Vállalatok Hete 2026 összefoglaló

A Vállalatok Hete rendezvénysorozatunk idén 2026. március 9-12 között került megrendezésre. A hét folyamán a céges partnereink előadásokat tartottak hallgatóinknak, illetve többen közülük a Szakmai Gyakorlatos Börze napján kitelepüléssel is megörvendeztették az érdeklődőket. Így a kellő kíváncsisággal és elhivatottsággal megáldott diákjainknak lehetőségük volt akár helyben is gyakorlati helyet szerezniük.

A Börze napján a következő cégek képviseltették magukat:

Valeo eAutomotie Hungary Kft. / Valeo Auto-Electric Mo. Kft.
Meló-Diák Iskolaszövetkezet
Prohumán Zrt.
HRCV Group Kft.
Maxon Motor Hungary
SPS Germany GmbH
OpenOnline Marketing Ügynökség
LOcarGo Nemzetközi Szállítmányozó és Logisztikai Kft.
Signator Gazdasági Tanácsadó Kft.
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Magnum ICC Hungary Supply Kft.
Hotel Marina Port
Laczkó Dezső Múzeum
Petitbois
Szabadics Építőipari Zrt.

A 12 előadáson összesen 392 hallgatónk vett részt. Az előadóknak köszönjük a tartalmas prezentációkat, oktatóinknak pedig azt, hogy kiajánlott időpontjaikkal lehetővé tették ezeket az előadásokat!

A hét folyamán készült képek, a galéria mellett itt elérhetők. >>>

HAZAI PROVENCE**** boutique panzió -szakmai gyakorlat

Szeretnéd a kötelező szakmai gyakorlatodat a hazai turizmus és vendéglátás szektor egyik legmeghatározóbb cégcsoportjához az EVENTREND GROUP-hoz tartozó HAZAI PROVENCE**** boutique panzió egységében eltölteni?

Mutasd meg sokoldalú személyiségedet, csatlakozz csapathoz, biztosítsd szakmai fejlődésedet közvetlenül az üzletvezető támogatása mellett, munkáddal járulj hozzá a sikerhez!

VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ GYAKORNOK

Mit ajánlanak?

  • idilli hangulatú vidéki munkakörnyezetet
  • sokrétű munkakört, változatos feladatokkal
  • a sikeres interjú után akár azonnali kezdést
  • törvény szerinti juttatási csomag, mint gyakornok a képző intézménnyel kötött szerződés alapján (210.000 Ft/hó – heti 40 órás munkavégzés esetén)
  • jó megközelíthetőséget tömegközlekedéssel
  • munkanapjaidon ebéd és a kávé
  • exkluzív Eventrend Zóna dolgozói klubtagságot, amely exkluzív előnyöket és közösségi programokat biztosít számodra – a szabadidődet az Eventrend Grouphoz tartozó éttermekben és szállodákban is eltöltheted. Biztosan találsz az ízlésedhez passzolót, legyen az laza kávéházi élmény, fine dining vagy minőségi gyorsétterem. A cégcsoportot több olyan nevezetes hely is erősíti, mint a New York Kávéház, a Gundel Étterem, a Centrál Kávéház, a Spoon the Boat rendezvényhajó, vagy a Városliget Café.

Ezekre a feladatokra számíthatsz:

  • foglalások adminisztratív kezelése, részvétel a szállóvendégek be- és kijelentkezésében
  • aktívan közreműködsz a vendégek kiszolgálásában, beleértve a reggeli és vacsora lebonyolítását és a bisztró programjaiban történő részvételt
  • segítesz a Rád bízott, napi operatív működéshez szükséges feladatok elvégzésében
  • lehetőséget kapsz, hogy megvillantsd kreativitásodat is a social media platformokra történő tartalomgyártás területén (Facebook, Instagram, TikTok…stb.)

