TL_plakat_2014fA Pannon Egyetem idén 13. alkalommal rendezi meg február 22-24. között a Tímár László Emlékversenyt és Esettanulmányi Megoldó Versenyt.

A verseny három napos, az eset kidolgozására a csapatoknak 24 óra áll rendelkezésükre. A harmadik napon a hallgatók szakmai zsűri előtt prezentálják megoldásaikat. A zsűri a Pannon Egyetem oktatóiból; korábban eredményesen versenyző, végzett hallgatókból és vállalatok képviselőiből áll.

A szervezők 2014. február 13-án 12.00 óráig várják 4 fős csapatok, illetve most már egyéni versenyzők jelentkezését is.

Ha elindulnál, de nincs meg a csapatod, vagy hiányzik még 1-2 ember a regisztrációhoz, nem gond! A honlapon lehetőség van egyéni versenyzőként is jelentkezni, így egy igazán céltudatos csapat állhat össze a versenyre.

Jelentkezni a verseny honlapján lehetséges: http://e-scola.hu/TL2014/

A támogatók, díjak listája folyamatosan bővül. A friss hírekért figyeljétek a Tímár László Esettanulmányi Megoldó Verseny hivatalos Facebook oldalát!

Ez a rendezvény a TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV-2012-0026 azonosítójú projekt támogatásával valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg