HSUP Pitch Day a Pannon Egyetemen

A Hungarian Startup University Program ösztöndíjas hallgatói mutatták be ötleteiket a Pannon Egyetemen megrendezett HSUP Pitch Day keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Nemzeti Innovációs Ügynökség által támogatott Hungarian Startup University Program (HSUP) 2024/25-ös tanéve 2025 júniusában zárul.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar a résztvevők számára a program zárásaként 2025. május 29-én Pannon Pitch Day-t szervezett, ahol a csapatok az előző félévben továbbjutó ötleteik megvalósítását és terveit mutatták be külső szakmai zsűri előtt.

A Pitch Day során az innovatív ötleteiket 5 perces pitchben mutatták be az egyetemi csapatok. Ezt követően a zsűri kérdéseket tett fel az előadók számára.

A program házigazdája Mészáros Péter volt, aki egész évben gondozta a programot. A zsűriben Nagy Viktória kollégánk, korábbi HSUP ötletgazda, Laczkovich Bence, a Virgo Ventures alapító tulajdonosa és Márkus Attila kutatási és innovációs menedzser, angyalbefektető, a Pannon Régió startup ökoszisztémájának meghatározó szereplője foglalt helyet.

A zsűri minden bemutató után értékelte az elhangzott ötleteket, megosztották javaslataikat a hallgatókkal, továbbá kérdéseket tettek fel. A bizottság az összes pitch-et követően globálisan értékelte az eseményt, és mindenki számára fontos meglátásokkal segítette a hallgatókat.

A rendezvény végén a NIÜ HSUP csapatának képviselői ajándékcsomagot adtak át a hallgatóknak, majd egy networking keretében mindenki felszabadultan beszélgethetett a versenytársakkal, megválaszolhatták a nem plenáris kérdéseket, és egymás projektjéről is elmondhatták véleményüket.

A STARTUP-2025-HSUP-028 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.

HSUP – Idén is tűnj ki a tömegből!

Idén szeptemberben ismét szabadon választható tárgyként lehetett felvenni a Hungarian Startup University Programot (HSUP) kurzusát a Pannon Egyetemen. A kurzus célja, hogy innovációs ismereteiket szélesítsék a hallgatók, emellett pedig saját ötleteket, projekteket készítsenek.

Idei évtől a program angol nyelven zajlik, amelyek során a hallgatóknak modulokat kell teljesíteni, ami által bepillantást kaphatnak egy vállalkozás indításához, és/vagy annak sikeres vezetéséhez, megismerkednek a startupok világával, valamint az innovációmenedzsmenttel. A NIÜ által kooordinált képzéshez az intézményben folyó szakmai programok (SIKKedd, ÖV) is hozzájárulnak.

A Gazdaságtudományi Kar szakmai vezetésével megvalósuló programot idén 75 hallgató kezdte meg.

HSUP Pitch Day a Pannon Egyetemen

A Hungarian Startup University Program ösztöndíjas hallgatói mutatták be ötleteiket a Pannon Egyetemen megrendezett HSUP Pitch Day keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Nemzeti Innovációs Ügynökség által támogatott Hungarian Startup University Program (HSUP) 2023/24-as tanéve 2024 júniusában zárul.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar a résztvevők számára a program zárásaként 2024. május 30-án Pannon Pitch Day-t szervezett, ahol a csapatok az előző félévben továbbjutó ötleteik megvalósítását és terveit mutatták be külső szakmai zsűri előtt.

A rendezvényen 5 csapat mutatkozott be. A szakmai zsűri a pitchek után kérdésekkel bombázta, illetve a rendezvény végén számos szakmai tanáccsal is ellátta a csapatokat, amelyek között voltak, akik már ajánlatokat is kaptak a folytatásra. Az ötletek kidolgozásához a hallgatók ebben a félévben ösztöndíj támogatásban részesültek. A programon részt vettek a helyi startup ökoszisztéma képviselői, szereplői is, akikkel a rendezvény után találkozhattak a résztvevők.

A HSUP egy két féléves e-learning tárgy, amelynek első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése került a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatták el a hallgatók a felajánlott tárgyak keretében.

A HSUP nem egy hagyományos egyetemi kurzus, ahhoz, hogy a hallgatók előrehaladásukról visszajelzést kaphassanak, minden modul végén egy modulzáró tesztet írtak. Ezek teljesítésén túl az első félévben a hallgatóknak egy one-pager formájában kellett bemutatniuk innovatív ötletüket, amelyet szakmai zsűri rangsorolt és beszámoló után tett javaslatot a továbbjutásra. Azoknak, akik a kurzust a második félévben is folytatni kívánták, ennek első bemutatható verzióját meg is kellett valósítaniuk.

A második félévben a továbbjutó ötlet megvalósításához a hallgatók ösztöndíj formájában anyagi támogatásban részesültek, ehhez csapatokba szerveződve a továbbjutó ötletekkel kellett foglalkozniuk. A csapatoknak egy előrehaladási jelentést, progress reportot kellett készíteniük, valamint projektjüket félév során mentorok és szakmai előadások és előadók segítették.

Hungarian Startup University Program megvalósítása a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem 9 999 997 Ft támogatásban részesült a Hungarian Startup University Programból.

A STARTUP-2024-HSUP-017 azonosítószámú a „Hungarian Startup University Program megvalósítása a Pannon Egyetemen” című projekt 2024.02.01 és 2024.06.30 között zajlik a Gazdaságtudomány Karon.

A projekt fő célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és a startupok működésével egy e-learning platformon keresztül. A HSUP egy két féléves e-learning tárgy, amelynek első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a második félévben egy innovatív vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatnak el a hallgatók.  Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről egy one-pagert készítenek, amelyen a második félév során egyetemük javaslatára és az NKFIH részéről az egyetem részére nyújtott ösztöndíj támogatásával dolgozhatnak. A tavaszi félévben 41 fő vette fel a tárgyat, amelyből 20 fő csapathoz is csatlakozott. A projekt tárgya a program nyertes vállalkozási ötleteinek kiválasztása, az ötletek kidolgozásának, hallgatói csapatok előrehaladásának támogatása és az ösztöndíj-támogatási elemének lebonyolítása a Pannon Egyetemen.

A STARTUP-2024-HSUP-017 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.

 

A „tökéletes” projekt – Hallgatói beszámoló a HSUP gyakorlati szemináriumról

A HSUP egyik utolsó előadását Grancsai Erika tartotta a Pannon Köztérben Milyen a „tökéletes” projekt? címmel. A beszélgetés során tanácsokat adott, hogyan adjuk elő az ötleteinket a lehetséges befektetők számára.

Ha már kitaláltunk egy tervet vagy egy új ötletet, azon kell gondolkodnunk, hogyan valósítanánk meg. Ekkor már sokkal nehezebbnek tűnik az egész folyamat, és alábbhagyhat a kezdeti lelkesedésünk. Azonban pár egyszerű kérdés megválaszolásával fokozatosan egyre tisztább képet kaphatunk arról, hogy válhat valóra a tervünk. Fel kell mérnünk, az ötletünkre van-e vagy lesz-e igény? Talán ez az első szempont, amit figyelembe veszünk. Ezután egyre mélyebben bele kell ásni magunkat, vannak-e versenytársak, ha igen, a mi ötletünk miben tér el az övékétől? Mennyire lesz állandó a vásárlóerő? El tudjuk-e adni a terméket annak a célcsoportnak, akiket kiválasztottunk? Ezeket mind át kell gondolnunk.

A terveink előadásakor az a legfontosabb, hogy a befektető választ kapjon a legtöbb felmerülő kérdésre. Ezek például, hogy az adott új terméknek vagy szolgáltatásnak mi a célja? Milyen tulajdonságai vannak? Hogyan akarjuk eladni? Ezeket a kérdéseket mind fel kell tennünk magunknak, és meg kell rá találni a válaszokat. Amikor előadjuk a projektünket, tudnunk kell az egészet felépíteni. Mit akarunk elmondani? Mire térjünk ki? És a felmerülő, új kérdésekre is választ kell adnunk.

Ezért jó, ha a csapatban mindenki az egész projektet látja, és az ötleteivel segíti a többieket. Az előadás során felmerülhetnek olyan szituációk, amit nem gyakorolunk be, de ezeket a helyzeteket is meg kell oldanunk. A befektető látja a bemutató során, hogy mennyire látja át az előadó a teljes projektet. Fontos, hogy legyenek rövid, és hosszú távú terveink is.

Amikor ötletelünk, és még csak a szűk körben magyarázzuk el a startupunkat, fontos, hogy milyen reakciót vált ki a hallgatóságból. Hisz először próbáljuk csak felmérni, érdemes-e végiggondolni az ötletet, megfogja-e az embereket az új terv. Felmerülhetnek új gondolatok, amik akár segíthetik is a további terveinket. Fontos, hogy nyitottak legyünk mások véleményére, és pozitív dologként fogjuk fel a hozzászólásokat a témához.

Az előadás során, aki szerette volna, és voltak már konkrét tervei, előadhatta a projektjét. A bemutatója után kapott kérdéseket és tanácsokat is. Kiemelték, miben javítsanak, vagy mit gondoljanak újra, de persze a jó ötletekre is kitértek. Az előadás során fontos, hogy magabiztosnak tűnjünk. Emellett a szakmai kritikákat is el kell tudnunk fogadni, és törekedni, hogy minél jobb startupot hozzunk létre.

Nekem ennél az előadásnál még nem volt meg az ötletem, csak az irányzat, hogy milyen jellegű legyen a projektem. Viszont amikor kitaláltuk, és ötleteltem rajta, próbáltam a kérdéseket megválaszolni, amik elhangzottak ezen az előadáson. Kíváncsian várom, miket találtak ki a többiek, és melyik projektek nyerik el a befektetők tetszését.

Szerintem minden előadás nagyon jó volt, és megkönnyítette átlátni az új vállalkozások indítását. Nekem tetszett a HSUP tantárgy, a közvetlen hangulatú légkör, a határtalan elképzelések. Külön köszönöm Mészáros Péternek, hogy minden kérdésre válaszol, és segít a hallgatóknak! Aki idén nem vette fel a tárgyat, de szeretne egy jó hangulatú csapatban, új ötleteket kitalálni, annak tiszta szívből ajánlom a HSUP-t.

A beszámolót Kovács Petra, turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzési szakos hallgató írta. 

Emelkedj ki a tömegből! – HSUP

Szeretnéd megérteni, hogyan születik az innováció? Kíváncsi vagy arra, hogy miből is áll a vállalkozói lét?

Ismerd meg a startupok lenyűgöző világát a Hungarian Startup University Programmal (HSUP) a Startup projektmunka I. tárgy segítségével!

Online tanulás, mentorálás, ösztöndíj!

Ha érdekelnek a részletek, irány a weboldal: https://hsup.nkfih.gov.hu/

A tárgyat a neptunban 2023. 09. 10. 22:00 óráig tudod felvenni szabadon választható tárgyként az intézményi tárgyak között!

Egyetemista startupperek pitcheltek a Pannon Egyetemen

A Hungarian Startup University Program ösztöndíjas hallgatói mutatták be ötleteiket a Pannon Egyetemen megrendezett HSUP Pitch Day keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Express Innovation Agency által támogatott Hungarian Startup University Program (HSUP) 2022/23-as tanéve 2023 júniusában zárul. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar a résztvevők számára a program zárásaként 2023. május 30-án Pannon Pitch Day-t szervezett, ahol a csapatok az előző félévben továbbjutó ötleteik megvalósítását és terveit mutatták be külső szakmai zsűri előtt.

A rendezvényen 6 csapat mutatkozott be, amelyből egy csapat az ELTE Savaria központjából érkezett, így a rendezvény első alkalommal vált térségi startUP rendezvénnyé, de voltak akik Debrecenből érkeztek a csapatokhoz. Applikációfejlesztéssel, preciziós halgazdasággal, energiapiaci problémákkal, készségfejlesztő játékfejlesztéssel, vagy éppen turisztikai helyszín népszerűsítő alkalmazással mutatkoztak be. A szakmai zsűri a pitchek után kérdésekkel bombázta a csapatokat, illetve a rendezvény végén számos szakmai tanáccsal is ellátták a csapatokat, amelyek között voltak, akik már ajánlatokat is kaptak a folytatásra. Az ötletek kidolgozásához a hallgatók ebben a félévben ösztöndíj támogatásban részesültek. A programon részt vettek a helyi startup ökoszisztéma képviselői, szereplői is, akikkel a rendezvény után találkozhattak a csapatok.

A HSUP egy két féléves e-learning tárgy, amelynek első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése került a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatták el a hallgatók a felajánlott tárgyak keretében.

A HSUP nem egy hagyományos egyetemi kurzus, ahhoz, hogy a hallgatók előrehaladásukról visszajelzést kaphassanak, minden modul végén egy modulzáró tesztet írtak. Ezek teljesítésén túl az első félévben a hallgatóknak egy one-pager formájában kellett bemutatniuk innovatív ötletüket, amelyet szakmai zsűri rangsorolt és beszámoló után tett javaslatot a továbbjutásra. Azoknak, akik a kurzust a második félévben is folytatni kívánták, ennek első bemutatható verzióját meg is kellett valósítaniuk.

A második félévben a továbbjutó ötlet megvalósításához a hallgatók ösztöndíj formájában anyagi támogatásban részesültek, ehhez csapatokba szerveződve a továbbjutó ötletekkel kellett foglalkozniuk. A csapatoknak egy előrehaladási jelentést, progress reportot kellett készíteniük, valamint projektjüket félév során mentorok és szakmai előadások és előadók segítették.

SIKKedd – Tanuld meg a pitchelés tudományát Pusztai Ádámtól

✔️ Érdekel a startupok világa?
✔️ Van egy jó ötleted, amit tovább szeretnél vinni?
✔️ Eladnád az ötletedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá?
✔️ Van egy csomó kérdésed a startupokkal kapcsolatban, de nem tudod kinek feltenni?

Jó hírünk van: folytatódik a SIKKedd a Gazdaságtudományi Kar Startup Inkubációs Kompetencia Központjában (SIKK).

2022. november 29-én 17:30 órai kezdettel szeretettel várunk a Pannon KözTérbe a következő beszélgetésre.

Vendégünk Pusztai Ádám viselkedéstervező, gamification designer, aki gyakorlati tippeket és hasznos tanácsokat ad az érdeklődőknek arról, hogy milyen eszközökkel tudja egy startup eladni magát.

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudsz jelentkezni. >>>

Jelentkezési határidő: 2022. november 28. (hétfő) 20:00

A rendezvény nyitott, szeretettel várjuk az egyetem polgárait és bárkit, akit érdekel a startupok világa!

Gyere el a SIKKEdd-re, tedd fel a kérdéseidet sikeres vállalkozóknak, inspirálódj, informálódj és gyűjts jó tippeket!


A program a “Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium” című projekt keretében valósul meg.


Emelkedj ki a tömegből! – HSUP

Szeretnéd megérteni, hogyan születik az innováció? Kíváncsi vagy arra, hogy miből is áll a vállalkozói lét?

Ismerd meg a startupok lenyűgöző világát a Hungarian Startup University Programmal (HSUP) a Startup projektmunka I. tárgy segítségével!

Online tanulás, mentorálás, ösztöndíj!

Ha érdekelnek a részletek, irány a weboldal: https://hsup.nkfih.gov.hu/

Letölthető tájékoztató >>>


A tárgyat a neptunban 2022.09.11. 22:00 óráig tudod felvenni szabadon választható tárgyként az intézményi tárgyak között!


A Gazdaságtudományi Kar a Startup Inkubációs Kompetencia Központ (SIKK) által megrendezett SIKKedd keretein belül külön támogatást nyújt a tárgy sikeres teljesítésén túl az ötlet sikeres megvalósításához is. Bővebb infó a SIKKeddről itt. >>>

Újra főszerepben a zöld startupok a GreenLike Nyári Egyetemen

2022 augusztusában egyetemi hallgatók és középiskolás diákok érkeztek szerte az országból és a határon túlról, hogy részt vegyenek a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának GreenLike Nyári Egyetemén, melynek középpontjában a körforgásos gazdaság és a startup-alapítás állt.

A tíz napos tábor a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú “Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” c. projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg 2022. augusztus 21-30. között.

A diákok a nyári egyetem első szakaszában csapatépítő, illetve körforgásos gazdaságról és vállalkozásindításról szóló tréningeken vettek részt, majd az intenzív pitch tréningen már a záró prezentációra történő felkészülésre koncentráltak.

A táborban az elméleti alapok megszerzése mellett a gyakorlati fenntarthatóság került a középpontba, ennek értelmében a tananyagot tematikus kirándulások, cégbemutatók egészítették ki. Az Alteneva Kft. szakemberei a mikromobilitásra és innovatív napelemes megoldásokra épülő vállalkozásukat mutatták be. Laczkó Boglárka környezetkutató pedig a vállalkozások környezettudatosabbá tételéről tartott tréninget.

Egy tanulmányi kirándulás keretében a „VHK” Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. hulladékudvarába látogatott el a csoport, ahol szakértőktől tanulhattak a szelektív hulladékgyűjtésről és hulladék újrahasznosításról, komposztálásról, és egy ökorobotot is megszemlélhettek. Az Old Blue-nál a farmerhulladék újrahasznosításra láthattak jó példát és a vállalkozói lét rejtelmeibe is betekinthettek, a Hét kenyér Ökovendégházban pedig a természettel összhangban való életről, hálózatmentes, önellátó épületekről tanulhattak.

A nyári egyetem gyönyörű helyszínét, Veszprém térségét is megismerhették a hallgatók egy városnéző séta, egy tihanyi és egy balaton-felvidéki kirándulás során. A kulturális feltöltődést pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál programjai szolgáltatták a résztvevőknek.

A Greenlike Nyári Egyetem zárónapja egy startup kerekasztallal kezdődött, ahol Mészáros Péter, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar munkatársa és a HSUP – Hungarian Startup University Program mentora a program részleteibe vezette be a diákokat; Bosnyák-Simon Nikoletta és Németh Eszter HSUP ösztöndíjas hallgatók pedig az élményeikről meséltek, és tanácsokkal látták el a hallgatókat.

A nyári egyetem zárásaként a hallgatók a hét folyamán „elméletben létrehozott” körforgásos startup vállalkozásukat mutatták be egy pitch keretében a szakmai zsűri előtt. A csapatok teljesítményét értékelő szakértő zsűri tagjai Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja; Dr. Lukács Pál Zoltán, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdasági Fenntarthatósági Kompetencia Központjának igazgatója, Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency stratégiai vezérigazgató-helyettese és Birincsik Albert, a BEMIND Digitális Marketing ügynökség alapítója és tulajdonosa voltak.

A csapatok közül a RE:bútor startup használt bútorok újrahasznosítására és szemléletformálásra fókuszálna, míg a BeeGreen csapat a méhek megmentésére alapozná induló zöld vállalkozását.


A GreenLike Nyári Egyetem a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósult meg.


Hogyan alapítsunk körforgásos gazdasági szemléletű startupot? – GreenLike Nyári Egyetem

2022 júliusában egyetemi hallgatók és középiskolás diákok érkeztek szerte az országból, és idén először a határon túlról is, hogy részt vegyenek a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának GreenLike Nyári Egyetemén, melynek középpontjában a körforgásos gazdaság és gyakorlati fenntarthatóság mellett a startup-alapítás állt.

A tíz napos tábor a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú “Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” c. projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg 2022. július 17-26. között.

A diákok a nyári egyetem első szakaszában csapatépítő, illetve körforgásos gazdaságról és vállalkozásindításról szóló tréningeken vettek részt, majd az intenzív pitch tréningen már a záró prezentációra történő felkészülésre koncentráltak.

A táborban az elméleti alapok megszerzése mellett a gyakorlati fenntarthatóság került a középpontba, ennek értelmében a tananyagot tematikus kirándulások, cégbemutatók egészítették ki. Az Alteneva Kft. szakemberei a mikromobilitásra és innovatív napelemes megoldásokra épülő vállalkozásukat mutatták be. Laczkó Boglárka környezetkutató pedig a vállalkozások környezettudatosabbá tételéről tartott tréninget.

Egy tanulmányi kirándulás keretében a „VHK” Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. hulladékudvarába látogatott el a csoport, ahol szakértőktől tanulhattak a szelektív hulladékgyűjtésről és hulladék újrahasznosításról, komposztálásról, és egy ökorobotot is megszemlélhettek. Az Old Blue-nál a farmerhulladék újrahasznosításra láthattak jó példát és a vállalkozói lét rejtelmeibe is betekinthettek, a Hét kenyér Ökovendégházban pedig a természettel összhangban való életről, önellátó épületekről, és a kenyérsütésről tanulhattak.

„Kovács Péter szaktársammal, a KÖSZ Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesületének alapítótagjaiként azért jelentkeztünk a GreenLike Nyári Egyetemre, hogy hozzánk hasonló környezetbarát, fenntartható gondolkodású fiatalokkal találkozzunk és ismerkedjünk meg. A GreenLike programterve megfelelt az előzetes elképzeléseinknek. Mind a körforgásos gazdasággal, mind pedig a startup-okkal kapcsolatos tréningeken tanultakat a jövőben alkalmazni tudjuk az egyesületi tevékenységeink során. A különböző szakmai kirándulások pedig megmutatták, hogy az elméleti dolgokat miként alkalmazzák mások a gyakorlatban, amely további motivációt adott a mi céljainknak is.” – mondta el Fehérvári Dávid, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzett hallgatója.

A nyári egyetem gyönyörű helyszínét, Veszprém térségét is megismerhették a hallgatók egy városnéző séta, egy tihanyi és egy balaton-felvidéki kirándulás során. A kulturális feltöltődést pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál programjai szolgáltatták a résztvevőknek.

A Greenlike Nyári Egyetem zárónapja egy startup kerekasztallal kezdődött, ahol Péter Alexandra, az Express Innovation Agency HSUP szakmai koordinátora, a Hungarian Startup University Program részleteibe vezette be a diákokat; Alejandro R. Rodriguez és Cser Fanni HSUP ösztöndíjas hallgatók pedig az élményeikről meséltek, és tanácsokkal látták el a hallgatókat.

A nyári egyetem zárásaként a hallgatók csapatokban körforgásos startup vállalkozást hoztak létre, és ezt a koncepciót prezentálták szakmai zsűri előtt. A csapatok teljesítményét értékelő szakértő zsűri tagjai Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Gazdaságtudományi Kar dékánja; Dr. Lukács Pál Zoltán, a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdasági Fenntarthatósági Kompetencia Központjának igazgatója, és Birincsik Albert, a BEMIND Digitális Marketing ügynökség alapítója és tulajdonosa voltak.

A csapatok közül a CPU Reuse startup a mikrochipeknek szeretne második esélyt adni, és ezeket visszaforgatni a gazdaságba; míg a ReBone csapat egy, a komposztálásra alkalmatlan élelmiszer-hulladékból, a csontokból származó innovatív termékre alapozná induló vállalkozását.

„Idén már második alkalommal vettem részt a GreenLike Nyári Egyetemen, ahol nagyon sok hasznos tudással gazdagodtam a körforgásos gazdaság és a startupok terén. A tanulmányi kirándulások különösen tetszettek, általuk betekintést nyerhettünk egy farmer-újrahasznosítással foglalkozó zöld vállalkozásba, a veszprémi hulladékgazdálkodás gyakorlatába és egy ökovendégház működésébe. A tanulás mellett alkalmunk nyílt felfedezni a környéket, az estéket pedig az Utcazene Fesztivál tette emlékezetessé.” – mondta el Fehér Patrícia, a Pannon Egyetem hallgatója.

A Gazdaságtudományi Kar 2022 nyarán még egy alkalommal, 2022. augusztus 21-30. között is megrendezi a nagysikerű GreenLike Nyári Egyetemet.


A GreenLike Nyári Egyetem a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósult meg.


Archívum

Go to Top