A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség céljai között szerepel, hogy a magyar felsőoktatásban résztvevők között ismertté tegye a szolgáltatóipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit.
A kiírt pályázat célja, hogy a Szövetség támogassa a felsőoktatásban részt vevő azon hallgatókat, akik érdeklődnek a tevékenység kiszervezés iránt és a témához kapcsolódva készítik felsőfokú tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat.

A Szövetség az „Év outsourcing dolgozata – 2014” címre való pályázáshoz kizárólag a következő témákban vár dolgozatokat:
- Fluktuáció a szolgáltató központokban
- Y és Z generáció lehetőségei a szolgáltató szektorban
- Gazdasági válság vs. szolgáltató szektor
- Informatikai szolgáltatások menedzsmentje
Pályázatot nyújthat be, aki Magyarországon
- képzési szint szerint felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai- egyetemi-, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD programban,
- nappali vagy levelező tagozaton részt vett hallgató.
A pályázat díjazása:
A Pályázat kiírója pályadíjat ad ki az „Év outsourcing dolgozata – 2014” címmel.
A nyertes pályázó 200.000,- Ft értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség által rendezendő Nemzetközi Outsourcing Konferencián vagy közgyűlésen.
Határidők:
Olyan dolgozattal lehet pályázni, amelyet a képző intézményhez 2012. március 1. és 2014. május 30. között adtak le, és azt 2014. július 31-ig sikeresen megvédtek.
Előjelentkezés esetén a Szövetség külső témavezetőt és/vagy gyakorlati helyet tud biztosítani.
A pályázatok beérkezési határideje: 2014. július 15.










Az Unilever Future Leader Programba alap- és/vagy mesterszakon végzett közgazdászok és mérnökök jelentkezését várják, akik magas szintű angol nyelvtudással, vezetői ambícióval rendelkeznek, és nyitottak a kereskedelmi és marketing, valamint a termelési folyamatok minél teljesebb körű megismerésére.

2014. február 26-27. között kerül megrendezésre a HVG Állásbörze – Országos Képzési és Karriernapok Budapesten a SYMA Rendezvényközpont A csarnokában.
Kedves Végzős Hallgatók!
A Gazdaságtudományi Kar mesterképzéseket bemutató nyílt napot tart 2013. november 6-án, szerdán 13.00-16.00 óra között az A épületben, és 2013. november 9-én, szombaton 10.00-13.00 óra között szintén az A épületben.