Az Alumni interjúsorozat következő alanya Bélik András, akinek az életútja a legkevésbé sem mondható hagyományosnak.
– Hogy kerültél a Pannonra, milyen szakon végeztél?
– 17 éves koromtól kezdve dolgoztam, az egyetem elkezdése előtt egy egyszerű szobafestő, azelőtt pedig telefon- és hálózatszerelő, azaz „póznamókus” voltam. 18 évesen az egyik gyerekkori barátommal, Krisztiánnal alapítottunk egy céget.
Emlékszem, amikor 1998-ban felújították a megyei könyvtárat, még mi festettük kékre a tornyait, és néztük az egyetemistákat, ahogy lazán és vidáman sétálgattak a városban, miközben mi „húztuk az igát”. Eleinte irigykedtünk, majd elgondolkoztunk a továbbtanuláson és végül 20 évesen eldöntöttük, hogy többet akarunk. Beiratkoztunk érettségizni, és 2003-ban belevágtunk a Műszaki menedzser szakba a Pannonon – de el sem merem mondani, hogy hány év alatt sikerült azt elvégeznem. Krisztiánnal végül pontosan ugyanakkor és ugyanolyan eredménnyel fejeztük be az egyetemet, és hatalmas sikerként éltük meg, amikor megkaptuk a diplomát.
Jelenleg 10 éves lean szakmai tapasztalat van mögöttem, de a mai napig szívesen ragadok ecsetet a barátoknál vagy a saját lakásomban. A szüleim korán meghaltak, így folyamatosan dolgoznom kellett az egyetem mellett és nem volt lehetőségem arra, hogy „csak” tanuljak – de egy cseppet sem bánom, hogy nem a klasszikus úton jutottam el a diplomához. Minden hétvégén, ünnepnapon és minden nyáron dolgoztam, szóval volt okom a csúszásra. 
Mindig azt mondom és tanácsolom az egyetemistáknak és a leendő egyetemistáknak, hogy kitartással mindent el lehet érni – akár egy festőlétra tetejéről is el lehet jutni egy multinacionális vállalat reformeri pozíciójáig.
– Mesélj kicsit a karrierutadról, mivel foglalkozol most?
– Annak idején Kovács Zoltán tanár úr javaslatára fordultam a lean felé és nagyjából 20 perc alatt váltam a rabjává a székesfehérvári Visteon berkein belül. Már a diplomám megszerzése előtt lean mérnöki pozícióban dolgoztam a Valeonál. Gyakorlatilag vallási áhítattal nézek a lean egyszerűségére, és néha értetlenkedek azon, hogy más miért nem látja a rengeteg fejlesztési potenciált. A lean folyamatfejlesztéssel foglalkozik, vagyis az a szakmám, hogy gyorsabban, kevesebb energiaráfordítással, kisebb helyen, jobb minőségben, több terméket állítson elő egy adott termelési rendszer.
Jelenleg a Balluff-nál dolgozom, és a legnagyobb területet érintő lean átalakító projektet vezetem, amitől nagyon sokat vár a vállalat vezetősége, és én is. Az utóbbi 2,5 évben rengeteget tanultam a projektvezetésről, az irányításról, a csapatépítésről, az emberekkel való bánásmódról, a konfliktuskezelésről és önmagamról.
– Hogy kerültél kapcsolatba az Alumni programmal? Mesélj kicsit róla!
– Kaptam egy meghívót és mivel szeretem az egyetemet, kíváncsiságból elmentem egy Alumnis délutánra. Lenyűgöző volt látni, hogy mennyire profin volt megszervezve a program – mind az egyetemről, mind a versenyszférából érkezett előadó; mind pedig a témák nagyszerűek voltak. Külön köszönet illeti Dr. Fehérvölgyi Beáta dékánt, aki hatalmas segítséget nyújt az Alumninak.
