Baranya Megyei Kormányhivatal – gyakornoki program

A Baranya Megyei Kormányhivatal, a legváltozatosabb szakterületeket kínálja egy helyen. Felkészült, nagy tapasztalattal és hivatástudattal rendelkező gyakorlati vezetők közreműködésével tudhatod meg, milyen is a szolgáltató, közigazgatásra fókuszáló, támogató munkahelyi légkör.

A programba várják azok jelentkezését:

  • akik szeretnék kamatoztatni a felhalmozott szaktudásukat,
  • akiknek fontos a közjó szolgálata
  • akik valódi ügyfelek, valódi problémáira szeretnének megfelelő válaszokat adni,
  • és akik szíesen kipróbálnák magukat a megújuló ügyfélközpontú közigazgatásban.

Jelentkezésedet szeptember 30-ig várják itt >>>

(Hirdetés feltöltve: 2023.09.21.)

Events & More – junior program 2023

Az új Balatonfüred Kongresszusi Központba várják egyetemista hallgatók jelentkezését Rendezvényszervező Junior Programra.

  • Mindig is szerettél szervezni?
  • Te vagy az összes összejövetel mozgatórugója?
  • Szeretnél megismerkedni a rendezvényszervezéssel?

Akkor jelentkezz bátran, mert akár gyakornokként teljesítenél, akár az egyetem mellet szeretnél munkát vállalni, mindkettőre lehetőséged lesz!

Elvárások:

  • szeretnél megismerkedni a rendezvényszervezés pozitív és árnyoldalaival is
  • ismered és használod a közösségi media felületeket
  • szereted folyamatosan fejleszteni magad
  • nem okoz problémát, ha emberekkel kell beszélgetned, vagyis jó a kommunikációs készséged

Önéletrajzodat küld a következő email címre: director@bfcc.hu

(Hirdetés feltöltve: 2023.09.21.)

The General Electric Company – Intern opportunities

The General Electric Company (GE) is an American multinational company operating for more than 125 years. GE has long been a global leader in Healthcare, Power, Renewable Energy, and Aviation. Today, GE also leads in delivering solutions across Additive Manufacturing, materials science and data analytics.

Applications are invited for two trainee positions, described in the links below:

German Speaking HR Services Intern >>>

Change Management Office – Intern, 12 months contract >>>

Pénzügyi gyakornok (Junior könyvelő) pozíció a XOMOX-nál

A XOMOX Magyarország Kft., mint az amerikai CRANE Co. vállalatcsoport integrált része több mint 20 éve gyárt Magyarországon olyan ipari szerelvényeket, csapokat melyek a vegyipari, gyógyszeripari és energetikai alkalmazások minőségi követelményeinek magas szintű kielégítésére alkalmasak.

A cég székesfehérvári telephelyén Pénzügyi gyakornok (Junior könyvelő) pozíció betöltésére keres új munkatársat.

Magyar és angol nyelvű önéletrajzodat a evarga@cranecpe.com e-mail címre várják.

További információkért Varga Edit HR vezetőt hívhatod a 06/70-5121562-es telefonszámon.

További részletek a felhívásban itt. >>>  

 

Placement in Portugal – szakmai gyakorlat lehetőségek

A Placement in Portugal egy 2012 óta Lisszabonban működő szervezet. Céljuk, hogy segítsenek a diplomásoknak és a nemzetközi munkát kereső fiatal szakembereknek megfelelő portugáliai szakmai gyakorlatot találni.

A felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára a folyamat 100%-ban térítésmentes.

Széles kapcsolati hálózatuknak köszönhetően kiterjedt adatbázissal rendelkeznek a legkülönfélébb egyetemi területekre szakosodott nemzetközi vállalatoknál Portugáliában elérhető gyakornoki helyekről. A szálláskereséshez és egyéb felmerülő igények kapcsán is segítő kezet nyújtanak.

Jelenleg a következő pozíciókra keresnek gyakornokokat:

INT001: RECRUITER ASSISTANT – PROCESS MANAGER TRAINEE

INT004: MARKETING & TOURISM TRAINEE

INT008: ONLINE MARKETING AND SALES ASSISTANT TRAINEE

A fenti linkeken minden információt megtalálsz a követelményekről és juttatásokról egyaránt.

A gyakorlatokhoz elérhető Erasmus+ pályázati lehetőség!

Ezzel kapcsolatban jelnetkezz személyesen Adorján Kolosnál a Nemzetközi Irodában, vagy az erasmus@uni-pannon.hu e-mailcímen.

Corylus Panzió – szakmai gyakorlat / álláslehetőség

Nyári szezonra kínál állást és szakmai gyakorlat teljesítésének lehetőségét Siófokon a Corylus családi panzió.

Fő feladatkörök:

– a vendégek fogadása és távoztatása, és az ezzel kapcsolatos adminisztráció
– apartmanok rendbentartása

Versenyképes bért és szállást biztosítanak.

Amennyiben az állás felkeltette érdeklődésedet, jelentkezz az alábbi telefonszámon vagy e-mailben: 0620/363 83 87, alinksys98@gmail.com

(Hirdetés feltöltve: 2023.06.02.)

The General Electric Company – HR administration Intern

The General Electric Company (GE) is an American multinational company operating for more than 125 years. GE has long been a global leader in Healthcare, Power, Renewable Energy, and Aviation. Today, GE also leads in delivering solutions across Additive Manufacturing, materials science and data analytics.

