PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Szállodai animációban mérték össze tudásukat középiskolások

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2023. december 15-én nyolcadik alkalommal rendezte meg “Tour de Pannon” elnevezésű turizmus versenyét középiskolások számára.

Idén a NEREUS Park Hotel animátorainak szerepébe kellett beleképzelniük magukat a versenyzőknek, ugyanis azt a feladatot kapták, hogy a Balatonalmádiban található hotel vendégei számára dolgozzanak ki a szálloda arculatához, kínálatához, meglévő lehetőségeihez kapcsolódóan animációs programokat.

A versenyre összesen 22 csapat nevezett szerte az országból. A beérkezett pályázatokból a zsűri 10-et választott ki, melynek készítői december 15-én egy veszprémi döntőn mérték össze tudásukat és mutatták be ötleteiket.

A versenyzők nagyon ügyesen megoldották a feladatot, igazán színvonalas prezentációkat láthattunk, s végül az alábbi eredmény született:

  • 1. helyezett: a VSZC Jendrassik-Venesz Technikum csapata, melynek tagjai: Gyimesi Janka, Pataki Dóra, Szalai Anna
  • 2. helyezett: a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata, melynek tagjai: Frankó Panka Nóra, Nagy Médea, Török Nelli
  • 3. helyezett: a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum csapata, melynek tagjai: Gyetykó Evelin, Nárai Bálint, Németh Martin

A nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak szívből gratulálunk!

1. helyezett

2. helyezett

3. helyezett

Tour de Pannon – Turizmusverseny középiskolásoknak

Tour de Pannon

LEGYÉL TE IS ANIMÁTOR!

Félreértések elkerülése végett: a szállodai animátor nem rajzfilmeket készít.

Igaz, ez a munka is igazán kreatív és változatos, akár a rajzfilmkészítés legyen szó akár gyerek show vagy sport animációról Az animátor feladata a szálloda területén megvalósítható programok kidolgozása és megvalósítása abból a célból, hogy a vendég „házon belül” is jól érezze magát, ne unja
meg a passzív nyaralást.

El tudjátok képzelni, hogy egy balatoni szállodában programokat szervezzetek? Esetleg láttatok már ilyesmit, és tudnátok jobban csinálni?

Ha elfogadjátok a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének kihívását, akkor most nyerhettek is azzal, hogy szabadon engeditek a fantáziátokat! Belevágtok?

I. FORDULÓ

Idén meghívunk benneteket a NEREUS Park Hotelbe, legyetek ti a szálloda animátorai!

A Balatonalmádiban található szálloda vendégei a főszezonban (nyáron) főleg a magyar családok közül kerülnek ki. A szálloda számos lehetőséget kínál a nyaralás pihentető vagy aktív eltöltéséhez egyaránt, azonban a gyerekprogramok egyelőre hiányoznak a kínálatból. Ebben kérjük a segítségeteket!

A versenyfeladat a szálloda arculatához, kínálatához, meglévő lehetőségeihez kapcsolódóan animációs program kidolgozása.

A tervezés során ajánljuk az alábbi három korcsoport használatát: 3-6 évesek, 6-10 évesek, 10-14 évesek.

A programokban javasoljuk a tematikus, kevésbé asztalhoz kötött lehetőségeket – ha például kézműves jellegű tevékenységre gondoltok, azt foglaljátok keretbe (pl. ne csak önmagáért készüljön el a báb).

A versenyre való nevezéshez készítsetek el a három korcsoportnak, három-három részletes programajánlatot. A megoldások tartalmazzák a tevékenységek pontos leírását/kivitelezési módját, anyagszükségletét, időráfordítást, személyi feltételeket és költségtervet A tervezetet doc docx vagy pdf kiterjesztésű dokumentumban készítsétek el, és ezt küldjétek el nekünk.

Nevezés: 3 fős csapatokban

Beküldési határidő 2023. november 20. 12:00 – A beküldést követően, 2023. november 27-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb pályamunka. Az eredményről minden csapatot értesítünk!

A pályamunkák értékelése során figyelembe vett szempontok:

  • újszerűség és kreativitás
  • fenntartható tervezés
  • célcsoport specifikus kidolgozottság
  • helyszínhez illeszkedő megoldások
  • áttekinthető és igényes külalak

FONTOS! Az elkészült pályaműveket a kommunikacio@gtk.uni pannon.hu e mail címre kell elküldeni 2023. november 20-án 12:00 óráig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni: iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.

