EKÖP 2025 – Fiatal tehetségek válaszai a 21. század kihívásaira

2025. június 25-én került megrendezésre az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) konferenciája. A Gazdaságtudományi Kar két szekciójában, amelyen 24 fő vett részt – az alapszakos hallgatóktól egészen a fiatal kutatókig – rendkívül változatos és aktuális témákat feldolgozó előadások hangzottak el. A tudományos program középpontjában a társadalmi-gazdasági, technológiai és környezeti változásokra adott válaszok, valamint a kutatásalapú megközelítések álltak.

Az előadások tematikai sokszínűsége jól tükrözte a multidiszciplináris szemlélet érvényesülését. A fenntarthatóság és fogyasztói magatartás kutatása különféle aspektusokban jelent meg – többek között az étrend-kiegészítők használata, a gluténmentes életmód, valamint az ESG-értékek és a szelektív hulladékgyűjtés vizsgálatán keresztül. A technológiai fejlődés hatásait elemző előadások érintették az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia (AI), valamint a digitális intelligencia és online értékesítés témáit.

A gazdasági és szervezeti fókuszú kutatások között szerepelt a tehetségmenedzsment generációs aspektusainak vizsgálata, az innovációs rendszerek elemzése, valamint a KKV-k forráslehívási gyakorlatai a V4 országokban. Társadalomtudományi szempontból kiemelkedő volt a női vezetők szerepkörének, a mesterséges intelligencia által kiváltott szorongásnak, valamint a kulturális klaszterek globalizációs kihívásainak bemutatása. 

A konferencia lehetőséget teremtett az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására, az empirikus kutatások megvitatására, és szakmai párbeszéd kialakítására az eltérő tudományos hátterű résztvevők között. A program hozzájárult a résztvevők kutatói identitásának megerősítéséhez és hasznos tanácsokat kaptak jelenlegi kutatásuk továbbviteléhez.

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2025/2026

EKÖP – Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.

EKÖP pályázat benyújtása: 2025. május 30. – 2025. június 16. között

EKÖP-KDP – Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában. A Program azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül más munkahelyen is végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

EKÖP-KDP pályázat benyújtása: 2025. június 30. és július 10. között

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2024/2025 – Megérkezett az EKÖP!

2024/2025-ös pályázati időszaktól kezdve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Új Nemzeti Kiválóság Programja (ÚNKP) és Kooperatív Doktori Programja (KDP) Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) címen folytatódik.

EKÖP

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók a felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási tevékenységet folytatnak.

EKÖP pályázat benyújtása: 2024. június 21. – 2024. július 15. között

EKÖP-KDP

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában. A Program azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül más munkahelyen is végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

EKÖP-KDP pályázat benyújtása: 2024. június 20. – 2024. július 11. között

Archívum

Go to Top