Ez alkalommal Juhász Gáborral, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának egykori idegenforgalmi és szálloda szakos hallgatójával beszélgettünk. Gábor sikeres vállalkozó, egyben pedig a Balaton, a turizmus és a hajózás nagy szerelmese.
– Kérlek, mesélj magadról egy kicsit! Mivel foglalkozol jelenleg?
– Szerteágazó az érdeklődési köröm, több dologgal is foglalkozom, több szerepkörben is tevékenykedem. Már 15 éve veszek részt az Aquilo Hotel Panoráma Tihany üzemeltetésében. Kezdetben néhány egyetemi barátommal közösen működtettük a szállodát, 2010 óta viszont én vagyok a hotelt üzemeltető cég egyetlen tulajdonosa. Valójában hiba volna csupán szállodaként hivatkozni az Aquilo Hotel Panorámára, hiszen ez valójában egy olyan komplexum, amely szállodát, kikötőt és strandot is magába foglal.
A szállodaipar mellett az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a testvéremmel közös, hajózással foglalkozó vállalkozásra. Vitorlásokat, motoros hajókat üzemeltetünk és rendezvényeket is szervezünk. Szeretem a hajókat, akár azt is mondhatnám, hogy a hajózás a véremben van, hiszen édesapám tengerész volt.
A harmadik vállalkozásom egy balatonfüredi magánorvosi központ, amely főként fogászattal és szájsebészettel foglalkozik. Közvetve ez is az egyetemi évekhez kötődik, hiszen egy olyan barátom feleségével alapítottuk, akivel az egyetemi evezős csapatban ismerkedtem meg.
Mindezek mellett az elmúlt évtől kezdődően tanácsadói szerepet is vállalok a tihanyi turisztikai desztináció menedzsment szervezetnél. A kollégáimmal a desztináció turisztikai kihívásaira keresünk válaszokat és megoldásokat. Nem titkolt célom, hogy a szállodaipartól kissé eltávolodva a desztinációmenedzsment területén is kipróbáljam magam.
Az ötödik, egyben legfontosabb szerepköröm pedig az apaság, hiszen hamarosan háromgyermekes apuka leszek.
– Hol tanultál, milyen szakon szerezted a diplomádat?
– Az egykori Veszprémi Egyetemen végeztem 2009-ben, idegenforgalmi és szálloda szakon (napjainkban Pannon Egyetem – a szerk.).
– Már az elejétől fogva a turizmus és a szállodai szektor volt a célod, vagy a lehetőségek adtak ilyen irányt a karrierednek?
– Édesanyám negyven évig dolgozott az IBUSZ-nál, így beleszerettem az idegenforgalomba. Már a középiskolás éveim alatt érdeklődni kezdtem a turizmus iránt, utazási kiállításokra jártam édesanyámmal és a kollégáival. A turizmussal kapcsolatos egyetemi képzést is tudatosan, az érdeklődési körömnek megfelelően választottam annak ellenére, hogy a karrierépítés kapcsán akkoriban nem a turizmus volt számomra a legvonzóbb iparág.
Eredetileg édesapám nyomdokaiba lépve tengerész szerettem volna lenni, ő azonban azt kérte tőlem, bárhogyan is döntök, első lépésként mindenképpen szerezzek diplomát. Az egyetemi éveim végére a magyar tengerészet megszűnt, így számomra a magyar tenger, a Balaton maradt, én azt próbálom meghódítani.
A szállodaiparba végül egy véletlen folytán keveredtem. A barátaim és én egy közös kerékpáros turisztikai vállalkozás segítségével kerültünk kapcsolatba a szállodával, amelynek jelenleg is én vagyok az üzemeltetője. Az évek során nagyon megszerettem ezt a munkát, sajátosan pozitív hangulata miatt pedig már nem is tudnám elképzelni magam az Aquilo Hotel Panoráma Tihanytól különböző munkakörnyezetben. Hosszú távra tervezek itt és szerencsére a szálloda tulajdonosa is bizalommal van felém.