Téged keresnek, ha…

  • alapképzésben tanulsz és nappali tagozatos vagy
  • a kötelező szakmai gyakorlatodhoz keresel helyet, amit le is i
  • ha turizmus/vendéglátás/gazdálkodás szakirányon tanulsz
  • ha proaktív vagy és jó probléma megoldó képességekkel bírsz
  • előny, ha van social média tartalom gyártási, short video készítési képességed
  • jellemző rád a precizitás, rugalmasság, kezdeményezőkészség

Fontos feltételek:

  • érvényes nappali tagozatos diák jogviszony igazolás
  • Kapolcshoz közeli lakóhely, szállást nem tudunk biztosítani, a bejárásodat viszont támogatjuk
  • alkalmanként vállalod a hétvégi, ünnepnapi munkavégzést

Jelenetkezés: izso.reka@eventrend.hu

A tárgyba írd bele, hogy „HAZAI PROVENCE**** Vendéglátó Üzletvezető GYAKORNOK”

Szakmai gyakorlat lehetőség Lisszabonban

A Lisbon Tech Valley 4-6 hónapos gyakornoki lehetőséget kínál. A cég Oeirasban, Portugália „Szilícium-völgyének” szívében helyezkedik el. Nem egy szokványos start-up, hanem sokkal inkább egy technológia inkubátor, melynek fő tevékenysége AI- és automatizáció-vezérelt startupok létrehozása, ahol újragondolják az olyan iparágakat, mint az ingatlan, a pénzügy, az utazás vagy akár a HR.

A gyakornokokra a programban nem csak megfigyelőként, hanem aktív közreműködőként számítanak.

Milyen tudásra tehetsz szert:

  • Útiterv az AI-natívvá váláshoz — a promptolás, az AI-fejlesztés és a gépi tanulás (ML) alapjainak elsajátítása.
  • First-principles szemlélet — gondolkodj alapítóként, ne csak alkalmazottként.
  • Vállalkozói készségek — tanuld meg azokat a keretrendszereket és módszereket, amelyek sikeressé teszik a startupokat.
  • Karrier-ellenállóképesség — tűnj ki egy olyan világban, ahol az AI mindent automatizál, kivéve a kreativitást.

FONTOS: A gyakorlatért a cég nem fizet. A költségek enyhítéséhez a Pannónia Ösztöndíjprogramot tudod igénybe venni, ezzel kapcsolatban keresd Vajda Tündét: vajda.tunde@gtk.uni-pannon.hu

(Amennyiben az elvárásokon felül teljesítesz, álláslehetőséget biztosítanak. Ha éppen nincs nyitott pozíció, akkor is a kapcsoaltok által biztosan lesz lehetőséged elhelyezkedni!)

A nyitott gyakornoki helyek betöltéséhez nincsen szükség különleges háttérre, csak kíváncsiságra és kezdeményezőkészségre!

Mikre tudsz jelentkezni:

  • Adattudomány és adatengineering
  • Full-stack fejlesztés
  • Számítástechnika / automatizáció
  • HR és talent operations
  • Marketing és közösségi média

Jelentkezés lépései:

  1. Küldd el önéletrajzodat és motivációdat Samuelnek erre az e-mail címre: notrecruitinga@gmail.com

  2. Az e-mail tárgyába írd: azt a gyakornoki pozíciót, amire jelentkezel.

  3. Röviden válaszolj erre a kérdésre:
    Melyik hagyományos iparágat alakítanád át legszívesebben AI segítségével — és kinek segítenél először?

Az eredeti felhívás letölthető itt >>>

Szakmai gyakorlat lehetőség Mariborban

A University of Maribor Nemzeközi Kapcsolatok Irodája gyakornokot keres.

A lehetőség 6 vagy 12 hónapra szól, két időszakban:

  • 2026.06.26. – 2026.12.15.
  • 2026.06.26. – 2027.06.15.

Amit nyújtani tud a lehetőség:

  • hallgatói juttatások (étkezési jegy, könyvtár hozzáférés)
  • nyugodt, interkultúrális munkakörnyezet
  • fiatalos és élhető atmoszféra Maribor városában

Elvárások:

  • legalább B2 angol nyelvizsga, magabiztos nyelvhasználat
  • Microsoft programok átfogó ismerete
  • pozitív, nyitott hozzáállás, jó kommunikációs készség
  • nemzetközi tapasztalat előny
  • bármilyen szakos hallgató lehetsz, nincs megkötés
  • fényképes önéletrajz a jelentkezéshez és motívációs levél

Feladatok:

  • külföldi partnerekkel, egyetemekkel és intézetekkel való együttműködés
  • adminisztratív feladatok ellátása az Erasmussal érkező és kiutazó hallgatókkal kapcsolatosan
  • nemzetközi projektekben való részvétel

Jelentkezési határidő: 2026.03.25.

