A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) DIGITALIZÁCIÓ TÁRSADALMI HATÁSAI című Tematikus Fórum 6. alkalommal került megrendezésre 2024. április 17-én hibrid (online, offline) formában. A résztvevők a felsőoktatás, a tanácsadás és a vállalati szféra területéről érkeztek.

Elsőként Prof. Dr. Obermayer Nóra a Tematikus Fórum vezetője köszöntötte a személyesen megjelent és az online térben bekapcsolódott résztvevőket, ismertette a TINLAB és a Digitalizáció társadalmi hatásait vizsgáló Tematikus Fórum célkitűzéseit és tevékenységét.

Ezt követően a meghívott vendégelőadó prezentációjára került sor. Ezúttal a Fórum fő témája “A digitalizáció szülői szerepre gyakorolt hatásai” volt, amelynek előadója Vetési Erika egyetemi tanársegéd, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszékről. Az előadás olyan kérdéseket is érintett, mint például: hogyan legyünk elég jó szülők a digitális térben. Emellett az alábbi témák is megjelentek: gyermekkor a 21. században, szülőnek lenni a 21. században, digitális nevelés, szülői tudatosság a digitális térben és a mesterséges intelligencia.

A témához kapcsolódhattak kérdéseikkel és észrevételeikkel a fórumon résztvevő szülők és leendő szülők is. Köszönjük a résztvevőknek, hogy véleményükkel és együttműködésükkel hozzájárulnak a témakör mélyebb megismeréséhez.

A következő fórum tervezett időpontja: 2024. szeptember.