II. FORDULÓ

A második fordulón az első fordulóról kiválasztott 10 csapat vehet részt. A forduló személyes formában kerül megrendezésre, melyre a diákoknak prezentációval is kell készülniük (a feladat kibővítése mellett)

A második forduló időpontja 2023. december 15. péntek, 10:00 óra

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

A verseny lebonyolítása:

A II. fordulóban részt vevő csapatok megkapják a prezentációs feladat pontosítását, melynek kidolgozására közel 3 hét áll rendelkezésre. A II. forduló során a helyszínen feladat kidolgozás tehát nem lesz, csak a prezentációkra kerül sor.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk – 2 éjszakás tartózkodás a balatonalmádi Hotel Nereusban, tárgynyeremények, könyvjutalmak és kiránduláshoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a nyeremények között.

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Tour de Pannon c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

Fókuszban az EFOTT a Tour de Pannonon

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2022. december 16-án hetedik alkalommal rendezte meg “Tour de Pannon” elnevezésű turizmus versenyét középiskolások számára.

A verseny központi témáját ezúttal az szolgáltatta, hogy 2023-ban a Pannon Egyetem szervezi az EFOTT-ot a Velencei-tó partján. A szervezésen kívül az egyetem standdal való megjelenést is tervez az eseményen.

A versenyfeladat ehhez kapcsolódóan az volt, hogy olyan programokat, aktivitásokat találjanak ki a pályázók az egyetem standjára, melyeken ők is szívesen részt vennének, számukra is vonzó lehetőséget jelentenének a koncerteken kívül.

A versenyre összesen 31 csapat nevezett szerte az országból. A beérkezett pályázatokból a zsűri 10-et választott ki, melynek készítői december 16-án egy veszprémi döntőn mérték össze tudásukat és mutatták be ötleteiket.

A versenyzők nagyon ügyesen megoldották a feladatot, igazán színvonalas prezentációkat láthattunk, s végül az alábbi eredmény született:

  • 1. helyezett: a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata, melynek tagjai: Aleksza Fanni, Horváth Dóra, Székely Anikó
  • 2. helyezett: a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata, melynek tagjai: Barta Vivien, Guruczi Laura, Szabó Lorett
  • 3. helyezett: a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum csapata, melynek tagjai: Gál Krisztina, Nagy Korina, Radics Réka
  • Különdíj: a VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum csapata, melynek tagjai: Bruno Aida, Hábetler Lilla, Sztraka Nóra

A nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak szívből gratulálunk!

Képgaléria >>>

A program az NTP-HHTDK-21-0033 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósult meg.

Tour de Pannon – Turizmusverseny középiskolásoknak

SZERVEZZ VELÜNK PROGRAMOT!

Érdekel benneteket a programszervezés világa? Jártatok már fesztiválon, ahol nem csak a koncertek nyújtottak élményt, hanem a különféle programok is?

Ha elfogadjátok a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének kihívását, akkor most nyerhettek is azzal, hogy szabadon engeditek a fantáziátokat! Belevágtok?

I. FORDULÓ

2023-ban a Pannon Egyetem szervezi az EFOTT-ot a Velencei-tó partján. A szervezésen kívül az egyetem standdal való megjelenést is tervez az eseményen.

A versenyfeladat ehhez kapcsolódóan az, hogy olyan programokat, aktivitásokat találjatok ki a Pannon Egyetem standjára, melyeken ti is szívesen részt vennétek, számotokra is vonzó lehetőséget jelentenének a koncerteken kívül.

A versenyre való nevezéshez készítsétek el egy egész napnak a programtervét, mely tartalmazhat olyan eseményeket is, amik csak az adott napon jelennek meg, de olyat is, ami minden nap visszatér a fesztivál ideje alatt. A tervezetet doc, docx vagy pdf kiterjesztésű dokumentumban készítsétek el és küldjétek el nekünk.

Nevezés: 3 fős csapatokban

Beküldési határidő: 2022. november 16. 12:00 – A beküldést követően, 2022. november 18-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb pályamunka. Az eredményről minden csapatot értesítünk!

FONTOS! Az elkészült pályaműveket a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címre kell elküldeni november 16-án 12:00 óráig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni: iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.


II. FORDULÓ

A második fordulón a 10 kiválasztott csapat vehet részt. A forduló személyes formában kerül megrendezésre Veszprémben.