Jelentkezés: sanja.kocijan@um.si vagy feb.international@um.si

FONTOS: A lehetőséghez igénybe vehetsz Pannónia Ösztöndíjat! Ezzel kapcsolatban keresd Vajda Tündét: vajda.tunde@gtk.uni-pannon.hu

Az eredeti felhívás letölthető itt >>>

Vállalatok Hete 2026 Programok

Vállalatok Hete 2026 – Program

2026. március 9-12. – Egy hét a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán, ami a szakmai gyakorlatokról, a vállalatokról, a karrierről és a sikeres álláskeresési technikákról szól!

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a listán szereplő programok még bővülhetnek!

2026. március 9., hétfő

Előadások

8:00 – 9:30 Szállodai menedzsment – „A luxus új arca: amikor a kevesebb több – Betekintés a Petit Bois Füred világába
Előadó: Simon Dorina
Helyszín: „A” épület, A/3-as terem

16:00 – 17:30 Fejlesztési projektek menedzsmentje az autóiparban
Előadó: AUMOVIO
Helyszín: „A” épület, A/5-ös terem


2026. március 10., kedd

9:30 – 14:00 Szakmai Gyakorlati Börze – most a hegy megy Mohamedhez
Helyszín: „A” épület földszinti közösségi tér

Előadások

8:00 – 9:30 Bevezetés a marketingbe – Célzási lehetőségek a See-Think-Do-Care keretrendszer, a megváltozott fogyasztói szokások és a felhasználói szignálok mentén.
Előadó: Dénes Vanda, az OpenOnline Marketing Ügynökség vezetője
Helyszín: „A” épület, A/02-es terem

10:00 – 12:00 Logisztika – LoCarGo rövid cégbemutatót, gyakorlati példák, esetek.
Előadó: Reisinger Dávid, ügyvezetői asszisztens – LOcarGO
Helyszín: „A” épület, A/1-es terem


2026. március 11., szerda

Előadások

8:00 – 9:30 Stratégiai és digitális marketing – Digitális vagy offline? Diszruptív megoldások stratégiai tervezése
Előadó: Dénes Vanda, az OpenOnline Marketing Ügynökség vezetője
Helyszín: „A” épület, A/3-as terem

12:00 – 13:30 Területfejlesztés és regionális munkaerő-gazdálkodás
Előadó: Valeo Auto-Electric Mo. kft, Vörös-Tátrai Beáta
Helyszín: „A” épület, A/122-es terem


2026. március 12., csütörtök

8:00 – 10:00 Emberi erőforrás menedzsment – Valeo eAutomotive Hungary Kft. / cégbemutató és a PART modell ismertetése
Előadó: Valeo eAutomotive Hungary Kft.
Helyszín: „A” épület, A/2-es terem

12:00 – 13:30 Felelősségvállalás üzleti aspektusai – Balaton Bútor előadás
Előadó: Cser Anikó – Balaton Bútor, ügyvezető
Helyszín: „A” épület, A3-as terem

13:30 – 14:00 Szakmai gyakorlati tájékoztató – Tudj meg többet a szakmai gyakorlatról
Előadó:
Dr. Fehér Helga, oktatási dékánhelyettes
Helyszín:
„A” épület, A/204-es terem

14:15 – 14:45 Internship Information – Learn more about how to implement the mandatory workplace
Presenter:
Lóránt Megyeri,
Location:
Building „A”, A/204-es terem

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

V7 CHECKPOINT

Szeretnél egy vadiúj és szupermenő GTK-s college vagy kapucnis pulcsit, vagy egy GTK-s ajándékcsomagot? Ha igen, akkor nincs más teendőd, mint eljönni a Szakmai Gyakorlatos Börzére 2026. március 10-én az A épületbe, és kitölteni a kvízünket!

A helyes kitöltők között kisorsolunk 2 db GTK-s pulcsit és 3 db GTK-s ajándékcsomagot! 

A kvízt 2026. március 9-től megtalálod honlapunon, Facebook és Instagram oldalunkon. A játékban kizárólag a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói vehetnek részt. A játék 2026. április 11. éjfélig tart. A szerencsés nyerteseket a március 16-ai héten értesítjük, nyereményük pedig a Kommunikációs és Nemzetközi Központban (A épület, 2. emelet, A/224-es iroda) lesz átvehető személyesen.

Papoula vendégházak – szakmai gyakorlat 2026

A Papoula két vendégházába keres gyakornokot Tihanyba és Köveskálon 2026 nyarán, május 15-től szeptember 15-ig.

Olyan turizmus szakos hallgatókat keresnek, aki friss szemlélet módjukkal, ötleteikkel, naprakész szakmai tudásukkal és lelkesedésükkel segítenének a feladatok megoldásában.

