Az Alumni interjúsorozat következő alanyaként Lipóczi Tamással beszélgettem. Tamás a Pannon Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán szerezte diplomáját, amely tudást a mindennapokban a németországi Ingram Micro KPI vállalatánál (Ingram Micro Pan Europe) kamatoztat, mint pénzügyi vezető.

– Milyen szakot végeztél a Pannonon? Diplomaszerzés után hol helyezkedtél el?

– A Pannon Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon végeztem 2015-ben és 2017-ben államvizsgáztam, a diplomát viszont csak idén kaptam kézhez. Az első nyelvvizsgámat angolból szereztem és azóta is napi szinten használom ezt a tudást, a második nyelvvizsga letételére azonban nem került sor. Ennek fő oka az időhiány volt, hiszen már hallgatókoromban is párhuzamosan dolgoztam a tanulmányaim mellett, másrészt pedig azért, mert az utóbbi években is inkább a karrierem építésére fókuszáltam.

Az első munkahelyemen, a Raiffeisen Banknál egy évig dolgoztam, ekkor még hallgatóként és a cégen belüli IT csoportban adabáziskezeléssel és programozással foglalkoztam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert rendkívül tapasztalt és segítőkész kollegák mellé kerültem, valamint a csapat vezetője rengeteg projektbe bevont, aminek következtében rengeteg informatikai ismeretre tettem szert az itt töltött idő alatt.

Ezután az UniCredit Bank Shared Service Centerében – UBIS (UniCredit Business Integrated Solutions) – helyezkedtem el, immáron főállásban. Itt IT projekt portfólió menedzserként tevékenykedtem és a Közép-Kelet-Európai régióval kapcsolatos közepes méretű, 5-50 ezer euró közötti IT projektek menedzselésével és monitorozásával foglalkoztam. Ebben a pozícióban mindösszesen 8 hónapig voltam, ami idő alatt leginkább a szakmai angol nyelvű kommunikációban fejlődtem, de mivel nem éreztem magaménak a munkakört, úgy döntöttem, hogy továbbállok és új állás után nézek.

Ekkor talált meg egy fejvadász, aki által az Ingram Micro Magyarországhoz kerültem, ami az egyik legnagyobb IT disztribútor vállalat a világon. Itt közvetlenül a pénzügyi igazgató mellett dolgoztam, mint kontrolling és FP&A (Forecasting, Planning and Analysis) manager és a pénzügyi osztály munkájának segítése mellett különféle pénzügyi – informatikai fejlesztések koordinálását és felügyeletét, hóvégi zárások elkészítését és a vállalat pénzügyeinek tervezését végeztem.

– Jelenleg mivel foglalkozol?

– Egy éve dolgoztam az Ingram Micro magyarországi vállalatánál, amikor felvásárolták az egyik konkurens céget a közép-keleti régióban. Az akvizíció következtében a felvásárolt vállalat összesen kilenc országban elhelyezkedő minden telephelye magyar vezetés alá került, ebből kifolyólag pedig Magyarország regionális központtá nőtte ki magát. Ennek következtében én is feljebb léptem egy szinttel a ranglétrán: immáron közvetlenül a regionális pénzügyi igazgató alatt dolgoztam. A vállalatok integrációja során kulcsszerepet töltöttem be és felelős voltam azok pénzügyi és riporting zökkenőmentes beolvadásáért. Amint az akvizíció lezárult, a régió országainak pénzügyi tevekénységeit segítettem illetve fogtam össze, beleértve a kontrolling és az FP&A feladatokat.

Már három éve ebben a beosztásban dolgoztam, amikor lehetőséget kaptam egy központi szerep betöltésére, amely együtt járt azzal, hogy Hollandiába kellett költöznöm. A titulusom pontos megnevezése a Manager of Global Finance Systems volt. Ekkor különféle globális projektekkel foglalkoztam és egy évig kulcsfontosságú szerepet töltöttem be az új profitabilitási eszköz fejlesztésével és bevezetésével kapcsolatos csapatban is.

Idén májustól pedig a németországi Ingram Micro KPI vállalatánál (Ingram Micro Pan Europe) dolgozom pénzügyi vezetőként, amely cég mintegy 3,5 milliárd dolláros forgalmat tudhat magáénak, központi szerepet tölt be Európában és központosított gyártók termékeivel látja el az európai és a META (Közel-Kelet és Afrika) országokat. Feladatom az üzlet pénzügyi szempontból való támogatása, a zárások felügyelete és a pénzügyek megtervezése. Nemzetközi csapattal dolgozunk: a Szófiában található SSC központban fut össze a pénzügyek nagy része, az üzlet maga pedig Németországban van, ebből fakadóan a mindennapjaimat nemzetközi környezetben, különböző kultúrájú emberekkel töltöm.

Az IT piac egy nagyon izgalmas szegmens, hiszen a folyamatos, dinamikus fejlődés és a változó piaci igények miatt IT disztribútor cégként egyfolytában alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez. Emiatt aztán a munkánk sosem egyhangú, a mindennapjaink pedig tele vannak kihívásokkal.

Immáron több, mint öt éve dolgozom az Ingram Micro-nál, ez idő alatt pedig rengeteg különböző országból és más kultúrával rendelkező emberrel dolgozhattam együtt a vállalati hierarchia minden szintjéről. Leginkább azért szeretek az Ingram Micro-nál dolgozni, mert mindenki számára adott a fejlődési és a felelősségvállalási lehetőség, amelyből szabadon választhat a munkavállaló, hogy mennyit vállal magára.

– Milyen élményekre emlékszel vissza szívesen a Pannonon eltöltött évekről?

– A Pannon Egyetemhez sok szép emlék köt és a mai napig szívesen emlékszem vissza a Veszprémben eltöltött évekre, bár igaz, hogy a tanulás mellett folyamatosan dolgoztam és a hétvégéket általában otthon töltöttem, Esztergomban.

Úgy gondolom, hogy az évfolyamunk rendkívül jó közösséget alkotott és az egyetemen oktató tanárok is kiválóak voltak. A tanáraink rendkívül érdekessé tudták tenni még a szárazabb tananyagot is, ami miatt nagyon élveztem az előadásokat. Emellett a nemzetközi hangulatot emelném még ki, hiszen rengeteg idegennyelvű kurzusból válogathattunk, az így szerzett tudást pedig mindannyian kamatoztathattuk a munkaerőpiacra kilépve.

– Mit tanácsolnál a mostani hallgatók számára?

– Az imént említett idegennyelvű kurzusokat mindenképp a hallgatók figyelmébe ajánlanám, a stabil nyelvtudás a mai világban ugyanis szinte már alapkövetelmény.
Emellett azt javaslom, hogy keressenek gyakorlati lehetőségeket és dolgozzanak, akár még a tanulmányaik alatt is. Az egyetemen megszerzett elméleti tudás mellett sok olyan dolog van, amit csak a gyakorlatban képes elsajátítani az ember, ez a munkatapasztalat pedig rengeteget fog számítani majd akkor, amikor kilépnek a munkaerőpiacra.

– Miért ajánlanád a Pannon Egyetemet másoknak?

– Tapasztalatom szerint a Pannon Egyetemen az elméleti oktatás nagyon jó alapokat helyez le a hallgatókban, amely tudást a diákok majd a gyakorlatban is képesek lesznek kamatoztatni.

Véleményem szerint a különféle vállalatok és az iskola közötti együttműködés mindkét fél számára rengeteg pluszt adhat, hiszen a cégek pontos igényeik definiálásával értékes tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek képzésére adhatnak lehetőséget az egyetem számára.

Az interjút készítette: Gyulai Edina


Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>