A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara hat alapképzési szakon és négy mesterképzési szakon kínál duális képzési lehetőséget.

Duális képzés a PE-GTK-n

A duális képzésről

A duális képzési forma lényege, hogy a képzésre jelentkezett hallgatók a felsőoktatásra szánt idő alatt nemcsak elméleti tudást, hanem gyakorlati tapasztalatot is szereznek. A vállalatokkal közösen kidolgozott tanterv alapján a hallgatók tanulmányi idejüket megosztva töltik el az egyetemen és a vállalatnál. A duális képzésben részt vevő hallgatók 26 hétig egyetemi oktatásban részesülnek, 22 héten keresztül vállalatnál dolgoznak. Ez a képzési rendszer segíti a hallgatókat abban, hogy friss diplomásként olyan kompetenciákkal rendelkezzenek, melyekkel a munkaerőpiacon teljes értékű munkavállalóknak számítanak.

A duális képzésre olyan jelentkezőket várunk, akik céltudatosan készülnek a jövőre, vállalják a többletterheket annak érdekében, hogy az egyetemről szakértelemmel kerüljenek ki, és ne az útkereséssel, hanem szakmai sikerekkel kezdjék pályájukat. Már az egyetemi évek alatt jövedelmet szerezhetnek, hiszen az elvégzett munkáért a duális képzés hallgatóinak fizetés jár a képzés teljes időtartamában. Mindemellett a nappali tagozatos hallgatói státusszal járó előnyöket is élvezhetik. A duális képzés nyitott mindkét fél számára: kiváló lehetőség, de nem szigorú kötelezettség. Érdemes megpróbálni.

Mely szakokon kínálunk duális képzést?

 

Duális partnercégeink a 2018/19-es tanévben

(a lista folyamatosan bővül)

Duális szakokVállalati partnerek
Emberi erőforrások BAHerendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Herend
Flextronics International Kft.
(Zalaegerszeg, Sárvár, Tab, Budapest, Gyál, Páty)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)
Gazdálkodási és menedzsment BAPenny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)
Kereskedelem és marketing BAPenny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
Műszaki menedzser BScBalluff - Elektronika Kft. (Veszprém)
Grundfos Magyarország Gyártó Kft. (Székesfehérvár)
Harman Becker Automotive Systems Kft. (Székesfehérvár)
Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Herend
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt.
XOMOX Magyarország Kft. (Székesfehérvár)
Pénzügy és számvitel BAHerendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Herend
JOST Hungária Bt. (Veszprém)
Penny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
Somló Consulting Kft. (Devecser)
XOMOX Magyarország Kft. (Székesfehérvár)
Zensetup Lacontrol Kft. (Nagykanizsa)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)
Turizmus-vendéglátás BA - VeszprémBalatoni Hajózási Zrt. (Siófok)
Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Herend
Lenti Gyógyfürdő Kft. (Lenti)
Tornai Pincészet Kft. (Somlójenő)
Ellátási lánc menedzsment MAPenny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
XOMOX Magyarország Kft. (Székesfehérvár)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)
Számvitel MAPenny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
XOMOX Magyarország Kft. (Székesfehérvár)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)
Turizmus-menedzsment MABalatoni Hajózási Zrt. (Siófok)
Lenti Gyógyfürdő Kft. (Lenti)
Vezetés és szervezés MAPenny Market Kft. (Veszprém, Alsónémedi)
ZIEHL-ABEGG Motor- és Ventillátorgyártó Kft. (Marcali)

FelvételizőknekKérdések és válaszok a duális képzésről felvételizőknek >>>

 

 

 

 

 

 

VállalatoknakKérdések és válaszok a duális képzésről vállalatoknak >>>

 

 

 

 

További információ a duális képzésről felvételizőknek:

PE-GTK
Felvételi információkIván Katalin
marketing referens

Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Kommunikációs Központ

Cím: 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., A épület 102. iroda
E-mail: felveteli@gtk.uni-pannon.hu
Telefon: (88) 624-860

További információ a duális képzésről vállalatoknak:

PE-GTK
Dr. Csizmadia Tibor
kari megbízott

Gazdaságtudományi Kar Dékáni Titkárság

Cím: 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.
E-mail: csizi@gtk.uni-pannon.hu
Telefon: (88) 624-000/3600

 

Jelentkezés és további információ! >>>