Adventi adománygyűjtés az Alex Állatvédő Egyesületnek

Folytatva a hagyományt, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara az idei évben ismét szervez adománygyűjtést a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület számára. Segítsük együtt az egyesület kis védenceit!

Az Alex Állatvédő Egyesület által működtetett menhelyen sok kutya és cica várja, hogy végre megérkezzen az igazi Gazdi, de addig adományokkal is tudjuk segíteni az egyesület munkáját.

Mire van szükség a menhelyen?

  • Kutya száraz eledelre és konzervre,
  • cica nedves eledelre,
  • fertőtlenítő és mosogatószerre,
  • gumikesztyűre,
  • kutya és cica játékokra,
  • cica bútorra,
  • macskaalomra,
  • törölközőkre és ágyneműhuzatokra,
  • kutya jutalomfalatokra, rágcsákra,
  • fogyóeszköz a felmosószett (vödör, nyél, mop), tehát ha van ebből felesleges otthon, annak is hasznát veszik.

Adományaidat 2025. november 25-től december 12-ig várjuk az A épület földszintjén elhelyezett gyűjtőponton, és előre is köszönjük.

Tegyük szebbé együtt a kisállatok karácsonyát! Mert adni jó!

Adventi adománygyűjtés az Alex Állatvédő Egyesületnek

Folytatva a hagyományt, a Pannon Egyetem az idei évben ismét szervez adománygyűjtést a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület számára. Segítsük együtt az egyesület kis védenceit!

Az Alex Állatvédő Egyesület által működtetett menhelyen sok kutya és cica várja, hogy végre megérkezzen az igazi Gazdi, de addig adományokkal is tudjuk segíteni az egyesület munkáját.

Mire van szükség a menhelyen?

  • Kutya száraz eledelre és konzervre,
  • cica nedves eledelre,
  • fertőtlenítő és mosogatószerre,
  • gumikesztyűre,
  • kutya és cica játékokra,
  • cica bútorra,
  • macskaalomra,
  • törölközőkre és ágyneműhuzatokra,
  • kutya jutalomfalatokra, rágcsákra,
  • fogyóeszköz a felmosószett (vödör, nyél, mop), tehát ha van ebből felesleges otthon, annak is hasznát veszik.

Adományaidat 2024. november 25-től december 16-ig várjuk az A épület földszintjén elhelyezett gyűjtőponton vagy a HGI 21. számú irodájában, és előre is köszönjük.

Tegyük szebbé együtt a kisállatok karácsonyát! Mert adni jó!

5. GREENLIKE INFONAP – Fókuszban az élelmiszer (2024. november 27.)

Előadások, beszélgetések fenntarthatóság, környezettudatosság, körforgásos gazdaság jegyében 2024. november 27-én. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

PROGRAM

14:00-15:00 Egészséges táplálkozás vagy ét-trend – Nyikos Ráhel dietetikus interaktív előadása

Az egészséges táplálkozás pozitív trendként terjed. Azonban ennek nyomán számos diéta trend jelent meg, amelyek túlzó, indokolatlan megszorításaikkal valójában nem az egészségünket szolgálják. Az egészségünkre, immunrendszerünkre a bélflóránk állapota is kihat. Táplálkozási szokásainkkal alakíthatjuk mikrobiomunk összetételét. Az előadás során segítek eligazodni abban, hogy mi számít divatdiétának és mi az, ami valóban egészségmegőrző étrend, valamint mivel tudjuk jótékony bélbaktériumainkat támogatni.

Helyszín: Pannon Köztér (Veszprém, Egyetem utca 3., E épület)

15:15 – 16:15 Milyen lesz az élelmiszer jövője? – László Veronika interaktív előadása

Laborban növesztett hús, méhek nélküli világ, vertikális farmok, vagy épp algák és rovarok az étrendünkben? Vajon a technológiai fejlődés oldja meg az élelmiszerkrízist, vagy a természetközeli megoldások jelentik a jövőt? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk november 27-én, ahol a fenntartható élelmiszerrendszerek lehetséges megoldásait járjuk körbe. Te mit gondolsz, hogy néz majd ki az élelmiszer jövője?

