Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető díjat létesít a 2015 februárjában végzős hallgatók részére.

A pályázat célja

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is.

A pályázat tartalma

A pályázaton egy minimum 10 oldal terjedelmű dolgozattal lehet nevezni, amiben a végzős hallgató a választott diplomamunka-, illetve szakdolgozati témájának szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel, illetve olyan szak/diploma dolgozattal, aminek fő témája a szellemitulajdon-védelem. A kétfajta pályázat értékelésnél a hivatal figyelembe veszi, hogy a dolgozat témája teljesen, vagy részlegesen szellemitulajdon-védelm, és indokolt esetben megosztott díjazást ítél oda a kategóriában.

A pályázat megírását a hivatal szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul. A hallgatók az alábbi négy kategóriában pályázhatnak:

    1. szabadalom/használatiminta-oltalom,
    2. védjegyoltalom,
    3. formatervezésiminta-oltalom,
    4. szerzői jog.

    A pályázók köre

    A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2014/15 tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

    Pályázati határidők

    • A pályázati jelentkezés határideje: 2014. november 17.
    • A pályázat leadási határideje: 2015. március 13.

    A pályázati díj összege és elbírálása

    A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra.

    • Első díj kategóriánként: 150 000 Ft
    • Második díj kategóriánként: 125 000 Ft
    • Harmadik díj kategóriánként: 100 000 Ft

    A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvajándékot vehetnek át.

    A pályázat részletes tartalmáról bővebb információ található az SZTNH honlapján:

    http://www.sztnh.gov.hu/hivatalrol/IP_oktatas