Közös pontok: Társadalmi innovációk a gyakorlatban

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratróium rendezvényének célja, hogy közös térbe hozza a kutatókat, a fejlesztőket, a társadalmi innovátorokat, a szakpolitikai szereplőket és a piaci partnereket. A 2025. november 5-i alkalom tehát nem csupán beszámoló, hanem találkozási pont is: különböző nézőpontokból közelítünk ugyanahhoz a kérdéshez – hogyan képes a társadalmi innováció mérhető módon javítani az életminőséget és a közösségek működését.

A rendezvényen az ELTE, a Miskolci Egyetem és a Pannon Egyetem kutatói ismertetik a társadalmi jóllétet szolgáló kutatásaikat, valamint bemutatják az elmúlt években vállalati partnerekkel (E-ON Hungária Zrt., Edisonplatform, Herendi Porcelángyár) közösen megvalósított programokat is.

Időpont: 2025. november 5. 13:00 – 17:00

Helyszín: ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)

A rendezvényre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Részletes program és regisztráció itt. >>>

Hallgatóink és oktatóink a Tourism Summit Budapest 2025 eseményen

A Turizmus Intézeti Tanszék munkatársai és turizmust tanuló mesterszakos hallgatóink részt vettek a Tourism Summit Budapest 2025 rendezvényen. Az esemény központi üzenete a „Travel Smart, Explore the Future!”, amely az innováció, fenntarthatóság és digitalizáció szerepét hangsúlyozza a turizmus jövőjében.

A két napos konferencián inspiráló előadások és panelbeszélgetések során a szakmai vezetők és szakértők megosztották a legújabb trendeket, és közösen alakítottuk a turizmus jövőjét. Kiemelt téma volt a digitális átalakulás, a fenntarthatóság, valamint a fiatalok szerepe a szakma fejlődésében.

Az esemény lehetőséget adott új kapcsolatok építésére, tanulásra, és az iparág lehetőségeinek feltárására a kiállítótérben, ahol utazási desztinációk, technológiai szolgáltatók és oktatási intézmények mutatták be legújabb fejlesztéseiket.

Köszönjük a Visit Hungary-nek a szervezést és minden résztvevőnek, hogy megvalósulhatott ez az inspiráló és jövőbe tekintő esemény!

European Conference on Innovation Management (ECIM) 2025

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Budapesti Corvinus Egyetem tisztelettel meghívja az érdeklődőket a „European Conference on Innovation Management (ECIM) 2025” c. nemzetközi konferenciára, mely 2025. november 20-21. között kerül megrendezésre Veszprémben.

A konferencia mottója: „Creative regions and innovative education – Hubs for the future”

Az ECIM2025 konferencia célja az, hogy feltárja a különböző perspektívákat, lehetőségeket, bevált gyakorlatokat, és inspiráljon megvalósítható megoldásokat, amelyek támogatják a kreatív régiókat, iparágakat és vállalkozókat a vibráló, jövőorientált és innovatív központok építésében, amelyek erősítik a regionális identitást és versenyképességet.

Várjuk a kormányzati, ipari és egyetemi szektorok szakembereit, valamint a PhD és DBA hallgatókat, hogy mutassák be kutatásaikat az alábbi területekhez kapcsolódóan: 

  • Innovatív oktatás és tehetséggondozás
  • Kreatív régiók és innovációs központok
  • A közoktatás és a felsőoktatás kihívásai
  • Társadalmi és kulturális innováció
  • Technológia, digitalizáció és a mesterséges intelligencia szerepe
  • Üzleti modell és pénzügyi innováció: a kreatív ipar számára
  • Innovációmenedzsment folyamatok
  • Kreatív központok és ökoszisztéma

A konferencia hivatalos nyelve az angol. 

Absztrakt leadásának határideje: 2025. november 10.

Látogatóként történő regisztráció határideje: 2025. november 17.

Regisztráció és további információ a konferencia honlapján érhető el: https://ecim2023.com/

Kérdés esetén keresse a szervezőbizottságot az innovacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

A konferenciafelhívás letölthető itt. >>>

Gasztronómiai elismerések a CROCUS Core Development Team tagjainak

Büszkén osztjuk meg, hogy a CROCUS Core Development Team két tagja, Gerencsér Andrea és Gerencsér Janka, kiemelkedő szakmai elismerésben részesültek a rangos Gault&Millau Étteremkalauz díjátadó gálán.

