Csupán másfél hónap telt el, mióta megérkeztem az északi, havas, hideg Finnországba. Ezt az egy hónapot megélni nagyon hosszú volt, de visszatekintve nagyon rövidnek tűnik. Az első két hét nem ment zökkenőmentesen és most is érnek még meglepetések. Egy kedves szaktársammal indultam el Ferihegyről, aki Rovaniemibe utazott és egyedül érkeztem Tamperébe. A 4 órás utazás múlva már belecsöppentem ebbe az új világba, ám elsőre az angol nyelv nagyon nehezen ment. Meg kell jegyeznem, hogy a nagy kaland már a repülőtéren elkezdődött, eltűnt ugyanis a csomagom. Szerencsére másnap házhoz szállították, de telefonon kellett elintéznem angolul, ami azért az első nap nem volt egyszerű: megérteni egy teljesen más akcentussal beszélőt telefonon keresztül.

Otthon sokat olvastam az országról, a városról, próbáltam minél jobban felkészülni, ám azt el kell mondanom, hogy már most úgy érzem, hogy sok-sok tévhittel érkeztem… A finnek errefelé igenis udvariasak és nagyon segítőkészek. Távolságtartóak fizikailag és lelkileg is, de csupán azért, mert nem akarják zavarni a másik fél magánszféráját. Sokszor segítenek kérés nélkül is, ha például meghallják a buszon, hogy vitatkozunk, melyik megállóban kell leszállnunk és szinte mindenki beszél angolul, nem kevesen kitűnően, függetlenül kortól vagy foglalkozástól. Az infrastruktúrájuk, technikai felszereltségük kimagasló. Az iskolai könyvtárban is egy számítógépes rendszeren kell a vonalkóddal végigtolni a könyvet ha kikölcsönzöm, a menzán ha visszaviszem a tálcát, külön kell tenni a poharat, evőeszközt, tányért, tálcát és egy szalag viszi körbe egy hatalmas mosogató felett és a buszon is mágneskártyát használok havi bérlet néven. Ez csak három példa a sok közül…

Sok-sok élmény ért már most ezen kívül, többek között: reggel 9-kor még sötét és délután 5-kor már sötét van, voltam hoki meccsen (igen, verekedtek is), kipróbáltam a snowshoe walking-ot és nordic ice-skating-et, sétáltam a befagyott tavon egy kis szigetre, megtapasztaltam a tamperei iskolai rendszer bonyolultságát, megtudtam, hogy ők is használják a Moodle rendszert-de nem olyan hatékonyan, mint mi otthon 🙂 és talán az eddigi legnagyobb élményem az volt, hogy a mentorom elhívott a lakásukba. A finnek nehezen barátkoznak, nem nyíltak, nem beszélnek a magánéletükről és úgy egyébként nem beszélnek sokat, sőt elég szűkszavúak, a ’small chat’ nem jellemző, kivéve, ha már elég alkoholt ittak, mert akkor teljesen kifordulnak önmagukból :), nem igazán hívják el ismerőseiket az otthonukba.

Elsőre talán ennyit, legközelebb a szaunázás rejtelmeiről és a finn srácokról, lányokról mesélek majd!