Az elektronikus felvételi a felsőoktatási jelentkezés és a felvételi eljárás alatti ügyintézés online változata, amelynek felületét a felvi.hu honlapján keresztül, regisztrációt követően bárki elérheti. A jelentkezési időszakban – azaz 2010. október 15. és 2010. november 15. között – az e-felvételi kizárólag jelentkezésre, majd azt követően november 23-áig a jelentkezés hitelesítésére szolgál.
A 2011. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás ezt követő szakaszában ügyintézési funkciók (pl. adatmódosítás, sorrendmódosítás, betekintés a személyes adatokba, jelentkezésekbe, pontszámokba) érhetők el.
Az e-felvételi felületén a hagyományos, „papír alapú” jelentkezésnek megfelelő adatokat webes felületen kell rögzíteni. Az elektronikus formában benyújtott jelentkezés egyenértékű a hagyományos, „papír alapú” jelentkezéssel, sőt így a jelentkezés egyszerűbb és gyorsabb. Az elektronikus felület nem ad lehetőséget a hiányos jelentkezésre, így – amennyiben a jelentkező csatolja a jelentkezéséhez szükséges és megfelelő dokumentumokat is – a hiánypótlás is elkerülhető!
Az e-felvételit a felvi.hu-n történt regisztráció után lehet használni. Elsősorban azoknak érdemes használniuk az e-felvételi rendszert, akik megbízható és állandó internet-hozzáféréssel és e-mail címmel rendelkeznek. (Forrás: felvi.hu)
Kedves Felvételizők!
A keresztféléves felvételi eljárás keretében karunk kizárólag az alábbi mesterképzési szakokon hirdet felvételt:
A felsőoktatási felvételi jelentkezési lapot és a rendelkezésre álló dokumentummásolatokat 2010. november 15-éig a következő címre kell beküldeni:
„Felsőoktatási felvételi jelentkezés” Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220
Figyelem! A Kreditelismerési kérelmek beküldési határideje az egyes szakok esetében a következő:
A felvételi beszélgetések időpontját és a felvételivel kapcsolatos részletes információkat honlapunk Keresztféléves felvételi tájékoztatójában találja.
A Kutatók éjszakáján, 2010. szeptember 24-én megrendezendő Gazdasági Játékfesztivál keretében miközben az érettségi tablóért és más értékes nyereményekért – többek között VOLT, Expresszó belépőkért, CD-utalványokért vetélkednek a résztvevők, kipróbálhatják, hogy milyen az egyetemi élet: check-point játék keretében megismerkedhetnek a gazdasági élettel, az egyes szakokhoz kapcsolódó specifikus játékokkal, előadásokon, egyetemi bulin vehetnek részt, s kipróbálhatják a fényfestést – megfestve a GTK épületét…
Program:
18h: Check-point játék indítása – regisztráció az A épület aulájában
18.20-20.00 Egyetemi előadások és workshopok
18.20 Dr. Jancsik András: Ahány ember, annyiféle utazó (Kari könyvtár, A/02.)
18.40 Bognár Ferenc: Életszagú menedzsment (A/122.)
19.00 Fenyvesi Szilárd: Az akasztófákról másképpen, avagy hogyan szeressük meg a számvitelt? (A/114.)
19.20 Klausz Melinda – Hogyan adjunk el a zene segítségével? – Érzékszervmarketing a gyakorlatban (Hallgatói lounge, A alagsor)
19.40 Sipos Eszter: Már az ókori görögök is… – az adózás története (A/01.)
19h Dia workshop a MéhKasAula vezetésével – A épület előtere
Készítsd el saját diádat az A épület megfestéséhez! A legGTK-sabb diát különdíjban részesítjük!
20h Audiovizuális est az A épület fényfestésévél
audio: DJ Zöld (Penguin Soundsystem)
vizual: MéhKas DiaProjekt
Nyeremények: érettségi tabló (azon osztály nyeri meg, amelyik a legnagyobb létszámmal képviselteti magát a teljes osztálylétszámhoz képest), egyedi nyeremények: VOLT napijegyek, Expresszó belépők, CD-utalvány, pólók
A résztvevőknek meglepetés Irie Maffia Soundsystem parti az egyetem Aulájában!
ESŐ ESETÉN ENTERIŐR FÉNYFESTÉS LESZ, TEHÁT AZ A ÉPÜLET BELSŐ TEREIT FESTJÜK MAJD MEG ÉS BENT FOG SZÓLNI A MUZSIKA IS! 🙂
A pótfelvételi eljárás során mesterszakra jelentkezett felvételizőknek felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük. A felvételi elbeszélgetések időpontjai:
Ahol nem jelöltünk meg helyszínt, ott a pótfelvételi elbeszélgetések pontos helyszínéről a pótfelvételi napján az A/118. titkársági irodában kaphatnak felvilágosítást!
