A Veszprémi Állatkert szakmai gyakorlatot hirdet több munkakörben.
Érdeklődni a B épület 42-es irodájában vagy a 70/452-0803 telefonszámon lehetséges.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára, hogy szakmai gyakorlatukat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél töltsék.
A gyakorlat időtartama: 4-6 hét
Időpontja: 2016. július 4 – július 24. és augusztus 8 – augusztus 28. közötti időszakban
Helye: 8440 Herend, Kossuth. u. 140.
2016 márciusában Termelés és Szolgáltatásmenedzsment II. tárgy keretein belül Tömpe László, a Leancenter alapítója tartott előadást lean témában. Az alábbiakban Burján Zoltán hallgatói élménybeszámolóját olvashatjuk.
„2016. március 3-án Termelés és Szolgáltatásmenedzsment II. tárgy keretein belül Tömpe László, a Leancenter alapítója tartott előadást csoportunknak Lean témában. (A vállalat történetéről a www.leancenter.hu oldalon részletesen tájékozódhatnak az érdeklődők.)
Az előadás során rengeteg érdekes dolgot tanulhattunk meg a leanről, és a hozzá kapcsolódó fogalmakról, mint például a toló és húzó rendszerekről, a TIMWOOD-ról, és e fogalmak gyakorlati megvalósításról. Az előadás arra is rávilágított, hogy a lean nem csak a tanórákon és a gyártósoron jelenik meg, hanem akár a vállalatok belső folyamataira is ráhúzható, így az adminisztrációs folyamatokon is lehet, és kell is „leanesíteni”, hogy azok hatékonyabban és gördülékenyebben működjenek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a mindennapi életben, akár otthonunkban is figyelembe kell venni a lean jelentőségét, hiszen sok tevékenységünkben arra törekszünk, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb időveszteséggel oldjuk meg az otthoni feladatokat, így több időt teremtve a pihenésre.
A bevezető előadás után egy izgalmas, interaktív gyakorlati feladatot kellett megoldanunk időre. Papír házakat kellett felépítetnünk, ahol a diákok különböző tevékenységeket végeztek: valaki az alapanyagokat jelölte meg sorszámmal, és különítette el a ház elemeit. A következő állomáshelyen kerültek kivágásra a ház oldalfalai és teteje, majd két különböző állomáshelyen kerültek összeszerelésre az oldalak, majd a tető. Az állomáshelyek között egy logisztikus biztosította az anyagáramlást. A feladat végén egy VSM ábrán szemléltettük a folyamatot, és a gyakorlati példán keresztül elemeztük, milyen lehetőségek vannak a folyamat fejlesztésére.
Az előadás figyelemfelkeltő volt számunkra, mivel egy vállalati életből érkező, sikeres cég munkatársa mutatta be nekünk a VSM és lean jelentőségét, illetve egy rendkívül izgalmas feladattal szemléltette ennek gyakorlatban történő megvalósítását.”
Hallgatóink részt vettek a Continental Automotive Hungary Kft. Lean Gyakornoki Akadémiájának nyílt napján, s Gyócsi Inez meg is osztotta velünk tapasztalatait.
„Április 21-én a Continental idén induló Lean Gyakornoki Akadémia nyílt napján vehettünk részt. Az egész délelőttöt betöltő programsorozatot interaktivitás jellemezte.
Az érkezés utáni rövid bemutatkozót követően gemba walk-ra mentünk a csoporttal. Megnézhettük a termelőtevékenység helyszínét, minden egységnél magyarázatot kaptunk az éppen zajló folyamatra, és a séta közben a hét veszteségtípus alapján feljegyzéseket készítettünk a látottakról. Ezeket később átbeszéltük, mindenki elmondhatta a saját észrevételeit.
A program második felében magunk is kipróbáltuk a termelést lego figurák gyártásának formájában. Saját ötletekkel fejlesztettük, tökéletesítettük a gyártásunk módszerét, és rövidítettük a folyamatok időhosszát. Ebben a versenyben a lányok jobbnak bizonyultak. Végül egy problémamegoldó feladattal zártuk a napot, amelyben egy gyártó cella hatékonyságát kellett növelnünk a létszám csökkentésével, a kihozatal megtartása mellett. Ebben is sikerült helyt állnunk.
