Gerendai Miklós lassan két évtizede végzett a Pannon Egyetemen, és mégis a mai napig boldogan tekint vissza élete egyik legmeghatározóbb időszakára. Elmondása szerint anyanyelvi szintű orosztudása az, ami a legnagyobb segítséget nyújtotta szakmai előmenetelében, ez ugyanis komoly előnyökhöz juttatta a munkaerőpiacon. Immáron 16 éve dolgozik a Knorr Bremse Kft.-nél, ahol a globális szintű értékesítésben komoly szerepet vállal, ezzel pedig nélkülözhetetlenné vált a vállalat számára.
– Hogyan kerültél a Pannon Egyetemre, és milyen szakot végeztél az egyetemünkön? A diploma megszerzése után hol helyezkedtél el?
– Középiskolásként még orvos akartam lenni, aztán végül a menedzserin kötöttem ki: 2001-ben végeztem az akkoriban még Veszprémi Egyetem műszaki menedzser szakán.
Győrben jártam gimnáziumba és az egyetemről érkeztek előadók, akik a műszaki menedzser szakot mutatták be nekünk. Ma már ugyan megszokott, hogy az intézmények különféle promóciós előadásokat tartanak a középiskolákban, de ez akkoriban még újkeletű dolognak számított. Emlékszem, hogy csak azért vettünk részt az előadáson, hogy ellógjuk a kémia órát, a teremből viszont már úgy jöttünk ki, hogy mi bizony menedzserek leszünk. A következő évben, ha jól emlékszem öten meg is kezdtük tanulmányainkat az egyetem műszaki menedzser szakán és bizton állíthatom, hogy egyikünk sem bánta meg ezt a döntést.
Diplomaszerzés után Győrben, a Rába Járműipari Holdingnál helyezkedtem el. Az itt eltöltött 2 évet egy gyakorló időszaknak tekintem, hiszen épp csak beleszoktam a munka világába.
– Kérlek, mesélj kicsit a karrierutadról! Hogyan jutottál el idáig, mivel foglalkozol jelenleg és milyen érdekességeket emelnél ki a munkáddal kapcsolatban?
– 2004-ben az öcsémet kísértem egy állásbörzére, ahol teljesen véletlenül akadtam össze a Knorr Bremse Fékrendszerek Kft.-vel. Ez egy német multinacionális vállalat, teherautók fékrendszereinek gyártásával foglalkoznak és éppen orosz nyelvtudással rendelkező munkatársat kerestek. Édesanyám Fehéroroszországból származik és én is kint születtem; hamarabb tanultam meg oroszul, mint magyarul, a nyelvtudásom pedig nagyon sokat segített a karrierem során.
Az év közepén kezdtem dolgozni náluk műszaki vevőszolgálati mérnök pozícióban, ahol értékesítéstámogatással és a termékéletciklus során felmerülő műszaki támogatási folyamatokkal foglalkoztam. A mély műszaki terület nem az én világom és a munkakörömből fakadóan egyre inkább éreztem az ilyenfajta tudás hiányát, így beiratkoztam egy gépészmérnöki képzésre az akkori Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolára Budapesten.
Egyre inkább érdeklődtem az értékesítés területe iránt is, így amikor a Knorr-Bremse egy közös vállalatot alapított egy orosz teherautógyártóval, rám bízták a hazai sales feladatokkal foglalkozó csapat vezetését. Egy év sem telt el, amikor 2009-ben felkértek a kecskeméti gyár OE (első beépítő) sales csapat vezetésére. A következő években rengeteget utaztam Oroszországba, és mivel jól ismertem a kinti csoport embereit, felkértek az oroszországi sales vállalatunk vezetésére. Belevágtam a kalandba és a következő 4 évet Oroszországban töltöttem családommal, ahol a 15 főből álló értékesítéssel foglalkozó cég vezetőjeként rengeteget tanultam a szakmáról, az emberekről és a kultúráról is. Mindeközben létrehoztuk a helyi cég logisztikai folyamatait, illetve a vidéki gyárunkkal való összeolvadási (merge) projektet is én vezettem.