Figyelem! Logisztikai menedzser, MBA (Veszprém és Nagykanizsa), Műszaki menedzser, Vezetés és szervezés mesterszakokon a felvételi beszélgetés időpontjaként megjelölt augusztus 18. és augusztus 23. közül a jelentkező választhat, tehát a két időpont közül az egyiken kell a jelentkezőnek megjelennie a felvételi elbeszélgetésen. Mindkét nap 9.00 órakor kezdődik a felvételi.
A Logisztikai menedzsment, Vezetés és szervezés, MBA és Műszaki menedzser mesterszakra pótfelvételizők számára a kreditelismertetési kérelmek leadási határideje 2010. augusztus 10. A szükséges dokumentumok letölthetők itt: Előzetes kreditelismerési eljárás iránti kérelem, Kreditelismerési táblázatok.
Pontosan július 22-én, azaz csütörtökön este nyolc órakor kerülnek kihírdetésre a felvételi eljárás során a ponthatárok. A nagy nap – amikor is kiderül, kit hova vettek fel a beadott jelentkezések és a megszerzett pontok, illetve a megismert ponthatárok nyomán – után azonnal mozgásba lendül a pótfelvételik gépezete.
Érdemes tudni, hogy a pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akik a február 15-ig benyújtott „rendes felvételi eljárás” keretében egyetlen megjelölt helyre sem nyertek felvételt, vagy idén még sehova sem jelentkeztek. Szintén perdöntő” lehet a választásban, hogy pótfelvételin csak egyetlen intézmény egyetlen szakját lehet megjelölni.
Azt, hogy Karunk képzései közül milyen szakokra lehet jelentkezni, hivatalosan csak a ponthúzás már említett határnapja után, vagyis leghamarabb július 23-án, pénteken tudhatják meg a továbbtanulók.
A pótfelvételi jelentkezés benyújtásakor a legfontosabb dokumentum a választott intézménynél beszerezhető, hiánytalanul kitöltött pótfelvételi jelentkezési lap lesz. És persze nem maradhat otthon az érettségi, illetve – mesterképzési szakoknál – a diploma, illetve a többletpontokat igazoló dokumentumok (például nyelvvizsga bizonyítvány), okiratok fénymásolata.
A Harsányi János Szakkollégium 2010-ben nyitotta meg kapuit a gazdaságtudományt tanulni, elsajátítani és művelni kívánó hallgatók előtt. Szakkollégiumunk a Várfok Kollégium második szintjén helyezkedik el. Nincs távol az egyetem különböző épületeitől, és ideális körülményeket biztosít a nyugodt tanuláshoz, a tudományokban való elmélyüléshez. A kilátás a Benedek-hegyre, a Szent István Völgyhídra és Veszprém városára felülmúlhatatlan. Kollégiumunkban 37 hallgató kap elhelyezést 2, 3 és 4 ágyas szobákban, ezek mindegyikében van internetcsatlakozási lehetőség. Minden szoba rendelkezik saját mosdó-mosogató egységgel. A kollégiumon belül még
közös társalgók, konyha és mosókonyha is helyet kap.
A kollégium közösségi termei adnak helyet a szakmai és közösségi programoknak (pl. vetélkedők, szakmai előadások, filmklubok stb.). A pezsgő szakmai élet mellett a közösséghez való tartozás is szerves része a Szakkollégium életének, ezért közösségünket a Várfok Kollégium lakóival együtt szervezett programok (pl. teaestek, filmvetítések, bulik) fogják tartalmas szórakozással gazdagítani. Házon kívül hangulatos kirándulásokat, múzeum- és színházlátogatásokat is szerveznek a kollégisták.
A Harsányi János Szakkollégium által szervezett előadásokon az érdeklődők személyesen találkozhatnak a szakma (gazdaság- és menedzsmenttudományok) elismert szakembereivel. A szakkollégisták lehetőséget kapnak az oktatókkal való közvetlenebb kapcsolat kialakítására. A Szakkollégium tagjainak munkáját pedig témavezetőikkel történő konzultációk segítik.
A Szakkollégium tevékenységéhez szorosan hozzátartozik a tudományos diákköri tevékenység támogatjuk, hogy a Szakkollégium tagjai szerepeljenek az Intézményi- és Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon, minél jobb helyezést elérve. Emellett minden év tavaszán megrendezzük a Harsányi János Gazdasági és Menedzsment Szakmai Konferenciát, amely az ország különböző szakkollégiumaiból érkező hallgatók mellett az ország egyetemi doktori iskoláinak hallgatói számára is megjelenési fórumot biztosítunk.
A Harsányi János Szakkollégiumba a Neptun rendszerén keresztül történő általános kollégiumi felvételen túl a Felvételi Bizottság által szervezett szóbeli elbeszélgetésen kell részt venni. A sikeres felvételibe beleszámítanak a tanulmányi eredmények, a közösségért végzett munka, illetve – amennyiben a hallgató már végzett ilyet – a tudományos kutatói munka is.
