
A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2024. december 13-án kilencedik alkalommal rendezte meg “Tour de Pannon” elnevezésű turizmus versenyét középiskolások számára.
A versenyzőknek idén a saját lakóhelyükhöz kapcsolódva kellett egy elfeledett legendát, híres helyi hőst vagy titkos történetet felkutatniuk, és megmutatniuk a világnak egy izgalmas turisztikai termék formájában. Lehetett az egy szuper fesztivál, egy múzeum, egy kreatív városnéző applikáció – csak a képzeletetük szabott határt.
A versenyre összesen 12 csapat nevezett szerte az országból. A beérkezett pályázatokból a zsűri 10-et választott ki, melynek készítői december 13-án egy veszprémi döntőn mérték össze tudásukat és mutatták be ötleteiket.
A versenyzők ügyesen megoldották a feladatot, igazán színvonalas prezentációkat láthattunk, s végül az alábbi eredmény született:
- 1. helyezett: a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium „A nektár nyomában” csapata, amelynek tagjai: Klemm Alex, Pis Zoltán Benedek, Tóth Borbála
- 2. helyezett: a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium „Úriemberek” csapata, amelynek tagjai: Darabos Kevin, Demeter Róbert, Fridrich Levente
- 3. helyezett: a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium „Expedícionisták” csapata, amelynek tagjai: Demkó Emma, Gyantár Lilla, Hevesi István
A nyerteseknek és minden résztvevő csapatnak szívből gratulálunk!

1. helyezett

2. helyezett

3. helyezett