A DBA Szövetségben a Pannon és a Debreceni Egyetem együtt írja a jövő vezetőinek történetét

Miután 2025 őszén az országban elsőként indította el a Pannon és a Debreceni Egyetem a világszerte ismert és elismert üzleti doktori képzést, a DBA programot, 2025. november 21-én együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény a DBA Szövetség megalapításáról.

A DBA Szövetség célja, hogy a képzést elindító intézmények szakmai együttműködésével biztosítsa és fejlessze az üzleti doktori képzés magas, nemzetközileg is elismert színvonalát, egységes módszertanát és tartalmát, valamint garantálja a DBA (Doctor of Business Administration) program presztízsét.

Prof. Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora elmondta, hogy egy ország versenyképességét többek között a sikeres vállalatok, vállalkozások alapozzák meg, amelyek sikerét elsősorban a vezetőik kompetenciái határozzák meg.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara mint menedzsment iskola ezeket a készségeket hivatott átadni, fejleszteni egy olyan módszertan alapján, amelyet az AACSB nemzetközi akkreditáció is elismer. Ma már elvárás, hogy a csúcsvezetők bírjanak olyan analitikai készségekkel is, amelyekkel klasszikus értelemben a tudomány művelői rendelkeznek. Ez a koncepció hozta létre a DBA program gondolatát, ami a világon egyre elterjedtebb és az egyik legdinamikusabban fejlődő képzés, mintegy 80%-os növekedési aránnyal, Magyarországon pedig elsőként a Pannon és a Debreceni Egyetem indította el. A két intézmény közötti együttműködés sikeréből kiindulva született meg a DBA Szövetség megalapításának gondolata.

Prof. Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is örömét fejezte ki, hogy hosszas tervezést követően 2025 őszén elindult a képzés. Elmondta, hogy egy olyan szakmai doktori fokozatról van szó, amit csak jelentős vezetői tapasztalat után lehet megszerezni, és a képzést csak olyan doktori iskolák végezhetik, akik PhD területen gazdálkodástudományban jogosultsággal rendelkeznek. Ez egy minőségbiztosítási elem, ahogy a DBA Szövetség létrehozása is az. Azért jön létre a szövetség, hogy mint a képzést elsőként elindító intézmények, meghatározzák azokat a paramétereket, módszertanokat, amik a programot megfelelő színvonalon tartják. Fontos, hogy a képzésnek a doktori cím adása mellett meglegyen a tartalma és a presztízse is, hiszen ekkor lehet a jövőben is sikeres.

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja kitért arra, hogy amíg 10-15 évvel ezelőtt az MBA volt a TOP vezetők végzettsége, pár éven belül ez a DBA lesz. Óriási lépésnek tartja azt, hogy a két intézmény elérte, hogy Magyarországon elinduljon a képzés. Elmondta, hogy a Pannon és a Debreceni Egyetem gazdaságtudományi területen hazánkban élenjáró intézménynek számít, ami különösen igaz az innovatív képzésfejlesztési szemléletükre. A DBA Szövetség azért fontos, mert garantálhatja a DBA program állandó és magas minőségét – nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is – azáltal, hogy elvár egy meghatározott szakmai színvonalat, az új tudásanyagok folyamatos beépülését, továbbá partnerségre lép különböző ipari ernyőszervezetekkel, meghatározó piaci szereplőkkel. A DBA Szövetség egyrészt kiváló eszköz arra, hogy az intézmények kiépítsék a képzésre vonatkozó minőségbiztosítási rendszert, másrészt pedig a DBA program továbbfejlesztésének a motorja lehet.

FELVÉTELI 2025 – 30%-kal több hallgató kezdheti meg tanulmányait a Gazdaságtudományi Karon

Az AACSB nemzetközi akkreditációval rendelkező Gazdaságtudományi Kar szakjai továbbra is népszerűek. A felvételi eljárás keretében a karra 421 hallgatót vettek fel, amelyből 253 fő állami ösztöndíjas.

Az alapképzési szakok közül nappali és levelező tagozaton is a Kereskedelem és marketing, a Gazdálkodási és menedzsment, valamint a Pénzügy és számvitel szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a képzést. A mesterszakok közül nappali tagozaton az angol nyelven induló Vezetés és szervezés szak bizonyult a legkeresettebbnek, levelező tagozaton az MBA és a Műszaki menedzser szakok szerepeltek a legjobban. A felsőoktatási szakképzések közül nappali tagozaton Gazdálkodási és menedzsment, levelező tagozaton pedig Kereskedelem és marketing szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a tanulmányait.

Hallgatóközpontú szemléletével és széles képzési kínálatával a Gazdaságtudományi Kar lehetőséget biztosít hallgatói számára egy sikeres karrierút megalapozására. 2025 szeptemberétől új képzéssel bővül a portfólió: a világszerte ismert és elismert DBA programot, az üzleti doktori képzést Magyarországon az elsők között indítja a kar.

A pótfelvételi eljárás keretében a Gazdaságtudományi Kar minden olyan szakja meghirdetésre kerül költségtérítéses formában, amely a normál felvételi eljárás eredményeképpen elindult. Továbbá a humán- és szervezetfejlesztő tréner és a közpolitikai adatelemző posztgraduális képzéseken is lehetőség van a jelentkezésre.

A CROCUS projekt a Muravidéki Magyar Rádióban

Kollégánk, Dr. Raffay-Danyi Ágnes a Muravidéki Magyar Rádióban mutatta a CROCUS projektet, amely a határon átnyúló kulturális és kreatív turizmus fejlesztését tűzte ki célul vidéki és távoli területeken.

A projekt olasz, holland, finn, észt, horvát, bolgár szlovén és magyar partnerek együttműködésében valósul meg.

A beszélgetés meghallgatható itt. >>> 

Bővebb infó a projektről:

BALATON KONFERENCIA 2024 – Sajtóközlemény

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a fejlődési lehetőségekről, a tópart és vonzáskörzete kulturális identitásáról, a tó által kínált üzleti lehetőségekről, turizmusról, vendéglátásról, ingatlanpiaci és fejlesztési lehetőségekről, valamit ökológiai kérdésekről tanácskoztak a Balaton Konferencia 2024 résztvevői május 2-án, Veszprémben.

A Balaton és térségének jövőjével kapcsolatos gondolatok, elképzelések, tervek már sokszor, sok műhelyben születtek, és fogalmazódnak meg ma is folyamatosan, de igazi egyetértés még nincs. A Portfolio és a Pannon Egyetem hagyományteremtő jelleggel arra vállalkozott, hogy egy platformra hívja össze azokat a legfontosabb döntéshozókat, szabályozásban érdekelteket, az üzleti és civil szféra kiemelt képviselőit, a helyi kulturális értékeket őrző és fejlesztő szervezetek vezetőit, akik a szakmai érvek megosztásával és megbeszélésével valóban előrébb tudják mozdítani a legfontosabb közös ügyet, a Balaton építésének és fenntartható fejlődésének jövőjét.

Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Pannon Egyetem élen jár a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság területén a magyar felsőoktatási intézmények között, és célja, hogy a későbbiekben Kelet- és Közép-Európában is meghatározó szereplővé váljon e téren. A Pannon a Balaton régió kiemelkedő egyeteme, beiskolázási vonzáskörzete, fő vállalati kapcsolatai és kulturális értékei is a térséghez kötik. Az egyetemen a közelmúltban létrejött Balaton Kutatóközpont (BKK) küldetése a Pannon Egyetem balatoni kutatásaihoz kapcsolódó, nemzetközileg elismert tudományos munka és harmadik missziós tevékenység összehangolása, koordinálása és támogatása.

Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter „Otthon vagy nyaraló?” című előadásában kiemelte: annak érdekében, hogy a Balaton ne csak nyaralóhely, hanem otthon, lakóhely is legyen, a versengés helyett az együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt.

Bár a Balaton egy nagyszerűnek tűnő üdülési övezet, ahol remekül érezheti magát az ember, azt láthatjuk, hogy a helyi társadalmak folyamatosan küzdenek a jövőért, a mindennapi túlélésért, számos nehézséggel kell szembenézniük, úgymint az elöregedés, az alacsony végzettségi szint és foglalkoztatottság, a magas ingatlanárak, az elvándorlás, az állam és önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások elérhetősége. Át kell gondolni, hogyan tekintünk a Balatonra: mint ökológiai rendszerre, vagyontárgyra vagy lakóhelyre.

Dr. Gelencsér András, akadémikus, a Pannon Egyetem rektora „Az esélytelenek nyugalmával… – őszintén a globális klímaváltozás „megállíthatóságáról”” című előadásában elmondta, hogy a klímaváltozás tényeinek tiszteletben tartása helyett sokan alternatív valóságokat építenek, amiben látszatmegoldások születnek. A zöld átállásban a CO2 kibocsátás csökkentése önmagában nem elegendő és nehezen kivitelezhető: a klímacsúcsok, klímaegyezmények ellenére 2022-ben a CO2 kibocsátás 0,9%-ot növekedett az előző évhez képest, és a fosszilis energia részaránya továbbra is több, mint 80% a teljes energia-mixből.

A globális energiafelhasználás nagy részét jelentő iparágakban nincs érdemi karbonmentes alternatíva. Előadásában az akkumulátorforradalom, a zöld hidrogén és a hidrogénforradalom, valamint az űrbányászat realitásaira és árnyoldalaira is felhívta a figyelmet.

A Balaton jövőjéről szóló panelbeszélgetés résztvevői megfogalmazták a Balaton régiót érintő legnagyobb kihívásokat, ilyen például a közüzemek és a közműellátottság elégtelensége, nehézségei, a szezonalitás problémájából fakadó kiszámíthatatlanság. A szakemberek többek között az együttműködésben, az érdekek összehangolásában, a négyévszakos kínálat kialakításában látják a megoldást. Változatos, egész évben elérhető programokra van szükség, melyek az aktív, a bor- és gasztro-, az egészség-, és a kulturális turizmus pillérekre támaszkodnak. Rendkívül fontos a szemléletformálás, a helyi lakosok edukálása, hiszen mindenki, aki a régióban él, a Balaton nagykövete.

A második szekciót Isola Anna, kiemelt tanácsadó, az MFOI veszprémi képviselet-vezetőjének „Együttműködés és Fejlődés: a térség jövője a közvetlen uniós támogatások tükrében” című előadása nyitotta, majd Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa év eredményeiről és a régió jövőjéről tartott előadást, amelyben kiemelte, hogy az EKF év 3600-nál több eseménye, és ezek sikere, valamint a kulturális infrastruktúra fejlesztések hosszú távon is megerősítik Veszprém és a Bakony-Balaton térség láthatóságát és helyét Európa kulturális térképén.

A „Lehet jó üzlet a kultúra!” panelbeszélgetés során szóba került a Balaton régió borturizmusában rejlő potenciál, az EKF örökség fenntartása, továbbvitele, az együttműködés és a rendszerszemlélet fontosságának hangsúlyozása. A családi vállalkozásokról szóló panelbeszélgetés során izgalmas és érdekes életutakat ismerhettünk meg, megtudhattuk, hogy a családi vállalkozások a profitorientáción túl a hosszú távú értékmegőrzésben érdekeltek, szóba került a generációváltás és az utódlás kérdése, valamint a társadalmi felelősségvállalás és értékteremtés témaköre is.

A harmadik szekcióban Dr. Sulyok Judit tudományos főmunkatárs a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének friss kutatásáról számolt beDrága a Balaton? – Balaton vs. Adria (Nemzetközi ár összehasonlítási kutatás alapján)” című előadásában. A kutatás során egy 7 éjszakás nyaralást hasonlítanak össze az Adria partján, illetve a Balatonnál egy pár, és egy négy tagú család esetében.

A „Turizmus és vendéglátás a tó körül” panelbeszélgetés során elhangzott, hogy a balatoni vendéglátás az elmúlt 10-15 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül: szélesebb választék, országosan jegyzett éttermek jellemzik, sőt több balatoni étterem a Michelin Guide nemzetközi kalauzba is bekerült. A beszélgetés során szó volt többek között a horgászturizmusról, a balatoni vitorlázásról, a Balatoni Kör szerepéről és céljairól, a négyévszakos kínálatról, a jó minőségű és helyi alapanyagok felhasználásáról.

A „Természeti erőforrás és örökség” panelbeszélgetés során, a Balaton mint sérülékeny ökológiai rendszer került középpontba, olyan témákat érintve mint a geológiai értékek, a vízminőség, a fenntartható, felelős vízgazdálkodás.

A konferencia zárásaként Mihályi Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság perjelével beszélgetett Felföldi Gábor kulturális referens, aki Váci Mihály „Balatoni félrevezető” című versének strófáira fűzte fel a diskurzust. Az inspiráló beszélgetés során számos értékes gondolat hangzott el. „A Balatont szeretni kell, mert amit szeretünk, azt alapból védjük és óvjuk.” – mondta Mihályi Jeromos atya, méltó lezárást adva ezzel a Balaton Konferencia 2024 rendezvénynek.

Fotók: Fux Marcell

Ragyogó évet zártak a Pannon Egyetem „Junior EKF Nagykövet” hallgatói

A VESZPRÉM-BALATON 2023 EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA program keretében 2022 őszén a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara (PE GTK) – együttműködésben a Veszprém-Balaton 2023 Zrt-vel – ösztöndíjat alapított hallgatói részére a „Junior EKF Nagykövet” cím elnyerésére. Az ösztöndíj program célja az egyetemi hallgatók bevonása a 2023-as EKF év kulturális kínálat sokszínűségének és európai dimenziójának megismertetési folyamatába.

Az ösztöndíjat elnyert hallgatók Veszprém központjában, a Kossuth utcán található EKF információs ponton nyújtottak információt magyar és angol nyelven az érdeklődőknek. A fiatalok az EKF év nyitányának visszaszámlálásától kezdve egészen a 2023-as év végéig heti öt napon át, a főszezonban pedig a hét minden napján várták az érdeklődőket. Feladatuk volt a vendégek segítése, útbaigazítása és informálása, valamint a logózott ajándéktárgyak, EKF-es termékek értékesítése.

Mindezek mellett külső helyszíneken is vitték a Veszprém-Balaton 2023 program jó hírét. A Junior EKF Nagykövetek részt vettek az egyetemi toborzón, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció versenyen, az EKF ajándékos truck-ban, továbbá jelen voltak a különböző régiós fesztiválokon és Veszprémben vezettek városnéző sétákat is.

2023-ban az EKF Infopontra közel tízezer látogató tért be tájékoztatásért. Az érdeklődők többsége a középkorú vagy idősebb korosztályt képviselte, jelentős százalékban helyi vagy belföldi lakos volt (85%), de érkezett vendég Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Skóciából, sőt az Egyesült Államokból és Tunéziából is. Az Infopont látogatók az EKF év programjai és a városi látnivalók iránt érdeklődtek, jellemzően egy-két napra érkeztek csak Veszprémbe vagy helyi lakosok voltak.

A program során összesen 10 hallgató végzett informátori munkát, akik emellett bekapcsolódtak a Helyben a Helyiért Vidékfejlesztő Egyesület munkájába, segítve a helyi termelők és vevők közötti kommunikációt és elősegítve a helyi termékek láthatóságát, ismertségét.

A Junior EKF Nagykövetek így nyilatkoztak az ösztöndíj programban szerzett élményeikről:

„Ennek a lehetőségnek köszönhetően új barátokat, ismerősöket és kapcsolatokat szereztem, jobban megismertem Veszprémet és izgalmas programokon vehettem részt. … Örülök, hogy az órák és egyéb elfoglaltságok mellett is nagyon sok tapasztalatot tudtam szerezni, fejlődött az angol tudásom, a különféle esetek megoldásával növeltem az önbizalmamat. … A nyár folyamán rengeteg lehetőség nyílt Veszprémen kívül más városokban, településeken és rendezvényeken is képviselni az EKF-et, és még több emberhez eljuttatni a programáradatokat és a ragyogást.”

A szlongenhez hasonlóan „ragyogó” évet zártunk 2023-ban, tele zenével, művészettel, irodalommal, kultúrával, közösségi élménnyel. A sikeres ösztöndíj program 2024-ben is folytatódik, a veszprémi Kossuth utcai Infopont továbbra is várja az érdeklődőket! További információ: www.veszprembalaton2023.hu, www.helloveb.hu

Az ösztöndíj program a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával valósult meg.

Tudománykommunikációs hackathon egyetemistáknak

Hogyan tudjuk a tudományos információkat feldolgozni? Miként ismertethetjük meg a tudományos kutatások eredményeit a nagyközönséggel? Ezekre a kérdésekre keresték a választ egyetemisták a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által, immáron harmadik alkalommal szervezett Tudomány Mindenkinek Hackathonon, 2023. december 8-án Veszprémben.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium keretében megvalósuló „Tudomány Mindenkinek” alprojekt fő célkitűzése, hogy a tudományos kutatási eredményeket közérthető módon eljuttassa a nagyközönséghez. Ezt támogatja a Tudomány Mindenkinek Hackathon verseny, amelynek során egy előre kiválasztott tudományos cikket dolgoznak fel a csapatok közérthető módon. A versenyre ez alkalommal kilenc csapat érkezett, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kodolányi János Egyetem, a Pannon Egyetem és a Semmelweis Egyetem képviseletében.

A verseny alapját az alábbi tudományos közlemény adta: Obermayer, N., Máhr, T., & Banász, Z. (2023). A digitalizáció társadalmi hatásainak vizsgálata hazai szakértők véleményének tükrében. Vezetéstudomány/Budapest Management Review, 54(6), 32-46. A csapatok a tanulmány alapján a helyszínen közösségi média posztot, infografikát és háromperces pitch jellegű előadást dolgoztak ki.

Az egész napos versenyt Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg, ezt követően Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Obermayer Nóra, a kiválasztott cikk egyik szerzője beszélt a digitalizáció társadalmi hatásairól, azon belül a mesterséges intelligenciáról.

A feladatok elkészítését szakmai előadások segítették, melyek során az egyetemisták szakemberek tolmácsolásában nyerhettek bepillantást az adott terület sajátosságaiba, kaphattak hasznos tippeket a feladatok kidolgozásához.

Dr. Liska Fanny, a Pannon Egyetem munkatársa a közösségi média poszt készítésének rejtelmeit, illetve annak fortélyait ismertette meg a hallgatókkal, őket tanácsokkal is ellátva. Tornyánszki Éva design menedzser a tudománykommunikációról általánosságban, valamint a vizualizációról tartott előadást. Végezetül, a nap utolsó feladatához kapcsolódóan, a pitch jellegű előadásról Dr. Formádi Katalin, a Pannon Egyetem munkatársa osztott meg értékes információkat a csapatokkal.

A verseny díjazottjai:

I. helyezett: az Eötvös Loránd Tudományegyetem „3T – Tudományos Találmányok Társasága” csapata, melynek tagjai: Bozó Benedek, Ilyés Csenge, Kocsis Eszter

II. helyezett: a Eötvös Loránd Tudományegyetem „Bolyaisok” csapata, melynek tagjai: Glück Krisztina, Hegedűs Dániel, Várkonyi Zsombor

III. helyezett: a Debreceni Egyetem hallgatója, Bogáthy Edina

I. helyezett

II. helyezett

III. helyezett

A szervezők fő célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a mindennapokban tudatosan figyeljük, olvassuk a híreket, kutatóként pedig ne feledkezzünk el a kutatási eredményeink közérthető kommunikációjáról sem.

„Ebben a versenyben nekem azok a válaszok és megközelítések voltak a legizgalmasabbak, amikor nem az eredeti tanulmány feldolgozása jött vissza, hanem valamilyen módon reflektált valaki az ott leírtakra. Talán az egyik példa az, amikor a digitális képességek relatíve alacsony százaléka úgy volt interpretálva, hogy nem a 25 százalék pozitív hozzáállást emelte ki, hanem megfordítva az a szám hangzott el, hogy a magyar emberek 75 százaléka a digitális képességek alatt van. Tehát ez a fajta megkérdőjelező, értelmező megközelítés a kommunikációban nagyon-nagyon fontos. Mindig kérdezzük meg saját magunktól: értjük az eredeti cikket? Értjük azt, amit el akarunk mondani azzal az új interpretációval? És egészen addig menjünk el, ameddig azt gondoljuk, hogy a saját édesanyánk vagy a saját nagymamánk is pontosan érti, hogy mi az, amit közölni szeretnénk. Egyszerűen, közérthetően – ez egy hihetetlenül nehéz feladat.” – Müller Mihály, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program sajtófőnöke, zsűritag.

„A tudományos kommunikációban eleve két kritikus pont van: egy, hogy legyen egy olyan téma, amit fel lehet jól dolgozni, kettő, hogy a publikumnak, aki nem a tudományos közeg, hogyan tudjuk úgy tálalni, hogy akarjon a témával kicsit mélyebben foglalkozni. A kommunikációt végző szakember szempontjából azért kulcsfontosságú, mert vissza tudok olyan dolgokra hivatkozni, amit nem én találok ki. Ezt hívjuk forrásnak. Az egyensúlyt mindig nagyon nehéz megtalálni, hogy a forrás, a mondandó, és az azt kiváltó hatás milyen viszonyban vannak egymással. Ebben nagy segítség, amikor tűpontosan tudom, hogy mit is akarok üzenni, és aztán ahhoz kell megkeresni a formát – posztot, infografikát, videót, prezentációt stb. Ez egy valódi nehézség, és nagyon sokat kell gyakorolni,  hogy az ember már érezze, mikor vagyok még az objektivitásban, és mikor vagyok már a spekulatív újságírás vagy kommunikáció talaján.” Birincsik Albert, a Bemind Kft. ügyvezetője, zsűritag

„Azt emelném ki, hogy az előadások [pitch-ek] rendkívül kiemelkedtek a többi feladatmegoldás közül, valahogy belülről jöttek, és lehetett látni, hogy mennyire alkalmasak a versenyzők arra, hogy egy ilyen témát feldolgozzanak. Úgyhogy előttük a jövő!” – Dr. Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó Zrt. digitális tartalomfejlesztési vezetője, zsűritag.


A Tudomány Mindenkinek Hackathon az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósult meg. A TINLAB projekt átfogó célja, hogy a felsőoktatási intézményrendszer egyedi eszközeivel segítse a települések önkormányzatai, gazdasági szereplői, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több aktív, a helyi társadalmat megmozgató közösség jöjjön létre, amelyek képesek helyi társadalmi kihívásokra, problémákra közösen, együttműködve megoldást találni. A lokális társadalmi aktivitás növekedése, a közösségek szerepvállalása elősegítheti, hogy csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma, növekedjen a nemzeti, közösségi és egyéni felelősségvállalás, és erősödjön a társadalmi összetartozás érzése. Ez javíthatja és erősítheti a különböző generációk társadalmi integrációját, valamint az időskorúak széleskörű társadalmi részvételét.

Hagyd, hogy beZÖLDítsünk! – GreenCool esemény az EKF jegyében

A Pannon Egyetem Greenfluencer hallgatói mutatták be zöld ötleteiket 2023. november 28-án a FOTON Audiovizuális Centrumban. 

A „GreenCool – Let me influence your green self! – Készségfejlesztés a környezettudatos gondolkodásmód és a fenntartható fejlődés ösztönzéséért az Európa Kulturális Fővárosai (EKF) szövetségében” egy olyan, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán futó Erasmus+ nemzetközi projekt, amelyben öt EKF város (Veszprém, Kaunas, Tartu, Temesvár és Athén) vesz részt. Lényege, hogy a fiataloknak segítsen jobban megérteni a környezetvédelem fontosságát és terjessze a fenntarthatóság üzenetét olyan eseményeken, amit sokan látogatnak.

A projekt keretében 2023 szeptemberében elindult egy vegyes (on/offline) kurzus, amely arra tanítja a hallgatókat, hogyan beszéljenek a fenntarthatóságról és segítsék az EU gazdaságának és kultúrájának zöldítését. A Greenfluencer – innovatív zöld kommunikáció című kurzus keretében a Pannon Egyetem hallgatói prezentációs technikák és művészeti alkotások segítségével osztották meg zöld ötleteiket a Greenfluencer eseményen 2023. november 28-án FOTON Audiovizuális Centrumban.

A 4 for green csapat (Haas Laura; Rieger Dorka; Czuczai Dorina; Kiszin Panna) bemutatta „Sok kicsi sokra megy” szlogennel, az úrkúti őskarsztnál forgatott „Együtt a környezetért” c. kisfilmjét, amelyben tippeket osztottak meg arról, hogyan lehetünk egyéni szinten környezettudatosak.

A Trash System csapat (Romhányi Blanka Zoé; Szekszius Barbara; Szirbek Violetta) újrahasznosítható szemétből készített művészeti installációt (trash art), amely a naprendszer sérülékenységére és az űrszemét problémájára hívja fel a figyelmet.

Virág Martina „Hulladékgazdálkodás” c. pecha kucha prezentációjában a műanyag feldolgozás lépéseit ismertette a Pannon Egyetem optikai hulladékválogató berendezésének segítségével. Kiemelte, hogy megfelelő gépiesítés és technológiák nélkül a hulladékgyűjtés és -feldolgozás, illetve az új termék gyártása nem valósulhatna meg.

Tóth Bernadett „Fast Fashion” c. kisfilmjében megdöbbentő fotókkal, adatokkal és videó bejátszásokkal hívta fel a figyelmet a túlvásárlás negatív aspektusaira, mint például gyerekmunka, olcsó munkaerő, környezetszennyezés.

A Vissza a tiszta vizekhez csapat (Orosz Ágnes; Győri Alíz) trash art installációval a tengerek és hazai vizeink, mint például a Balaton és a Rába szennyezettségére hívták fel a közönség figyelmét. A készítés folyamatát képkollázsban illusztrálták.

A Pioneers csapat (Szultos Boglárka; Szili Cintia) tagjai saját kreatív Pioneers logót terveztek csapatuknak. Komplex projektjük három részből állt: fehér és zöld kupakokból megalkották a Pannon Egyetem logóját; fényinstallációt alkottak, utalva arra, hogy mindenki zöldítse környezetét; valamint egy kisfilmet készítettek, melyben kortársaik üzentek, hogy számukra miért fontos a környezetvédelem.

A Pannon Egyetem hallgatói a felkészülés során észrevétlenül is a saját mikroközösségeik greefluencereivé váltak.

„A kurzusnak köszönhetően jelentősen bővült a háttértudásunk. Minden órát már izgatottan vártunk, hogy milyen napi challenge lesz. A sok támogatásnak köszönhetően a „Hagyd, hogy beZÖLDítsünk!” eseményen egy csapatként megmutathattuk mindazt az erőt, amit a kurzus ajándékozott nekünk, büszkén képviselve egyetemünket. Beléphettünk a Greenfluencerek világába, bízva abban, hogy együtt tudunk tenni környezetünk védelméért.” – mondta Szultos Boglárka, Greenfluencer hallgató.

A bemutatók után, a témákra reflektálva a Greenfluencer hallgatók és a több, mint 60 fős közönség között egy interaktív beszélgetés kerekedett a GreenCool oktatók és a projektmenedzser bevonásával (Dr. Kővári Edit, Dr. Papp Zsófia, Dr. Formádi Katalin, Kruppa-Jakab Éva, Vámosi Réka). Az eseményen megjelent három generáció egyetértett abban, hogy az egyén felelőssége is óriási hatással lehet környezetünkre, és a közösségi összefogásban látnak megoldási lehetőségeket.

A Greenfluencerek bemutatkozását követően sor került Pannon Egyetem díjnyertes „There is no planet B” c. dokumentumfilmjének vetítésére, melyet egy kerekasztal beszélgetés követett az alkotók – Dr. András Ferenc, Elekes Gergő, Horváth Virág, Nagy Krisztina, Szabó B. Eszter – részvételével.

2024 tavaszán, a Greenfluencer nemzetközi kurzus keretében, a TARTU 2024 Európa Kulturális Főváros kiemelt eseményén Greenfluencer hallgatók különböző kommunikációs technikák alkalmazásával. zöld témákkal lépnek fel a nemzetközi közönség előtt.

Bővebb információ a Greencool projektről a https://greencoolproject.eu/ oldalon érhető el.

Tudásmegosztás, szemléletformálás és együttműködés – Klubrádió, Szerepvállalás

A társadalmi szövetségek motivációit, struktúráját feltérképező, egyedülálló kutatás zajlik a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium keretében. Karunk kutatói azt vizsgálják, miért éri meg különböző szövetségekhez csatlakozni. Céljuk többek közt, hogy feltérképezzék, melyek a társadalmi szövetségek közös mozgatórugói, milyen sikertényezőket azonosíthatunk és milyen tematikus fókuszokat határozhatunk meg.

Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszony a Klubádió Szerepvállalás című műsorában beszélgetett a kutatásról Bíró Bori műsorvezetővel.

A beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és az adás 15:00 percétől kezdődik. >>>

A kutatás az RRF-2.3.1-21-2022-00013 azonosítószámú “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” elnevezésű projektben, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg.

Marketing Fókuszlabor ünnepélyes megnyitója a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem innovatív, csúcstechnológiát alkalmazó, egyedülálló beruházást valósított meg Veszprémben. A beruházás célja, hogy az egyetemi marketingkutatások során szerzett tapasztalatokat, tudományos eredményeket széles körűen elérhetővé tegye vállalati partnerei számára, bővítve ezáltal az intézmény szolgáltatási portfólióját.

A beruházás eredményeképp egy szemmozgást követő kamerával felszerelt Marketing Fókuszlabor került kialakításra, melynek ünnepélyes megnyitójára a 2020/21-es tanév kezdetével egy időben került sor.

A gazdasági tudományterületeket szolgáló egyedülálló vizsgálati tér a Pannon Egyetem EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosító számú „Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek” című projekt keretében valósult meg. A létesítmény kialakításához az egyetem 170 m2 alapterületen végzett felújítást. A Marketing Fókuszlaborban zajló vizsgálatok és kutatások megvalósításához egyedi audio- és videorendszer került kiépítésre, és speciális eszközök – fix és mobil szemkamerák, interaktív tábla – beszerzésére került sor. A beruházás értéke 56,5 millió forint, a megvalósítás a projekt szinte teljes futamidejét felölelte, 2,5 évig tartott.

„Egy vidéki egyetemnek különösen fontos, hogy a régió életében innovációs szerepet vállaljon, a gazdasági és a tudományos élet motorja legyen. Elhelyezkedéséből adódóan a Pannon Egyetem kutatási potenciálja állandó fejlesztést igényel az infrastrukturális feltételrendszer megteremtése, és a szakmai személyi állomány tekintetében egyaránt.” – mondta el bevezetőjében Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

„A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara elkötelezett az innovatív marketingkutatás és az arra épülő döntéstámogató tanácsadás iránt. Az oktatás és kutatás mellett partnereinek olyan fejlett szolgáltatás nyújtására alkalmas infrastruktúrát hoztunk létre, mely oktatóink széles körű szakértelmére és nemzetközi marketing tapasztalatára épít. A szemkamerával felszerelt fókuszlabor termékfejlesztők, marketing szakemberek, elemzők munkáját segíti a legmodernebb kutatási eszközökkel.” – mondta el köszöntőjében Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke kiemelte: „Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az NKFIH fontosnak tartja az egyetemi infrastruktúrák fejlesztését, korszerűsítését a gazdaság és hosszú távon az egész ország szempontjából. Programjainkban nagy hangsúlyt helyezünk az egyetem központú innovációs ökoszisztéma ösztönzésére. Ez az alkalmazás jó példa arra, hogy az egyetemek tudásbázisa hogyan hasznosulhat a gyakorlatban a piacon, a tudásközpontokra alapozva ezt az irányt kívánjuk ösztönözni.”

A Marketing Fókuszlabor kialakítása alkalmas a vállalati partnerek megrendelései alapján vizsgálatok elvégzésére, ezzel segítve a termékfejlesztők munkáját, és a vásárlói elégedettség feltárását. A fókuszlaborban termékek tesztelésére, a szolgáltatásokkal kapcsolatos érzelmi háttér feltárására, fogyasztói preferenciák mélyebb megismerésére nyílik lehetőség.

„A szemkamera képes követni és rögzíteni az emberi szem mozgását, így az is nyomon követhető, hogy mire figyel leginkább a fogyasztó. A szemkamera nem csak a tudományos kutatásokban, de az üzleti világban is széleskörűen alkalmazható, online értékesítési felületek, weboldalak felhasználói magatartásának vizsgálatára is alkalmas. Segítségével a fogyasztói visszajelzések alátámasztása még megbízhatóbb. A szemkamerával bármilyen belső térben vagy képernyős felületen elhelyezett információ hasznossága tesztelhető és optimalizálható. Az eszköz külső helyszínen való teszteléshez is felhasználható.” – mutatta be a Marketing Fókuszlabor egyik különlegességét Dr. Veres Zoltán, a Marketing Intézeti Tanszék vezetője.

A képzett moderátorok és elemzésben jártas szakemberek lehetővé teszik, hogy a szolgáltatás megrendelői megismerjék fogyasztóik őszinte véleményét termékeikről, szolgáltatásaikról és erre alapozva megfelelő üzleti döntéseket hozzanak.

A létesítmény hiánypótló szerepet tölt be a régióban. A szemkamerával felszerelt Marketing Fókuszlabor megrendelhető szolgáltatásai potenciális előnyt jelenthetnek az üzleti partnereknek, állami szervezeteknek, más oktatási intézményeknek vagy bármilyen vállalati vagy fogyasztói döntés előtt álló felhasználónak.

Fenntarthatóság témájú előadások a karon

Veszprém jövőjével kapcsolatos fejlesztésekről tartott előadást dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója szombaton a Pannon Egyetemen, majd Dr. Gelencsér András, egyetemünk rektora a levegőszennyezésről és az emberi tevékenység éghajlatra gyakorolt hatásairól beszélt az érdeklődőknek.

A vehir.hu cikke a programról itt érhető el. >>>

Archívum

Go to Top