A Continental minket vendégül látó munkatársai gondoskodtak a folyamatosan szórakoztató, emellett rendkívül tanulságos programokról. A résztvevő diákok létszáma sajnos kevésnek mondható volt. A Pannon Egyetem által nyújtott hasonló alkalmakat mindenképp érdemes kihasználni. Hallgatóként úgy gondolom, remek lehetőség volt ez számunkra, hiszen nem minden nap tekinthetünk be egy ilyen volumenű cég hétköznapjaiba.”
A Continental Automotive Hungary Kft. várja a szakmai gyakorlatosok és a Pannon Egyetemen végzettek jelentkezését.
Hallgatóink a Balluff Elektronikai Kft.-nél jártak gyárlátogatáson. Tapasztalataikat Molnár Renáta foglalta össze.
„2016. április 14-én, csütörtökön a Pannon Egyetem hallgatóiból álló csoport Dr. Kovács Zoltán tanár úr vezetésével látogatást tett a Balluff Elektronika Kft.-nél Veszprémben, termelés és szolgáltatásmenedzsment II. tanóra keretében.
Reggel 8 órakor találkoztunk a helyszínen, majd az illetékes szakember körbevezetett minket a gyár területén. Először bemutatta a vállalat történetét és működését, ekkor megtekinthettünk egy kisebb videót az üzemek látogatása előtt, illetve megtudhattuk, hogy a cég 50 éves tapasztalattal rendelkezik a szenzortechnika területén. Ezt követően három üzemet jártunk végig, melynek során megfigyelhettük a termékek előállításának folyamatát, valamint megtekinthettünk néhány elkészült terméket is. Megtudtuk, hogy a vállalat fő jellemzője, hogy megbízható technológiával és a legmodernebb elektronikával dolgoznak, illetve, hogy az ügyfelek elvárásaihoz alkalmazkodó megoldásokat kínálnak. Lehetőségünk volt megtekinteni a kanban ládákat is, ahol az alapanyagokat fifo módszer alapján tárolják polcos elrendezésben.
A gyárlátogatás során a gyakorlatban is megfigyelhettük a termelés és szolgáltatásmenedzsment II. tanóra keretében tanultakat.”
A Balluff Elektronikai Kft. várja a Pannon Egyetemen végzettek jelentkezését álláslehetőségeikre.
Szállodai menedzsment tantárgy keretében hallgatóink a Vital Hotel Nautis**** superior szállodában jártak Dr. Gyurácz-Németh Petra tanárnő vezetésével 2016. május 4-én. Az alábbiakban hallgatói élménybeszámolót olvashattok a látogatásról.
„A félév végi hajrában igazi felüdülés volt számomra, amikor május 4-én a Szállodai menedzsment tantárgy keretein belül, oktatómmal, Dr. Gyurácz-Németh Petrával és szaktársaimmal szállodalátogatáson vehettünk részt Gárdonyban.
A Velencei-tó partján lévő Vital Hotel Nautis**** superior azonnal elnyerte a tetszésem, mind kívülről, mind belülről. A szállodában Borostyán-Kovács Tamara vezetett minket körbe, aki megmutatta nekünk többek között a bowling termet és bárt, a wellness részlegen található Sweet Harmony-t, valamint a Velencei-tóra néző panorámával rendelkező lakosztályt is, miközben hasznos és érdekes információkkal látott el minket.
Vaskovics Péter jóvoltából a recepciós pultba és az irodájába is bepillantást nyerhettünk, mialatt rengeteg ismerettel gazdagodtunk általa a Front Office területén.
A szállodalátogatás alatt bátran feltehettük kérdéseinket, így egyebek mellett megtudhattuk, hogy kiket tartanak a Vital Hotel Nautis**** superior versenytársainak, mennyire nehéz család mellett több órát dolgozni a szállodaiparban, továbbá pedig azt is, hogy lehetnek olyan problémás vendégek, akikkel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni.
Ezúton szeretném megköszönni Tamarának és Péternek a rengeteg hasznos és érdekes információt, mellyel elláttak minket, valamint azt is, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ezalatt a kis idő alatt egy hajónyi élményben legyen részünk!”
Érdekel a bankszektor? Kíváncsi vagy a banki működésre belülről? A K&H nyílt napja Neked szól!
A K&H április 28-án 10.00 órára várja az érdeklődőket székházába (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.), ahol interaktív programok keretében ismerkedhetsz meg a cég vezetőivel, testközelből figyelheted meg a banki működést, és a karrierprogramokról is hasznos információkat hallhatsz jelenlegi és korábbi résztvevőktől.
Tervezett program:
10:00-10:30 regisztráció
10:30-11:00 megnyitó
11:00-11:25 interaktív előadás – Rajna Gábor, Lakossági értékesítés és támogatás vezetője
11:25-11:50 interaktív előadás – Julow Katalin, téma: karriertervezés, személyes márkaépítés
11:50-12:10 szünet
12:10-12:45 játékos program
12:45-13:30 panelbeszélgetés a Bank különböző területeinek vezetőivel
13:30-15:00 rotációs látogatások: Piaci igazgatóság / Telecenter / kerekasztal-beszélgetés a K&H KarrierStart Program korábbi és jelenlegi résztvevőivel
15:00-16.00 beszélgetés HR tanácsadókkal önéletrajzírásról, interjútechnikákról
Amennyiben szeretnél részt venni nyílt napon, regisztrálj az alábbi linken!
https://kukkantsbe.typeform.com/to/DyouY2
A Vállalatok Hete keretében Jaskó-Kopasz Éva, Commercial Operations Team Leader tart előadást „GE – MINDSET – Több, mint karrier” címmel a Gazdaságtudományi Karon 2016. március 24-én, csütörtökön, 11.30-12.30 óra között az A/01 teremben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a programra!
Regisztráció a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen!
A Vállalatok Hete keretében Perjés Petra, Audi Hungaria Gyakornoki Program referens tart előadást „Audi Hungaria – Tudatos karriertervezés” címmel a Gazdaságtudományi Karon 2016. március 21-én, hétfőn, 11.00-12.00 óra között az A/3 teremben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a programra!
Regisztráció a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen!
Adj teret a nagy gondolatoknak!
Az előadók padsorait elhagyva, az Audi Adventure Szakmai nap alkalmával gyakorlatban is láthatod, hogyan működik a világ legnagyobb motorgyára.
Idén a logisztikáé a főszerep. Gyere el és ismerd meg a közelebbről a szakterületet! A nap során mélyebben is betekintést nyerhetsz a folyamatokba és megtudhatod milyen is valójában a logisztikusok élete.
Szeretnénk, ha ez a nap felejthetetlen lenne. Légy aktív és mutasd meg magad! Most lehetőséged lesz arra, hogy személyesen is megismerkedj munkatársainkkal, s élőben is láthasd, amiről eddig csak tankönyvekben olvastál. Ne felejtsd el: március 23-án nem csak élményekkel várunk, ha jól teljesítesz, de akár egy gyakornoki interjúra is meghívást kaphatsz.
Légy a megfelelő időben, a megfelelő helyen, építsd nálunk a karriered!
Idén először a meghívottakat a nap végén egy felejthetetlen gokartozásra is várjuk!
Jelentkezés: www.audi.hu/szakmainap
Időpont: 2016. március 23.
Helyszín: Győr, Audi Hungaria
Regisztrációs határidő: 2016.március 16.
A Budapestről és Győrből érkezők számára ingyenes buszjáratot indítunk!
Kérdés esetén keressétek bizalommal:
Pacsi Diána
diana.pacsi@audi.hu
Várjuk jelentkezésedet!
Üdvözlettel:
Audi Hungaria
Személyügyi Marketing