SIKKedd – Jogszabályi környezet és cégbejegyzés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. május 12-én 14:00 órától Dr. Réti Mária, Dr. Bak Klára (Szövetkezeti Kutatóintézet) és Dr. Vonderviszt Lajos (PE T3K) közreműködésével a jogszabályi környezet és a cégbejegyzés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szóba kerül a megfelelő cégforma kiválasztása (Kft., Bt., egyéni vállalkozás stb.), a jogszabályi megfelelés biztosítása, és a szükséges engedélyek beszerzése.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Innovációvédelem és brandépítés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 28-án 14:00 órától Zónai Roland innovációvédelmi menedzser (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Tudásmenedzsment és Ügyfélkapcsolati Főosztály) közreműködésével az innovációvédelem és a brandépítés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Finanszírozás és pénzügyi tervezés

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 14-én 14:00 órától Grancsai Erika, a Virgo Ventures startup program szakmai vezetőjének közreműködésével a finanszírozás és a pénzügyi tervezés részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szó lesz a kezdőtőke előteremtéséről (saját forrás, befektetők, pályázatok, hitelek) és a részletes pénzügyi terv készítéséről (kiadások, bevételek, profitcélok).

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Csapatépítés és humán erőforrás

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. április 7-én 14:00 órától Nagy Viktória és Mészáros Péter vezetésével a csapatépítés és humán erőforrás részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szó lesz a kulcsemberek kiválasztásáról, a kompetenciák azonosításáról, a munkaszerződések és jogviszonyok kialakításáról.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Ötlet fázis

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a startup vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

2025. február 24-én Mészáros Péter vezetésével az ötlet fázis részleteibe merülhetnek el az érdeklődők. Szóba kerül a célpiac meghatározása, piaci igények és trendek felmérése, a versenytárs-elemzés, és a SWOT-analízis készítése.

Helyszín a Forrástér (Veszprém, Óváros tér 25).

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Ötlet és innováció

A Gazdaságtudományi Kar StartUp vállalkozások címmel új kurzust indított, amelyre 40 hallgató regisztrált. A kurzus tematikája úgy lett összeállítva, hogy a félév során számos nyílt előadás is lesz a téma szereplőivel, amelyre szeretettel várjuk a StartUp vállalkozást tervezőket, indítani szándékozókat.

Ha még nem tudod, hogy mit is jelent ez, de van egy jó ötleted, gyere el 2025. február 17-én, hétfőn 14 órára a veszprémi Forrástérbe (Veszprém, Óváros tér 25), ahol Márkus Attila kutatási és innovációs menedzserrel beszélgetünk „Ötlet és innováció” témakörben.

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKEDD – A Zöldbolt története

Az idei második SIKKedd alkalmával Zelenák Adrián látogatott el a Pannon Egyetemre, aki nálunk végezte tanulmányait a Mérnöki Karon. Bemutatta saját ötletének, vállalkozásának, a Zöldboltnak az egész életútját a kezdetektől egészen a üzemeltetéséig, aminek 15 éven keresztül volt az ügyvezetője és tulajdonosa.

Egy vállalkozás megalakulása számos kérdést vet fel: van-e igény az ötletre, miben lehet más, mint a versenytársak, és milyen célközönséget szólít meg? Adrián történetei rávilágítottak arra, hogy ezek az alapkérdések folyamatos újragondolást igényelnek. A Zöldbolt indulásakor a fenntarthatóság még nem volt központi téma, ezért sokan kételkedtek a sikerben. Kezdetben minden munkafolyamatot a kis csapat végzett, de az érdeklődés növekedésével a feladatokat szét kellett osztani, és bővítésre volt szükség.

Egy népszerű heti magazin cikke után fellendült a bolt forgalma, és a megnövekedett kereslet nagyobb helyiséget, több árucikket és alkalmazottat követelt. Az üzlet idővel annyira kinőtte magát, hogy nagy drogérialáncokkal versenyzett, azonban a túl sok rendelés és az árak emelkedése miatt nehézségek jelentkeztek. A fenntarthatósági piac idővel zsúfolttá vált, a nagy láncok sajátmárkás termékei pedig komoly konkurenciát jelentettek.

A Zöldbolt végül eladásra került, ám története tanulságos: a stratégiai árazás, a célpiac pontos meghatározása és az online jelenlét fontossága ma már elengedhetetlen a sikerhez.

Az összefoglalót készítette: Kovács Petra, hallgató

SIKKedd – A szövetkezetről, mint modern vállalkozásról, különösen a szolgáltatás szektorában

Érdekel a startupok világa? Van egy jó ötleted, amit tovább szeretnél vinni? Eladnád az ötletedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Van egy csomó kérdésed a startupokkal kapcsolatban, de nem tudod kinek feltenni?

Folytatódik a SIKKedd a Gazdaságtudományi Kar Startup Inkubációs Kompetencia Központjában (SIKK).

2024. november 5-én 14:00 órai kezdettel szeretettel várunk a Pannon KözTérbe. Vendégünk Dr. habil. Réti Mária PhD és Dr. Bak Klára PhD a Szövetkezeti Kutatóintézettől. Előadásuk címe: A szövetkezetről, mint modern vállalkozásról, különösen a szolgáltatás szektorában

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

SIKKedd – Zöldbolt – A mór megtette kötelességét? Avagy a fenntartható fogyasztás hullámain

Érdekel a startupok világa? Van egy jó ötleted, amit tovább szeretnél vinni? Eladnád az ötletedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Van egy csomó kérdésed a startupokkal kapcsolatban, de nem tudod kinek feltenni?