Gerencsér Janka a nagykanizsai Lokalista étteremmel került díjazásra, szülei, Gerencsér Andrea és László, a Szőlőskert étterem vezetőiként egy szakácssapkát kaptak, míg Janka férje, Csillag Richárd, a fonyódi Lokal at the Lake és a kanizsai Lokalista szakácsaként az Év Ifjú Tehetsége címet érdemelte ki.

Ezek a sikerek nemcsak a személyes teljesítményt mutatják, hanem azt is bizonyítják, hogy rurális térségekben is megtalálható a kiemelkedő gasztronómiai minőség, a szakmai tudás és az elkötelezettség.

A Zala–Pomurske térségben a gasztronómia az egyik legerősebb kulturális és gazdasági pillér, amelyre bátran lehet építeni. A díjazott szakemberek nemcsak a vendéglátásban, hanem a tudásmegosztásban is példát mutatnak: workshopok keretében adják át tapasztalataikat a nagyközönségnek, miközben a boltjukon és a termelői piacokon keresztül a helyi kistermelők minőségi alapanyagait is elérhetővé teszik.

Ez a szemlélet nemcsak a régió gasztronómiai vonzerejét erősíti, hanem hozzájárul a fenntarthatósághoz is: a helyi forrásból származó alapanyagok felhasználása támogatja a kistermelőket, csökkenti az ökológiai lábnyomot, és erősíti a közösség gazdasági önállóságát.

A CROCUS projekt számára mindez kiváló példát mutat arra, hogyan válhat a gasztronómia híd szereplővé a kulturális örökség megőrzése, a fenntartható fejlődés és a rurális térségek gazdasági megerősítése között.

„Mi és MI” – Együttműködés a mesterséges intelligenciával a munka világában

2025. október 7-én lezajlott az MTA GTB Tudásmenedzsment Munkabizottságának XXII. konferenciája „Mi és MI” – Együttműködés a mesterséges intelligenciával a munka világában címmel, amelynek a Pannon Egyetemen adott otthont Veszprémben.

Neves előadók és iparági szakértők ismertették a legfrissebb kutatási eredményeket, gyakorlati megközelítéseket 6 plenáris és 10 szekció előadás keretében, továbbá az esemény lehetőséget adott a közel 60 résztvevő számára a hálózatépítésre és a tudásmegosztásra.

A konferencia a mesterséges intelligencia szektorokon átívelő alkalmazásait és társadalmi hatásait vizsgálta, kiemelve az agrártól a rendészeten át a jogi és oktatási területekig terjedő gyakorlati felhasználási lehetőségeket.

A rendezvény középpontjában az ember-gép együttműködés etikai dilemmái, a bizalom és az erkölcsi reziliencia kérdései álltak, különös tekintettel az intelligens szervezetfejlesztésre és a vállalati képzések AI-alapú transzformációjára.

Mint-a-Parlament 2025

Image by Attila Pergel from Pixabay

Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény, felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára.

A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében.

Helyszín: Országház (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.)

Időpont: Az ülésnapra 2025. december 3-án (szerdán) kerül sor.

Jelentkezési határidő: 2025. október 31. (péntek) 9:00-ig.

A felhívás elérhető itt. >>>

A jelentkezési lap letölthető itt. >>>

Élmény és tanulás a határokon túl – Beszámoló a marosvásárhelyi turizmuskonferenciáról

Sokszor úgy tűnhet, hogy a konferencia a kutatók „játszótere”, ám valójában ennél jóval több. A hallgatóink és oktatóink számára a tudományos konferenciák nem csupán előadások és kerekasztal-beszélgetések sorozatát jelentik, hanem igazi közösségi és szakmai élményt is. Szeptember végén, a Pannónia ösztöndíjprogram támogatásával, öt fős delegációnk – három oktató, egy mesterszakos és egy PhD hallgató – Marosvásárhelyre utazott, hogy részt vegyen a „Székelyföldi turizmus a professzionalizáció útján 3.0” című kétnapos konferencián. A rendezvényen a székelyföldi turizmus fejlesztési potenciálja, valamint a vallás és kultúra turizmusformáló szerepe kerültek a középpontba. A nyitóelőadást követően a kerekasztal-beszélgetések során találkoztak a kormányzati, egyházi, akadémiai és civil szféra képviselői, akik együtt gondolkodtak arról, hogyan találhat egymásra vallás és turizmus Székelyföldön. A széles repertoár révén érzékelhető a beszélgetések gyümölcsöző szinergiája.