A munkakör fő célkitűzése:

A vendégházak működésével kapcsolatos napi feladatok ellátása, vendégek fogadása, kontakt biztosítása.

A munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség:

Folyamatban lévő szakirányú felsőfokú képzés, egy idegen nyelv (lehetőleg angol) ismerete.

A munkakör betöltésénél előnyt jelent, de nem feltétel a B kategóriás jogosítvány. A munkába járás költségeit napi 60 km-ig biztosítják, parkolóhely megoldott.

Szállás lehetőséget a tihanyi Vendégházban önálló apartmanban biztosítanak, de amennyiben a munkavállaló környékbeli, annyiban az állás természetesen bejárással is betölthető.

A munkavégzés helye:

A munkavégzés helye alapvetően Tihany, a köveskáli teendőket eseti jelleggel kellene végezni minden alkalommal párban egy másik kollégával, aki gondoskodik Köveskál eléréséről.

A munkakör ellátásával kapcsolatos általános feladatai:

  • foglalási rendszer kezelése (saját rendszer és booking.com, airbnb.com, vendegem.hu), betanítással. A munka elvégzéséhez mobiltelefont és laptopot biztosítanak.
  • érkeztetés előtt szálláshely ellenőrzése,
  • az apartmanok fogyasztási cikkeinek feltöltése,
  • vendégek fogadása, kulcsok átadása, információ nyújtás a vendégházakról,
  • kijelentkezés során szálláshely ellenőrzése,
  • a nyár során minél több elméleti és gyakorlati ismeret, tapasztalat megszerzése Tihanyról, Köveskálról és a Káli-medencéről, erről minél gyakoribb megjelenés a facebook.com-on és egyéb online felületeken,
  • egyéb, megállapodás alapján elvégzendő feladatok.

Munkaidő: napi 4-5 óra munkaidő és ugyanennyi készenléti idő szükség szerint, heti 6 nap.

Jelentkezni a tihanyi.horvathjanos@gmail.com, vagy a batyki.anett@gmail.com e-mail címre küldött rövid bemutatkozással lehetséges!

Kérdés esetén a 36 20/927-7713-as vagy a 36 30/237-5156-os telefonszámon állnak rendelkezésetekre.

Jásd, Bodzaház és Tájház Látogatóközpont – gyakorlati lehetőség

A 2021-ben megnyílt jásdi Bodzaház és Tájház Látogatóközpont gyakornoki lehetőséget kínál egyetemisták számára. Az interaktív kiállítótérrel, galériával és tájházzal működő, Látópont címmel elismert kulturális közösségi térben a hallgatók valós tapasztalatot szerezhetnek rendezvényszervezésben, marketingben, médiakampányok tervezésében, tárlatvezetésben és turisztikai projektekben.

Mit nyújt a lehetőség:

  • A diákok széleskörű konkrét folyamatokba szerezhetnek tapasztalatot.
  • Remek színvonalon működő interaktív, élményközpontú kulturális közösségi tér szolgáltatásaiba való belelátást és aktív munkát.
  • Valós szakmai tapasztalatot a sokrétű rendezvények szervezésében (kiállítások szervezése, építése, megnyitása stb., kulturális programok, előadások), tárlatvezetésben.
  • Sokrétű a falu-zsákfalu mivoltjából eredő számos turisztikai lehetőségek kiaknázásában való részvételt annak szépségeivel és kihívásaival.
  • Változatos, kreatív feladatokat a közönség- és partnerkapcsolatoktól a kiállítási munkákig.
  • Inspiráló, modern, szép környezetet, ahol megismerhetik a helyi értékeket és hagyományokat.

Amiben számítanak rád:

  • Marketingstratégia megvalósítása kreatív módon.
  • Médiakampányok tervezése és bonyolítása.
  • A diákok munkájukkal, friss gondolkodásukkal segíthetnék non-profit intézményünk nagyvilággal való megismertetését.
  • Bevételnövelő ötleteiket, meglátásaikat szívesen vennénk.
  • Tárlatvezetés, helyi értékek bemutatása – Kulturális, közösség programok szervezése

A gyakornokok kreatív feladatokon dolgozhatnak, betekintést kapnak egy látogatóközpont működésébe, rugalmas időbeosztással és bruttó 2 500 Ft/óra díjazással.

Elsősorban turizmus és marketing szakos hallgatók jelentkezését várják.