– Miért választottad a turizmust, mint pályát, mi az, amit a leginkább szeretsz a jelenlegi munkaköreiddel kapcsolatban?
– A szállodai egy nagyon hektikus és nehéz munka, ráadásul vállalkozóként végzem, így nagyon kockázatos is. Szeretem, hogy a munkám során sok emberrel kerülök kapcsolatba és élményt adhatok számukra.
A hajózás magáért beszél, minden a vízen töltött perc hatalmas élmény, itt is szeretek élményt adni a turistáknak, ez nagyon jó érzés. Tavaly 56 napot hajóztam a Balatonon csak július és augusztus hónapokban, körülbelül 40 naplementét néztem végig a hajóról. Ezt sohasem lehet megunni. A hajózásnak természetesen vannak árnyoldalai is, a hajókat takarítani és szerelni kell, azonban minden viszontagságért kárpótol, hogy a „munkahelyi irodám”, egy, a Balaton közepén ringatózó hajón található.
A desztinációmenedzsmentre szellemi tornaként tekintek. Nagyon szeretem Tihanyt, aktívan részt veszek a félsziget életében, mert úgy vélem, hogy az egy európai szinten is különleges helyszín. Szeretnék hozzájárulni a falu és az egész desztináció további fejlődéséhez. Ez a munka azért is szimpatikus számomra, mert online formában, akár otthonról, vagy a világ másik felén horgonyzó hajóról is végezhető.
Ahogyan már mondtam, a vállalkozói lét rizikóval teli, azonban a szabadság, amit biztosít, megéri a kockázatot. Anno az volt az álmom, hogy a nyári időszakban sokat dolgozva lehetőséget teremtsek arra, hogy a tél folyamán a családom társaságában egy-egy trópusi helyszínen vitorlázhassak. Ezt sikerült elérnem, a gyermekeim pedig ráadásként a Balaton partján, egy gyönyörű, sokszínű környezetben nőhetnek fel.
– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki több sikeres vállalkozás tulajdonosa legyen?
– Ha valaki szeretne eljutni valahová, talán az a legfontosabb, hogy legyen víziója. Ha az megvan, ki kell tartani mellette akkor is, ha néha egy-egy döntés hibásnak bizonyul. Merni kell kockázatot vállalni, sokan azzal rontják el, hogy a biztosra mennek, mert félnek hibázni, ez azonban helytelen hozzáállás. Kockáztatni kell, mert elegendő, ha tíz próbálkozásból csupán egyetlen bizonyul sikeresnek. Nekem az volt a vízióm, hogy szabad és független legyek, illetve azzal foglalkozhassak, amivel szeretnék. Az évek során több vonzó ajánlatot kaptam budapesti szállodákból, én azonban kitartottam a vízióm mellett. Hoztam jó és rossz döntéseket is, de végül elértem a célomat.
A vállalkozásaim mögött nagyon sok munka áll, az első 10 évben a barátaim áprilistól októberig még hétvégéken sem láttak. Sosem voltam a legjobb tanulók között, nem gondolom, hogy én rendelkezem a legmagasabb szintű szakmai tudással, de merek kockáztatni és olyan döntéseket hozni, amelyek a céljaim felé segítenek.
– Hogyan emlékszel vissza a hallgatóként eltöltött évekre, mi az, ami leggyakrabban eszedbe jut az egyetemről?
– Ha röviden kellene összefoglalnom, azt mondanám, fantasztikus volt egyetemistának lenni. Valójában mindent az egyetemnek köszönhetek, az egyetemi évek alatt sok pozitív irányú változáson mentem keresztül. Az egyetemen a közösségi élet a legfontosabb.
Emlékezetesek és fontosak a baráti és szakmai kapcsolatok, az evezéshez, mint sporthoz fűződő emlékek, valamint a Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) történései és sikerélményei. A mai napig őrzöm a telefonomban az akkori rektortól a Regatta versenyszámainak megnyerését követően kapott sms-t. Külön nekünk, az egyetemi evezős csapatnak szerveztek fogadást, mi pedig nagyon büszkének, különlegesnek és megbecsültnek éreztük magunkat. Az az érzés azóta is emlékezetes, mert persze a munka világában elért sikerek is boldoggá tesznek, de nem adnak ugyanolyan élményt.