Helyszín: Pannon Köztér (Veszprém, Egyetem utca 3., E épület)

Az előadásokon történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

19:30 – 20:00 Ami divatos, nem biztos, hogy egészséges – Fókuszban a divatdiéták | GreenLike #42

Mi a különbség az egészséges étrend és az ét-trend között? Nyikos Ráhel dietetikussal (www.tudatosdieta.huwww.facebook.com/tudatosdieta.hu) az aktuális ét-trendekről, diétákról beszélgetünk. Szó lesz például az időszakos böjtölésről, a gluténmentes és a plant-based étkezésről, a ketogén diétáról, de néhány hasznos tanácsot is kapnak azok, akik életmódváltást terveznek.

A podcast 2024. november 27-én 19:30-tól lesz elérhető a Gazdaságtudományi Kar Facebook csatornáján. 

További érdekességekért látogass el a nap folyamán Facebook oldalunkra és TikTok csatornánkra!

KIEGÉSZÍTŐ PROGRAM – KVÍZJÁTÉK GreenLike ajándékokért – Töltsd ki a kvízt, és nyerj GreenLike ajándékcsomagot!

A GreenLike Infonap a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósul meg.

4. GREENLIKE INFONAP – 2024. szeptember 27.

Előadások, beszélgetések a fenntarthatóság, környezettudatosság, körforgásos gazdaság jegyében 2024. szeptember 27-én, a Kutatók Éjszakáján. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

RÉSZLETES PROGRAM:

ELŐZETES PROGRAM – 2024. szeptember 26., 19:30-tól GreenLike podcast a Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalán

Lehet fenntartható a turizmus? | GreenLike #40

Szeptember 27. a Turizmus Világnapja, ez alkalomból a fenntartható turizmusról beszélgetünk, Dr. Lőrincz Katalinnal, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének egyetemi docensével. Szó lesz például arról, hogy…

  • mikor beszélünk fenntartható turizmusról;
  • miért fontos, hogy a fenntarthatóság a turizmus területén is megjelenjen;
  • mit tehetünk mi magunk annak érdekében, hogy felelősségteljes utazók legyünk;
  • milyen kutatásokat folytatunk a GTK-n a fenntartható turizmushoz kapcsolódóan.

2024. szeptember 27., 19:00-tól előadások a fenntarthatóság jegyében

Időpont: 2024. szeptember 27. (péntek), 19:00-21:10

Helyszín: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., A épület, földszint, A/8 terem

Az előadásokon történő részvétel ingyenes, regisztráció nem szükséges. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

19:00-19:25 Nekem hiszel vagy a szemednek? – Tudománykommunikáció nem csak tudósoknak    

Előadó: Dr. Sulyok Judit

Az előadás során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a tudománykommunikáció világába, a tudományos eredmények hétköznapi értelmezésébe. Az előadás végén játékos formában tesztelhetik, hogy a mindennapi döntéseik mennyire támogatják a fenntarthatóságot.

19:35-20:00 Fenntarthatóság – Fókuszban az élelmiszer    

Előadó: László Veronika

Az előadás során megtudhatod, mit jelent a fenntarthatóság; mi a különbség a gyenge és erős fenntarthatóság koncepciója között; mit mondanak a jövőkutatók, miért is kritikus fontosságú az élelmiszer a fenntarthatóságban; vajon lesz-e elég élelmiszer és ivóvíz 2050-ben. Az élelmiszerpazarlás csökkentése és a tudatos élelmiszer kezelés az egyik fő feladatunk a fenntarthatósági törekvésekben.