Jelentkezés: önéletrajz küldése a latogatokozpont.jasd@gmail.com vagy a polgarmester@jasd.hu címre.

American Corner – szakmai gyakorlat

Ha szakmai gyakorlati helyet keresel a közelben, akkor ez a lehetőség most jól jöhet!

Az American Corner Veszprém keres hallgatókat.

Amit nyújtanak:

  • Betekintést nyerhetsz egy nemzetközi szervezet működésébe
  • Izgalamas programokat szervezhetsz és bonyolíthatsz le -főleg az amerikai kultúrkörhöz kapcsolódóan
  • Marketing kampányokat és anyagokat tervezhetsz

Elvárások:

  • Angol nyelven írásban és szóban való kommunikáció
  • Social media platformok használata
  • Emberekkel való foglalkozás
  • Légy kreatív és lelkes

További részletek, jelentkezés: veszpremach@gmail.com

(Hirdetés feltöltve: 2025.02.05.)

Hotel Vision Budapest – szakmai gyakorlat

Kötelező egyetemi szakmai gyakorlati helyet keresel erre a félévre? Jelentkezz a Hotel Vision Budapest szálloda csapatába recepciós gyakornoki pozícióra! 

Szeretnéd megtanulni, hogyan lehet a vendégeket elvarázsolni? Kíváncsi vagy, hogy lehet a Tripadvisor budapesti szállodai rangsorában harmadiknak lenni vagy a Booking.com-on 9,4-es pontszámot kapni a 10-ből a vendégektől? A trükk csupán annyi, hogy a Continental Groupnál olyan kollégáktól tanulhatsz, akik szeretik a szakmájukat és meg is tudják mutatni, hogy miért. Ezt a tudást nem lehet könyvekből megtanulni, viszont, ha csatlakozol a csapathoz, látni fogod, miért kapnak a szállodák ilyen pozitív visszajelzéseket a vendégektől.

Szeretnél annak a csapatnak a tagja lenni, aki:

  • mindig kedves és mosolygós a vendégekkel
  • szereti és ismeri a várost
  • vendégek érkezésével és utazásával kapcsolatos feladatokat ellátja
  • bármilyen kérést vagy panaszt udvariasan és hatékonyan kezel
  • tartja a kapcsolatot a kollégákkal és a társterületekkel, mert a recepció a szálloda szíve
  • segít a vendégeknek programokat és látnivalókat találni
  • kezeli a telefonokat és e-maileket, a szobafoglalást segíti

Amit kínálnak a cégcsoportnál: 

  • fiatalos, barátságos, gyakorlatias csapat
  • szakmai fejlődési és előrelépési lehetőség
  • napi egyszeri térítésmentes személyzeti étkezés
  • kedvezményes üdülési lehetőség a cégcsoport szállodáiban

Ha igen, motivációs leveledet és angol nyelvű önéletrajzodat elküldheted a hr@continentalgroup.hu e-mail címre!

(Hirdetés feltöltve: 2026.02.05.)

Pannon KözTér – gyakornoki lehetőség

A Pannon KözTÉR gyakornokot keres! Elsősorban turizmus-vendéglátás alapszakos hallgató személyében, aki szívesen bekapcsolódna a programszervezésbe.

Ha megbízható, talpraesett és kommunikatív személyiség vagy, na és persze pont gyakorlati helyet is keresel, akkor érdemes jelentkezned!

Munkakör:
• Szakmai asszisztens
• 8 órás munkakör, hallgatói munkaszerződéssel
• lehetőleg már februártól (min. 6 hónapra)
• Feladatok: adminisztráció, közreműködés a kommunikációs feladatokban (weboldal szerkesztés, tartalomgenerálás, közösségi média felületek kezelése), rendezvényszervezés és -koordináció, kapcsolattartás belső és külső partnerekkel.
Feltétel:
• A Pannon Egyetem aktív státuszú hallgatója, szakmai gyakorlat keretében való alkalmazás
Előny:
• Tárgyalóképes angol nyelvtudás
Amit kínálnak:
• Modern, fiatalos munkakörnyezet
• Izgalmas kihívások, rendezvények, változatos munka
• Értékes munkatapasztalat
• Támogató közeg

Jelentkezés: Kruppa-Jakab Éva stratégiai referensnek címezve, a kruppa-jakab.eva@uni-pannon.hu címre küldött magyar nyelvű önéletrajzzal 2026.01.31-ig.

Az eredeti felhívás elérhető itt >>>

Archívum

Go to Top