A döntő időpontja: 2022. december 16. (péntek) 9:00-14:00

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem, Pannon KözTér (Veszprém, Egyetem u. 3., E épület)

A verseny lebonyolítása:

A II. fordulóban részt vevő csapatok november 18-án megkapják a döntős feladatot, melynek kidolgozására 4 hét áll rendelkezésükre. A döntő során feladatkidolgozás tehát nem lesz, csak a prezentációkra kerül sor.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk – 2 éjszakás tartózkodás a balatonalmádi Hotel Nereusban, tárgynyeremények, könyvjutalmak és kiránduláshoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a nyeremények között.


GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Tour de Pannon versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

A versenyfelhívás letölthető itt! >>>


A program az NTP-HHTDK-21-0033 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósul meg.

Fókuszban az önkéntesség a Tour de Pannonon

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2021. december 17-én hatodik alkalommal rendezte meg “Tour de Pannon” elnevezésű turizmusversenyét középiskolások számára.

Az idei témánk a rendezvényszervezés volt, de kicsit rendhagyó módon. Legalábbis a témáját tekintve, hiszen mi is várjuk a 2023-as évet, amikor Veszprém és a Balaton régió Európa Kulturális Fővárosa (EKF) lesz! Ehhez kapcsolódott az idei felhívásunk.

Mint tudjuk, az EKF programsorozat megvalósításához lehetőség van a lakosság részvételére is, hogy még jobban magunkénak érezhessük az eseményeket. Ez az önkéntességi segítségnyújtás mindenki számára nyitott – így középiskolások is csatlakozhatnak.

A verseny kihívása ehhez kapcsolódóan az volt, hogy olyan rendezvényt találjanak ki a csapatok, melyen ők is szívesen részt vennének, és önkéntesek toborzására is alkalmas.

A versenyre 9 iskolából összesen 23 csapat nevezett. A beérkezett pályázatokból a zsűri 8-at választott ki, melynek készítői december 17-én egy online döntőn mérték össze tudásukat. A döntős csapatok azt a feladatot kapták, hogy az önkéntestoborzó rendezvényüket dolgozzák ki, készítsenek egy prezentációt meghatározott szempontok szerint és mutassák be azt.

A versenyzők nagyon ügyesen megoldották a feladatot, igazán színvonalas prezentációkat láthattunk, s végül az alábbi eredmény született:

1. helyezett: a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum csapat, melynek tagjai: Forgó Luca, Nagy Fanni, Pribojszki Péter

2. helyezett: a Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátói Technikum csapat, melynek tagjai: Gyallai Virág, Kovács Viktória, Sodics Ádám

3. helyezett holtversenyben:

  • az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium csapata, melynek tagjai: Híves Janka, Kaszab Szebasztián Gábor, Várszegi Virág
  • a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata, melynek tagjai: Andra Attila, Gyömbér Virág, Németh Bence

A nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak szívből gratulálunk!

A verseny az EFOP-3.6.1-16-2016-00015 – “A Pannon Egyetem átfogó intézményfejlesztése az intelligens szakosodás elősegítése érdekében” c. projekt keretében valósult meg. 

Tour de Pannon – Turizmusverseny középiskolásoknak

Érdekel benneteket a rendezvények világa? Szerveztetek már iskolai eseményt – egy diáknapot, fesztivált, Ki mit tud?-ot?

Ha elfogadjátok a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének kihívását, akkor most nyerhettek is azzal, hogy szabadon engeditek a fantáziátokat! Belevágtok?

Az idei témánk a rendezvényszervezés – de kicsit rendhagyó módon. Legalábbis a témáját tekintve, hiszen mi is várjuk a 2023-as évet, amikor Veszprém és a Balaton régió Európa Kulturális Fővárosa (EKF) lesz! Ehhez kapcsolódik az idei felhívásunk.

A vírushelyzetre való tekintettel a versenyt idén is két fordulósra tervezzük, egyetemünkre az I. forduló 10 legsikeresebb csapata látogathat el személyesen.

I. FORDULÓ:

Az EKF programsorozat megvalósításához lehetőség van a lakosság részvételére is, hogy még jobban magunkénak érezhessük az eseményeket. Ez az önkéntességi segítségnyújtás mindenki számára nyitott – így középiskolások is csatlakozhatnak.

A verseny kihívása ehhez kapcsolódóan az, hogy olyan rendezvényt találjatok ki, melyen ti is szívesen részt vennétek, és önkéntesek toborzására is alkalmas. Sőt, a végén még ti is csatlakoznátok!

