Több országban felismerték a körforgásos gazdaságra való átállás fontosságát, mégis léteznek olyan országok, melyek szemlélete és körforgásos gazdaságra való áttérési stratégiája példaértékű.

Példa a vezető gondolkodásmódot képviselő országokra és stratégiai lépéseikre:

Hollandia: terveik szerint 2050-re teljesen áttérnek a körforgásos gazdaságra.

Kanada: Ontarioban gyakorlati intézkedést kezdeményeztek a hulladékmentesség érdekében. Céljuk a fenntarthatóbb modell felé vezető útra való átállás, mellyel jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti előnyöket kovácsolhatnak a jövő számára.

Skócia: Az első nemzet, mely feliratkozott a „Circular Economy 100 (CE100)” nevezetű kezdeményezében való részvételre, melyet az Ellen MacArthur Alapítvány szervezett. A kezdeményezés célja a körforgásos gazdaság megvalósítása érdekében cégek, kormányok és oktatási intézmények közötti együttműködések elősegítése. 2017-ben Skócia elnyerte a „Circular Government Award”-ot is.

Finnország: az első olyan ország, ahol publikáltak egy ütemtervet az új, fenntartható gazdasági szemlélet megvalósításának lépéseivel.

Japán: az ország sokat tesz annak érdekében, hogy a 2021-es nyári olimpiai játékokat körkörös gazdasági szemléletben szervezzék és bonyolítsák le.

További érdekességeket találsz a témában az alábbi linkeken:


További érdekességek, cikkek körforgásos gazdasághoz kapcsolódóan. Kattints! >>>


További információ a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 számú „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” c. projektről. >>>