Kutatási tevékenységünk felöleli a turisztikai élménylánc egészét, a turizmusfejlesztési tervektől kezdődően a piackutatáson és elemzésen át a monitoringig, vagyis a megvalósult projektek sikerességének, hatásainak méréséig. Munkatársaink tudása és szakmai tapasztalata biztosítja a kutatási eredmények gyakorlati hasznosíthatóságát, kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a kutatásokba nemzetközi szakemberek bevonása is lehetséges. Igazodva a turizmuskutatás trendjeihez, a BATUKI keretein belül megvalósuló kutatások az egyes vizsgált témák több szempontú, komplex megközelítésére törekednek.

A Balatoni Turizmus-barométer keretében folyamatosan figyelemmel kísérjük a Balaton régió turizmusának alakulását.

Ugyancsak folyamatos a Balaton turizmusát érintő kutatások, elemzések eredményeinek integrációja a turisztikai oktatásba. A hallgatók bevonása a primer adatfelvételekbe pedig a jövő turisztikai szakemberei számára is értékes tanulási lehetőséget teremtenek.

A Balaton térségét vizsgáló kutatások számos hazai és nemzetközi tudományos tanulmányban is helyet kapnak. Ezek elérhetők itt >>>

Főbb kutatási kompetenciáink:

  • Turisztikai fejlesztéseket megalapozó helyzetelemzések, piackutatások, versenytárselemzések, trendvizsgálatok,
  • Turisztikai fejlesztési stratégiák, koncepciók,
  • Turisztikai termékek komplex vizsgálata,
  • Megvalósult turisztikai projektek hatásvizsgálata,
  • A turizmus aktuális kérdéseihez (például szezonalitás, fenntarthatóság, versenyképesség, helyi lakosság szerepe, szakmai együttműködések, identitás) kapcsolódó vizsgálatok,
  • Egy-egy kisebb térségre, desztinációra fókuszáló, turizmusorientált vizsgálatok (például imázsvizsgálat, helyi értékek feltárása, kutatótábor).

Vissza a BATUKI főoldalra!>>>

Balaton 2.