Forrás: edupress.hu

Forrás: edupress.hu

A GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjprogramot 2002-ben hirdették meg először öt magyar egyetem, köztük a Pannon Egyetem, közgazdasági, menedzsment, mérnöki vagy műszaki területen tanuló másodéves hallgatói számára. A magyarországi kezdeményezés sikerének köszönhetően 2003-ban Lengyelországban, illetve 2004-ben Csehországban majd 2006-ban Romániában is elindították a programot.

2012-ben az említett négy országból összesen 20 egyetem pályázói nyerhették el az ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi eredményeik, illetve az egyetemen kívüli tevékenységeik és további elismerésre méltó képességeik (például diákcsoportokban való tevékeny szerep, önkéntes munka, közösségi szerepvállalás, vezetői készségek) alapján.

2012-ben Szenteleki Cintia, karunk Nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója is elnyerte az ösztöndíjat, amelyhez ezúton is gratulálunk!