As an Intern for Employee Lifecycle / Offboarding process you will be:

– Ensuring excellent customer experience, employment related data changes and documentation in order to provide end-to-end customer care
– Answering / and delivering service through a ticketing system
– Guiding employees through their lifecycle and offboarding moments that matter by advising them in less complex HR matters and completing administrative tasks in the internal HR systems. Understanding their questions and issues, advising them in a professional way and handling their queries in a timely manner
– Creating respective documents that support the regulations of the country-specific legal environment

Conditions you must meet:

– Active ongoing college/university enrollment
– Availability for at least 25 hours per week
– Fully professional Italian and English language knowledge both verbal and written
– Ability to communicate effective through written and verbal communication and consistently deliver high quality customer service in a professional manner
– Ability to effectively prioritize between tasks with different deadlines, complexity
– Sense of responsibility and confidentiality
– Ability to work in Hungary: they do not sponsor Visa / work permits. Successful applicant will be legally eligible to enter into an employment relationship under the laws of Hungary

You can read more and apply here >>>

(The ad was uploaded on 31.05.2023)

Eclipse Automtion Hungary Kft. – marketing gyakornok 2023

Az  Eclipse Automation Hungary Kft. (part  of Accenture) egy kanadai ipari automatizálással foglalkozó cég, amely a tavalyi évtől az Accenture Industry X cég tagjává vált. Az Eclipse jelen van Kanadában,  Amerikában, Németországban, Svájban, Malajziában és Magyarországon is. A teljes csapat kb. 900 fő, a magyarországi teljes létszám jelenleg 150 fő, míg az Accenture legalább 740 000 ezer munkavállalóval büszkélkedhet szerte a világban. Az Eclipse az egyik leggyorsabban növekvő és vezető automatizált szolgáltatásokat szállító vállalat. A veszprémi gyártó központban indításra kész, széles funkció-választékkal felszerelt állapotban épülnek meg az európai ügyfelek által megrendelt automatizált gépsorok.

Jelenleg egy fő intézi a marketinges feladatokat a cégnél, aki mellé szívesen fogadnának gyakornokot a nyár folyamára, 12-14 hétig tartó időtartamra. A gyakornok belátást nyerhet a következő feladatokba, folyamatokba:

– belsős és külsős események/rendezvények lebonyolítása
– marketing és branding anyagok kezelése
– videófelvételek és fényképek kezelése, karbantartása
– belsős hírlevél készítése
– social média felületek kezelése, ehhez szükséges kreatív anyagok előállítása
– márkaépítési anyagok készítése, beleértve sablonokat és egyéb különböző grafikai tervezési anyagokat (plakátok, képek, logók, elrendezések stb.)

Érdeklődni Heinbach Cintia HR koordinátornál lehet a következő elérhetőségeken:
Telefon: +3670/377-1371
e-mail: heinbach.cintia@eclipseautomation.com

(Hirdetés feltöltve: 2023.05.18.)

HRCV – HR gyakornoki lehetőség 2023

Együttműködő partnerünk a HRCV, ajkai partner céghez keres HR gyakornokot!

Ha olyan helyet keresel, ahol a szakmai gyakolatod alatt a meglévő ismereteid kamatoztatása mellett fejlődhetsz és a tanulhatsz, miközben multinacionális légkörben dolgozol és munkád során mindig rendelkezésedre áll egy támogató csapat, akkor érdemes jelentkezned a felkínált lehetőségre!

Küld el fényképes önéletrajzodat az ajka@hrcv.hu e-mail címre, vagy vedd fel a kapcsolatot az alábbi számok egyikén:

– 0630/332-5468
– 0630/531-5569
– 0630/328-2942

(Hirdetés feltöltve: 2023.05.15.)

Continental – csomagolóanyag tervező gyakornok

Tehetség, kreativitás és újító szellem – a Continentalnál megvalósíthatod az ötleteidet, karriered bármely szakaszában is vagy! Megbízhatóságuk kulcsa a 148 éves siker és a széleskörű szaktudás mellett Te vagy.

Együtt világszerte a leginnovatívabb megoldásokat nyújtjhatjátok a mobilitás minden területén. Nemzetközi csapatuk 60 országban, több mint 243 000 munkavállalót foglal magába. Éld át a kreativitás szabadságát és hozzátok együtt mozgásba a jövőt!

Legyél Te is a Continental tagja veszprémi vállalatuknál!

Csomagolóanyag tervező gyakornok

Feladatok:
– Excel táblák kezelése
– Napi szintű B2B vevői portálok kezelése angol nyelven
– Csomagolóanyag mozgások ellenőrzése, könyvelése
– Egyszerű angol nyelvű levelek írása

Elvárások:
– Aktív hallgatói jogviszonyod legyen vagy passzív féléven, 25 éves kor alatt legyél
– Nem számít, hogy milyen szakon tanulsz, de hasznos, ha van logisztikai ismereted, érdeklődésed
– Angol nyelvismeretet, amire leginkább írásban lesz szükség
– Magabiztos Excel tudás

Hosszútávon számítanak rád!

Ajánlatuk:
– Nemzetközi csapatban, multinacionális környezetben szerezhetsz naprakész tudást és tapasztalatot
– Gyakornokként és/vagy szakmai gyakorlatosként is tudsz jönni
– Rugalmas, egyénhez igazított munkaidőkeretben tudsz dolgozni
– Dolgozói katalógusunkat Te is igénybe veheted, így kedvezményesen tudsz sportolni, gumiabroncsot vásárolni vagy a katalógusban szereplő hotelekben/szállodákban kedvezményesen nyaralni

Jelentkezni itt tudsz >>>

(Hirdetés feltöltve: 2023.05.02.)

Archívum

Go to Top