Együtt építettük fel a vállalat teljes struktúráját, és amikor az oroszországi cég 2014-ben önállósodott, hazaköltöztem Magyarországra. Itthon az egész kelet-európai régióért felelős sales csapat vezetője lettem, ahonnan egy éve központi funkcióba kerültem: a pótalkatrész disztribútorokat magába foglaló trading-csoportokért felelek globálisan.
– Hogyan kerültél kapcsolatba az Alumni programmal? Mit vársz a tagságtól a jövőt tekintve?
– Obermayer Nórával egyetemista korunk óta ismerjük egymást, egy évfolyammal járt felettem, és az Alumni programról is tőle szereztem tudomást. Az egyik csoportfoglalkozásra még előadónak is felkértek, ez az alkalom azonban valamilyen okból elmaradt, amit sajnálok.
Az Alumnit összességében egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom: egyrészt remek lehetőséget biztosít az egyetemi kapcsolataink fenntartására és új, akár szakmai kapcsolatok kialakítására is; másrészt pedig a mai hallgatóknak is mesélhetnénk ezeken az alkalmakon a munkánkról és arról, hogy mire kell számítani az életben.
– Milyen élményekre emlékszel vissza a legszívesebben a Pannonon eltöltött évekkel kapcsolatban?
– A tanulmányaim megkezdésekor a műszaki menedzser szak még nagyon új volt, csak pár évvel azelőtt indult és akkoriban még szervező vegyész szaknak hívták. A képzés alapötlete Gaál Zoltán tanár úr fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy a műszaki és a gazdasági/menedzseri ismeretek kombinálásával egy hiánypótló szak születhet. A műszaki menedzseri képzésen szinte minden területen szereztünk egy olyan alaptudást, amely segítségével átfogó képet kaptunk a vállalat egészének működéséről: a pénzügy, a menedzsment és a kereskedelem világában éppúgy eligazodtunk, mint a gyártás-tervezésben és irányításban. Az egyetemen eltöltött évek alatt olyan ismeretekre tettünk szert, amelyek nagyon jó alapot nyújtottak ahhoz, hogy bármely területen el tudjunk helyezkedni, hiszen nem néztünk teljesen bambán sem egy pénzügyi kimutatás, sem pedig egy műszaki rajz láttán.
Még emlékszem, ahogy az egyik választható tantárgyunk keretei között Bittner tanár úr azt mondta nekünk, hogy ő inkább abban szeretne segíteni, hogy eligazodjunk a való világban, majd prezentációs technikákat kezdett tanítani nekünk. A mai napig úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás és az itt megkapott tudás rengeteg hallgatótársamat indította el azon az úton, amin most is járnak: menedzserként ugyanis nagyon fontos a jó és bátor kiállás, a szép beszéd és érvelési képesség megléte.
Az itt eltöltött öt év meghatározónak bizonyult az életem más területein is: az itt kapott szakmai tudás mellett például az egyetemen kialakult baráti társasággal a mai napig tartjuk a kapcsolatot és sokszor összejárunk beszélgetni. Ehhez hasonló barátságokat azóta sem sikerült kialakítani, hiszen rengeteg élmény köt minket egymáshoz. Obermayer Nórával például úgy 2 évig szinte kollégiumi „szobatársak” voltunk akkori barátja révén, aki később vendégelőadónak is meghívott a Kulturális menedzsment tantárgy óráira, ahol az orosz kultúráról meséltem a diákságnak.
A legfontosabb pedig, amit az egyetemtől kaptam, az egyértelműen a feleségem. Jelenleg Törökbálinton élünk 2 gyermekünkkel, és amikor Veszprém környékén járunk, mindig ellátogatunk az egyetemre és büszkén mutogatjuk nekik, hogy anyu és apu ide jártak iskolába és itt ismerkedtek meg egymással.
Mindig meglepődnek az emberek, amikor megemlítem, hogy egészen a diplomaosztóig egy csepp alkoholt sem ittam – akkoriban a szaktársaim és a barátaim is mind ferde szemmel néztek rám emiatt, egy idő után viszont beletörődtek. A diplomaátadón viszont már sikerült egy megfelelő mennyiséget fogyasztani Gaál Zoltán volt rektorunk és a barátaim társaságában.
– Mit tanácsolnál a mostani hallgatók számára?
– Ilyen kérdések megválaszolásakor úgy érzem, hogy nehéz helyzetben vagyok, hiszen már nagyon régen végeztem az egyetemen és a felsőoktatási rendszer is sokat változott.
Amit biztosan tudok, hogy egy teljesen más világban élünk, mint mondjuk 10 éve, így a munkaadók teljesen más elvárásokat támasztanak a mai fiatalokkal szemben. Minden nagyon gyorsan változik és többek között a digitalizáció és automatizáció nagyban átalakította a munkaerőpiaci követelményeket. A fiatalok ráadásul egy teljesen más gondolkodásmóddal rendelkeznek, mint ami annak idején nekünk volt. 5-10 év múlva már megint csak minden más lesz, így úgy gondolom, hogy a fiataloknak készen kell állniuk arra, hogy folyamatosan fejlődjenek és akár minden nap mást csináljanak.
Nagyon fontosnak tartom a nyelvek ismeretét is. Az egyetemről kikerülve egy diplomával a kézben az angol nyelv ismeretének is olyan természetesnek kellene lennie, mint az oxigénnek. Egy második, minél speciálisabb (pl. orosz, olasz, sőt, akár kínai) nyelv ismeretével pedig hamar komoly komparatív előnyhöz juthatnak a jövő munkavállalói.
A frissdiplomás diákság joggal érezheti azt, hogy a fiatalság és lendületesség az előnyükre válhat, ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy pillanatok alatt bármilyen magasságokba elérhetnek. Mindig azt mondom, hogy a tehetség megvan, a tudás magától, ezért az alázat az, ami a legfontosabb. Persze legyen ambíciója a fiatalnak, legyen bátor és mondja ki a véleményét, szeresse és érdekelje, amit csinál, de mindenhez álljon megfelelő mértékű alázattal és szerénységgel – a többi úgyis jön magától.
Végezetül a diplomaosztó napján Gaál Zoltán hozzánk intézett szavait szabadon idézném: „jegyezzétek meg az arcokat, tartsátok a kapcsolatot és segítsétek egymást a jövőben; és mindannyiótoknak azt kívánom, hogy egy étterembe belépve csak az étlap bal oldalát kelljen néznetek és a jobb oldalát sosem”.
– Miért ajánlod a Pannon Egyetemet másoknak?
– Több mint húsz év távlatában kötnek emlékek az intézményhez, azóta pedig nagyon sok dolog változott. Akkoriban még csak két-háromezren tanultunk a Pannonon, ma pedig jóval több hallgató választja az egyetemet.
A tanárokkal akkoriban nagyon jól ismertük egymást, valóban szoros kapcsolatokat tudtunk kialakítani velük és a kisvárosi lét is adott egy bizonyos, nagyon jó hangulatot a mindennapjainkhoz. Szerettük Veszprémet, a szórakozóhelyeket, a kocsmákat és sokat jártunk a Balaton partján lévő, ma is működő Nereus kollégiumban élő barátainkhoz is az órák után fürdőzni és napozni a parton.
A tanulást, az épületeket és végső soron az egyetemet is a tanárok, a diákok, azaz az emberek tették vonzóvá, az itt eltöltött éveket pedig felejthetetlenné számomra.
Az interjút készítette: Gyulai Edina