Az Oktatási Hivatal minden jelentkezőnek, aki érvényes jelentkezést nyújtott be valamely egyetem, főiskola 2010. szeptemberben induló képzésére, ún. regisztrációs csomagot küld. Ez tartalmazza az elnöki tájékoztató levelet, a jelentkező személyes adatairól, megjelölt képzéseiről szóló regisztrációs levelet, számlát a befizetett eljárási díjról és/vagy fizetési felszólítást és tartozás számlát, a levelet a diákigazolvánnyal kapcsolatos tudnivalókról, valamint a diákhitellel kapcsolatos tájékoztatót. A regisztrációs csomag gondos kezelése, átolvasása minden jelentkező jól felfogott érdeke!
A regisztrációs levélen szerepelnek a jelentkezéskor megadott személyes adatok és a megjelölt képzések. Ennek segítségével mindenki ellenőrizheti, hogy adatai és jelentkezései pontosan kerültek-e be a központi nyilvántartásba, így elkerülhetők az esetleges hibás adatrögzítésből eredő félreértések. Mind az elnöki tájékoztató levélen, mind a regisztrációs levélen szerepel a jelentkező felvételi azonosító száma is. (Ez egyébként megegyezik a jelentkezési lapon, illetve az e-felvételi felületen is megtalálható 12 jegyű számsorral.) Ez a szám egyedileg azonosítja a jelentkezőt, ezért erre kell hivatkozni minden további ügyintézéskor.
A regisztrációs csomagban kapják meg a jelentkezők a felvételi eljárás díjának befizetéséről szóló számlát is. Fizetési felszólítást és pénzügyi rendezést igénylő tartozás számlát kapnak azok, akik elmulasztották befizetni vagy csak részben fizették meg az eljárás díját. Ők – és azok az e-jelentkezők, akik jelentkezéskor csekket igényeltek – emellett megtalálják a személyes adataikkal és a tartozás összegéről kiállított csekket is, amellyel rendezni tudják elmaradásukat. Fontos, hogy kézhezvételtől számított 8 napon belül rendezzék tartozásukat – azaz fizessék be az eljárási díjat -, ellenkező esetben a benyújtott jelentkezésüket törölhetik, azaz nem nyerhetnek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem.
Aki jelentkezéskor igényelt felsőoktatási diákigazolványt – és csatolta hozzá a szükséges fényképet és aláírást -, a regisztrációs csomagban a diákigazolvány kérelem elfogadásáról szóló igazoló levelet, valamint a diákigazolvány előállítási díjáról szóló csekket is kap(ott). (Figyelem, ezt a csekket csak azután kell befizetnie, ha besorolást, illetve felvételt nyer valamelyik megjelölt felsőoktatási intézménybe.) Amennyiben a diákigazolvány-igénylés hiányos vagy valaki jelentkezéskor nem igényelt diákigazolványt, a további teendőit szintén megtudhatja az erről szóló tájékoztató levélben. (Forrás: felvi.hu)
Tavalyhoz képest nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma: idén 140 ezren nyújtottak be jelentkezést valamely hazai egyetemre, főiskolára. Jelentősen nőtt a felsőfokú szakképzést és a mesterképzést megjelölők száma. A jelentkezők többsége az elektronikus utat választotta.
A tavalyinál közel 13 ezerrel többen, 140 ezren nyújtottak be jelentkezést a felsőoktatásba – jelentették be pénteken délelőtt az Oktatási és Kulturális Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. Hiller István oktatási miniszter elmondta: jelentősen nőtt a felsőfokú szakképzésre és a mesterképzésre jelentkezők száma, előbbire 7752 fő, utóbbira 23 490 fő jelentkezett első helyen (ami negyven százalékkal több, mint tavaly).
Alapképzést 93 055-en, egységes, osztatlan képzést pedig 10 840-en írtak első helyre a jelentkezési lapjukon. Államilag támogatott képzéseket első helyen több mint 118 ezren, költségtérítéses képzést pedig több mint 17 ezren választottak. A jelentkezők csaknem fele, mintegy 68 ezren elektronikusan, a Felviről elérhető e-felvételiben nyújtották be felvételi kérelmüket.
Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy idén lép életbe az a szabály, mely szerint minimum 200 pontot kell elérnie annak, aki felsőoktatási intézménybe jelentkezik. Ugyanakkor felsőfokú szakképzésre továbbra is 140 ponttal lehet bekerülni.
Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke azt emelte ki, hogy míg a bölcsészettudományi és a gazdaságtudományi területeken csökkent a jelentkezők száma, addig a pedagógusképzési területre jelentkezők száma a tavalyi évhez képest alap- és mesterképzésben is nőtt.
(Forrás: OKM)
Hogyan tudja egy felsőoktatási intézmény segíteni hallgatóit abban, hogy saját vállalkozást indítsanak? Milyen szolgáltatásokat kínál a FEVÁK? Hogy kaphatunk segítséget szakmai gyakorlati helyünk megtalálásában? Az Egyetem TV filmjében minderre választ találhatunk!
További linkek a témában: