Egyetemünk január 25-án szerdán 10.00 órától nyílt napot tart, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A nyílt nap helyszíne a B épület aulája (Egyetem utca 10.).
A nyílt napon a Gazdaságtudományi Kar minden szakának külön standja lesz, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. 11.15-től 11.45-ig karunk dékánja, Dr. Jancsik András tart előadást a kar által kínált lehetőségekről az A épületben található A/2-es előadóban, melynek keretében a Miért érdemes diplomás gazdasági szakembernek jönni? kérdésre is választ ad. 12 órától Dr. Nagyné dr. Stribl Tünde, az Oktatási Igazgatóság vezetője tart előadást az A/1-es teremben a felvételi jelentkezési eljárásról.
A nyílt nap teljes időtartama alatt grafológiai tanácsadással, pályaorientációs önismereti tanácsadással és játékkal várjuk az érdeklődőket a B épületben aulájában. A pályaorientációs workshopra pedig 16 fő jelentkezhet a regisztrációnál.
A XII. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás közel kétszáz standdal, minden eddiginél színesebb programkínálattal várja a látogatókat 2011. január 20-21-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Az elmúlt évekhez hasonlóan karunk idén is képviselteti magát a rendezvényen. Segítőkész kollégákkal, színvonalas kiadványokkal, és sok hasznos információval várjuk a felvételizőket pénteken és szombaton 9.00 és 17.00 óra között az F10-es számú Pannon Egyetem standnál.
A tájékoztatáson kívül számos érdekes programmal készül egyetemünk a kiállítás idejére. A látogatók grafológiai tanácsadáson, pályaorientációs önismereti tanácsadáson és nyereményjátékban is részt vehetnek, ha ellátogatnak standunkhoz.
További információk a kiállítás honlapján olvashatók, a tavalyi kiállításon való megjelenésükről az EgyetemTv által készített felvétel pedig itt látható:
Magyarországon a diplomások aránya az elmúlt évek felsőoktatási bővülése ellenére is elmarad mind a fejlett országok, mind az uniós országok átlagától. Az OECD-országok között a 25–64 éves korosztály 30 százalékának van felsőfokú végzettsége, míg ugyanez az arányszám az EU–21-ek átlagát nézve 27 százalék. Ehhez képest Magyarországon e népesség mindössze húsz százalékának van felsőfokú végzettsége, ami annak fényében is nagy elmaradás, hogy ez az arány sokat javult a sokak által szidott felsőoktatási expanzió következtében, ugyanis ez a szám 1997-ben még csak 12 százalék volt (Education at a Glance, 2011).
A diplomásoknak Magyarországon bérelőnyük is van, ami ugyan az elmúlt években a válság hatására csökkent kissé, azonban még mindig jelentős.
Juhász Ágnes oktatási szakértő a KSH munkaerő-felmérésének 2010. utolsó negyedéves adatait használva elemezte és számolta a diplomásokat érintő adatokat. Ekkor a teljes népességen belül 10,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta (a legfrissebb elérhető KSH-adat szerint 2011 III. negyedévében a munkanélküliség 10,7 százalékos volt, a minimális statisztikai javulás pedig közgazdászok szerint a közmunkába bevontak nagy száma miatt következett be). A diplomás munkanélküliség 4 százalék, ami jócskán elmarad a teljes átlagtól, de az érettségivel rendelkezők 7, illetve a szakképzettek 9 százalékától is.
„A számításoknál a szakterület a nemzetközi képzési osztályozást jelenti, ami nem teljesen azonos a felsőoktatás képzési területeivel”, mondja a szakértő, hozzátéve, ebben az osztályozásban a közgazdászképzés a társadalomtudományokhoz tartozik, az üzleti pedig külön szakterület. Nos, a számítások szerint a legkevésbé sújtja a munkanélküliség a számítástechnikai területen végzett diplomásokat (1,6 százalékos körükben a munkanélküliség), őket a jogászok követik, akik közül a kérdezés pillanatában mindössze 1,7 százaléknak nem volt kereső tevékenysége. Jól szerepelnek az általános műszaki pályán lévők (mérnökök), az egészségügyben dolgozó diplomások, a tanárok, az oktatástudományi területen végzettek, illetve a társadalomtudományi szakon – például közgazdászként, akiknek 3,3 százalékos a rátájuk – diplomázottak. A diplomás munkanélküliségi ráta (4 százalék) felett vannak kicsivel az üzleti tudományok és a humán tudományok képzési területén végzettséget szerzők. A legnehezebben az újságírással, információszolgáltatással kapcsolatos diplomával rendelkezők tudnak elhelyezkedni, közülük 11,7 százalék nincs a munkaerőpiacon. Nehéz helyzetben vannak az építőipari, építészeti területen végzettséget szerzők és a mezőgazdasági területen diplomázók.
A munkanélküliséggel legkevésbé sújtott területek a matematikai-számítástechnikai szakterületen végzett fiataloké (4 százalékos ráta), a második helyen viszont a gazdaságtudományi-társadalomtudományi-jogi képzésben diplomázottak állnak (6,5 százalék). A gazdasági válság által leginkább sújtott területen, az építőiparhoz köthető diplomás szakmákban a legnagyobb a frissen végzettek között a munkanélküliség: itt tíz százalék, azaz két százalékkal magasabb, mint a hasonló időpontban végzettek átlagos munkanélkülisége.
– A munkanélküliségtől a diploma nagyobb védettséget ad, mint az alacsonyabb iskolai végzettség. Az adatok azt is megmutatják, hogy a közvélekedéssel ellentétben a jogi, gazdasági és bölcsészvégzettséggel rendelkezők a diplomások között sincsenek rossz helyzetben – magyarázza Juhász Ágnes.
The Faculty of Economics has launched its third academic programme in English. Beside the two MA programmes – Economic Analysis MA, and Tourism Management MA – students now can choose to apply for Tourism and Catering BA course. The application process is similar to the academic programs in Hungarian, with one difference; students’ English knowledge and motivation is tested at a personal interview. The first edition of Tourism and Catering BA started with 9 Hungarian and 2 foreign students (from Iran and Nigeria). This number makes it possible for students to study in a friendlier atmosphere and for lecturers’ to hold interactive lectures, giving the chance to students to ask more and discuss problems more openly. The Faculty’s aim is to attract more students from abroad to create diversity among students and to provide an international learning environment, where students can learn how to handle cultural differences and how to cooperate in such diverse teams.
The course contains general/foundation modules, foundation business modules, compulsory modules of the BA in Tourism and area specific optional modules, pathway related modules and elective modules. Four different pathways are offered; Hotel Management, Tour Operation and Event Management, Tourism Marketing and Active sport and Ecotourism. The first semester of the programme consists of mainly economics, methodological and business foundation modules. The subjects of this semester are: Mathematical Foundations of Economics, Macroeconomics, Economic Sociology, Introduction to the EU studies, Psychology, Introduction to Tourism and Business Communication.
(Written by: Janka Huják)
MY EXPERIENCE – by Diána Ugrai
“My name is Diana Ugrai and I’m attending the Tourism and Catering BA in English. This was the first opportunity to learn this subject in English at the University of Pannonia and I chose this to learn for my first semester.
As I like English in general I would like to improve my language skills. After one month I can tell that this special course is really useful and interesting. The Hungarian teachers also try to help us to understand the classes better. During this course some native speaking lecturers will teach us. For example, we had an international week course about business communication, which was delivered by Candy Fresacher. These lectures were enjoyable and interesting for everybody.
Besides we have other classes, for instance Introduction to Tourism, Introduction to Psychology and Economic Sociology.
All in all, I can recommend this type of education for everyone, who wants to achieve a good English knowledge. We hope that our efforts will lead to success at the end 🙂 .”
Sokatok döntött már pályájával kapcsolatban, megdönthetetlen elképzelései vannak, arról mi szeretne lenni. Sokatok pedig várja a véleményeket, impulzusokat, a nyílt napok eredményét, hogy egyáltalán ötletet kapjon. Sokan pedig teljesen eltérő területek között vacillálnak, hogy humán vagy reál, mi a kifizetődőbb, mi fog jobban tetszeni.
A Pannon Egyetem Karrier Irodájának Pályaorientációs tréningsorozata abban segít, hogy megerősít, ha már választottál, ötletet ad merre érdemes elindulni, fókuszpontok keresésével eldönti a mérleget valamelyik irányba.
Egyetemünk november 23-án szerdán 10.00 órától nyílt napot tart, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A nyílt nap helyszíne a B épület aulája (Egyetem utca 10.).
A nyílt napon a Gazdaságtudományi Kar minden szakának külön standja lesz, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. 10.30-tól 11.00-ig pedig karunk dékánja, Dr. Jancsik András tart előadást a kar által kínált lehetőségekről az A épületben található A/2-es előadóban.
A nyílt nap teljes időtartama alatt grafológiai tanácsadással, pályaorientációs önismereti tanácsadással és játékkal várjuk az érdeklődőket a B épületben aulájában. És természetesen meglepetésvendéggel is készülünk! 🙂 Hogy kivel? Ehhez egy kis segítséget itt találtok. 🙂
A Gazdaságtudományi Kar aktív közösségi életét szélesítve 2011/2012-es tanévben elindított a Less be az egyetemre! projektet, melynek keretében minden, egyetemi iránt érdeklődő betekinthet személyesen és/vagy online formában az egyetemi órákba, előadásokba, kulturális rendezvényekbe és akár még a kollégiumi életbe is!
A Kutatók éjszakáján, 2011. szeptember 23-án – immáron jubileumi, 5. alkalommal – rendezi meg Karunk a Gazdasági Játékfesztivált. Ezúttal a „Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” jelszóval a fiatalok körében népszerű közösségi oldalt, a Facebook-ot visszük ki a természetbe és arra buzdítjuk minden középiskolást és veszprémi fiatalt, hogy Internetmentes környezetben, offline és analóg módon is próbálja ki a közösségi oldal szolgáltatásait.
Így a rendezvényen „lájkolni”, megosztani, posztolni, csoportokat alkotni és helyekre bejelentkezni (check-inelni) lehet majd, ezen kívül a népszerű közösségi alkalmazásokat – így többek között a Farmville-t, Maffia Wars-t, a sütiküldő alkalmazást is ki lehet majd próbálni offline módon, s analóg chatelésre, Google-használatra és e-mailküldésre is lesz lehetőség.
Az este folyamán az alkalmazások „szakmai oldala” is megjelenik majd, így például a CafeWorld, mint logisztikai sorbanállási modell kerül bemutatásra, de az egyes alapszakok is készülnek egy-egy szakmai, offline Facebookra szabott játékkal.
19.30-tól a MéhKas Dia Project kinetikus fényfestése lesz látható az A épületen, a zenéről pedig egy új közösségi mobilmegoldás, a Mixgar gondoskodik majd, melynek zenei kínálatát a rendezvényre látogatók állíthatják össze.
A hagyományoknak megfelelően a játék idén is az érettségi tablóért (is) zajlik, így azon középiskolás osztály, aki a legnagyobb arányú létszámmal képviselteti magát a rendezvényen, az ImpressionArt jóvoltából megnyeri az érettségi tablóját!
Program:
18h: Offline Facebook park indítása – regisztráció az Aulában (Egyetem u. 10.)
18.10: Egyetemi és offline Facebook alkalmazások telepítése – Aula, A épület előtti terület, egyetem mögötti park
18.30 Dia workshop a MéhKasAula vezetésével – Aula
Készítsd el saját diádat az A épület megfestéséhez! A legGTK-sabb diát különdíjban részesítjük!
19.30 Audiovizuális est az A épület fényfestésévél audio: DJ Zöld vizual: MéhKas DiaProjekt
20.30 Eredményhirdetés a középiskolások versenyében – ImpressionArt alkalmazás helyszíne
21h Afterparti a Tűztorony Bár és Étteremben
A program eső esetén a B és az A épületekben kerül megrendezésre! A fényfestés ebben az esetben a hallgatói Lounge-ban (A épület alagsora) kerül lebonyolításra!
További információk és a program eseményoldala a Facebook-on: itt.
A hivatalos ponthatárok elsőként – még 2011. július 21-én este – a Felvin jelennek meg. A regisztrált jelentkezők a személyes oldalukon (Én felvim) is megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat. Akik felsőoktatási felvételi jelentkezési lapjukon megadták mobiltelefonszámukat, sms-ben is kapnak értesítést.
A ponthatárok este nyolc után a Felvi nyitóoldaláról érhetők majd el intézmények-karok-szakok szerint böngészve, vagy akár a teljes listában keresve. A ponthatárok a Facebookon és androidos okostelefonokon is böngészhetők lesznek.
De mi lesz utána?
A ponthatárok kihirdetését követően az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek ún. besorolási határozatot küld arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, és ott mennyi a ponthatár, valamint hogy besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére, és ha igen, melyikre. Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg egyazon felsőoktatási felvételi eljárásban, a jelentkező csak egy helyre sorolható be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol először éri el a megállapított ponthatárt.
A felvételről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos információkat az az egyetem, főiskola küldi meg, ahová besorolást nyert a jelentkező.