A rendezvény célja: középiskolás önkéntesek belépésének ösztönzése/elérése

A rendezvény formája: lehet workshop, roadshow, fesztivál, stb.

A versenyre való nevezéshez készítsétek el a kigondolt rendezvény egy oldalas tervezetét doc, docx vagy pdf kiterjesztésű dokumentumban, és ezt küldjétek el nekünk.

Nevezés: 3 fős csapatokban

Beküldési határidő: 2021. november 30., 12:00  – A beküldést követően, 2021. december 3-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb pályamunka.

FONTOS! Az elkészült pályaműveket a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címre kell elküldeni november 30-án 12:00 óráig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni:  iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.


II.  FORDULÓ – DÖNTŐ:

A második fordulón a 10 kiválasztott csapat vehet részt. A forduló személyes és online formában kerül megrendezésre, melyre a csapatoknak prezentációval kell készülniük.

A döntő időpontja: 2021. december 17. péntek, 9:00-13:00

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem – Pannon Köztér (Veszprém, Egyetem u. 3.) illetve MS Teams felület (A csapatok eldönthetik, hogy személyesen vagy online vesznek részt a döntőn.)

A verseny lebonyolítása:

A II. fordulóban részt vevő csapatok december 3-án megkapják a prezentáció témáját, melynek kidolgozására 2 hét áll rendelkezésükre. A döntő során feladat-kidolgozás tehát nem lesz, csak a prezentációkra kerül sor.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk – tárgynyeremények, könyvjutalmak és kiránduláshoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a nyeremények között.

A verseny az EFOP-3.6.1-16-2016-00015 – “A Pannon Egyetem átfogó intézményfejlesztése az intelligens szakosodás elősegítése érdekében” c. projekt keretében valósul meg. 

Online térben is sikeres volt a Tour de Pannon

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2020. december 11-én ötödik alkalommal rendezte meg “Tour de Pannon” elnevezésű turizmusversenyét középiskolások számára.

Az idei témánk a sötét turizmus volt, vagyis az olyan látnivalók és felkeresésük, melyekhez valamilyen negatív esemény köthető. Sötét turizmushoz tartozhat, amikor egy látogató egy híres ember sírhelyénél rója le a tiszteletét, vagy meglátogat egy csata-helyszínt, börtönt, vagy felkeres egy katasztrófa sújtotta területet. Ebben az évben a hagyományos turizmusverseny keretében ezt a rendhagyó témát jártuk körül.

A versenyre 12 iskolából összesen 21 csapat nevezett egy sötét turizmus témájú poszter elkészítésével. A beérkezett poszterekből a zsűri 9-et választott ki, melynek készítői december 11-én egy online döntőn mérték össze tudásukat. A döntős csapatok azt a feladatot kapták, hogy a poszter témájához kapcsolódóan készítsenek egy prezentációt meghatározott szempontok szerint, és mutassák be azt.

A versenyzők nagyon ügyesen megoldották a feladatot, igazán színvonalas prezentációkat láthattunk, s végül az alábbi eredmény született:

1. helyezett: az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium „Egri Leánykák” csapata, melynek tagjai: Győrfi Brenda, Nagy Noémi, Olcsvári Vivien, Siska Gyöngyvér

2. helyezett: a budapesti BGSZC Varga István Közgazdasági Technikum csapata, melynek tagjai: Hajduk Vivien, Kiss Noémi, Szebeni Kata

3. helyezett: a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum „Borzong-Túra” csapata, melynek tagjai: Bata Anasztázia, Bezdán Noémi, Horváth Bettina, Máté Krisztina

A nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak szívből gratulálunk!

A versenyen résztvevő iskolák:

  • Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium, Eger
  • BGSZC II. Rákóczi Ferenc Technikum, Budapest
  • BGSZC Varga István Közgazdasági Technikum, Budapest
  • Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
  • Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium
  • Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum
  • Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Várpalota
  • VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium, Szombathely
  • VSZC Jendrassik-Venesz Technikum, Veszprém
  • VSZC Öveges József Technikum és Kollégium, Balatonfűzfő
  • ZSZC Báthory István Technikum, Zalaegerszeg
  • ZSZC Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Keszthely

A sötét turizmus téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk Dr. Papp Zsófia előadását:

Tour de Pannon – Fókuszban a sötét turizmus – Turizmusverseny középiskolásoknak

Tour de PannonHagyományos verseny – rendhagyó formában… és rendhagyó témával…

Az idei témánk a sötét turizmus, vagyis az olyan látnivalók és felkeresésük, melyekhez valamilyen negatív esemény köthető. Sötét turizmushoz tartozhat, amikor egy látogató egy híres ember sírhelyénél rója le a tiszteletét, vagy meglátogat egy csata-helyszínt, börtönt, vagy felkeres egy katasztrófa sújtotta területet. Ebben az évben a hagyományos turizmusverseny keretében ezt a rendhagyó témát járjuk körül.

A verseny kétfordulós.

I. forduló:

A versenyre való nevezéshez egy posztert kell készíteni. A poszter témája: a sötét turizmus Magyarországon

Ezen belül a konkrét poszter sokféle tartalommal készülhet, például:

– egy konkrét attrakció bemutatása (pl. Terror Háza);
összefoglaló a sötét turizmus hazai helyzetéről (helyszínek, témák, stb.);
– egy lehetséges, a versenyzők által kitalált attrakció bemutatása/kialakítása (pl. egy bezárt bánya), stb.

Nevezés: 3-4 fős csapatokban

Formai követelmények:

– a posztert e-mailben kell elküldeni a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu címre – nem kell kinyomtatni, ennek ellenére érdemes nagy méretben (pl. A2) elkészíteni, hogy több információ, kép, stb. férjen rá;
– az elkészítéshez bármilyen szoftver használható, a beküldéshez javasolt a pdf formátum;
– a poszter legyen színes, de informatív és kreatív, hiszen ezek alapján választja ki zsűrink a 10 legjobb csapatot!

Beküldési határidő: 2020. november 30., 12:00

FONTOS! Az elkészült posztereket a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címre kell elküldeni november 30-án 12:00 óráig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni:  iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.

A beküldést követően, 2020. december 4-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb poszter. Az eredményről minden csapatot értesítünk!


II. forduló – Döntő:

A második fordulón a 10 kiválasztott csapat vehet részt. A forduló online formában kerül megrendezésre, melyre a korábbi évekhez hasonlóan a versenyzőknek prezentációval kell készülniük.

Az online döntő időpontja: 2020. december 11. péntek, 9:00-13:00

A verseny helyszíne: Teams szoba

A verseny lebonyolítása:

A II. fordulóban részt vevő csapatok december 4-én megkapják a prezentáció témáját, melynek kidolgozására 1 hét áll rendelkezésükre. Az online forduló során feladat-kidolgozás tehát nem lesz, csak a prezentációkra kerül sor.

A prezentáció során figyelembe vett szempontok:

– innovativitás;
– kidolgozottság (legyen részletes és logikus);
– prezentáció stílusa, technikai színvonala;
– prezentációs készség (verbális non-verbális elemek – az online térben).

A prezentáció készítése során javasoljuk a Microsoft PowerPoint használatát, de természetesen más formában is elkészíthetik előadásukat a csapatok.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk – tárgynyeremények, könyvjutalmak és kiránduláshoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a nyeremények között.

Versenyre fel – várjuk a jelentkezéseket!

A versenyfelhívás letölthető itt. >>>


A program az EFOP-3.6.1-16-2016-00015 azonosító számú „A Pannon Egyetem átfogó intézményfejlesztése az intelligens szakosodás elősegítése érdekében” című projekt keretében valósul meg.

Széchenyi 2020

Ismét rekordot döntött a Tour de Pannon!

Tour de PannonA Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2019. november 8-án negyedik alkalommal rendezte meg „Tour de Pannon” elnevezésű turizmusversenyét középiskolások számára.

A versenyt minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte: 17 középiskolából 28 csapat, több, mint 100 diák érkezett, hogy összemérje tudását.

Az idei versenyen a csapatok azt a feladatot kapták, hogy tervezzék meg a jövő szállodáját.

A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel a verseny három csoportban, három zsűri előtt zajlott, s így három 1., 2. és 3. helyezett lett.


