Majdnem két hónapja nem láttam a családomat, és nemsokára utazok haza. Erasmusos diákként el kell fogadni, hogy nem lehet mindig hazautazni, ha beteg vagy, vagy éppen szomorú. Egy új élet kezdődött, amikor legfőképpen csak egy emberre tudsz számítani: saját magadra. Egyszer meg kell tanulni elszakadni a „fészektől”, és elkezdeni egy felelősségteljes életet: a felnőtt életet. Eddig sem voltam távol a felnőttlét küszöbétől, de az Erasmussal akarva-akaratlanul át kellett lépnem azt.

Vasárnapi napon esett le az első hó, és gyönyörködtem benne miközben készítettem az ebédet – egyedül. Finom ebédet készítek, vagy készítünk közösen az Erasmusosokkal, de akkor is hiányzik valami: A Család. Mikor láttam, hogy a szülők gyermeküket szánkón húzzák, kicsit összeszorult a szívem. Hiába vagyok már nagy, de mikor hó van, otthon mindig megkérem apukámat, hogy húzzon egy kicsit; nem is a szánkózás kedvéért, hanem azért mert emlékeztet arra, mikor még kicsi voltam, és együtt töltöttük a napokat. Minden évben együtt megyünk el karácsonyfát venni, de idén sajnos nem voltam ott. Viszont úgy gondolom egy hosszabb távollét (az esetemben az Erasmus) megmutatta azt, hogy mennyire fontos, hogy tudd, mindig van hova hazamenned. Mindig van, aki vár rád, és az a család. Ez a karácsony más lesz, mint a többi, soha nem vártam ennyire, mint most. Nem az ajándékok miatt, hanem mert együtt lehet végre a család, a legfontosabb értékünk. Hó, nevetés, finom ételek, az otthon illata, és ennek mind részese lehetek, mind részesei lehetünk!

Boldog karácsonyt Mindenkinek!

Amikor március közepén kiderült, hogy már a zsebemben tudhatom a féléves svédországi Erasmus ösztöndíjamat, madarat lehetett velem fogatni. Az ezt követő időszakban, amikor csak alkalmam nyílt rá ezt ünnepeltem és hangoztattam. Nem tagadom, az elsődleges cél az északi országok közül nem Svéd-, hanem Finnország lett volna, ennek ellenére maga a tudat, hogy alkalmam nyílik egy a miénktől teljesen eltérő kultúrával rendelkező északi országban eltölteni fél évet teljesen felvillanyozott. Blogbejegyzéseimben Svédországot, az itteni embereket és lehetőségeket szeretném bemutatni.

Az előkészületi részekkel nem húznám az időt, mivel Svédországba – európai uniós tagország révén – sem vízum nem kell, sem útlevelet nem kell hosszabbíttatni (mivel már a személyi is elég), fertőző betegségek sincsenek, tehát a malária elleni védőoltást is mellőzhetjük. A szokásos repjegy-foglalás és szálláshely-egyeztetés után már bele is vethettük magunkat a nagybetűs svéd valóságba.

Egy kis útravalóként hozzáfűzném, hogy mindent elővételben, neten keresztül célszerű lefoglalni. Egyrészt kényelmesebb, másrészt olcsóbb, mert nem számolnak fel különböző díjakat, adókat, kezelési költségeket. Nos, ha pont ide szeretnétek jönni, ahol mi vagyunk: Dalarna tartomány Borlange ill. Falun nevű városába, akkor a következő alternatívákat ajánlom. Előre szólok nem lesz egyszerű és még rövidnek sem mondanám az utat. Szerintem meg kellene sürgetni azt a teleport gép feltalálást a Mérnöki Karon!