20:10-20:35 ESG egyszerűen: Környezetvédelem, társadalmi felelősség és etikus irányítás a fenntartható jövőért

Előadó: Dr. Tobak Júlia

Napjainkban a vállalkozásokkal szembeni elvárás egyre inkább az, hogy komoly lépéseket tegyenek a környezetkárosítás visszaszorítása és a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdése terén. Az ESG lényege a környezetvédelem, a társadalmi felelősségvállalás és az etikus vállalatirányítás fontosságának hangsúlyozása a fenntartható jövő érdekében. Az ESG olyan keretrendszer, amely segít eligazodni a vállalatoknak és az egyéneknek a felelősségteljes döntéshozatalban, miközben hosszú távú értéket teremt mind a gazdasági, mind a társadalmi szempontok figyelembevételével.

20:45-21:10 Számít Neked a környezeted?    

Előadó: Szántó Balázs

Tarts velünk egy interaktív előadáson, amelyen körbejárjuk, mit tehetnek az országok, vagy éppen az egyének a klíma-, valamint a környezetvédelem érdekében. Vajon vannak már kialakult jó gyakorlatok? Vagy még mindig halogat az emberiség?

KIEGÉSZÍTŐ PROGRAM – KVÍZJÁTÉK GreenLike ajándékokért – Töltsd ki a kvízt, és nyerj GreenLike ajándékcsomagot!

A GreenLike Infonap a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósul meg.

Karácsonyi jótékonysági tartósélelmiszer gyűjtés

Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület és az iPhoneCenter Veszprém KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI TARTÓSÉLELMISZER GYŰJTÉST szervez.

ELSŐSORBAN FENYŐFÁT, CUKROT, LISZTET, RIZST, OLAJAT, UHT TEJET, KAKAÓT, SZÁRAZ TÉSZTÁT, MÉZET, LEKVÁRT, KONZERVEKET, FŰSZEREKET, ÉDESSÉGET VÁRNAK, valamint önkéntesek segítségét is örömmel fogadják.

Az adománygyűjtéshez a Pannon Egyetem is csatlakozik. Élelmiszer adományaikat leadhatják a Pannon Egyetemen, 2023. december 5-én és 12-én 7.30-tól 9.00 óráig a B/019-es teremben (B épület alagsora), vagy az alábbi címen, egyeztetett időpontban: Veszprém, Zrínyi u. 25. I. e. 14. (Molnár Roland – 06/20-240-8667)

Fenyőfák leadása csak telefonos egyeztetést követően lehetséges.

Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek!

Együttműködés az élsportolók civil karrierjéért

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma és a Pannon Egyetem 2023. június 12-én Veszprémben.

2022 áprilisában kezdte meg az operatív munkát a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (#MEEF, https://www.meef.hu/), a Szilágyi Áron, háromszoros olimpiai bajnok kardvívó és Kőrösparti Gábor, társalapító által létrehozott sportolói nonprofit érdekképviseleti szervezet.

A fórum elsőként – és egyben flagship projektként kezelve – kezdte meg a munkát az ún. „Sportolói duális karrier programon”, melynek célja, hogy a sportolók az élsportolói pályafutásuk lezárása után sikeresen integrálódjanak a társadalomba, és civil karriert tudjanak építeni. Ez az edukatív-preventív szemléletű projekt a tehetségazonosítástól az exit utáni beilleszkedésig öleli fel a sportolók életpályáját.

A „Sportolói duális karrier program” célkitűzése szorosan összefügg a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának 2022 őszén lezárult Bounceback nevű Erasmus+ projektjével (https://www.bouncebackathletes.eu/), mely a veterán sportolók sportkarrier utáni foglakoztatásba, üzleti életbe, valamint vállalkozói tevékenységbe történő beilleszkedését tűzte ki célul egy innovatív tréningmódszer kidolgozása révén.

A #MEEF és a Pannon Egyetem együttműködése lehetővé teszi, hogy ezen közös célok oktatási és mentorálási tevékenységeken keresztül megvalósuljanak, és a sportolók, az üzleti és társadalmi szereplők közös sikereket érjenek el. Az együttműködés hivatalossá tétele érdekében a #MEEF és a Pannon Egyetem együttműködési megállapodást írt alá egy sajtótájékoztató és HR workshop kíséretében 2023. június 12-én Veszprémben.

Szilágyi Áron a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy hiánypótló jelleggel jött létre a fórum, hiszen nincs ma Magyarországon olyan szervezet, amely kizárólag a sportolók érdekvédelmével foglalkozik, és ez a fő missziója. A sportolók számos szervezethez tartoznak az Olimpiai Bizottságtól kezdve, a sportági szakszövetségeken át, a szakosztályokig, klubokig, és nagyon könnyű ebben a bonyolult rendszerben elveszni. Kőrösparti Gáborral közösen álmodták meg ezt a fórumot, melyben Szilágyi Áron társadalmi elnökként, Kőrösparti Gábor pedig operatív irányítóként tevékenykedik.

Kőrösparti Gábor elmondta, hogy felmérték, mi az, ami leginkább foglalkoztatja a sportolókat, mely kérdések merülnek fel leggyakrabban, és sok olyan visszajelzés érkezett, hogy komolyan tartanak attól, mi lesz az élsportolói karrierjük után. Egy civil karrier viszonylag jól tervezhető, egy sportolói karrier során azonban vannak olyan rizikófaktorok, amelyek bármikor a karrier végét jelenthetik. A fórum első „flagship” projektjének célja éppen ezért az lett, hogy felkészítsék a sportolói társadalmat arra, hogy a választott életpályájuk egyszer véget ér, és a civil karrier, melybe ki fognak lépni, más típusú felkészültséget, ismereteket követel tőlük. Ennek érdekében jött létre a „Sportolói duális karrier program”. A #MEEF másik fontos programja a „Pénzügyi életpálya program”, melyet a közeljövőben szeretnének bemutatni.

A projekt szakmai vezetője Takács Katalin, a Future FM Zrt. HR vezérigazgató-helyettese, kutató-szakmai koordinátora Dr. Kővári Edit, a Pannon Egyetem docense.

Takács Katalin úgy gondolja, hogy egy élsportoló munkahelyre történő integrálása során más tényezőket kell figyelembe venni, mint átlagos esetben, hiszen egy teljesen eltérő világból érkezik, és azok a kompetenciák, melyek őt sikerre vitték a sportban, lehet, hogy kevésbé, vagy más módon érdekesek a munkaerőpiacon. Elmondta, hogy a „Sportolói duális karrier programban” 2 irányban tevékenykednek: az egyik a sportolókat célozza, a másik a vállalatokat. A sportolók esetében a cél az, hogy támogatást biztosítsanak abban, hogy a jövőjüket orientálják és ehhez képzést is nyújtsanak számukra. A vállalati oldalon pedig létrehozzák a #MEEF Mentor Klubot, melynek célja, hogy aktív állásokat biztosítsanak, és egy olyan közösséget hozzanak létre, melyben a HR-es kollégák támogatást kapnak. Továbbá a Pannon Egyetemmel közösen el fognak indítani egy duális mentorképzést annak érdekében, hogy a mentorok megfelelően felkészüljenek a közös munkára.

Dr. Kővári Edit a motiváció fontosságát hangsúlyozta, és elmondta, hogy a Bounceback projektben kialakítottak egy olyan tréningmódszert, mely segítségével a sportolók a sportkarrierjük során szerzett kompetenciákat könnyedén átültethetik a civil karrierjükbe. A #MEEF Mentor Klub hatékony online tananyagokkal, konzultációs időpontokkal és a HR-es kollégák felkészítésével támogatja majd a közös célok megvalósítását.

A programhoz csatlakozott a Get Work Trend illetve az Aruba Cloud Magyarország is, így teljesült az alapítók célja, és a megvalósításban civilek, a vállalati szféra, a sportolók és az egyetem együttesen vett részt.

Jáhny Ákos, a Get Work Trend Kft. stratégiai igazgatója elmondta, hogy cégük több éve foglalkozik munkaerő biztosításával kis-, közép- és nagyvállalatok részére, és a mukaerőhiányos időszakokban folyamatosan koncentrálnak arra, hogy megtalálják a munkaerő-tartalékokat is. Amikor szembejött a #MEEF kezdeményezése, nem volt kérdéses, hogy csatlakozzanak, mert látják azt, hogy minden, munkaerőpiacra visszahelyezendő, pályakezdő élsportoló nagy segítséget jelent a magyar munkaerőpiacnak. A sportolókkal együttműködő vállalatok pedig olyan emberi tulajdonságokat, kompetenciákat láthatnak, melyekre addig esetleg nem volt példa a szervezeten belül. Hosszú távú céljuk az, hogy saját munkatársaik közül többen is részt vegyenek a duális képzésen, hogy ne csak megtalálni, hanem beilleszteni is tudják a munkavállalókat az új munkahelyükre.

A Pannon Egyetem vezetése nevében Dr. Abonyi János rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy a tudomány, a művészet és a sport területén tapasztaljuk meg leginkább azt, hogy a kiemelkedő teljesítmény rendkívül nagy áldozatokkal jár. Aki belevág a sportba és rááldozza a fiatalságát, annak fel kell készülnie arra, hogy 35-40 éves korára egy új karriert kell indítania. Nagyon fontos, hogy ne csak örüljünk az élsportolók eredményeinek, hanem társadalmilag felelősséget vállaljunk, segítsük őket abban, hogy felkészüljenek az újabb karrierjükre. Ezt a komoly feladatot az Európai Bizottság is felismerte, erre kiváló példa a Bounceback projekt, melynek méltó folytatása a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumával történő együttműködés, mely számos lehetőséget kínál az egyetem számára, például a hallgatóknak tudományos diákköri munkák, szakdolgozat- és diplomatémák biztosításával, középiskolások számára versenyek szervezésével, továbbá az intézmény azon stratégiai célkitűzéséhez is hozzájárul, hogy a sporttudomány területén is meghatározó szereplővé váljon.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja kiemelte, az egyetemen büszkék arra, hogy nagyon komolyan veszik a sportot: a testnevelés a kötelező tantárgyak között szerepel, és ehhez minden eszközzel, infrastrukturális fejlesztéssel igyekeznek megadni a szükséges támogatást. A Pannon Egyetem élen jár abban, hogy támogassa a sportot saját hallgatói körében: amellett, hogy van egy külön sport és tanulás ösztöndíjprogram az igazolt sportolók támogatására, mentorprogramot is kialakítottak annak érdekében, hogy hallgatóik a sportkarrierjük mellett tanulmányaikkal ütemesen tudjanak haladni. Továbbá igény esetén egyéni tanulmányi rendet is biztosítanak, hogy a sport és a tanulmányok leginkább összeegyeztethetőek legyenek.

Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke támogatásáról biztosította a partnereket, s elmondta, hogy az alapítvány abban tudja segíteni az együttműködést, hogy szükség esetén olyan ösztöndíjakat kezdeményeznek, melyekkel az ide érkező sportolókat, vagy a klasszikus karriert befejező sportolókat támogathatják.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere is köszöntötte a kezdeményezést, s elmondta, hogy a sport ugyanúgy, mint a kultúra, egy városfejlesztési eszköz. Egyrészt javítja az életminőséget: fontos, hogy gyermekeink bármely sportág választása esetén megfelelő szakemberhez kerüljenek, megfelelő infrastrukturális adottságok mellett. Másodsorban kiemelt feladat az élsport támogatása, hiszen ha nincsenek ikonok, példaképek, akikre felnézhetünk, akkor az utánpótlás sport és a városi identitás is sérül. Harmadrészt a szabadidős sport fontosságát emelte ki. Végül hangsúlyozta, hogy ha egy közösség számára fontos a sport, a sportolók, az edzők, akkor az életpályájukat is próbálják segíteni. Veszprémben sok olimpikon, világbajnok, Európa-bajnok sportoló van, akiknek fontos, hogy ebben a környezetben megtalálják szerepüket a sportkarrierjük végén, a közösségnek pedig kiemelt feladata, hogy ebben segítséget nyújtson számukra.

Adventi adománygyűjtés az Alex Állatvédő Egyesületnek

Adventi adománygyűjtés a Gazdaságtudományi KaronFolytatva a hagyományt a Gazdaságtudományi Kar az idei évben ismét szervez adománygyűjtést, mellyel a várpalotai Alex Állatvédő Egyesület munkáját szeretnénk támogatni. Segítsük együtt az egyesület kis védenceit!

Az Alex Állatvédő Egyesület által működtetett menhelyen sok-sok kutyus és cica várja, hogy végre megérkezzen az igazi Gazdi.

Hogyan tudjuk segíteni az egyesület munkáját? Adományokkal!

2022. december 21-ig leadhatod adományodat az  A épület 224-es irodájában (2. emelet).


Mire van szükség a menhelyen?

🐾 kutya száraz eledelre és konzervre
🐾 cica nedves eledelre
🐾 fertőtlenítő és mosogatószerre
🐾 gumikesztyűre
🐾 használt kutya és cica játékokra
🐾 cica bútorra
🐾 macskaalomra
🐾 törölközőkre és ágyneműhuzatokra
🐾 kutya jutalomfalatokra, rágcsákra

És természetesen törődésre és szeretetre… Éppen ezért az egyesület szeretettel várja önkéntesek jelentkezését, akik néha besegítenek az állatkák gondozásába, sétáltatásába, környezetük rendben tartásába. Ha érzel magadban kedvet és elhivatottságot ehhez, akkor vedd fel a kapcsolatot az egyesülettel. Elérhetőségeiket itt találod. >>>

Tegyük szebbé együtt a kisállatok karácsonyát! Mert adni jó!

Kattints ide, és ismerd meg jobban az Alex Állatvédő Egyesületet és kis védenceiket! >>>

3. GREENLIKE INFONAP – 2022. szeptember 30.

Online előadások, beszélgetések a fenntarthatóság, környezettudatosság, körforgásos gazdaság jegyében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! >>>

RÉSZLETES PROGRAM:

10:00 Körforgás a hétköznapjainkban – Beszélgetés Dr. Lukács Pál Zoltánnal (igazgató, Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központ)

10:30 E-mobilitás 1.: Szénhidrogén után – Dr. Domokos Endre előadása (igazgató, PE Mérnöki Kar, Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató Fejlesztő Központ)

11:00 A fenntarthatóság értelmezése turisztikai szolgáltatók körében – Beszélgetés Hegedüs Sárával (PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem; Felelős Gasztrohős Alapítvány)

11:30 E-mobilitás 2.: Akkumulátorok utóélete – Molnár Gábor (Alteneva Kft.)

13:00 Mi lesz a konyhai hulladékkal? – Beszélgetés Dr. Lukács Pál Zoltánnal (igazgató, Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központ)

13:30 E-mobilitás 3.: Mikromobilitási eszközök – Takács-Pfitzner Anna (Balaton Bike Tour)

A programok a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalán tekinthetők meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! >>>

Kiegészítő program:

  • KVÍZJÁTÉK GreenLike ajándékokért – Töltsd ki a kvízt, és nyerj GreenLike ajándékcsomagot!

A GreenLike Infonap a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósul meg.

Adománygyűjtés az Ultimátum Állatvédelmi Alapítványnak

A Pannon Egyetem – értesülve az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány nehéz helyzetéről – 2022. augusztus 1-31. között adománygyűjtést szervez az alapítvány megsegítésére.

Az adományokat a B épület alagsorában, az Egyetem Centrum Kft. folyosóján várjuk hétfőtől csütörtökig 6:00-16:00 között és pénteken 6:00-13:00 között.

Az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvánnyal egyeztetve az alábbi adományokra van szükség:

  • tápadomány: Adult és Senior száraz kutyatáp (pl.: Happy Dog, Brit, Select Gold, Sam’s Field, Josera (de lehetnek középkategóriás tápok is, csak nagyon alacsony minőség ne)
  • fertőtlenítő- és tisztítószerek (pl. Hypo, Domestos, Sanitol)

Az összegyűlt adományokat az Egyetemi Centrum Kft. juttatja el az alapítványnak.

Amennyiben postai úton küldenéd el adományodat, az alábbi gyűjtőpontra címezheted:

Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány részére
Julcsi Zoo Állateledel
8200 Veszprém Damjanich János u 1 fsz. üzlet

Ha utalásoddal segítenéd az alapítvány fennmaradását:

Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány
Bankszámlaszám – Unicredit Bank:
10918001-00000087-78090001
IBAN: HU15 1091 8001 0000 0087 7809 0001
SWIFT kód: BACXHUHB
Közlemény: új kezdet
PayPal: paypal@ultimatum-allatvedelem.hu

Szívből köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárul az alapítvány működéséhez.

2. GREENLIKE INFONAP – Ünnepeljük együtt a Föld napját 2022. április 22-én!

Online előadások, beszélgetések a fenntarthatóság, környezettudatosság, körforgásos gazdaság jegyében a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! >>>

RÉSZLETES PROGRAM:

10:00 Víztakarékosság a hétköznapokban – Beszélgetés Laczkó Boglárkával, az Édes Vizeinkért Természetvédelmi Egyesület alelnökével, a veszprémi csomagolásmentes bolt, a Feltöltő Pont vezetőjével

10:30 Szennyvíztisztítás gyakorlataDr. Somogyi Viola egyetemi docens előadása (Pannon Egyetem Mérnöki Kar, Fenntarthatósági Megoldások Kutató Laboratórium)

11:00 Maradék nélkül – Csökkentsük együtt az élelmiszerhulladékok mennyiségét!Szakos Dávid előadása (NÉBIH, Kockázatmegelőzési és Oktatási Osztály)

11:30 A klímaváltozás hatásai a gazdasági és üzleti életre – Beszélgetés Neumanné Dr. Virág Ildikóval, a a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar egyetemi docensével, az Éghajlatváltozás Nemzeti Laboratórium projekt “Klímaváltozás hatásai a gazdasági és üzleti életre” alprojektjének vezetőjével

13:00 Szelektív hulladékgyűjtésCzaun János, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének előadása

13:30 Zöld rendezvényszervezésDominus Ákos előadása (tanácsadó, fenntarthatósági menedzser – Sziget Fesztivál)

A programok a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Facebook oldalán tekinthetők meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! >>>

Kiegészítő program:

  • KVÍZJÁTÉK GreenLike ajándékokért – Töltsd ki a kvízt, és nyerj GreenLike ajándékcsomagot!
  • 2022. április 21-én Föld napi előbuli ZÖLD STANDOKKAL és GREENLIKE NYEREMÉNYJÁTÉKKAL az „A” épület földszintjén 9:30-14:00 között! 
    • Gyere el és „zöldülj” velünk! Töltsd ki kvízünket és válassz GreenLike ajándékot: kulacsot, bevásárlótáskát, vászonzacskót, – tolltartót, vagy tollat!
    • Ivóvíz kóstolás – Komolyan! – Többféle víz, többféle íz! Hozd a bögréd is! – Partnerünk ebben az Évite – Édes Vizeinkért Természetvédelmi Egyesület
    • Újrahasználható eszközök bemutatója. Mit mivel helyettesíts és miért? – Partnerünk ebben a Roll Natural Egyesület.
    • Hulladékmentesség a hétköznapokban – A veszprémi csomagolásmentes bolt vezetője, Laczkó Bogi ad nekünk tippeket, és megkóstolhatod a egészség- és környezetbarát chips-et! – Partnerünk a Feltöltő Pont.

A GreenLike Infonap a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósul meg.

Archívum

Go to Top