Az Alumnis programokon ismertem meg Véber Zolit – akivel azóta több szálon is együttműködünk és reményeim szerint lesznek közös projektjeink is; Makkay-Chambers Adrienne-t, aki hihetetlenül laza és profi előadó; Pápai Tamást, aki a Continental ügyvezető igazgatója, és a hatalmas tapasztalata és profizmusa mellett nagyszerű a humorérzéke is; és Lászky Gyulát, aki a FranklinCovey tanácsadója. Kovács Zoltán tanár úr is közreműködik a programban, őt szerintem nem kell bemutatni – ő testesíti meg a nagybetűs TANÁRT.
A legutóbbi, elmaradt előadásra nagyon kíváncsi vagyok: Varga Balázs lett volna az előadó, aki talán a legmesszebb jutott a mi évfolyamunkból. Róla már az egyetemi évek alatt is legendák keringtek. Büszke vagyok arra, hogy a szaktársa lehettem és talán a barátjának is mondhatom magam.
Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy amint vége lesz ennek a vírusos időszaknak, és meg tudjuk tartani a következő Alumnis előadást, jöjjenek el.
– Mit vársz az Alumnitól és az Alumnis tagságtól a jövőben?
– Az Alumni programban remek lehetőséget látok a kapcsolatépítésre, és úgy érzem, hogy ezekből a kapcsolatokból akár együttműködések is születhetnek a jövőben. Eddig mindig megleptek az előadók, így nagyon várom az előadásokat – szerintem mindenkinek érdemes lenne ellátogatnia ezekre a foglalkozásokra.
Az Alumni mentorprogramjában is szeretnék részt vállalni és támogatni azt. Ezzel kapcsolatban azt várom, hogy nyíljon fel a hallgatók szeme, és mutassanak hajlandóságot az együttműködésre, alázattal álljanak a lehetőséghez, legyenek proaktívak, és tanuljanak tőlünk, tanuljunk egymástól.
– Milyen élményekre emlékszel vissza a legszívesebben az egyetemi évekről?
– A barátokkal töltött időre, legyen szó akár szórakozásról, akár tanulásról.
A klasszikus VEN-ekre, az egy hetes őrületekre; amikor a sikeres matekszigorlat után táncra perdültünk; amikor igazán tanultunk valamire és brillíroztunk, vagy amikor néhány tétel megtanulása után szerencsésen belehúztunk, és könnyedén átmentünk a rettegett tárgyból…
A sikerekre emlékszem vissza a legszívesebben, még ha nem is jöttek könnyen. Főleg, ha nem jöttek könnyen!
– Milyen tanácsod lenne a mostani hallgatók számára?
– Gyakorlati szempontból azt tanácsolom, hogy csak azokra hallgassanak, akik már megcsinálták az adott tárgyat. Tanuljanak nyelveket, és használják ki az egyetem adta lehetőségeket, hogy világot lássanak, és minél több kultúrát megismerjenek.
Emellett nem tanácsolom ugyanazon szakterületek alap- és mesterszakjának elvégzését. A munkaerőpiacon elég, ha van egy felsőfokú végzettséged az adott szakmában. Jobb eséllyel lesz valaki sikeres egy alapszakkal és a hozzá kapcsolódó társterületen megszerzett mesterszakkal.
Valamint amint tudnak, próbáljanak diákmunkát végezni a szakmájukban, esetleg gyakornokként elhelyezkedni a leendő szakterületükön, mert ezek a munkatapasztalatok fogják megkülönböztetni őket azoktól, akik soha életükben nem dolgoztak.
– Miért ajánlanád a Pannon Egyetemet másoknak?
– A Pannon Egyetemet a diákság, a tanárok, a hagyományok, az oktatás magas színvonala, a város, a diákélet, a Balaton és a Bakony teszi páratlanná. Tanulás, szórakozás, szerelem és felkészülés a nagybetűs életre. Mi kellhet még?
Az interjút készítette: Gyulai Edina
