvevőket, ismertette a TINLAB és a Digitalizáció társadalmi hatásait vizsgáló Tematikus Fórum célkitűzéseit és tevékenységét.

Ezt követően a meghívott vendégelőadó prezentációjára került sor. Ezúttal a Fórum fő témája „A digitalizáció szülői szerepre gyakorolt hatásai” volt, amelynek előadója Vetési Erika egyetemi tanársegéd, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékről. Az előadás olyan kérdéseket is érintett, mint például: hogyan legyünk elég jó szülők a digitális térben. Emellett az alábbi témák is megjelentek: gyermekkor a 21. században, szülőnek lenni a 21. században, digitális nevelés, szülői tudatosság a digitális térben és a mesterséges intelligencia.

A témához kapcsolódhattak kérdéseikkel és észrevételeikkel a fórumon résztvevő szülők és leendő szülők is. Köszönjük a résztvevőknek, hogy véleményükkel és együttműködésükkel hozzájárulnak a témakör mélyebb megismeréséhez.

A következő fórum tervezett időpontja: 2024. szeptember.

A digitalizáció szülői szerepre gyakorolt hatásai – Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI tematikus fórumot szervez 2024. április 17-én, szerdán, 16:00-17:30 között.

A Fórum napirendje:

  • Digitalizáció társadalmi hatásai tematikus fórum köszöntő
  • A digitalizáció szülői szerepre gyakorolt hatásai
  • Összegzés

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., „A“ épület, 2. emelet, 204. vagy online, MS Teams

Részvételi szándékát kérjük, hogy az alábbi linken keresztül jelezze legkésőbb 2024. 04. 15-ig. >>>

Karácsony és a tudatos ajándékvásárlás lépései, fenntartható ajándékötletek – Tematikus Fórum

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK, KLÍMA tematikus fórumot szervez 2023. december 8-án, pénteken, 9:00-10:30 között.

A Fórum napirendje:

  • Környezettudatosság és fogyasztói szokások
  • Karácsony és a tudatos ajándékvásárlás lépései
  • Fenntartható ajándékötletek
  • Kapcsolódási pontok és a munkaterv megvitatása

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10. (B épület, Fókuszlabor)

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges.

Részvételi szándékát, kérjük, hogy a nemeth.eszter.julia@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen jelezze legkésőbb 2023. 12. 05-ig.

Archívum

Go to Top