Folytatódik a SIKKedd a Gazdaságtudományi Kar Startup Inkubációs Kompetencia Központjában (SIKK).

2024. november 12-én 14:00 órai kezdettel szeretettel várunk a Pannon KözTérbe. Vendégünk Zelenák Adrián, egykori veszprémi egyetemista, környezetmérnök, a Zöldbolt vállalkozás alapítója és 15 évig ügyvezető/tulajdonosa.

Történetek egy vállalkozás életéből:

  • A mór megtette kötelességét, a mór mehet? Honnan hova tartunk a fenntartható fogyasztás területén? Állomások a mainstream felé.
  • A vállalkozás 5 ritmusa: Áramlás, Staccato, Káosz, Líra és Csend
  • Te és a vállalkozásod. A vállalkozásod addig fog eljutni, ahol Te tartasz, avagy a Te történeted a Te vállalkozásod.

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

Gyere el a SIKKEdd-re, tedd fel a kérdéseidet sikeres vállalkozóknak, inspirálódj, informálódj és gyűjts jó tippeket!

A SIKKedd az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

CompoBot – Több, mint egy terv

A SIKKedd keretében Pancsa Emese 2024. október 24-én a Pannon Köztérben mutatta be találmányát, a CompoBotot. Kíváncsi voltam, mit tud ez az aranyos szerkezet, ami R2-D2 egyik modern leszármazottjára hasonlít. Ez a robot nem csak nagyon cuki, hanem hasznos is. Első ránézésre egy ezüst golyó lábakon. Ám, mint kiderült, ez sokkal több annál. Ugyanis ez egy komposztáló gép.

Emese öt éve foglalkozik beltéri komposztálással és három éve vágott bele vállalkozásába. A Compocity egy komposztálási szolgáltatás városi közösségeknek. Célja, hogy egy olyan magas minőségű anyagot hozzon létre a városi növényeknek, amivel le lehetne váltani a műtrágyát. A klasszikus komposztálás akár egy évig is eltarthat, de ezzel a technológiával akár néhány hét alatt egy ültethető anyagot lehet előállítani.

Tudtad, hogy egy átlagos családnál a kukába kerülő hulladék 42-45%-a komposztálható? A Compocity a jövőben azzal fog kísérletezni, hogy a kerti zöldhulladékhoz hozzáadják a konyhai maradékokból előállított anyagot, ugyanis az így kapott eredmény sokkal változatosabb, gazdagabb lenne, és a felhasználása is kedvezőbb.

Ez a robot nem igényel nagy teret, így akár egy szobában is elfér. Könnyű alkalmazni, hisz csak egy fiókot kell kinyitnunk, belehelyezni az ételmaradékot, és becsukni. A gép innentől kezdve már magától működik. A CompoBot kommunikál is veled, ha érzékeli, hogy mellette vagy előtte állsz. A kis kijelzőjén megmutatja ábrákkal, miket lehet beledobni, így akár a gyerekek is tudják használni. A behelyezett maradékon méréseket végez és visszajelzést is ad egy QR kód segítségével.

A beszélgetés során hangsúlyossá vált, hogy mindig elérhető célokat kell felállítani. Lehet több terv a fejünkben, későbbi fejlesztési ötletek, de fontos, hogy mindig egy adott célt tűzzünk ki, és érjünk el. Mikor befektetőket keresünk, figyelembe kell venni, nekik mi a céljuk. Tudsz-e azonosulni az ő nézeteikkel, motivációjukkal az elvárásaikkal. Léteznek úgynevezett angyalbefektetők is, akik a saját tőkéjük mellett a saját szakmai tudásukkal is segítik a vállalkozás létrehozását. A magán tőke szerepe a vállalkozásokban egy különleges nexust alakít ki az ötletgazda, a csapat és a befektetők között.

A startup világ rengeteg kockázattal jár. Sok terv, idő, és energia befektetés válhat hirtelen semmivé. Ám, aki nem fél a kudarctól, és folyamatosan fejleszti magát, elérheti a kitűzött célt. Emellett a kapcsolatok itt is fontosak. Vannak startupok, akik meghalnának egyedül, de ha összefognak, lehetnek még újra versenyképesek. A befektetők nem csak az alapítókba és az ötletbe, de magába a csapatba is fektetnek, akik közösen segítenek elérni a célokat. A felépített munkával és az együttes gondolkodással könnyebb az előrehaladás. Lehet, hogy terveinket nem tudjuk mi magunk megvalósítani, de a mellettünk lévő emberek igen, és ezáltal kölcsönösen szükség van egymásra.

A beszélgetés során Emese beavatott minket a startupok nehézségeibe is. Tanácsokat adott, és elmondta, ő miért ebben az irányban kezdte a munkáját. Az első pillanatban nehéznek tűnhet, mit is lehetne tovább fejleszteni vagy megújítani, de igazság szerint nem túl bonyolult. Nem kell más hozzá, mint egy hétköznapi probléma, amire megoldást keresel, ami neked személyesen is fontos. Lehet ez már meglévő szolgáltatás, tárgy stb., ami akár tovább fejleszthető.

Az előadás végén elgondolkodtam, nekem mi lenne a találmányom. Hiszen annyi nehézséggel szembesülünk nap, mint nap, hogy nehéz kiválasztani egyet. Emese személyes tapasztalatai is megragadták a figyelmem, és remélem, ki tudok kerülni a tanácsaival pár akadályt ezen a rögös úton. Köszönjük a hasznos információkat, és a CompoBot bemutatását! Gyertek el a következő SIKKedd programra és legyetek ti részese a Startup világának!

A beszámolót Kovács Petra, turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szakos hallgató írta. 

Archívum

Go to Top