Külön büszkeség számunkra, hogy az egyetem képviseletében három oktatónk is aktív résztvevője volt a második napi kerekasztal-beszélgetéseknek. Sulyok Judit, Papp Zsófia és Michalkó Gábor a turizmus és kultúra találkozási pontjairól osztották meg szakmai tapasztalataikat magyarországi példákkal, hozzájárulva a nemzetközi diskurzushoz. Hallgatókként, mi első bálozók voltunk és így hatalmas élményben volt részünk. Megtapasztalhattuk hogyan épülnek fel a szakmai viták, hogyan születnek új együttműködések, és hogyan szövődnek nemzetközi kapcsolatok. Fiatal kutatókként különösen motiváló élmény volt olyan elismert szakemberekkel beszélgetni, akik a vallásturizmus, a kulturális örökségek fenntartható bemutatása vagy éppen a regionális fejlesztés területén dolgoznak.

Ugyanakkor a konferencia nem csupán a tanulásról szólt. Szabadidőnkben lehetőségünk volt felfedezni Marosvásárhely kulturális értékeit. Többek között megtekintettük a várat, az elképesztő belmagasságú Urunk Mennybemenetele Ortodox Katedrálist, és még az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállításra is ellátogattunk. Csapatunk lelkes zenerajongói egy igazi koncertkülönlegességen is részt vehetettek, mivel éppen japán és román hangversenyt tartottak látogatásunk alatt. A gasztronómia is fontos része volt a felfedezésnek. Kipróbáltuk a helyi kávékülönlegességeket és szendvicseket, sőt még egy borkostolón is részt vettünk.

Egy ilyen esemény lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók is első kézből tapasztalják meg a tudományos közösség működését, betekintést nyerjenek a szakmai vitákba, és motivációt kapjanak saját tanulmányaikhoz.

Szerzők: Mádl Gabriella, Fauszt Márk Ede

ESG és élhető, fenntartható települések kihívásai – Tematikus Fórum

Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

E közös munka keretében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ TÁRSADALMI INNOVÁCIÓK, KLÍMA tematikus fórumot szervez 2025. október 17-én 15:00-16:00 között.

A Fórum napirendje:

  • ESG és az élhető környezet kapcsolódási pontjai
  • Élhető és fenntartható települések kihívásai és jövő-orientált fejlődési lehetőségei
  • Kapcsolódási pontok és a munkaterv megvitatása

A fórum helyszíne: Pannon Egyetem, 8200 Veszprém, Egyetem utca 10., B épület, 2. emelet, konferenciaterem

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy a nemeth.eszter.julia@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen jelezze legkésőbb 2025. 10. 16-ig.

(Image by Freepik)

A CROCUS projekt a marosvásárhelyi konferencián

2025. szeptember 26-án Marosvásárhelyen került megrendezésre a „Székelyföldi turizmus a professzionalizáció útján 3.0” c. konferencia, amelyen kollégánk, Dr. Papp Zsófia egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt a CROCUS projekt képviseletében.

A kerekasztal-beszélgetés további résztvevői Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere és Ötvös Koppány Bulcsú, a Kulturális Minisztérium államtitkára voltak. A moderátor, Dr. Sulyok Judit kérdései mentén a beszélgetés fókuszában a kultúra és a kulturális turizmus jelenlegi helyzetének és trendjeinek áttekintése állt.

Míg beszélgetőtársai az urbánus térségekre koncentráltak, Papp Zsófia a „vidék szószólója” volt: a CROCUS projekt eddigi kutatási eredményei és az „Élő laboratórium (Living Lab)” tapasztalatai alapján mutatta be a rurális térségek nyújtotta lehetőségeket, kiemelve a „lassú turizmus”, a kreatív turizmus és az autentikus helyi értékek szerepét.

Fotók forrása: Transylvania Bloom

Tisztújítás a Magyar Földrajzi Társaság Közgyűlésén

2025. szeptember 20-án, Szegeden az MTA TABT Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában került sor a Magyar Földrajzi Társaság 149. Közgyűlésére, ahol Michalkó Gábort újabb négy évre megválasztották az egyik legrégebbi hazai tudományos szervezet Felügyelő Bizottságának elnökévé.

Michalkó Gábor 2009-2013 között főtitkár, 2013-2021 között, két cikluson keresztül alelnöke volt a Magyar Földrajzi Társaságnak.

Professzor Úrnak ezúton is gratulálunk a kinevezéshez, munkájához sok sikert kívánunk.

Archívum

Go to Top