Versenyeredmények:

“A02 ” csoport:

1. helyezett: Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziumának „Mókusmackók” csapata, melynek tagjai: Orbán Zsófia, Szücs Szabina, Végh Patrik, Viszugyel Regina

2. helyezett: a ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája „Csak Csajok” csapata, melynek tagjai: Antal Letícia, Gyalog Eszter, Kertész Fruzsina, Lukács Lilla

3. helyezett: a GYSZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája „Hotel Transylvania” csapata, melynek tagjai: Pápai Laura, Simon Kristóf, Stuksza Nikolett


„A2” csoport:

1. helyezett: a Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolájának „4*” nevű csapata, melynek tagjai: Blézer Barbara, Farkas Dorina, Rákos Krisztina, Rózsa Eszter

2. helyezett: a GYSZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája „Kalandászok” csapata, melynek tagjai: Gaál Fanni, Győri Gréta, Kránitz Anna, Néher Csilla

3. helyezett: a várpalotai Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola „Csontdarálók” nevű csapata, melynek tagjai: Bálint Lilla, Borzási Dániel, Deme Aida, Enyedi Vivien


„A3” csoport:

1. helyezett: a Móri Táncsics Mihály Gimnázium „TMG” nevű csapata, melynek tagjai: Gogolyák Kata, Gulyás Eszter Szimonetta, Kántor Karolina

2. helyezett: a várpalotai Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola „Thuristák” nevű csapata, melynek tagjai: Bognár Bálint, Kecskés Mercédesz, Simon Dorina, Tránszki Dorina

3. helyezett: a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium „MoLiSza” csapata, melynek tagjai: Major Mónika, Sümegi Liliána, Szilágyi Szabina


A helyezetteknek gratulálunk, s köszönjük a részvételt minden csapatnak!

A résztvevő iskolák:

  • Szekszárdi Szakképzési Centrum Bezerédj István Szakképző Iskolája
  • Lóczy Lajos Gimnázium
  • VMSZC Tinódi Sebestyén Gimnáziuma és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolája
  • Győri Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
  • Keszthelyi Vajda János Gimnázium
  • Móri Táncsics Mihály Gimnázium
  • Veszprémi Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
  • ZSZC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
  • Győri Szakképzési Centrum Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
  • Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma
  • Veszprémi Szakképzési Centrum „SÉF” Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti iskola
  • ZSZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Széchenyi István Baptista Szakközépiskola – Tapolca
  • Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Jövőre újra startol a „Tour de Pannon”!

Képgaléria itt! >>>

Tour de Pannon – Tervezz velünk szállodát! – Turizmusverseny középiskolásoknak

Tour de PannonÉrdekel benneteket a szállodák világa? Szívesen terveznétek különleges szállodát?

Ha elfogadjátok a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének kihívását, akkor most nyerhettek is azzal, hogy szabadon engeditek a fantáziátokat! Belevágtok?

A verseny időpontja: 2019. november 8. (péntek) 9:00-16:00

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar (Veszprém, Egyetem u. 10.)

Ki jelentkezhet?
Bármely középiskola tanulója jelentkezhet 3-4 fős csapattal. A versenyre maximum 15 csapat nevezését várjuk.
A csapatok kiválasztása a jelentkezés sorrendjében történik

Jelentkezési határidő: 2019. november 4.

Jelentkezés a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen az iskola, a csapatnév, és a csapattagok névsorának megadásával lehetséges.

Díjazás: a csapatok értékes ajándékokat nyerhetnek, továbbá az első helyezett csapat osztálykirándulását a Gazdaságtudományi Kar 25.000 Ft-tal támogatja.

A verseny menete:

A verseny előtt a szállodák jellemzőiről, felépítéséről, az új trendekről hallhatnak előadást a versenyzők, ezt követően az előadással kapcsolatos játékban vesznek részt a csapatok.

A tényleges verseny során a csapatoknak egy szállodát kell megtervezniük, közvetlenül a verseny előtt közzétett, meghatározott szempontok szerint, majd a tervet egy prezentáció keretében kell bemutatni a zsűrinek. A kidolgozáshoz a csapatok bármilyen segédeszközt használhatnak (notebook, okostelefon, számológép, szakkönyv), illetve minden csapat részére termet/irodát és egy laptopot (internettel) biztosítunk. A Turizmus Intézeti Tanszék oktatói a felmerülő szakmai kérdésekben és problémákban is segítséget nyújtanak a kidolgozás ideje alatt.
Kísérőtanár a kidolgozás ideje alatt nem tartózkodhat a csapatokkal, de a prezentációkat természetesen meghallgathatja.

További információ és jelentkezés a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen.

A csapatok teljesítményét a prezentáció során a zsűri pontozza, ez alapján alakul ki a végső sorrend.

Archívum

Go to Top