Tehát, indulás Budapestről. Célszerű előre kikeresni, hogy a fapadosok közül ki repít el ide a legalacsonyabb áron, ezeket a repjegy.hu című oldalon érdemes figyelni.  Ha ideértetek Svédországba, akkor számolni kell azzal, hogy bár célállomásként Stockholm van megadva, ettől függetlenül Stockholm külvárosába Skavsta-ra fogtok megérkezni.  Ez a város kb. 80 km-re délre van még Stockholmtól. Teendő a következő: el kell jutni Stockholm központi termináljára, ahonnan busszal, vonattal egyaránt el lehet jutni Borlange ill. Falun városokba. A következő lehetőségek állnak rendelkezésetekre. Stockholm Skavsta reptérről a www.flygbussarna.se című oldalon tudtok buszjegyet foglalni magatoknak Stockholm központi terminálig, ahonnan is busszal a www.swebusexpress.se szolgáltatásait, vagy a www.sj.se vonatközlekedést igénybe véve folytathatjátok utatok a célállomásig.  A buszt azért ajánlanám, mert ők napszaktól függetlenül azonos árral dolgoznak, míg a vonat főszezoni ideje alatti és az éjszakai járatok között háromszoros eltérés is lehet.  

Legközelebb arról írok majd, hogy miért fontos a Facebook elindulás előtt…

A legnagyobb meglepetést az eddigi kint-tartózkodásom alatt a hallgatók órai aktivitása jelentette számomra, mert míg otthon előadás közben csak néhány kérdés hangzik el, addig itt az előadás sokszor a hallgatók és oktatók párbeszédén alapszik, de a tanórai tornaóra is érdekesnek bizonyult…

Az előadások elején elhangzott, hogy ha bárkinek kérdése, ötlete van a tananyaghoz kapcsolódóan, akkor nyugodtan szóljon és ezt a lehetőséget – az otthonival ellentétben – az itteni hallgatók teljes mértékben ki is használják. Ez az aktív részvétel nem csak az órát teszi érdekessé, hanem a tananyag elsajátításának hatékonyságát is növeli. Hiszen ehhez nem elég egy motivált oktató vagy megfelelő oktatási módszerek alkalmazása, hanem a hallgatói együttműködés a kulcsa a hatékony oktatásnak. (Mivel a szakdolgozatomban az oktatási módszerek hatékonyságáról is írok, így ez a hely számos ötletet adott a tanulmányomhoz…)

Egyik nap a hallgatók kissé elfáradtak órán, így az aktivitás is csökkent, amit az oktató egy kis tornaórával rögtön megoldott. A tanóra menete hasonló, mint otthon, viszont a hallgatók az óra alatt bármikor kimehetnek, ami először nagyon furcsa volt számomra. Az utolsó furcsa dolog pedig az, hogy az óra végén a hallgatók a padon kopognak, kifejezve ezzel a tetszésüket, míg nálunk még tapsolni se szokás, és a kopogás pedig ugye azt jelenti, hogy maradjunk csöndben.

Az órákon kívül marad idő a szaktársak megismerésére, közös bevásárlásokra, főzésekre, sétákra és bulira is természetesen. Itt is van ám DC, csak Oasis a neve, ahol általában kéthetente van buli. Míg Veszprémben a hét bármelyik napján el lehet menni a szaktársaiddal buliba, itt várni kell a csütörtöki FH Studentenparty-ra, amin viszont szinte az összes hallgató részt vesz.

Maga a hely Bad Gleichenberg és Steiermark egésze nagyon szép, nem hiába mondják azt, hogy „Steiermark ist das grüne Herz Österreichs”. Ahova nézek, dombokat látok különböző színben pompázni, így ősz lévén a narancssárga, és a piros levelek szín kavalkádja tárul az ember szeme elé. Hoztam magammal egy biciklit, és azzal járom be a környéket. Tekerek dombon föl és le, erdőn keresztül, hallgatom a patak csobogását, lovakat és bocikat fényképezek, tehát élvezem a természet nyújtotta kincseket. A szobám ablakából látni egy dombot, aminek a tetején egy kápolna van, az a kedvenc helyem. Onnan belátni az egész környéket és a legszebb az, amikor naplemente piros és sárga színe beragyogja a falukat és a szántóföldeket. Nagyon örülök, hogy itt vagyok, mert ez a hely nekem való, ez a hely olyan, mint én – bár a Túró Rudi néha azért hiányzik… 🙂