Az igazat megvallva nem siettem az egyetemi képzés befejezésével, mert nem akartam elengedni azt a hangulatot, amire az épületek falai között rátaláltam. Erről tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni.
– Hallottál már a GTK Alumni programjáról? Mi a véleményed róla?
– Igen, egy évvel ezelőtt hallottam róla, Véber Zoltán és dr. Gyurácz-Németh Petra is hívott, hogy veszek részt egy-egy eseményen. Sajnos végül mindig közbejött valamilyen munkaügy, ami miatt nem tudtam részt venni ezeken, de legutóbb kvázi esküt tettem, hogy legközelebb mindenképpen ott leszek. Szeretnék aktív tagja lenni a szervezetnek.
Véleményem szerint a PE-GTK egy olyan alapvető közös pont az ott végzettek számára, amely az üzleti életben is bizalmi kapcsolatot jelent, hiszen megvannak a közös értékek, a kapcsolódási pontok.
– Te miért ajánlanád egy pályaválasztás előtt álló fiatalnak a PE-GTK-t?
– A sokszínűsége miatt. Nem skatulyáz be, nem egyetlen irányba terel, hanem lehetőséget ad a nyitott gondolkodásra. Ez a nyitottság a tananyagban és az elméleti háttérben is megvan.
– Feltételezem, hogy egy olyan szakember élete, aki több vállalkozást is irányít, nem csupán játék és mese. A kikapcsolódás azonban sokat segíthet a problémák megoldásában. Neked van valamilyen hobbit? Hogyan tudod összeegyeztetni a munkáddal?
– Valójában a hajózás a hobbim, de inkább a tengeren, mert oda nem dolgozni megyek, ott nincsenek vendégek. Nagyon szeretném egy vitorláshajó segítségével megismerni a világot, terveim között szerepel, hogy a családom társaságában felkerekedjek és több országban is körülnézzek. A hajózás minden formája kikapcsol, a munkám a hobbim, ez a kedvenc időtöltésem.
A vállalkozásaim szerencsére önjáróvá váltak. Nekem nem maga a pozíció volt a célom, hanem a szabadság. Jelenleg is van egy szállodavezető, aki a szálloda operatív ügyeit intézi. A hajós cégnél is van olyan kollégám, akiben megbízok, aki önállóan el tudja végezni a dolgokat, így egyre több mindent átvesz tőlem. Tudatosan úgy alakítottam, hogy a vállalkozások nélkülem is működőképesek legyenek, már nem én vagyok a fő összekötő láncszem. Ha a vállalkozást úgy képzeljük el, mint egy háromlábú széket, amelynek én vagyok az egyik lába, sohasem hiányozhatok, hiszen a szék eldől, ha nem vagyok jelen. Nekem az a célom, hogy a vállalkozásaim önmagukban megálljanak, nem a szék lába akarok lenni, hanem az, aki a széken ül.
– A sikeres szakmai életút egyik első lépése az egyetemi oklevél megszerzése. A munka világa az egyetemi diákság számára azonban gyakran félelmetesnek tűnik. Mit tanácsolsz a jelenlegi, végzés előtt álló hallgatóknak a jövőre nézve?
– A legfontosabb, hogy higgyék el, lehetnek sikeresek. Az egyik legfontosabb a magabiztosság. Ehhez természetesen tartalom is kell, de aki diplomát szerez, annak már van valamilyen szakmai tudása. Fontos, hogy elhiggyék, szükség van olyan fiatalokra, akiknek a már sikereket elért emberek át szeretnék adni a stafétát. Tudatosnak és magabiztosnak kell lenni.
A munkaerőpiacon a legnagyobb kereslet a megbízható és becsületes, jó szakmai tudással rendelkező motivált menedzserek iránt mutatkozik. Sokat kell érte dolgozni, de ha valaki ezeket az értékeket magáévá teszi, akkor rengeteg lehetősége lesz.
Az interjút készítette: Strack Flórián
