miskolc22014. április 24-25. között Miskolcon került megrendezésre a Dr. Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékverseny, amelyen a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karát a Smart Solutions CG. csapata képviselte. A Simon Nikolettből, Hazuga Richárdból, Urbán Ákosból és Csanaky Zoltánból álló csapat harmadik helyezést ért el a versenyen. A csapat tagjainak és felkészítőjüknek, Hargitai Dávid Máténak ezúton is gratulálunk, további tanulmányaikhoz, munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Az alábbiakban a csapat tagjainak beszámolója olvasható.

„2014. április 23-án a délutáni órákban indult a csapat Miskolc irányába. A Pannon Egyetemet Smart Solutions CG. csapata, vagyis Simon Nikolett, Hazuga Richárd, Urbán Ákos és Csanaky Zoltán képviselte. A verseny ugyan csak másnap kezdődött, de tekintettel a két város közötti – nem kis – távolságra a szervezők biztosítottak helyet számunkra már szerda – vagyis a versenyt megelőző – estére. Ennek köszönhetően meglehetősen kényelmesen indult a verseny napja. Kollégiumi szállásunk csupán pár perces sétára volt az egyetemi főépülettől ahol a verseny anyagának ismertetése és a prezentációk is zajlottak.
A versenyen való megjelenés meghíváshoz kötött, örömmel vettük, hogy mi is a meghívottak között szerepeltünk. Kísérőnk Hargitai Dávid Máté Phd. hallgató volt. A szabályok értelmében az eset megoldásában kísérőnk nem segédkezhetett, ennek ellenére – az esti órákban – helyismeretének nagy hasznát vettük. Másnap, azaz csütörtökön reggel találkoztunk Dr. Berényi Lászlóval és a számunkra kijelölt kísérővel – aki mindenben segítségünkre volt a továbbiakban – Orbán Henriettával. Ekkor egy informális beszélgetés keretében, reggeli mellett került ismertetésre a verseny menetrendje és minden egyéb fontosabb információ. Ezt követően egy információs jellegű séta következett ahol minden csapat jelen volt és hallhatunk egy rövid előadást a Miskolc életében fontos szerepet betöltő bányászatról illetve a különböző ehhez kapcsolódó tudományágak fejlődéséről. Ezt egy ebéd követte majd kettő-három óra magasságában megkaptuk az esetet. Tartalmát tekintve egy vállalkozás elindítását tartalmazta, melynek középpontjában egy már létező mobil applikáció állt mely „Broadway Rate” névre hallgatott.

A csapat tagjai közül a három fiú Gazdálkodási és menedzsment szakos így számukra nem volt ismeretlen az ehhez kapcsolódó marketing és egy applikáció felfuttatásának menete. Szerencsére a csapat hölgy tagja is rendkívül talpra esett Pénzügy és számvitel szakos hallgató, így ő is megtalálta a számára ideális terültet az eset kapcsán. A kidolgozásra 10 óra állt rendelkezésünkre, melynek végén egy több lábon álló megoldási javaslattal – melyet gyorsan elvégzett, ám megbízható adatokra épített piacbecsléssel, valamint részletesen kidolgozott költségvetéssel támasztottunk alá – és egy 2 oldalas, lényegre törő vezetői jelentéssel álltunk elő.

A kiesett kalóriák pótlásáról a szervezők egy helyi, kedvelt étteremből való rendelési lehetőség biztosításával gondoskodtak. A kijelölt határidőt nem csak betartva, azt bő fél órával megelőzően adtuk le az elkészített anyagot a szervezőknek. Másnap reggel a prezentációk sorrendjét sorsolással állapították meg, mely során a hat csapat közül az ötödik helyre kerültünk. Minden csapat, amely már prezentált, benn maradhatott az őt követő csapatok prezentációján, így mi sajnálatos módon csak az utánunk következő utolsó csapatot tekinthettük meg. A prezentáció elhangzása után a zsűri – mely három főből állt, főként a vállalati szférából érkezett tagokkal – több kérdést is feltett, ám ezek inkább érdeklődő jellegűek voltak, mintsem kritikai célzatúak. Megoldásunkkal mindannyian szimpatizáltak, és elégedettségüket fejezték ki a csapattal és a teljesítményünkkel kapcsolatban. A díjátadót – melyen csapatunkat a harmadik hellyel díjazták – egy díszebéd követte, melyen kötetlenebb hangnemben tudtunk beszélgetni a résztvevő csapatok tagjaival és a zsűrivel is.

Összességében elmondható, hogy igazán kellemes hangulatú, szakmailag is megkérdőjelezhetetlen, színvonalas versenyen vehettünk részt. Sokat tanulhattunk ebben a két napban, valamint remek lehetőség volt számunkra kapcsolatok építésére miskolci hallgatótársainkkal, valamint az ottani oktatókkal.

Köszönjünk a versenyre való felkészítést és a támogatást, kísérőnknek, Hargitai Dávid Máténak.”